2015. november 18., szerda

Különleges üzenet Suzanne Collinstól

Suzanne Collins levélben fordult a Lionsgate-hez, ezt szeretném Veletek is megosztani! Csak alig néhányszor akartam elsírni magam közben, nagyon szép levél. Sajnos én kevés vagyok ahhoz, hogy azt az irodalmi sokszínűséget, amit az írónő képvisel, átadjam fordításommal, de remélem, a lényeg eljut minden olvasóhoz!


Köszönet Az Éhezők Viadala filmes stábjának

Miután az utolsó évtizedet Panemben töltöttem, ideje új vizekre evezni. Mielőtt azonban ezt megtenném, hatalmas köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, akik részt vettek a film franchise elkészítésében. Nagyon boldog vagyok, hogy életre keltették ezt a négy filmet, amelyek mind könyvhűek, mind pedig saját maguk is újszerűek.

Egyik korábbi levelemet Gary Rossnak címeztem, amiért ilyen csodálatosan adaptálta az első könyvet, most azonban Francis Lawrence-hez fordulok, aki bámulatosan állt helyt a sorozat további filmjei forgatásának élén. Az, hogy három ilyen nagy költségvetésű filmet készített el három éven belül, önmagában is hatalmas bravúr. De kétlem, hogy sokan utánozni tudták volna hihetetlen képi világát, izgalmas akciójeleneteit, és hogy ilyen határozottan elkötelezett volt ezekkel a nehéz témákkal kapcsolatban is. Köszönöm Francis, hogy felbukkantál, hogy kitartottál, hogy mindig meghallgattál, hogy ilyen kifogyhatatlanul jó a természeted és hogy figyelemreméltó tehetségedet ezen filmek elkészítése során kamatoztattad.


Billy Ray, Gary Ross, Simon Beaufoy, Michael Arndt, Danny Strong és Peter Craig mindannyian nagyon tehetséges írók, köszönöm, hogy együtt írhattunk, ötletelhettünk és azt a rengeteg közös élményt és tapasztalatot, amit a három könyv filmre adaptálása során tőletek kaptam. A forgatókönyv teljesen más állatfaj, mint egy regény, hatalmas öröm volt és rengeteget tanultam a veletek való munkából, és amikor láttam, miként szövitek a varázslatot.

Nincsen Éhezők Viadala Katniss nélkül. Olyan színésznőben reménykedtem, aki elég jó lesz, aztán, akit kaptam, felülmúlta minden várakozásomat. Jennifer Lawrence, a Te érzelmi mélységeid, a mindent beragyogó jelenléted és a puszta erőd, amellyel a hátadon vitted ezt a történetet, mindig is hálás leszek Neked azért, hogy kinyitottad azt az ajtót és beengedted ezt az egészet az életedbe. És hálás leszek a többi szereplőnek is, hisz kit is cseréltem volna le ezekben a filmekben, ha lett volna lehetőségem rá? Senkit. Nem hiszem, hogy volna köztetek gyönge láncszem, és milyen erős is ez a lánc. A fele csapatról még a mai napig alig hiszem, hogy elvállalta. Elkápráztattatok azzal, hogy előhoztátok karaktereitekből az emberségességet, miközben mutáns gyíkokkal harcoltatok, vadászdarázsméreg keringett ereitekben, miközben dúlt a háború és történt oly sok minden más. Köszönöm, hogy önként jelentkeztetek a Viadalra, és hogy színeket, alakot, humort és fájdalmat kölcsönöztetek karaktereiteknek.

Hatalmas köszönet illeti a díszlettervező Phil Messinát és azt a sok sikeres divattervezőt, akik leszerződtek a filmekre. Öröm volt nézni, ahogy felöltöztetitek Panem népét és feltárjátok a világát, akár kézzel készített, akár számítógépes eszközeitekkel. A Kapitólium túlzásától a 13. körzet klausztrofóbiás hangulatán át a polgárháború erőszakos jeleneteiig mindent mesésen részletes, átgondolt módon valósítottatok meg, fantáziátokra alapozva a különböző elemekből egy egységes valóságot keltetettek életre. És köszönöm James Newton Howardnak a sorozat megindító és szuggesztív háttérzenéjét, amely kísértetiesen visszaadja a történet szívbemarkoló lényegét.

Köszönet producereimnek: Nina Jacobsonnak a Color Force-tól, aki kezdetektől jelen volt és Jon Kiliknek, aki nem sokkal később csatlakozott hozzá. Köszönöm mindkettőtök elhivatottságát, hogy ilyen sok energiát fektettetek ebbe a sorozatba és hogy hatalmas tehetségeteket ebbe az óriási projektbe fektettétek. Nem tudom szavakkal kifejezni, milyen hálás vagyok Nektek és a Lionsgate csapatának, hogy óvtátok ezt a munkát, nem rettentetek meg a nehezebb pillanatokban és hogy lehetővé tettétek, hogy a regények története és a benne szereplő témák az eredetinek megfelelően keljenek életre. Szeretném kifejezni őszinte elismerésemet Tim Palennek is zseniális reklámkampányáért, Julie Fontaine-nek a ragyogó PR munkájáért, és a Lionsgate teljes csapatának, hogy fáradhatatlanul promotálták a sorozatot a világ nagyközönségének is.

Több ezer ember dolgozott ezeken a filmeken számtalan módon: az előkészületek, a forgatás, az utómunkálatok és a promóció során. Kérem, aki megnézi a filmeket, vessen néhány pillanatot a stáblistára, és ismerje el ezt a hatalmas együttműködést, ami ennek a franchise-nak az életre keltéséhez szükséges volt.

Számomra Az Éhezők Viadala egy nagyobb cél része volt, hogy hogy bemutassam a háború sajátosságait a fiatalabbaknak, a filmeket azonban egy sokkal szélesebb és változatosabb közönség látta, ezért köszönet jár mindenkinek, akinek része volt ebben a munkában. 

Végül pedig köszönöm az olvasóknak és a nézőknek, akik elkísérték Katnisst az útján, köszönöm, hogy szerepet vállaltatok Az Éhezők Viadalában, Ti is fontos része vagytok ennek az élménynek. 

Soha ne hagyjon el benneteket a remény!
Suzanne Collins

11 megjegyzés:

  1. Azt hiszem, itt az ideje, hogy én is köszönetet mondjak neked Ancsi! Nélküled és a blog nélkül biztos vagyok benne, hogy nem lett volna ilyen tökéletes az Éhezők Viadala számomra az elmúlt években. Tavaly nyáron találtam a blogra, és azóta minden nap többször is felnézek (na jó 1-2 nap volt, hogy kihagytam:) ). Fele ennyi információm nem lenne a filmről, szereplőkről, és lehet, hogy nem is szerettem volna meg őket ennyire. Embertelenül sokat dolgoztál a fordításokkal, cikkekkel, amiért nagyon hálás vagyok! Szóval köszönöm mégegyszer, hogy annyi pluszt adtál az Éhezők Viadala világához, folyamatosan fent tartottad az érdeklődésem iránta :)
    Tökéletes rendezőt kaptunk és színészeket, az írónőről nem is beszélve, de nekik sajnos nem tudom megköszönni.
    Nem akarom és nem is tudom elhinni, hogy ma este látjuk az utolsó részt, de az biztos, hogy a blog véget érésével fog lezárulni bennem az egész világ. Szoval biztos, hogy én is itt maradok az utolsó napig, ami remélem minél később lesz. Köszönök mindent!! :))

    VálaszTörlés
  2. Az előttem szóló Dalma2 minden szavával egyetértek, csak ismételni tudnám (kevésbé összeszedetten). Nekem a stáblistán, közvetlen a színészek után - képzeletben - van egy "Ancsi".
    Köszönöm szépen!
    Cat

    VálaszTörlés
  3. Jaj már, még Ti is megríkattok!!
    Köszönöm a szavaitokat! Nagyon jól esnek.

    VálaszTörlés
  4. Az előző kommentelő véleményével egyet értve én is nagyon szeretném megköszönni a sok munkát és időt amit azzal töltöttél, hogy a magyar rajongók is éppoly tájékozottak legyenek, és megkapják ugyanazon információkat mint a kintiek. Szóval nagyon szépen köszönjük a csodás munkákat :)

    VálaszTörlés
  5. Igaz, hogy mást már én se tudok hozzátenni de szeretném megköszönni azt a sok információt,fordítást,időt amit a fanközösségre szántál. Olyan jó mindig feljönni erre az oldalra ahol tudom hogy minden jelentős információt megtalálok és nem kell magamtól utánuk kajtatnom. :-)

    VálaszTörlés
  6. Igaz, hogy mást már én se tudok hozzátenni de szeretném megköszönni azt a sok információt,fordítást,időt amit a fanközösségre szántál. Olyan jó mindig feljönni erre az oldalra ahol tudom hogy minden jelentős információt megtalálok és nem kell magamtól utánuk kajtatnom. :-)

    VálaszTörlés
  7. Ancsi mondhatni az elejètől követem a blogodat ,csak annyit ìrok : köszi szèpen mindent :) :) :)

    VálaszTörlés
  8. Én is csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz Minden nap feljöttem ide a friss hírekért Köszönöm a munkád Bár én csak pénteken fogom látni a filmet de az én stáblistám is egy Ancsival fog véget érni

    VálaszTörlés
  9. Drágák vagytok. :) Tényleg jólesik. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  10. Olvasom a kommenteket,a cikket és egy világ omlott össze bennem. Annyira hiányozni fog minden. Köszönünk minden Ancsi! Azthiszem az oldal nélkül nehezen boldogulnék a starter pack angol tudásommal. Gyönyörűen lefordítottad a mi királynőnk üzenetét amit olvasva könnyekben törtem ki. Nehez lesz ez az időszak...:(

    VálaszTörlés
  11. Szia Ancsi!! :) Én is szeretnék neked gratulállni mindazért amiket az oldalon tettél, ugyanis hatalmas munka lehetett :( Az a sok munka, fordítás, interjúk, képkockák, az előzetesek fordítása és még folytathatnám... Nem tudom hogy hogy mondjam el hogy mennyire hálás vagyok neked mindezért!!! Nagyon remélem hogy még messze lesz azért ennek az oldalnak a vége, de én tuti itt leszek :)

    VálaszTörlés