2015. február 15., vasárnap

Olvassuk újra a Kiválasztottat - 14. fejezet

Érdekes ez a fejezet. Amikor szerintem olvassa az ember a könyvet, sok minden felett átsiklik, mert várja, hogyan folytatódik majd. Most azonban kiemelek néhány részletet, és bár nem volt könnyű jó képeket találni a fejezethez, kénytelenek lesztek ezzel beérni :) Természetesen továbbra is arra buzdítanék mindenkit, hogy olvassátok el/újra a könyvet, mert az az igazi élmény, azt helyettesíteni nem lehet és nem is célom!! Aki egyáltalán nem olvasta a kötetet, az úgy készüljön, hogy spoileres a bejegyzés!

Katniss Peeta állapota miatt érzett elkeseredése elől a 2. körzetbe "menekül".

"... van azonban a körzet középpontjában egy gyakorlatilag áthatolhatatlan hegy, ahol a Kapitólium hadseregének legütősebb egységei állomásoznak. Ezt a hegyet „a Dió”-nak becézzük. A nevét akkor kapta, amikor a felkelők kimerült és csüggedt vezetőinek elmeséltem, hogy Plutarch szerint a Második Körzet kemény dió lesz."



"Ahhoz képest, hogy a többi körzetben mit művelt a Kapitólium, a Második lakóival kesztyűs kézzel bánt. Elég egy pillantást vetni a felkelőikre, azonnal látszik, hogy gyerekkorukban rendesen étkeztek és orvosi ellátást is kaptak. Egy részük a kőfejtőkben vagy a bányákban dolgozott. Másokat a Dióban végzendő munkákra képeztek ki, vagy Békeőrök lettek. A kiképzésüket már fiatal korban elkezdték, és vérbeli harcosokat neveltek belőlük. Az Éhezők Viadala ebben a körzetben valami különleges – és másképp el nem érhető – dicsőség, valamint a jólét megszerzésének lehetőségével kecsegtetett. Ezek után nem csoda, hogy a Második Körzetben az emberek könnyebben felültek a Kapitólium propagandájának, mint Panem többi lakója. Hittek a Kapitóliumban."

A történésekben hosszú időn keresztül nincs előrelépés. Katniss is csak teng-leng, sebesülteket látogat és propagandafilmeket vesz fel. Plutarch és Haymitch folyamatosan tájékoztatják Peeta állapotáról. Plutarch optimista, míg Haymitch kicsit zordabban látja a dolgokat.


"Amikor aztán átadja Haymitchnek a kagylót, megtudom, hogy Peeta egyáltalán nincs jobban. Az egyetlen ötlet, amely némi reménykedésre ad okot, a húgom fejéből pattant ki.
– Prim azt javasolta, hogy próbáljuk meg „visszatéríteni” Peetát – meséli Haymitch. – Előhívjuk a veled kapcsolatos eltorzított emlékeket, aztán adunk neki egy jó nagy adag nyugtatót, mondjuk morflingot. Egyelőre még csak egy emlékkel próbálkoztunk. Levetítettük neki a felvételt kettőtökről, amikor az arénában, abban a barlangban elmesélted neki, hogyan szereztél kecskét Primnek.
– És van valami előrelépés? – kérdezem.
– Nos, ha a végtelen zavarodottság előrelépésnek számít a határtalan rettegéshez képest, akkor igen – feleli Haymitch. – De nem tudom, jól látom-e. Peeta órákig nem tudott megszólalni. A teljes tehetetlenség állapotába süllyedt. Amikor magához tért, csak a kecskéről kérdezett."

Hamarosan Gale is csatlakozik a második körzetben lévő szakértőcsoporthoz, akiknek feladata, hogy kitalálják, miképp lehet bevenni a hegyet. Ez meghitt pillanatokat eredményez a két fiatal között.


"Később azonban – [...] – mégis Gale karjában kötök ki. Ajkai a nyakam egyre halványabb véraláfutásait cirógatják, aztán a szám felé araszolnak. [...] Gale érintése, íze, testének melege eszembe juttatja, hogy legalább a testem még működik, és ez jóleső érzés. Semmire sem gondolok, csak hagyom, hogy az ingerek eltöltsék a testemet."

Ekkor tudjuk meg azt is, hogy Gale mikor tekintett először nőként vadásztársára:


"– Na és mivel keltettem fel a figyelmedet? Mikor lettem különleges? Amikor elszállítottak a Kapitóliumba?
– Nem. Úgy fél évvel azelőtt. Szilveszter után. A Zugban voltunk, és éppen Greasy Sae moslékját tömtük magunkba. Darius húzta az agyadat, azt mondta, hogy ad egy csókot egy nyúlért cserébe. Akkor döbbentem rá, hogy... engem ez baromira idegesít – meséli Gale.
[...]
Emlékszem arra a napra. Csípős hideg volt, és már négykor besötétedett. Napközben az erdőben vadásztunk, de a sűrű hóesés miatt vissza kellett mennünk a városba. A Zug zsúfolásig tömve volt a rossz idő elől menedéket kereső emberekkel.[...] Darius a bódénak támaszkodott, és a copfom végével megcsiklandozta az arcomat, de aztán jó erősen rácsaptam a kezére. Arról magyarázott, hogy az ő csókja simán megér egy, sőt, akár két nyulat is, mivel köztudott, hogy a vörös hajú emberek a legnagyobb macsók."

Másnap összehívnak egy tanácskozást, továbbra is a Dió elfoglalása kapcsán, ahova Gale mellett Katnisst is meghívják. Itt Katniss megismerkedik a második körzet parancsnokával:


"A Második Körzet parancsnoka, egy Lyme nevű, középkorú nő [...] száznyolcvan centi magas és tiszta izom. De csak akkor esik le, hogy kicsoda is valójában, amikor levetítenek egy rövid bejátszást, amin Lyme rohamra vezeti az alakulatát a Dió főkapuja ellen. Lyme, a Második Körzet kiválasztottja nagyjából egy generációval előttem aratott győzelmet az Éhezők Viadalán."

A tárgyaláson kiderül, hogy a Diót elfoglalni nem lehet, az ezzel kapcsolatos tervezgetések már többször zátonyra futottak. A lehetetlennek tűnő helyzetet Gale oldja meg egy váratlan és mélyen megdöbbentő javaslattal:

"– Szóval azt javasolja, hogy indítsunk lavinákat, és torlaszoljuk el a bejáratokat? – kérdezi Lyme.
– Pontosan – vágja rá Gale. – Ejtsük csapdába az ellenséget, és vágjuk el az utánpótlástól. Intézzük el, hogy ne tudják bevetésre küldeni a légpárnásaikat.
[...]
– Benne van a pakliban, hogy mindenki meghal, aki bent van. Nézd meg a szellőzőrendszert. A legnagyobb jóindulattal is csak kezdetlegesnek mondható. Az egész arra épül, hogy levegőt szivattyúznak be a hegy két oldaláról. Ha elzárjuk ezeket a kürtőket, mindenki megfullad.
– De a térre vezető vasúti alagúton ki tudnak menekülni – mondja Beetee.
– Csak akkor, ha nem robbantjuk fel – vakkantja Gale nyersen. [...] Nem áll érdekében, hogy élve fogja el a zsákmányt, mert nem lesz rá szüksége a későbbiekben. Ez itt most Gale egyik gyilkos kelepcéje."

Az idézetek Suzanne Collins: A Kiválasztott című regényéből származnak.

2 megjegyzés:

  1. Van egy olyan sejtésem,hogy a filmet vhol itt kezdik majd el. És mondjuk már több alkalommal is említettem, engem nagyon érdekel, hogy Lyme parancsnokkal mi lesz. Mert ugye elméletileg ő is egy bajnok,de a végén már nincs ott a szavazáson. Remélem a filmben Coin említést tesz róla,hogy mi is történt(történik) vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Könnyen elképzelhető, hogy tényleg itt kezdődik, én támogatnám az ötletet. Kell valami látványos felvezetésnek, aztán lehet foglalkozni azzal, hogy mi történik a 13-ban Peetával.

      Tényleg, Lyme nincs is ott, amikor szavaznak?

      Törlés