2016. február 2., kedd

10 dolog Az Éhezők Viadala könyvekből, amelynek benne kellett volna lennie a filmekben

Sokat beszélünk a sorozat könyvhűségéről és ilyenkor, amikor előkerülnek a DVD-hírek, a törölt jelenetek, akkor hatványozottan előkerül az is, mi az, amit még szívesebben láttunk volna a filmben. Bármennyire is megértjük, hogy a filmek pörgős ritmusa miatt néhány jelenet nem kerülhetett bele az egyes filmekbe, azért vannak hiányérzeteink. A Bustle nemrégiben megjelent cikke most tíz ilyet emel ki.

1. Bonnie és Twill


Azt még csak-csak megértjük, hogy Madge Undersee karakterét nem tették bele a filmekbe, ám amikor a Futótűzben Katniss két 8. körzetből származó felkelővel, Bonnie-val és Twillel találkozik a 12. körzet erdejében, az igenis fontos pontja a történetnek. Twill a 8. körzetből szökik meg diákjával, Bonnie-val, miután lázadás tör ki a körzetükben és a 13. körzetbe indulnak. 

"– Twill a nevem – feleli a nő. Ő az idősebb. Úgy harmincöt lehet. – Ő pedig Bonnie. A Nyolcadik Körzetből menekültünk el.
A Nyolcadik Körzet! Akkor tudniuk kell a felkelésről!
– Hol szereztétek az egyenruhát? – kérdezem.
– A gyárból loptuk – feleli Bonnie. – Mi készítettük őket. Csak eredetileg valaki... valaki másnak szántam. Ezért lóg rajtam.
– Azt pedig egy halott Békeőrtől vettük el – veszi át a szót Twill, amikor meglátja, hogy a fegyverre pillantok.
– Mi ez a kenyér? A madármintával? – kérdezem.
– Hát nem tudod, Katniss? – Bonnie szemmel láthatólag őszintén meglepődik."

Bár ez valóban túl sok mindent előrevetít a film szempontjából, Katniss azonban a 13. körzetben már nem látja őket viszont, ami még vitát is generál Katniss és Gale között, mert ez azt bizonyítja, hogy nem lett volna esélyük a vadonban, ha megszöktek volna.


2. Haymitch lezúg a színpadról


Haymitch-et eredetileg úgy mutatják be Az Éhezők Viadala könyvváltozatában, mint a város alkoholistája, aki leesik a színpadról az Aratáskor.

"...de szerencsére Haymitch épp ezt a pillanatot választja, hogy odatántorogjon hozzám gratulálni. – Nézzék ezt a lányt! Vegyék alaposan szemügyre! – üvölti, és átkarolja a vállamat. Jó erő ben van, ahhoz képest, hogy egy roncs. – Imádom! – A leheletéből árad az alkoholszag, és jó ideje nem fürdött már. – Ez a kislány nagyon… – Hirtelen nem jut eszébe, a megfelel szó. – Bátor! – kiált fel végül diadalittasan. – Bátrabb nálatok! – Elenged, és elindul a színpad széle felé. – Bátrabb nálatok! – üvölt, és egyenesen az egyik kamerába mutat.
Vajon a nézőkhöz intézi a szavait, vagy annyira részeg, hogy a Kapitóliummal gúnyolódik? Sosem derül ki, mert amikor folytatni akarja mondandóját, lezúg a színpadról, és ájultan kinyúlik a földön."

Bár a film nagyszerűen mutatja be Haymitch alkohol-problémáit, ez a pillanat elég tragikomikus, ami teljességgel alkalmas lett volna ennek a figyelemre méltó karakternek a bemutatására.

3. Haymitch Viadal győzelme

Haymitch viadalának rajongói változata

A Futótűzben Katniss és Peeta megnézik az egykori Viadalokat, hogy tudják, kikkel kell majd szembenéznük a Nagy Mészárlás Arénájában. A páros megnézi Haymitch Viadalát, a Második Nagy Mészárlást is, amely különösen kegyetlen volt.

"Egy darabig kotorászok, amikor egyszer csak a kezembe akad egy kazetta, amit eddig még nem néztünk meg. Az ötvenedik évforduló felvételei. A második Nagy Mészárlás. A győztes Haymitch Abernathy.
– Ezt eddig még nem láttuk – mondom."

Bár vethettünk volna egy pillantást arra, Haymitch hogyan veszíti el szövetségesét (ahogyan Katniss-szel is történt Ruta esetében), amely azonban mégsem állította meg őt, hogy az erőtér segítségének felhasználásával megnyerje a Viadalt. Bár Beetee és Wiress bemutatták az erőtér sajátosságait a Futótűzben, azért Haymitch története is izgalmas és jó lett volna látni.

4. Még több Avox

Lavinia és Darius Nikola szerkesztéséen

Akik csak a filmeket látták, egyáltalán nem is tudják, mi az az Avox, egészen addig, amíg A Kiválasztott 2. részében Castor el nem meséli Pollux történetét. Az Avoxok közül kifejezetten hiányzik Lavinia szerepe, aki Katnisst és Peetát szolgálja ki első kapitóliumi látogatásukkor.

"– Mi az az Avox? – teszem fel a buta kérdést.
– Valaki, aki bűncselekményt követett el. Kivágták a nyelvét, hogy ne tudjon beszélni."

Korábban Katniss és Gale, amikor a 12. körzetben vadásztak, már látták Laviniát, amikor megjelent egy légpárnás és elvitte őt. A könyvekben ez fontos történet, a filmekből azonban ezt sajnos teljesen kihagyták. Ugyanúgy azt is, amikor Katniss és Peeta az egykori 12. körzetbeli Békeőrt, Dariust fedezik fel szintén kivágott nyelvű szolgaként.

5. Katniss és Johanna barátsága


Jena Malone nagyon klasszul ábrázolja Johanna Mason karakterét. A könyvekben Katniss és Johanna kifejezetten ellenségesek egymással egy ideig, ám Snow elnökkel szembeni gyűlöletük különleges barátságot sző köztük, és együtt kezdenek kiképzésre járni, hogy a Kapitóliumba utazhassanak megölni az elnököt.

"Johanna elvigyorodik, és úgy érzem, a kapcsolatunk fontos fordulóponthoz érkezett. Nem tudom, hogy igazából barátok vagyunk-e. A szövetséges szó talán valamivel pontosabban kifejezi a lényeget. De ez így teljesen rendben van. Szükségem lesz szövetségesekre."

A filmekben azonban ezt megváltoztatták, kihagyták a kiképzéses jeleneteket és azt, amikor a két lánynak saját félelmeit kell leküzdeni, hogy a Sztár Osztag tagjai lehessenek.

6. Finnick kötelet csomóz


Erre aztán tényleg nincs mentség, hogy vajon, miért nem került bele ez a jelenet a filmbe, amikor felvették és a törölt jelenetek között meg is jelentették. Finnick kötélcsomózási tehetségének köszönhető a sorozat egyik legszívszorítóbb idézete: "Tízszer tovább tart összerakni magadat, mint amennyi idő alatt szétesel."
Johannához és Haymitch-hez hasonlóan skan szívesen láttunk volna még többet a sorozatban Finnickből is. Nehéz múltja volt, és bár arról végül mesél a Kiválasztott 1. részében, amikor felfedi Snow elnöki mérgező titkait, az ember úgy érzi, a filmekben igazán megmutathatták volna jobban a karakter igazi mélységeit is.

7. Katniss megöl egy civilt


Amikor Katniss osztaga betör egy Kapitóliumi lakásba, belefutnak egy ott élő nőbe. A nő már épp segítségért kiáltana, amikor Katniss megöli őt.

"Felmászom az utolsó létrán, kinyitom a csatorna fedelét, és kilesek. Egy mosókonyha. Éppen felállok, amikor benyit egy nő. Türkizkék selyempongyolájára egzotikus madarakat hímeztek. Bíborvörös, felhő nagyságúra tupírozott haját aranyozott pillangók díszítik. A rúzsa elkenődött, a száján a kezében tartott kolbász zsírja csillog. Az arckifejezése elárulja, hogy felismer. Segítségért akar kiáltani.
Gondolkodás nélkül beleeresztek egy nyilat a szívébe."

Ez a jelenet azért hiányzott A Kiválasztott 2. részéből, mert megmutatja, hogy bár Katniss kiáll azért, hogy az ártatlan civileknek nem szabadna meghalniuk a háborúban, időnként neki is élet-halál döntéseket kell meghoznia.

8. Katniss és Coin kapcsolata



A könyvben megdöbbentő, amikor Katniss Snow elnök helyett Coint lövi le íjával. A filmekben nem annyira. A filmekben megmutatják, Coin mennyire helyteleníti, amikor Katniss kijátszva őt elmegy a Kapitóliumba, míg a könyvekben megengedi neki, hogy részt vegyen a kiképzésen, hogy Snow elnök rezidenciájának közelébe juthasson. A könyvek sokkal jobban palástolják Katniss Coin iránti érzéseit és ez viszont is igaz.

9. Katniss és Peeta tengerparti jelenete


Ezt csak azért emeljük ki, mert valójában mindenki több Katniss-Peeta csókjelenetre vágyott volna, mint amennyit kaptunk. Gondolunk itt arra, hogy Katniss és Gale szinte többet csókolóztak a képernyőn, mint Katniss és Peeta.

"– Igazából senkinek sem hiányoznék – folytatja, és szemernyi önsajnálat sincs a hangjában. [...] Rádöbbenek, hogy csak egyetlen ember van, aki soha nem tudná kiheverni Peeta halálát. Én.
– De igen – mondom. – Nekem. – Látom, hogy ez felzaklatja, [...] Ezért mielőtt még belekezdene a monológjába, szájon csókolom.
Megint megrohan az a különös érzés, amit eddig csak egyszer éreztem. [...] De csak egyszer fordult elő, hogy igazán megérintett és felkavart a dolog. Egyszer éreztem, hogy nem akarom, hogy abbahagyja."

Persze nyilvánvalóan nem lehet ezt pontosan ábrázolni a filmekben, de egy kicsit több négyszemközt töltött Katniss-Peeta idő jó lett volna, különösen, amikor a Kiválasztott 2. részében Peeta felépülése zajlik.
[Vagyis kedves cikkíró, rossz a címed, mert nem a Katniss-Peeta tengerparti jelenetet hiányoltad. Amúgy meg nem értek egyet, nekem a filmek sokkal inkább voltak Peeta-pártiak, mint a könyvek.]

10. Több szülői karakter


Katnissnek rossz a viszonya édesanyával, ami annak köszönhető, ahogyan anyja viselkedett édesapja halálakor. A könyvekkel ez a fő gond. Ugyanez a helyzet Peeta apjával, aki az Aratás után bemegy Katnisshez és visz neki süteményt. Ez azt jelenti, hogy Peeta kapcsolata rendben van az apjával, ezért aztán még tragikusabb lesz a helyzet, amikor a fiú megtudja, hogy a 12. körzet bombázásakor ő is meghalt.
Forrás: Bustle

Ami engem illet, számomra a legnagyobb és egyben legmeglepőbb változtatás itt az utolsó film kapcsán történt, Katniss és Johanna barátsága kialakulásának és a kiképzésnek a kihúzása. Bénán is lett megoldva ezzel a szökéssel, aztán Gale olyan természetesnek veszi, hogy Katniss ott van - ráadásul nem is a Kapitóliumba, hanem a 2. körzetbe mennek először.
A jó szülő karakterek valóban hiányoznak, tényleg téboly, hogy se Katniss, se Peeta, de még Gale mögött sem áll egy normális szülői háttér.
Némely felsorolást feleslegesnek tartom, a tengerparti jelenet rendben volt, a kötélcsomózásnak nem gondolom, hogy ekkora súlya lenne. Azzal viszont kifejezetten egyet értek, hogy Katniss nem öl meg civilt. Hisz ezt képviseli.

Nektek mi hiányzott a filmekből? Mit tettetek volna bele a könyvből, mi maradt ki? Nem csak a fentiek közül választhattok, hanem bármit írhattok, ami eszetekbe jut.

6 megjegyzés:

  1. Bár a Futótűz a kedvencem, mind könyv, mind film terén, és annak ellenére, hogy szerintem ez a legkönyvhűbb filmfeldolgozás a 4-ből, mégis van egy jó pár jelenet, ami totál kimaradt, és ezért érzem csak 99%-osnak a filmet. A Győzelmi Körútról hazatérbe egészen a Nagy Mészárlás bejelentéséig sok apróság van, ami kimaradt. Mikor bemutatják Peeta és Gale családját, Madge-nek is van jó pár oldala Katniss-el, és itt ismerjük meg Twill-t és Bonnie-t is. Ezek egy kis hétköznapiságot vittek a könyvbe, ami nekem hiányzott a filmből.

    VálaszTörlés
  2. Én a könyvet hiányoltam, amit Katniss és Peeta ketten csináltak. Reméltem, hogy azt beleteszik, mert nagyon szép megemlékezés a többiekről.

    VálaszTörlés
  3. Nekem az utolsó filmből,Delly karaktere hiányzott. Tudom,tudom,hogy Prim több szerepet kaphasson,de nekem nagyon szimpi vlt a lány karaktere. Prim így se úgy se szerepelt sokat,persze muszáj volt,de lehet ezzel ellensúlyozták a halálát mutató 1mp-es részt. Na az egy kicsit hosszabb lehetet volna.

    Illetve Prim kecskéje :D

    VálaszTörlés
  4. A hetedikkel nem értek egyet, mármint olyan téren, hogy a filmkészítőknek így is ügyelniük kellett az erőszak ábrázolásara valamint nem hiszem, hogy ez fontos. Valamint szerintem a Twill és Bonnies részt azért nem rakták be, mert így azoknak akik nem olvasták a könyvet, sokkal nagyobb meglepődést okozott a Kiválasztott első részének a vége(amikor Gale elmondja Katnissnek, hogy a 13.-ban vannak)
    A kiképzést én is megnéztem volna. De számomra a legfontosabb dolog, amit bele kellet volna rakniuk az az amikor Gale beszél az egyik csapdájáról, amit később Prim halálánál alkalmaznak is, mert így amíg a könyvet el nem olvastam, addig azt hittem, hogy nem Gale volt az ötletszerző. És Katniss nem azért haragszik rá mert övé volt a bomba, hanem mert nem segített Primnek.
    Viszont szerintem a Madge résznél sokkal jobb volt az, hogy Prim adja Katnissnek a kitűzőt, meg az is, hogy nem rakták bele a talentumos részt, mert ott kevésbé kedveltem Katnisst, amiért hagyja, hogy más csinálja helyette és mert nem hiszem, hogy ennyire ötlettelen volt(mondjuk azt megértem, hogy ő nem akarta ezt az egész felhajtást körülötte)

    VálaszTörlés
  5. Egyedül a hetessel értek egyet, azt kár hogy kihagyták (nyilván a korhatár miatt). Esetleg a hatos is, az csak egy rövid jelenet.
    1. Egyáltalán nem baj, hogy kimaradt, ott vágtak a sztoriból, ahol kellett.
    2. Az Aratásba nem piszkálnék bele. Haymitch bemutatása nem lett tökéletes így se, de sokat rontott volna egy komikus pillanat az egész jelenet hangulatán.
    3. Felesleges. Majd csinálnak belőle prequelt. :D
    4. Lehetett volna, de megint onnan vágtak ki, ahol a legkevésbé fáj.
    5. Ugyanez.
    8. Szerintem Julianne Moore jó Coin volt, 1-2 plusz jelenetet adtam volna még neki, de nem tartom bajnak, hogy egyértelműek voltak a szándékai.
    9. Szerintem meg túl sok volt a felesleges csókjelenet mind Peeta, mind Gale részéről. Azt persze maximálisan megértem, hogy a lányok miért hiányolják.
    10. Felesleges, főleg Peeta apja.

    VálaszTörlés
  6. Nekem Magde hiányzik nagyon, meg a filmben,, szabályszegő'' volt Katniss azzal, hogy bevitte az arénába a kitűzőjét ezzel szemben a könyvben mindenki vihet egyvalamit emlékül. Ezeken kívül tudom hogy a Ruta név nagyon fura de akkor se kellett volna megváltoztatni a nevét. Ja meg Katniss divattervezői múltja hiányzott ;) Meg a sok esküvői ruha amit próbálgatott

    VálaszTörlés