2015. október 31., szombat

Nem várnak rekordbevételt a Kiválasztott 2. rész mozis nyitóhétvégéjétől

A számokat és a spekulációkat kedvelő olvasók kedvenc bejegyzése következik.


A Deadline cikke szerint [négy hét múlva jelenik meg a film] A Kiválasztott 2. részének első mozis hétvégéjére becsült bevétel 121,5 millió dollár, ami még A Kiválasztott 1. rész tavalyi, 121,9 millió dolláros bevételét is alulmúlná.

Aztán persze a cikk rögtön védekezik, hogy ez egy nagyon korai becslés még, és ahogy a film időpontja közeleg, úgy lesz még erőteljesebb a film reklámkampánya, vagyis ez a szám még bőven emelkedhet, nem beszélve arról, hogy A Kiválasztott 2. részt IMAX mozikban is meg lehet nézni, ami az 1. részre nem volt jellemző, de ez még további pluszbevételhez juttathatja a filmet és a stúdiót.

A Kiválasztott 1. része tavaly azért nem nyitott nagyon rosszul, hiszen a fenti adatokkal is a novemberben nyitott hét darab 100 millió dollár feletti bevétellel rendelkező film közül 6. a rangsorban.
Más kérdés, hogy ez volt a legalacsonyabb bevételű első hétvégéje a sorozatnak, miután Az Éhezők Viadala 2012. márciusában 152,5 millió dollár, a Futótűz pedig 2013. novemberében 158,1 millió dollár bevételre tett szert egyetlen hétvége alatt.

Ha az egyes filmek összbevételét tekintjük, a legnagyobb bevételre a Futótűz tett szert, amely világszerte mindösszesen 865 millió dollárral zárt, ezt a Kiválasztott 1. része követte 755,4 millió dollárra, az első Éhezők Viadala film összbevétele pedig 694,4 millió dollár lett.

Érdekes lesz látni, mekkora bevételre tesz majd szert a Kiválasztott 2. rész, hiszen ez egy záróepizód, amely különösen nagy érdeklődésre tart számot, ráadásul az ígéretek szerint jobb lesz, mint a Kiválasztott 1. része volt. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése