2015. február 4., szerda

Mahershala Ali videóinterjú

Nemrégiben került fel ez az interjú a YT-ra Boggs-ot alakító Mahershala Alival, aki karakteréről és az alakítására való felkészülésről mesél. A videó valószínűleg még a promóidőszakban készült.


Ami Boggsot illeti, gyakorlatilag nagyban újra kellett építened a karaktert, hiszen némileg más, mint a könyvben. Mesélj arról, hogyan érted el ezt és hogyan tetted sajátoddá a figurát?
Azt gondolom, az embernek minden karaktert saját képére kell formálnia, hogy úgy érezzem, én voltam a megfelelő a munkára. Szóval a könyvben Boggs-ot kicsit másképp jelenítik meg [őszülő hajú, kék szemű izomkolosszus] - de mindeddig ebbe annyira nem gondoltam bele, mert amióta kiválasztottak, azon voltam, hogy a lehető leghitelesebben alakítsam a jeleneteimet.
Boggs kapcsán én úgy kezdtem, hogy megpróbáltam olyan zenéket hallgatni, amelyek segítettek ráhangolódni a karakterre. Aztán felszedtem egy kis izmot, súlyt emeltem, szóval úgy 3-4 kilóval nehezebb voltam, mint a Kártyavárban szoktam lenni. Ezután már csak figyelnem kellett és megélni a pillanatokat.

És milyen zene volt az [ami segített Boggs életre keltésében]?
Igazából akkortájt a Method Man Tical című albumát hallgattam sokat az öltözőmben. Ami nincs igazán jól kidolgozva - ami tökéletes. Olyan kettős hangzású, szóval olyan igazi fekete-fehér, ritmusos, és amit RZA csinált azzal a lemezzel, az számomra olyan Kiválasztottassá tette. Boggs szemszögéből nézve igazi 13. körzetes hangzása volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése