2016. november 19., szombat

A nosztalgia hónapja, 5. rész - Éljük át újra a premierek hangulatát!

Érdekes, hogy annak ellenére, hogy egyik premieren sem vettem részt élőben, nekem valahogy innen, a monitor elől is mindig hatalmas élmény volt egy-egy vörösszőnyeges bevonulás. Imádtam az élő blogok szerkesztését és valamiért mindig magával ragadott az egész. Ezt képtelenség is most átadni, de higgyétek el, minden erőmmel azon vagyok, hogy legalább kicsit meríthessünk belőle.



Azt hiszem, ezt a bejegyzést most más stratégiával állítom össze, nehogy megunjátok itt a sorozatot idő előtt :) Az élő bejegyzéseket és a streameket teszem előre, a fényképes sorozatokat pedig hátulra, de azokat sem filmenként, hanem személyenként csoportosítom.

Az elején néhány általánosság. Az Éhezők Viadala világpremierje Los Angelesben zajlott 2012. március 12-én, a Futótűzé és a Kiválasztott 1. részéé Londonban 2013. november 11-én és 2014. november 11-én, míg A Kiválasztott 2. részéé Berlinben 2015. november 4-én.
Értettem, hogy a Futótűz világpremierjét azért hozták át Európába, hogy az európai piac felé is nyissanak és ez a bevételi adatokat tekintve működött is. De nem értettem, hogy az utolsó két filmét, de legalább az utolsóét miért nem vitték vissza Los Angelesbe. Mivel amerikai rajongótársaink költöttek a legtöbbet a sorozatra, szerintem megérdemelték volna. Persze az utolsó film berlini premierjének oka az volt, hogy a Kiválasztott 2. rész kültéri jeleneteinek nagy részét Berlinben és környékén forgatták.


Az Éhezők Viadala premierje előtt Suzanne Collins szólt a rajongókhoz néhány szót azzal kapcsolatban, mire is számíthatunk. Aki nem emlékszik rá, mindenképp KATTINTSON és elevenítse fel az írónő szavait.
Az első világpremierről csak képi anyagaink vannak. Én most a Los Angelesi világpremier képeiből válogatok, de Európában Londonban, Párizsban és Berlinben volt még premier.
A Futótűznek a londoni világpremier után november 12-én Berlinben, 14-én Rómában (ennek LIVE streamje még ITT visszanézhető!), 15-én Párizsban, november 18-án pedig Los Angelesben volt még nagyszabású, vörösszőnyeges premierje. A világpremierről ITT olvashattok egy részletesebb beszámolót.
A Kiválasztott 1. rész londoni világpremierjét is együtt néztük végig. Sajnos a stream ugyan nem jön be, de hátha visszaadja kicsit a hangulatot az ÉLŐ BEJEGYZÉS. A Los Angeles-i premier streamje viszont még mindig nézhető, visszaidézhető, EBBEN a bejegyzésben találjátok.
A Kiválasztott 1. rész alkalmával ébredtek fel nálunk is a film forgalmazói, akik egy nyereményjáték keretei között a Simple-lel összefogva rendeztek egy premier előtti vetítést, amelyre jegyeket lehetett nyerni. Az exkluzív vetítésen a rajongók fényfestést láthattak a Corvin mozinál, hostessként volt sok-sok Katniss, Éhezők Viadala karszalag a belépéshez, tehát végre volt egy kis felhajtást. EBBEN a bejegyzésben próbáltam összeszedni, mivel is találkozhattak a legelvakultabb magyar rajongók.

A Kiválasztott 2. részének ugyan Berlinben volt a világpremierje, de valahogy akörül kisebb volt a felhajtás. A streamje sem elérhető már, ellenben a londoni premierjéé igen. Ki is teszem, bár nem tudom, hogy lett 12 órás, szerintem 3-szor vagy 4-szer van egymás után felvéve. Mindenesetre a hangulatba bepillanthatunk általa vagy az ez alapján készült ÉLŐ bejegyzés által. Illetve ezen a premieren egyik rajongótársatok (Peeta) is részt vett és ő is megosztotta velünk élményeit.


Ha emlékeztek azonban ez volt az a szomorú év, amikor nem sokkal az európai premierek lezajlása után Párizsban egy komolyabb robbantássorozat történt, amelyre való tekintettel a Los Angeles-i premiert teljesen visszavágták. Nem fogadtak sajtósokat, nem volt élő közvetítése sem, csupán a rajongók (és a rend) kedvéért csinálták végig az egészet. Innen tehát csak képeink vannak, amelyekből lentebb válogatok.
Aztán nálunk is volt tavaly is premier, ezúttal az Arénában az IMAX teremben. Erről egy videó került elő, amelyben mindenféle hírességek méltatják az IMAX-et, mint formátumot, de azért a filmről is esett tán szó.
A film megjelenése előtt egy újabb Suzanne Collins levelet kaptunk, egyfajta keretes szerkezetként. Ha lehet, még szívszorítóbb az elsőnél, hiszen immáron a kaland végén és nem pedig elején voltunk. Szerintem azt már többen olvastátok, de aki nem, az ITT találja.

Képekből minden évben rengeteg került elő. Ezekből készítek egy komolyabb válogatást, amelyet az ugrás után láthattok.



Csoportképek

Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson és Liam Hemsworth Az Éhezők Viadala, illetve Donald Sutherland, Jena Malone és Jennifer Lawrence A Kiválasztott 1. rész Los Angeles-i premierjén

A megjelent stábtagok a Futótűz londoni világpremierjén: Stanley Tucci (Caesar Flickerman), Jon Kilik (producer), Nina Jacobson (producer), Willow Shields (Prim), Liam Hemsworth (Gale), Jena Malone (Johanna), Jennifer Lawrence (Katniss), Sam Claflin (Finnick), Elizabeth Banks (Effie), Josh Hutcherson (Peeta), Jeffrey Wright (Beetee), Donald Sutherland (Snow elnök), Francis Lawrence (rendező)
A Kiválasztott 1. rész stábjának egy része a Los Angeles-i premieren.
A Kiválasztott 2. rész londoni premierjén megjelent stábtagok



Jennifer Lawrence

Jennifer Lawrence Az Éhezők Viadala és a Futótűz világpremierjén

Jennifer Lawrence A Kiválasztott 1. rész londoni és A Kiválasztott 2. rész Los Angeles-i premierjén


Josh Hutcherson

Josh Hutcherson Az Éhezők Viadala és a Futótűz Los Angeles-i premierjén


Josh Hutcherson A Kiválasztott 1. rész Los Angeles-i és A Kiválasztott 2. rész berlini premierjén

Liam Hemsworth

Liam Hemsworth  Az Éhezők Viadala és a Futótűz világpremierjén

Liam Hemsworth A Kiválasztott 1. rész londoni és A Kiválasztott 2. rész berlini világpremierjén


Donald Sutherland

Donald Sutherland Az Éhezők Viadala és a Futótűz Los Angeles-i premierjén

Donald Sutherland A Kiválasztott 1. rész londoni és A Kiválasztott 2. rész Los Angeles-i premierjén


Elizabeth Banks

Elizabeth Banks Az Éhezők Viadala és a Futótűz világpremierjén

Elizabeth Banks A Kiválasztott 1. rész londoni és A Kiválasztott 2. rész berlini világpremierjén


Willow Shields

Willow Shileds Az Éhezők Viadala és a Futótűz Los Angeles-i premierjén - milyen kislány volt még ekkortájt :)

Willow Shileds A Kiválasztott 1. és 2. rész Los Angeles-i premierjén - felnőtt a kicsi lány


Woody Harrelson

Woody Harrelson Az Éhezők Viadala és a Futótűz Los Angeles-i premierjén

Woody Harrelson A Kiválasztott 2. rész londoni és Los Angeles-i premierjén

Sam Claflin

Sam Claflin a Futótűz londoni világ- és Los Angeles-i premierjén

Sam Claflin A Kiválasztott 1. rész londoni és A Kiválasztott 2. rész Los Angeles-i premierjén

Jena Malone

Jena Malone a Futótűz londoni világ- és Los Angeles-i premierjén

Jena Malone A Kiválasztott 1. rész londoni és A Kiválasztott 2. rész berlini világpremierjén

Jeffrey Wright

Jeffrey Wright a Futótűz és A Kiválasztott 1. rész Los Angeles-i premierjén

Francis Lawrence

Francis Lawrence a Futótűz londoni világ- és Los Angeles-i premierjén

Francis Lawrence A Kiválasztott 1. rész Los Angeles-i és A Kiválasztott 2. rész londoni premierjén

Stanley Tucci

Stanley Tucci a Futótűz Los Angeles-i és A Kiválasztott 2. rész berlini premierjén



Lenny Kravitz - és Philip Seymour Hoffman, aki mindössze egyetlen film premierjén
tudott részt venni - a Futótűz Los Angelesi premierjén

Julianne Moore

Julianne Moore A Kiválasztott 1. és 2. rész londoni premierjén


Natalie Dormer

Natalie Dormer A Kiválasztott 1. és 2. rész londoni premierjén

Stef Dawson

Stef Dawson A Kiválasztott 1. és 2. rész Los Angeles-i premierjén

Patina Miller

Patina Miller A Kiválasztott 1. és 2. rész Los Angeles-i premierjén



Mahershala Ali

Mahershala Ali A Kiválasztott 1. rész Los Angeles-i premierjén

Elden Henson

Elden Henson A Kiválasztott 1. és 2. rész Los Angeles-i premierjén


Wes Catham

Wes Catham A Kiválasztott 1. és 2. rész Los Angeles-i premierjén


Suzanne Collins

Suzanne Collins írónő és Peter Craig forgatókönyvíró A Kiválasztott 1. rész Los Angeles-i premierjén

Mellékszereplők Az Éhezők Viadalából:

Leven Rambin (Glimmer) és Jack Quaid (Marvel) Az Éhezők Viadala világpremierjén

Isabelle Fuhrman (Clove) és Alexander Ludwig (Cato) Az Éhezők Viadala világpremierjén

Amandla Stenberg (Ruta) és Dayo Okeniyi (Thresh) Az Éhezők Viadala világpremierjén

Jacqueline Emerson (Rókaképű lány) és Wes Bentley (Seneca Crane főjátékmester) Az Éhezők Viadala világpremierjén

Mellékszereplők a Futótűzből

Stephanie Leigh Schlund (Cashmere) és Alan Ritchson (Gloss) a Futótűz Los Angelesi premierjén

Meta Golding (Enobaria) és Bruno Gunn (Brutus) a Futótűz Los Angelesi premierjén

Lynn Cohen (Mags) és Stef Dawson (Annie Cresta) a Futótűz Los Angelesi premierjén

Mellékszereplők A Kiválasztott 1. rész premierjéről

Paula Malcomson (Katniss anyukája) és Evan Ross (Messalla) A Kiválasztott 1. rész Los Angeles-i premierjén


Robert Knepper (Antonius) és Erika Bierman (Snow elnök unokája) A Kiválasztott 1. rész Los Angeles-i premierjén

Mellékszereplők A Kiválasztott 2. rész premierjein

Gwendoline Christie (Lyme parancsnok) A Kiválasztott 2. rész londoni premierjén
és Eugenie Bondurant (Tigris) a Los Angeles-i premieren.

Kim és Misty Ormiston (Leeg 1-2) A Kiválasztott 2. rész Los Angeles-i premierjén

Nem állítom, hogy a bejegyzés a teljesség igényével készült, de igyekeztem nem nagyon kihagyni szereplőket (legfeljebb a producerekkel bántam el méltatlanul). Azért remélem, élvezetes volt a visszatekintés. Nektek melyik volt a legkedvesebb premier emléketek? Akár az oldalon, akár saját élmény is lehet, örömmel hallgatom/olvasom, meséljetek :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése