2015. március 19., csütörtök

A Kiválasztott filmek forgatókönyvírója Julianne Moore-ról

Danny Strong, a Kiválasztott filmek forgatókönyvírója adott egy hosszabb interjút az OUT magazinnak, amelyben - igaz csak egyetlen kérdés erejéig, de - az Éhezők Viadala is felvetődött. Strongot Julianne-Moore-ról kérdezték, leginkább annak apropóján, hogy nem először dolgozik együtt a színésznővel, hiszen a Versenyben az Elnökségért-nek is Strong a forgatókönyvírója, Julianne Moore pedig egyik főszereplője.

Az érdeklődők holnap egy hosszabb interjúban kicsit jobban is megismerhetik Julianne Moore-t, akiről majd kiderül, hogy hasonlóan jó fej, mint Jen.


Látván, hogyan szerepelt Julianne Moore a Versenyben Az Elnökségért-ben, amikor megtudtad, hogy leszerződött az utolsó két Kiválasztott filmre, előfordult, hogy valamit kifejezetten a személyére írtál?
Nem írtam semmit kifejezetten Julianne Moore-nak. Csak az járt a fejemben, hogy ő az ország egy legtehetségesebb színésznője, és ha az ember megszerzi őt egy filmhez, akkor piszok mázlista. A Kiválasztott esetében én ajánlottam őt a producereknek, mert találkoztunk egy díjkiosztón, ahol elmondta, hogy szívesen elvállalná Alma Coin szerepét. Mire én, "Ó, Istenem, már jelzem is a producereknek." Ők pedig nagyon megörültek, hogy érdeklődik a szerep iránt.
Forrás: OUT

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése