2016. június 30., csütörtök

Filmajánló: Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az Árnyékból Alan Ritchsonnal

Akik kedvelik a Tini Nindzsa sorozatot és/vagy örömmel látnák viszont - a jelmezben amúgy egyáltalán nem felismerhető - Alan Ritchsont [ő a Futótűzben Glosst alakította], azok semmiképp ne hagyják ki a mától mozikban látható Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az Árnyékból című filmet. 

Michelangelo, Donatello, Leonardo és Raphael nyáron visszatérnek a mozikba, hogy még nagyobb és még ádázabb gonosztevőkkel vegyék fel a harcot April O'Neil (Megan Fox), Vern Fenwick (Will Arnett) és egy újonc, a hokimaszkos igazságosztó, Casey Jones (Stephen Amell) oldalán. Miután Zúzó, a szupergonosz megszökik az őrizetből, összeáll Baxter Stockmannel, az őrült tudóssal, és két tökkelütött segéddel, Beboppal és Rocksteadyvel, hogy megvalósítsák a világuralomra törő ördögi tervet. Miközben a teknőcök Zúzóval és új csapatával küzdenek, egyszer csak szembe találják magukat egy még nagyobb gonosszal, akinek hasonlók a szándékai: a hírhedt Kranggal. Forrás: Port.hu

A filmet szinkronosan nézhetitek meg a mozikban. Íme a film előzetese:

2016. június 28., kedd

100 éven belül hobbivá válhat az embervadászat?

A Dailymail cikkét magyar bulvárlapban is megtaláltam már, de nagyon rémisztő a téma, ezért szeretném a lehető legkevésbé bulvárosan feldolgozni, ezért az eredeti cikket fordítom. Ez a cikk már az összefoglalójában arról ír, hogy 2200-ra a gazdagok hobbijává válhat az embervadászat, amelyet közvetít majd a tévé és legénybúcsúk közkedvelt "szórakozása" is lehet. Hogy a természeti változások miatt a szegények és gazdagok közötti különbségek egyre nagyobb arányúak lesznek és hogy a jövőben az embervadászatnak az lesz a célja, hogy meggátolja a túlnépesedést, ám emellett lesz benne némi perverz élvezet és izgalom is. Mondtam, hogy rémisztő, ugye?


A nagy sikerű Éhezők Viadala története a disztópikus jövőben játszódik, ahol arra választanak ki gyerekeket, hogy egy, a televízió által is közvetített élet-halál harcban vegyenek részt. Bár a történet félelmetes alapötlete egyelőre csupán fikció, a nem is olyan távoli jövőben valósággá válhat a világ, amelyben általánosak lesznek az embervadászatok. 
Lancashire Központi Egyetemének egyik turizmus szakértője azt állítja, hogy az embervadászat 100 éven belül a gazdagok hobbijává válhat.

A Futures című szaklapban megjelentetett tanulmány azt állítja, az embervadászat a legénybúcsúk vonzó szenzációja is lehet. Sőt, mindez 100 éven belül akár sporttá is válhat, amelyet 2200-ra a tévé is közvetíthet majd - akárcsak Az Éhezők Viadalában. 

Daniel Wright, a kutatás vezetője így nyilatkozik a tudományos lapban:
- 2200-ra a halálos kimenetelű embervadászatok az idegenforgalmi szórakozás szerves részét képezik majd és mindezt a gazdag-elit valósítja majd meg.

A kutatás arról is ír, hogy a turizmusnak már mára is van egy sötét oldala, hiszen az emberek manapság előszeretettel járnak nyilvános koncentrációs táborokba illetve olyan múzeumokba, amelyek középpontjában a kínzás áll, mint például a londoni Clink Prison múzeum.

Ez a halál iránti látszólagos elragadtatás vezet majd oda, hogy a 2100-as évek elejére már az embervadászat is egyfajta földalatti sporttá válik. 
Wright így fogalmazott ezzel kapcsolatban:
- A halál iránti múltbéli és jelenkori elkötelezettség, a halál és az emberekkel szembeni atrocitások hatására az emberek egyre jobban hozzászoknak majd a halál látványához és ezt a jelenkori szórakoztatási ipar, a mozifilmek és a média is jelentősen befolyásolja.
Forrás: Dailymail

2016. június 27., hétfő

Az Éhezők Viadala zenéi új CD-n

A Prágai Filharmonikusok előadásában ad ki új Éhezők Viadala zenei CD-t a Silva Screen Records. Az album - amelyen mindegyik filmből 3-4 dal hallható - péntek óta érhető el az Amazonon és iTunes-on. 

Íme itt egy ízelítő Panem himnuszának prágai feldolgozásából, az ugrás után pedig a teljes számlistát megnézhetitek.



2016. június 26., vasárnap

Éhezők Viadala trilógia előzetes

A trilógia teljes történetét átfogja a következő előzetes, amely ennek ellenére csupán egy előzetes hosszúságú és mind képileg, mind hangilag egészen lenyűgöző. Nemrég találtam, nézzétek, szeressétek, érdemes.

2016. június 24., péntek

Peeta hazatér - Párhuzamos képsorok A Kiválasztott 1. és 2. részéből

Soha nem gondoltam bele ebbe a párhuzamba, pedig igen látványos és érdekes. Egyrészt megmutatja, milyen hosszú az út a Kiválasztott 1. és 2. részének vége között, másrészt pedig jól ábrázolja főszereplőink színészi képességeit is. Szívszorító képsorok következnek, de szerintem szeretni fogjátok:



2016. június 23., csütörtök

Dupla filmajánló: Függetlenség Napja 2. és Neon Démon

Mai ajánló rvatunkban a Függetlenség Napja 2. részét, A Feltámadást talán nem is nagyon kell bemutatni, mert elég ismert jelenségről van szó. A film Liam Hemsworth régi vágya válik valóra: igazi akciófilmben játszhat végre akcióhőst, végre talán az ő neve is világszerte ismert színészeké közé tartozik majd. A rend kedvéért kiteszem a szinopszist és az előzetest is.

Mindig sejtettük, hogy így lesz. Tudtuk, hogy visszajönnek. Egyszer győzött az ember a Föld ellen támadó elképesztő túlerővel szemben, de az idegenek nem nyugodhattak bele a kudarcba. Szükségük van a világunkra, és tudják, hogy hatalmas technikai fölényük segíti őket.
Arra viszont nem készülnek, hogy ez a fölény már minket is segít. Az űrből érkezett támadó járművek roncsai elképesztő tudáshoz segítették az emberiséget. A Föld népei összefogtak és együtt készültek a második támadó hullámra. De minden hiábavaló: arra az erőre, amivel lecsapnak, nem lehetett felkészülni.
Ismét csupán néhány bátor férfin és nőn múlik, hogy visszafordítsák a visszafordíthatatlant: egyre kisebb az esély arra, hogy megmarad az emberiség. Forrás: Port.hu

A filmet szinkronizálva nézhetitek meg a mozikban, de remélem, Liam kicsit mélyebb magyar hangot kapott az előzetesben hallhatónál.


A folytatásban a Neon Démon című horror ajánlóját láthatjátok, amelynek egyik szereplője Jena Malone. Persze bármelyik filmről írhattok véleményt, ha megnéztétek, örömmel fogadom!

2016. június 22., szerda

10 (szerkesztési) hiba a Futótűz filmváltozatában

Nemrégiben láthattátok ennek a videónak Az Éhezők Viadalás előzményét, ám a Futótüzes verzió alig néhány napja került fel YT-ra, szóval már csak folytatom a remek sorozatot. Ugrás után persze fordítás/magyarázat.

Nézzük, mit néztek be a Futótűz szerkesztői. Rakoncátlan hajtincsek, eltűnő vércseppek, kifogyhatatlan mennyiségű nyílvessző - és egy misztikus jelenség Haymitch piás üvegével. Íme:


2016. június 21., kedd

Járd körbe és fedezd fel Katniss és Peeta lakását!

Jaaaj, ezen a képsorozaton nagyon jókat derültem. A képeken ki van emelve néhány dolog (majd fordítom is az angolul kevéssé értők számára), de a legváratlanabb alkalmakkor és helyeken ki van emelve az is, hogy mely pontokon lehet szexuális életet élni az adott helyiségben.

A sorozatnak nem témája a szex és én sem gondolom, hogy erről kell szólnia, de ez olyan jópofa, hogy érdemes vigyorogni rajta egy kicsit :)

Everlarkék előtere
- Bámulatos bejárat a [kellemes] bámészkodáshoz
- Valami női mellszobor
- Helyes kis szőnyeg, ahol szexelni lehet

Na, beljebb mersz menni? ;)

2016. június 20., hétfő

Éhezők Viadala jelölések a Teen Choice Awards-on

Egyik kedvenc díjkiosztóm volt éveken át a Teen Choice Awards. A nyári díjkiosztón mindig sok díjat nyertünk: 2012-ben Az Éhezők Viadala 11 jelölésből 9-et (!!) nyert el, 2014-ben a Futótűzzel 9-ből "már csak" ugyan 4-et, de tavaly is sikerült még 4 jelölésből 3-at elnyerni A Kiválasztott 1. része kapcsán. 


Most ismét több jelölésünk van, egészen pontosan 6 Éhezők Viadala + 2 egyéb vonatkozás, akiknek azért szurkol(hat)unk. Íme a lista:
  • Choice Film, Sci-Fi/Fantasy: Az Éhezők Viadala - A Kiválasztott, Befejező rész
  • Choice Férfi Színész, Sci-Fi/Fantasy: Josh HutchersonAz Éhezők Viadala - A Kiválasztott, Befejező rész
  • Choice Női Színész, Sci-Fi/Fantasy: Jennifer LawrenceAz Éhezők Viadala - A Kiválasztott, Befejező rész
  • Choice Legjobb Mellékszereplő: Jena MaloneAz Éhezők Viadala - A Kiválasztott, Befejező rész
  • Choice Filmes Vonzalom: Jennifer Lawrence és Josh HutcheronAz Éhezők Viadala - A Kiválasztott, Befejező rész
  • Choice Filmes Csók: Jennifer Lawrence és Josh HutcheronAz Éhezők Viadala - A Kiválasztott, Befejező rész
És a két nem szorosan Éhezők Viadala jelölés:
  • Legjobb Dráma Főszereplő: Jennifer Lawrence, Joy
  • Choice Filmes Csók: Emilia Clarke és Sam Claflin, Mielőtt Megismertelek
Bár szavazni nem szavazhatunk, mert csak azt csak USA 50 államából lehet, de szurkolhatunk kedvenceinknek. Abban is biztos vagyok, hogy még lesz beszámoló a 2016. július 31-én megrendezésre kerülő díjátadóról is. Sokszor úgy érzem, ez az oldal sosem fog véget érni, mindig van valami, szóval jövök ezzel augusztus elején még, nagyon úgy látom. :)

2016. június 19., vasárnap

Innen-onnan röviden

Már megint alig telt el két hét, mégis rengeteg hírem van a sorozat egykori szereplőiről.



A képes ízelítő után a részletek a folytatásban.

2016. június 18., szombat

Nosztalgia szombat 2: Üdvözlet a Kiválasztott 2. részének premierjéről

A Kiválasztott 2. részének londoni premierjén búcsúztak ezzel a beállással a színészek a rajongóktól és a sorozattól. Ez egy egészen különleges látószöge a képnek, amelyet nem láttunk még, pedig érdemes.


Nosztalgia szombat 1: Régi-új kulisszák mögötti képek

Egy vidám hangulatú képet láthattok a Futótűz forgatásának kulisszái mögül, Nikoletta Skarlatos Instagramjáról:


Az ugrás után a sminkes Twitteréről láthattok egy újabb, eddig még nem látott képet a vadászdarázs támadást szenvedett Glimmert alakító Leven Rambinról:

2016. június 16., csütörtök

Filmajánló: Mielőtt Megismertelek Sam Claflinnel

Sűrű mozis programunk van: a múlt heti Szemfényvesztők után most Sam Claflin miatt érdemes beülni a moziba. Mondjuk én elspoilereztem magamnak a végét és nem pont azt kaptam, amire számítottam, de most már csak nem hagyom ki.

A szerelem gyakran ott talál rank, ahol a legkevésbé sem számítunk rá. Néha pedig olyan helyekre juttat el bennünket, amiről sosem gondoltuk volna, hogy valaha látni fogjuk.
Louisa "Lou" Clark (Clarke) egy különös házban él Anglia egyik vidéki részén. A 26 éves nőt mindenki kreatív különcnek ismeri, aki nem igazán tud mit kezdeni az életével és egyik állástól a másikig tengődik, hogy összetartó családját kisegítse.
Bár jellemzően optimista természet, hatalmas próbatétel elé állítja az élet, amikor elvállalja a legújabb munkáját. A helyi "kastélyban" kell gondját viselnie egy fiatal, gazdag bankárnak, Will Traynornek (Claflin) aki két évvel korábban egy baleset következtében kerekes székbe kényszerült és akinek az élete egy szempillantás alatt megváltozott. A régebben kalandvágyó Will mára fásult cinikus emberré változott, aki már csaknem feladta a küzdelmet. Azonban Lou elhatározza, megmutatja neki, hogy miért érdemes élni. Egy sor közös kalandra indulnak és végül Lou és Will is azt veszi észre, hogy többet kaptak, mint amire számítottak, ahogy az életük - és a szívük - nem várt módon változik meg. Forrás: Port.hu

Előzetesünk is van - bár biztos sokan láttátok már:

2016. június 15., szerda

Az 5 legszomorúbb haláleset Az Éhezők Viadala sorozatban

Persze sejtem, hogy az 5 név mindenkinek azonnal menne, egzakt sorrendet pedig valószínűleg képtelenség és nincs is értelme kialakítani, szóval le is szedem a számozást. Azért a cikket hátha nosztalgikus érzésekkel olvassátok.

Suzanne Collins disztópikus világában a halál az alapja mindennek. A Viadalnak is az a célja, hogy addig harcoljanak, míg egyetlen ember kivételével mindenki meghal. Ha ezt nézzük, akkor azt hihetnénk, az olvasót hidegen hagyja a többi karakter halála, nem igaz?

De ne legyünk ostobák. Az Éhezők Viadalától kezdve A Kiválasztott 2. részéig minden egyes alkalommal, amikor egy-egy kegyetlen cselekedetet történik, a karakterek egyre dühösebben fordulnak a Kapitólium ellen. Mi azonban közben nem tehetünk mást, minthogy tehetetlen dühvel éljük meg kedvenc szereplőink halálát.

De kik is voltak azok, akiknek halála a legjobban megviselt minket?

Mags


Melyik filmben? A Futótűzben.

Mindenki olyan nagymamát szeretne magának, mint Mags, aki hihetetlen önfeláldozásról tesz tanúbizonyságot már akkor is, amikor Annie helyett jelentkezik önkéntesnek a Nagy Mészárlásra, ráadásul mosolya minden ember lelkéig hatol. Aztán, mintha nem lennénk már eddigre is tisztában azzal, milyen csodálatos asszony, végső áldozatot követ el, hogy társainak újabb reményre adjon lehetőséget. Megcsókolja Finnicket, majd elsétál a halálba, mi pedig kisírjuk utána a szemünket. :(

2016. június 14., kedd

James Newton Howard filmzenei koncertkörút jövőre

A múlt héten jelentették be, hogy az egyik legnagyobb Hollywood-i zeneszerző több állomásos koncertturnéra indul Európában. James Newton Howard - aki a teljes Éhezők Viadala sorozat filmes háttérzenéjét is készítette - olyan filmek zenéjét szerezte, mint a Sötét Lovag-sorozat, az Álljon Meg a Nászmenet, a még csak most érkező Harry Potter-film a Legendás Állatok és Megfigyelésük, a Hatodik Érzék vagy a Demóna.


A 3 Decades of Music for Hollywood elnevezésű koncertturné 2017. november 3-án indul útjára Londonban, majd több európai nagyvárosban lesz látható, többek között Berlinben, Zürichben, Párizsban, Antwerpenben és - hozzánk legközelebb - Bécsben is. A turné helyszíneket és időpontokat ITT találjátok. 

- Szerencsésnek érzem magam, amiért több, mint 30 éves karrierem lehetett Hollywoodban és minden idők legnagyobb és legjobb filmjei számára írhattam háttérzenéket. Alig várom, hogy megoszthassam ezt a rengeteg zenét és a sok szép emléket [a londoni] Royal Albert Hall közönségével. Ezen különleges este során legismertebb műveimből hallhatóak majd részletek és legrégebbi munkatársaimmal készült interjúk segítségével bepillanthatnak majd a filmek készítésének kulisszatitkaiba is. - olvashatóak James Newton Howard szavai a hivatalos sajtóközleményben.

Izgalmasan hangzik: ha még itt leszek, erről is beszámolok, ígérem. :)

2016. június 13., hétfő

Régi-új jelenetfotók a sorozatból

Épp a tegnapi cikkhez kerestem képet, amikor rábukkantam a Fanpop-on néhány képre a sorozatból, amelyeket nem is láttam/láttunk. Ezek elviekben Az Éhezők Viadala Kiállítás (amiről még mindig nem tudjuk, merre folytatja útját, ha július végén bezárja kapuit San Franciscoban) oldalának háttérképei, jelenetfotói.


2016. június 12., vasárnap

Az Éhezők Viadala könyvváltozata csalódást okoz a felnőtt olvasók számára

Újabb hosszú cikket találtam, ami azért is érdekel, mert nekem (mint felnőtt olvasó) nem okozott csalódást a sorozat könyvváltozata. Másnak vajon miért? A cikkből kiderül, ám az is, hogy az írás "csak" egy kritika, tehát egyéni véleményt és nem pedig általános igazságot közöl. Szerintem.

Most, hogy világméretű kasszasikert aratott, Az Éhezők Viadala négy filmből álló sorozata abban is hatalmas szerepet játszott, hogy népszerűsítse a könyvsorozatot, amelyen alapult. 

Amellett, hogy (a Katniss szerepét alakító) Jennifer Lawrence ennek hatására lett szupersztár és biztosította helyét a Hollywood-i, mindenki által ismert színészek körében, azáltal, hogy brutális bevételre tett szert, az egynél több filmből álló sorozatok producereinek arcára egyre szélesebb mosolyt varázsolt. 


Bár a filmsorozat sikere tagadhatatlan, a Suzanne Collins amerikai írónő által írt könyvsorozat maga is hatalmas népszerűségre tett szert. Collins fiataloknak szóló könyvtrilógiája, amely Az Éhezők Viadala (eredetileg 2008-ban jelent meg), a Futótűz (amely 2009-ben) és A Kiválasztott (2010-ben) című regényekből áll, olyannyira megtalálta az amerikai olvasóközönséget - fiatalokat és idősebbeket egyaránt - hogy a sorozat pop-kulturális jelenséggé vált. Az első rész, Az Éhezők Viadala 60 héten keresztül vezette a New York Times bestseller listáját. 2014 óta pedig a trilógiából csak az Egyesült Államokban 65 millió példányt adtak el (több, mint 28 milliót Az Éhezők Viadalából, több, mint 19 milliót a Futótűzből és több, mint 18 millió darabot A Kiválasztottból). Ez azért nem semmiség a mai kiadói világban.

Az átlagember számára a történet egy Panem nevű posztapokaliptikus országban játszódó disztópia, ahol egy olyan diktatúra virágzik, amely a gazdag Kapitólium és a 12 szegény körzet felett uralkodik. A körzetekből minden évben kiválasztanak gyerekeket, akiknek részt kell venniük az Éhezők Viadalának nevezett, évenként megrendezésre kerülő élet-halál harcban. A sorozat a leleményes Katniss Everdeen történetét dolgozza fel, aki - mind az Arénában, mind pedig a harcmezőn - szembeszáll a Kapitólium zsarnokságával, és meg kell küzdenie a háború okozta fizikai és érzelmi következményekkel, annak konfliktusaival és kegyetlenségével.

2016. június 11., szombat

Alexander Ludwig nem bánja, hogy nem kapta meg Peeta szerepét

Az Entertainment Tonight beszélgetett Alexander Ludwiggal, legújabb filmjének, a Blackway-nek a megjelenése kapcsán. Az alábbi videóban ebből a filmből és a Vikingekből is láthattok képsorokat.


Egy ponton felvetődik, hogy Alexander sokáig komolyan versenyben volt Peeta szerepéért Az Éhezők Viadalában, ám azt végül Josh Hutcherson kapta meg. Így nyilatkozik erről Alexander:

- Amikor megismerkedtem Garyvel [Gary Ross, Az Éhezők Viadala rendezője], megmutatta nekem a forgatókönyvben Cato szerepét és megkérdezte: "Meghallgathatnánk erre is?" Mire én, "Persze, mindig is bírtam a rossz fiúkat, jó móka lenne!" - mondta. - Amikor aztán elolvastam, az járt a fejemben, "Basszus, ez így egyszerűen tökéletes." 
- Nagyon örülök, hogy végül így alakult. - teszi még hozzá a témával kapcsolatban.
Forrás ET Online

2016. június 10., péntek

"Itt vagyunk egymásnak"

Ismét egy csodálatos képsorozat, benne néhány manipulált képpel, amiket - biztos vagyok benne - imádni fogtok.



2016. június 9., csütörtök

Filmajánló: Szemfényvesztők 2. Woody Harrelsonnal

Annyira vártam ezt a filmet, hogy alig néhány napja tudatosult csak bennem, hogy bár előzetesét láttam, nem is tudtam igazából mire számítsak, miről szól majd az új film. 

A négy lovas (Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Dave Franco, Lizzy Caplan), valamint az előző részben rendőrnyomozóként feltűnő, titokzatos és karizmatikus Dylan (Mark Ruffalo) ismét feladja a közönségnek a leckét, miközben tovább feszegetik a színpadi illúziókeltés határait, és bejárják az egész földtekét. 
Egy évvel azután, hogy lóvá tették az FBI-t, és elnyerték a tömegek csodálatát Robin Hoodot idéző nagyszabású mutatványaikkal, az illuzionisták új előadással rukkolnak elő, azt remélve, hogy felfedhetik egy számítógépes guru piszkos üzelmeit. 
Látványos eltűnésük mögött ugyanis nem más áll, mint Walter Mabry (Daniel Radcliffe), a zseniális informatikus, aki erőszakkal ráveszi a Lovasokat, hogy egy minden eddiginél veszélyesebb trükköt mutassanak be. Nincs más választásuk, mint végrehajtani egy utolsó, példátlanul nehéz mutatványt, hogy tisztára moshassák a nevüket, és leleplezhessék a háttérben álló géniuszt. Forrás: Port.hu

Mivel sokat beszéltünk már a filmről, most nem is előzetest hozok, viszont egy olyan filmrészletet, amely kellőképpen felkelti a film iránti érdeklődést. Aki mégis szinkronos előzetest nézne inkább, IDE kattintson!


Ha pedig lesz folytatása a filmnek, csinálok blogot hozzá. Tutira.
Ti viszont nyugodtan írjátok le véleményeteket a filmről, ha van kedvetek hozzá :) Holnap vagy a hétvégén én is megnézem. Alig várom!!

2016. június 7., kedd

10 hiba Az Éhezők Viadala filmváltozatában

A Movie Mistakes videója 10 folytonossági hibát emelt ki a sorozat első filmjéből, amelyeket szerintem a legelvakultabb rajongók sem igen vettek észre. Ezek olyanok, hogy több részben lettek felvéve és két felvétel között történt valami apró változás, ami maguknak a szereplőknek sem tűnt fel és annak a szakembernek sem, aki a folytonosságért felelős (úgy rémlik, erre van külön ember). 

Itt most előbb a videó, ugrás után pedig a fordítás/magyarázat. Nektek feltűnt ezek közül valamelyik?



2016. június 6., hétfő

Innen-onnan, röviden

Azt hittem, most már ritkásabban jönnek az egyéb hírek is, de ismét egy újabb kupac belőlük. Mondjuk egyéb anyagokból is több van még, mint amire számítottam, ahogy nézem, csak minden harmadik nap nincs valami friss... Viszont most itt is sok minden van, szóval a biztonsági öveket kéretik bekapcsolni, aztán hajrá, mert sokakról vannak híreim :)



2016. június 4., szombat

Éhezők Viadala modern Instagram oldalai

Egy rajongó mai hangulatú Instagram oldalakat szerkesztett az Éhezők Viadala főszereplői közül Katnisnek, Peetának, Finnicknek és Johannának. Tök jó az ötlet, csak szerintem nagyon mellényúlt az illető a stílus tekintetében, mert ha ilyenek lennének a főszereplőink, én biztos nem lettek volna a kedvenceim.


2016. június 3., péntek

Sam Claflin Red Magazine interjú

Volt igény erre az interjúra, én pedig megígértem, hogy a hétvégén nekidurálom magam. Rég fordítottam már ilyen hosszú cikket, furcsa is volt kicsit újra, de megígértem, szóval tartom a szavam. A pihi még mindig kell, bár most már egyre durvább, hogy egyre több forrásom apad el, lassan nekem is kezdenek hiányozni a cikkek, a hangulat. Persze a semmiből én sem tudok várat építeni, de ígértem a nyárra fanficet - és bár még nincs kinézve semmi - az elszántság erősen bennem van ;)

Most viszont egy Mielőtt Megismertelek promóinterjú Sam Claflinnel a hamarosan nálunk is bemutatásra kerülő filmről, a hírnévről és az apaságról. Olvassátok ha már ennyit dolgoztam rajta ;)


Amikor Sam Claflin megérkezik interjúnkra és a fotózásra a nyugat-londoni szállodába, úgy érzem magam, mintha Clark Kenttel találkoznék. Egy napbarnított, csupaizom, szigony hajigáló, Finnick Odair jellegű pasasra számítok (na, igen, a magam 31 évével még mindig kamaszlány vagyok). Így aztán, amikor belép egy sápadt, kócos, könyvmoly típusú fickó, szarukeretes szemüvegben, kezében kopott sporttáskával, majdnem meg sem ismerem őt. Rendel egy kávét és - más újdonsült apukákhoz hasonlóan - teljesen kimerültnek látszik. Feleségével, Laura Haddockkal épp hat hete született meg első közös gyermekük, egy kisfiú, Claflin pedig azóta most először hagyta el a békét jelentő családi buborékot. Máris az apaságról áradozik - "máris hiányzik a kicsi", és annak ellenére, hogy annyira fáradt, hogy "a szemem is fáj", abszolút kedves és udvarias. A fotóssal a Norwich-i Foci Klubról és a Catastrophe sorozat legutóbbi évadáról, hatalmas felhajtást csinál egy, a közelben elhaladó pekingi kiskutya miatt, majd mindenki szívébe belopja magát, a pelenkázás során előforduló problémák ecsetelésével (amelyeket a "kontrollálatlan vizes tömlő" hasonlattal jellemez). Egy Superman stílusú álruha még jól jöhet neki. Az idei év során Claflin végre eljuthat oda, hogy kamasz-kedvencből mindenki által ismertté váljon a neve. Persze máris több kasszasiker film van a tarsolyában: A Karib-tenger Kalózai negyedik filmjében nem sokkal azután kapott szerepet, hogy végzett a dráma iskolában, aztán az Éhezők Viadalában szerepelt (amely összesen 2,3 milliárd összbevételre tett szert, erről akár hallhattál is ;) és láthattuk a Hófehér és a Vadászban, amelynek folytatásában is felbukkant a múlt hónapban. Lily Collins oldalán főszerepet játszott az Ahol A Szivárvány Véget Ér című romantikus vígjátékban, a The Riot Clubban pedig elnyerte a kritikusok elismerését is. Most legújabb szerepében a Jojo Moyes azonos című regényéből készült filmadaptációban, a Mielőtt Megismertelekben alakít öngyilkos hajlamú mozgássérült férfit, ami nagyban különbözik mindattól, amit Claflin korábban csinált. 

2016. június 2., csütörtök

Hullámvasút a Dubai-i Mozis Vidámparkban

Az alábbi videó a Dubai-i Kalandparkba repít l titeket, ahol virtuálisan fel is ülhettek a parkot átszelő hullámvasútra és végigélhetitek, mi minden mellett süvít az el. 3:07-nél a Linsgate Éhezők Viadala részlegéhez is elérkeztek. Nagyon jóóóó! :)