2015. november 16., hétfő

Sajtóvideók - 1. rész: Jen, Josh, Liam

Na, eljutottam oda, hogy végre van időm, energiám videós anyagokkal is foglalkozni. Ennek fordításában most ismét Bori segített, aki a jobb kezem itt ebben a promóidőszakban, nagyon hálás vagyok neki. De a közeljövőben számíthattok még másik videóinterjús bejegyzésre tőlem is és reményeim szerint ez is folytatódik majd.

Most a hivatalosan kiadott sajtóvideók közül hozom az első hármat, amely a három főszereplővel készült.

Jennifer Lawrence


Fordítás és Josh illetve Liam a folytatásban.


A történetről:
Katniss végre elért egy pontot, ahol szinte megbénul attól a sok mindentől, amit tapasztalt. Az első Éhezők Viadalában azon volt, hogy megmentse a húgát, most már többek között azon dolgozik, hogy megmentse Peetát, sokkal nagyobb rajta a felelősség.
Katniss és Coin elnök közti kapcsolatról:
Ahogy haladunk előre a történetben, Katniss kapcsolata Coinnal kezd bonyolultabbá és feszültebbé válni. Katniss attól kezd félni, hogy sokkal több közös vonása van Coinnal, mint Snow Elnökkel.
Liamről:
Sokkal többet dolgozhattam Liammel ezen a filmen, szóval ez nagyon jó volt. Korábban általában kimaradt az akcióból. De az egész világon ők a legjobbak, nem tudom, hogyan lehetek ilyen szerencsés. Ha más körülmények között találkozom velük, nem tudom, hogy mondhatnám-e ugyanezt, hogy legjobb barátok vagyunk. Szóval ez nagyon jó.
A rendezőről:
Francis volt a tökéletes választás ezekhez a filmekhez, hiszen hatalmas a képzelőereje, hihetetlenül kreatív. Meg tudja teremteni a saját világát. Például a Legenda vagyok egy hihetetlen film. Neki csak van egy nagyon egyedi látásmódja, és nem hiszem, hogy bárki is le tudná ezt valaha utánozni. És nagyon jó volt dolgozni, időben ott van, van egy listája a jelenetekről, szervezett, nyugodt. Minden egyes területen, ami fontos a rendezésben, csillagos ötös jár neki.
Arról, hogy milyen érzés volt a film részese lenni:

Csodálatos, örülök, hogy a film részese lehetek. Ez egy csodálatos fejezete volt az életemnek, hogy ezekben a filmekben szerepelhettem. A tudat, hogy rengeteg embert érintett meg, hogy sokan tudtak azonosulni a történettel, hihetetlen.

Josh Hutcherson


Arról, hogy milyen volt Peeta a film elején:
A Kiválasztott – 2. részében már a 13. körzetben van [Peeta]. Veszélyes, erőszakos, elmebeteg, mivel kínozták a Kapitóliumban. És most próbál ebből felépülni. Ez egy hosszú, kemény út. Vannak olyan pillanatai a filmben, mikor visszatér, egyszer ilyen, máskor meg olyan, ez a dolog eléggé kikészítette.
Katniss és Peeta közötti kapcsolatról:
Ezelőtt Peetát az őszintesége, nyugodtsága, józansága határozta meg. Most meg teljesen magánkívül van, még Katnisst is próbálta megölni. Szerintem ez sok mindent elárul arról, hogy Katniss valójában mit érez Peeta iránt. Mert hiába változott meg Peeta, Katniss még mindig harcol érte.
A történet végkimeneteléről:
Nyilván ez a sorozat legnagyobb fejezete, hisz ez az utolsó lökés, minden szál a végére ér. Például, a kormány uralma, az emberek lázadása,  a kormány kemény ellencsapása. És ez az utaolsó film, ahol minden összeütközik és ebből egy teljesen új világ születik.
Az európai forgatásról:
Adtak néhány fontos vizuális részletet a filmhez, például területeket, amik teljesen lepusztultak a háború miatt, és ezeket a helyszíneket Németországban vettük fel, egy volt háborús részen forgattunk. Akartunk futurisztikus  építményeket, amit Párizs külvárosában vettünk fel. Rengeteget dolgoztunk a kinézeten, és olyan helyeken is forgattunk, ahol eddig nem nagyon, szóval ez remek volt.
Arról, hogy hogyan változtatta meg őt a franchise:
A köztünk kialakult barátságok biztos megmaradnak.  Ez a legnagyobb változás, amin keresztül mentem ennek az élménynek a során. És akkor ott van, hogy hiába Peeta beállítottsága az, hogy maradj önmagad, ne légy a játékuk részese, ha egy olyan projekten dolgozol, mint ez, akarva akaratlanul is besorolnak egy bizonyos skatulyába.  Az emberek azt akarják, hogy ezt vagy azt csináld, különböző elképzeléseik vannak arról, hogy mire, vagy mire nem vagy képes, mint színész. És ez megtörte ezt. Azt tanultam ebből, hogy légy őszinte magadhoz.

Liam Hemsworth


Gale-ről és a sorozat végéről:
Mindig is ezt a könyvet találtam a legizgalmasabbnak. Ez az a rész, ahol minden megoldódik. Az én karakterem például sokkal nagyobb részese az akciónak, eddig eléggé a háttérbe szorult, és most megkapja az esélyt, hogy változtasson.
Az utolsó filmről:
Az előző részek mind ide vezettek. Különböző dolgok folyamatosan fejlődtek a történet során, a lázadás egyre erősebb lett, és elértünk egy áttöréshez, egy olyan pontra, ahol minden felrobban.
A Gale és Katniss közötti kapcsolatról:
Ebben a részben láthatod majd, hogy mennyire különbözik az elképzelésük arról, hogyan tovább. Különböznek az érzelmeik. Én úgy gondolom, hogy [Katniss] ezen a ponton már tudja, hogy Peetát szereti, és azt hiszem [Gale] egyre jobban érzi, hogy [Katniss] távolodik tőle. De Gale még mindig szereti őt, még mindig törődik vele, próbál rá vigyázni, és próbálja őt megvédeni úgy, ahogy mindig is tette.
Jennifer Lawrence-ről:
Remek színésznő. Nagyon szórakoztató volt vele dolgozni, nagyon jó hangulatot teremtett a forgatáson. És azt hiszem, ez nagyon fog hiányozni a közös munkánkból. És nem csak velem volt ilyen, hanem mindenkivel, a stábtagokkal. Egy szórakoztató környezetet teremt, és mindig remekül szerepel.
A rendezőről:

Ő a kedvenc rendezőm azok közül, akikkel eddig együtt dolgoztam. Színészként, ha problémád van egy jelenettel, vagy szöveggel, vagy valamivel, és, ha felteszed a kérdésed a rendezőnek, akkor egy válaszra vársz, jó indokot akarsz arra, hogy miért így csináljuk. És Francisnek, mindig jó indokai voltak, mindig elmondta, hogy mit miért csinálunk, és hogyan kerültünk ide, és, hogyan lesz tovább. Mindig sikerült elérnie, hogy úgy érezzem, ő többet tud, mint én. És ez engem nagyon megnyugtat, mert ő tudja, mit csinálunk, mindig bízhatok benne, még akkor is, amikor magamban nem tudok.  Bízom abban, hogy olyan sokat dolgozott már ezzel, hogy ő tényleg ismeri a történet minden apró részletét és minden karaktert.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése