2015. október 1., csütörtök

Frissítve! Címlap és cikk(részlet) az Entertainment Weeklyből

UPDATE: Ez a cikk most megint felülre került, de közben alatta ott az első jelenet, akit érdekel, ott nézheti :)

Itt az EW címlap:


A folytatásban pedig az online megjelent cikkrészlet.



Lassan ideje búcsút vennünk a Lángra Lobbant Lánytól. Az Éhezők Viadala, amely részben politikai allegória, másrészt pedig családi történet, már több, mint 2,3 milliárd dollár bevételre tett szert, bizonyítva, hogy egy ifjúsági könyvadaptáció is megállhatja a helyét és hogy - mindenekelőtt - egy kasszasiker film főhősének nem feltétlenül van szüksége Y kromoszómára.

De bármennyire is befolyásolta Hollywood ezeket a filmeket, a legnagyobb hatással három főszereplőjük volt rájuk: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson és Liam Hemsworth. Mindannyian viszonylag ismeretlenül indultak el a Viadalon, majdnem olyan ismeretlenül, amilyen Katniss volt a Kapitólium számára. Ám az évek során a színészek - elsősorban az azóta Oscar-díjas Lawrence - a legismertebb színészekké értek és lassan megemésztették mindazt, ami a hírnévvel jár.
Egy adott ponton Jennifer rájött, hogy ha az emberek meghallgatják, jó ha van is mondanivalója. - mondja a sorozat producere, Nina Jacobson.

A sorozat negyedik és egyben utolsó filmje, a Kiválasztott, 2. rész (amely nálunk november 19-től látható a mozikban) a 13. körzetben kezdődik. A Kiválasztott 1. részében bemutatott propagandakampány túlnyomórészt sikerrel járt, kivéve, hogy Snow elnök (Donald Sutherland) úgy küldte el Peetát (Josh Hutcherson) a 13. körzetbe, hogy előtte eltérítette vagyis átmosta az agyát, hogy megölje a Katnisst, ezzel büntetve a lányt. A 2. rész úgy kezdődik, hogy Katniss-en nyakmerevítő van, Peeta vadászdarázs méreg okozta támadása után lábadozik és azt fontolgatja, hogyan álljon bosszút Snow elnökön. Eközben Coin felügyelete alatt a lázadók - köztük Gale Hawthorne (Liam Hemsworth) előkészületeket tesznek, hogy egyszer s mindenkorra megdöntsék a Kapitólium hatalmát. Hosszú út vezet a végső csatához, amelyben a főszereplő hármas, az őket követő tévéstáb és néhány szövetséges katona a Kapitólium csapdákkal teli utcáin próbál eljutni Panem központjába. Francis Lawrence, aki már a harmadik Éhezők Viadala filmet rendezi, azt ígéri, nem fogunk csalódni:
Amikor az ember a végére ér, maga előtt látja mindazt az utat, amin ezek a karakterek végigmentek. - mondja. - Részben ez az, ami még nagyobb elégedettséget okoz ezen filmek kapcsán.

Így aztán egy háromujjas tisztelgés mellett az EW a Beverly Hills hotelben készített interjút a 25 éves Hemsworth-szel, a 22 éves Hutchersonnal és a szintén 25 éves Lawrence-szel.

Íme néhány részlet a teljes interjúból. [Ez a teljes anyag, ami online megjelent. Ha kijön a részletesebb cikk, az is érkezik.]

Arról, milyen érzés egy világjelenség részesének lenni:
Hutcherson: Amikor látod, hogy több ezer ember visít és őrül meg... Ugyanaz a gondom, mint Peetának, hogy nem tudok különbséget tenni aközött, hogy mi valóság és mi nem. Ha engem kérdeztek, ez nem valóság. Olyan furcsának tűnik.
Lawrence: Olyan, mintha az ember önmaga avatarja lenne.
Hemsworth: Az ember beszáll a kocsijába egy premier után, halálos csönd van és az jár a fejedben...
Lawrence: "De jó, hogy vége!"

A barátságukról:
Lawrence: Ha más körülmények között ismerkedtünk meg, akkor is legjobb barátok lennénk. És annyira feltétel nélkül szeretjük egymást, hogy emiatt nincs bennünk félelem, mert annyira szeretjük egymást. Nem lehetetleníti el a félelem az egymás iránti szeretetünket.

Melyik jelent miatt aggódtak a legjobban a 152 napos forgatás során:
Lawrence: Én amiatt a jelenet miatt voltam a legizgatottabb, amikor a film végén kilövöm a nyílvesszőt - nyugi, nem árulok el semmit - mert amikor 20 évesen az íjászkodást tanultam, mindig ezt a jelenetet képzeltem el az edzések során. Öt évvel ezelőtt egy szalmabálával néztem farkasszemet és úgy tettem, mintha ez a jelenet lenne, és most elérkezett.

Milyen volt a cél?
Lawrence: Számítógépes effekt, de hadd mondjuk csak, hogy eltaláltam!
Hemsworth: Kifejezetten ideges voltál az éneklős jelenet miatt [A Kiválasztott 1. részében] Ezzel mindannyian tisztában vagyunk.
Hutcherson: Ez akkora baromság, olyan jól énekelsz!
Hemsworth: Annyira aggódott miatta, hogy teljesen azt hittem, rossz hangja van. Aztán, amikor énekelt, azt mondtam, hogy "Jééé, Jen egészen jó!" Mire ő közölte, hogy "Fogd be!"
Lawrence: Csak azért ordítottam le a fejed, mert különben ki másét ordíthattam volna le?
Hemsworth: Jó, persze tudom. Én vagyok a Te boxzsákod! Semmi gond.
Lawrence: De én nem leszek a tied. Meg ne merjen fordulni a fejedben, hogy ez egy kölcsönös dolog.
Hutcherson: Nekem az a jelenet volt a legnehezebb, amikor Peeta kikel magából és elveszti a fejét. Inkább izgatott voltam, mint ideges, aztán közvetlenül a forgatás megkezdése előtt tudatosult bennem, hogy el se terveztem, mit fogok csinálni. Aztán egyszer csak szólnak, hogy "Felvétel", te meg csak teszed a dolgod.
Lawrence: De ez mindig így van, hogy az ember akkor hozza ki magából a maximumot, ha nem gondolkodik. Csak érez. Úúú. Komolyan gondoltam, amit mondtam, de így utólag visszagondolva, úgy hangzik, mintha valami undorító dolgot mondanék és ebből is viccet csinálnék.
Forrás: EW

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése