2017. október 6., péntek

Éhezők Viadala szórakoztatóközpont New Yorkban is

Úgy tűnik a Lionsgate továbbra is próbálja lenyúzni az utolsó utáni bőröket is Az Éhezők Viadaláról és annak rajongóiról. A nyár végi, Koreában épülő vidámpark tervei után most egy New York-i szabadidőközpontot jelentettek be. A TheGuardian cikkének fordítását olvashatjátok.

A Lionsgate egy új, benti szórakoztatóközpont terveit jelentette be, amely bizonyos témába illő látnivalókat mutat majd be a Times Square-en.

A filmstúdió a spanyol Parques Reunidos-szal működik együtt, ami egy szórakoztatóközpontokat üzemeltető cég, amely a Lionsgate Entertainment City részeként valósítja meg a stúdió elképzeléseit. A tervek között Mad Men hangulatú étterem illetve John Wick stílusú lövöldözős lovaglási lehetőség is szerepel, amely során a látogatók különböző támadókat iktathatnak ki.

Peeta Péksége a 2014-es Comic Conon

Az Éhezők Viadala rajongói Peeta Pékségében és a Kapitólium Cukrászdájában ehetnek, és egy, a filmen alapuló repülőszimulátort is kipróbálhatnak. Ezen kívül Beavatott-akadálypályát és egy, az Idegpálya című fiataloknak szó thrilleren alapuló virtuális motorozást is kipróbálhatnak az érdeklődők.

- Nagy örömünkre szolgál, hogy Manhattan belvárosában indíthatjuk el együttműködési szerződésünket a Parques Reunidos-szal és alig várjuk, hogy hálózatunkat más Egyesült Államokbeli és európai nagyvárosokba is kiterjeszthessük. - jelentette be Jenefer Brown a stúdió helyszíni szórakozást biztosító részlegének alelnöke.

A bejelentés a Lionsgate Dél-Koreába tervezett Éhezők Viadala és Szemfényvesztők vidámparkjának bejelentését követte, amely 2019-ben nyitja majd meg kapuit. A cég Kínában és Dubaiban is hasonló parkok létrehozását tervezi. A Lionsgate első filmes vidámparki attrakciója 2009-ben a londoni Thorpe Park-ban megépült Fűrész témájú hullámvasút volt.
Forrás: TheGuardian

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése