2014. december 31., szerda

Év végi áttekintés - avagy így vártuk a Kiválasztott 1. részét

Mert azért csak szeretném, ha lenne egy saját összefoglalónk is arról, mi minden történt idén a sorozat háza táján.

Év elején még a Futótűz DVD-re vártunk nagyon lelkesen, de erről most nem írnék részletesebben, mert a DVD címkére kattintva megtaláltok minden ezzel kapcsolatos bejegyzést. Ezt már csak azért is érdemes nézegetni, mert némileg bepillantást enged abba, hogy milyen ütemben számíthatunk a Kiválasztott 1. rész DVD-jének megjelenésére. Természetesen minden év más-és-más, így pontos ismétlődésre számítani felesleges, de lényegében iránymutatóak lehetnek azért a tavalyi dátumok.

A Futótűz DVD még meg se jelent, amikor elkezdődtek a Kiválasztott 1. részének várakozásai.

Január, február, március, április
  • Az év elejét az MTV kieséses moziváró vetélkedője határozza meg, amit nagyon szeretek, mert egyre látványosabb és egyre jobban megmozgatja a rajongótáborokat. Két éve 2. lett az Éhezők Viadala, tavaly pedig nyert a Futótűz, így izgatottan vártuk, mi lesz a Kiválasztott 1. részének sorsa. Nos, csalódnunk kellett: Veronica Mars ejtette ki a legjobb nyolc közül. A sors fintora, hogy a VM film valami 3 millió dollárt keresett az USÁ-ban, míg a Kiválasztott első része már több, mint százszorosát. :)
  • Az első cikket a film beharagozásával már január 10-re meg is kaptuk, ám ez csak egy rövid kis cikk volt, amely a két évvel ezelőtti többoldalas Futótűz íráshoz képest nem csillapította éhségünket és kíváncsiságunkat. 
  • A január következő izgalmát az tartogatta, hogy Natalie Dormer a SAG Awards díjkiosztója alkalmával felfedte Cressida frizuráját! Nagyon klassz, szerintem ebben azóta is egyetértünk!
  • Januárban cikksorozatot indítottam a film készítésének különböző problematikáiról. Vagyis a cikkeket nyilván én csak fordítottam, de hetente olvashattatok olyasmiről, hogy milyen nehézségeket rejteget a harmadik kötet adaptálása, hogy hol szedjék szét a könyvet, hogy tetszeni fog-e a könyv sötétsége a sorozat rajongóinak, vagy hogy lehet-e a leggyengébb Éhezők Viadala kötetből a legjobb film. A sorozat még februárban is folytatódott, hiszen a kinti mozis magazinokat is izgatta napjaink egyik legnépszerűbb sorozatának témája, így szinte minden bőrt lehúztak róla. A soron következő cikk azt taglalta, hogy meg lehet-e csinálni 13-as korosztály besorolással a filmet. Mondjuk szerintem a következő rész lesz igazán necces, de szerencsére nálunk végül idén is csak 16 éven felülieknek javasolták megtekintésre. Olvashattunk arról, hogy Francis Lawrence leszerződtetése miért volt nagyon fontos a sorozat szempontjából, hogy várhatóan melyek lesznek a harmadik kötet legnyomasztóbb pillanatai, hogy működni fog-e a könyv két filmben való feldolgozása vagy hogy nem lesz-e túl sok a két film. Nos, azóta tudjuk, hogy egy külső szemlélő kicsit félbehagyottnak érezheti az első filmet, de szerintem mi, rajongók végül nem bánjuk annyira a két részt.
  •  A februárt egy döbbenetes és váratlan tragédia: Philip Seymour Hoffman halála árnyékolta be. Ezután sokan és hosszan pedzegették, jelenléte hogyan lesz megoldva a filmekben. Ezekre részint választ kaptunk: szövegének egy részét másnak adták oda, és bár az első filmben még sokat láthattuk a tehetséges színészt, de nagy kérdés, mennyire lesz érezhető és fájó a hiánya a második Kiválasztott filmben.
  • Februárban már nagyon vártuk a film első előzetesét. Akkor még nem sejtettük, hogy az első jelenetfotókra egészen május közepéig, az első mozgóképekre pedig július legvégéig kell várnunk.
  • Ezután nagyon hosszú szünet következett, mire egyáltalán bármi hírt kaptunk volna a Kiválasztottról. Márciusban persze lekötött minket először a kintiek majd a saját DVD- megjelenésünk és kisebb napi apróságok voltak, de semmi, de semmi a Kiválasztott 1. rész promója kapcsán.
  • A jeget egy május legelején megjelent cikk törte meg.

2014. december 30., kedd

A Lionsgate utat mutat a Kiválasztott 1. rész kampányával

Emellett pedig nem csupán a rajongói oldalak, de a NewYork Times sem tudott elmenni szó nélkül, ahol egy ide kapcsolódó interjút olvashattak kinti rajongótársaink. Ezt fordítom most.

A Lionsgate kicsi, 27 fős, Az Éhezők Viadala kampányaihoz a legmodernebb közösségi médiát felhasználó reklámosztálya követendő példa lett Hollywood többi filmstúdiója számára: egyszerű, takarékos, előrelátó.

Tim Palen, a Lionsgate marketing igazgatója, a publicisták vezetőjével, Julie Fontaine-nel (balra) és
Danielle De Palma digitális marketing vezetővel az Éhezők Viadala tervein dolgoznak.
 Credit Tim Rue for The New York Times

De képesek vajon a Lionsgate-utat a nagy öregek is követni?

Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott 1. rész, amely a posztapokaliptikus sorozat harmadik filmje, körülbelül 123 millió dollárnyi mozis jegybevételre tett szert a film nyitóhétvégéjén. Ez messze a legjobb nyitás tavaly október óta, amikor a Lionsgate a Futótüzet indította, amely 158,1 millió dollárral kezdett, majd végül világszerte 864,9 millió dolláros bevétellel zárt összességében.

Tekintve a Hollywood-szerte állandó vitákat arról, miként lehetne csökkenteni a reklámköltségeket, még ennél is lenyűgözőbb, hogy az Egyesült Államok- és Kanada-szerte a Lionsgate mindössze 50 millió dollárt költött a Kiválasztott 1. részének kampányára. Hollywoodban hat nagyobb filmstúdió van, amelyek mindegyikének legalább háromszor akkora a marketing osztálya, mint a Lionsgate-é, és ezek általában 100 milliós nagyságrendű összeget költenek egy-egy film reklámozására.

- Ez azért rengeteg pénz - mondta Richard Greenfield, a BTIG Research egyik elemzője.

A tanulság épp annyira nyilvánvaló, amennyire megalázó: a közösségi média korában a hatalmas tömegeket vonzó filmek reklámozása nem feltétlenül kerül nagyon sokba. A Lionsgate úgy tartja alacsonyan a költségeket, hogy olyan olcsó médiamegosztó oldalakat vesz igénybe, mint a YouTube, hogy meghoz bizonyos marketing döntéseket anélkül, hogy drága piackutatásokat végeztetne, és hogy maguk végzik el a fotózásokat is, hogy még ezen is spóroljanak.

Az olyan nagy stúdiók, mint az Universal Pictures és a 20th Century Fox sokkal nagyobb költségvetésű filmeket mutatnak be, mint a Lionsgate, éppen ezért sokkal nagyobb promóciós osztállyal is rendelkeznek. A Lionsgate azonban az utóbbi időben bizony leiskolázta néhány komolyabb vetélytársát.

2014. december 29., hétfő

Az Ebola veszélyeire hívják fel a figyelmet a Kiválasztott szereplői

A sorozathoz semmi köze, de valóban Éhezők Viadala szereplők (Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, Mahershala Ali, Jeffrey Wright és igen, Julianne Moore) is szerepelnek az alábbi videóban, amely az Ebola betegségre és egy ezzel kapcsolatos alapítványra hívja fel a figyelmet.

Este 9-kor érkezik Beetee kalózadása!


És az átváltás:


Addigra itthon vagyok, legyetek résen :)

UPDATE! A Lionsgate arról biztosította a kintieket, hogy semmi nagy és hivatalos dolgot ne várjunk Jeffrey Wright üzenetétől. Mondjuk így két ünnep között engem az sem lepne meg, ha csak valami magánakció lenne ez Jeffrey-től. Hamarosan kiderül.

Azért a Misinfomation szó (ami téves értesülést, rossz információt jelent) elég aggasztó a legújabb anyagban. Remélem, hogy Jeffrey nem csak nagyon unatkozik.

A Kiválasztott 1. részének kampányáról

Mivel a Hálaadás hétvégéjén semmi izgalmas nem történt, kedvenc kinti forrásanyagom, a QuarterQuellOrg úgy érezte, érdemes egy posztot szánni a Kiválasztott 1. rész kampánya kapcsán tapasztalt érzelmi hullámvasútnak. 

Mert srácok, ez tényleg hullámvasút volt. A pletykáktól a film hosszáig, az előzetesektől a Twitter Trendekig, a csalódásoktól az örömig volt itt minden... de jó volt, csak pár dolog váratlanul ért minket ennek a kasszasiker filmnek az útja során.

1. Promóanyagok egyenesen Panemből


Mert a kampány igazán csak június közepén váltott magasabb sebességre, amikorra már minden reményünk elhagyott, hogy olyan korán kezdődjék, mint a Futótűz alkalmával. A Kapitólium weboldalának frissítésétől kezdve a Körzetek Hősei poszterekig, a hagyományostól eltérő előzeteseken át a 13. körzet weboldaláig és az ott található hackelős anyagokig olyan promóanyagokat kaptunk, amelyeket csak a legelvakultabb rajongóknak szánhattak. Meg kell azonban dicsérnünk a Lionsgate bátorságát, amiért ezeket az anyagokat nem csak a rajongóknak merték megmutatni: A Kapitólium TV Panem népének szóló felhívásait a Transformers: A Kihalás kora és a Majmok Bolygója: Forradalom, vagyis a nyár két legnagyobb filmje közönségének is megmutatták. Emélkeztek még arra, miképp járt át a borzongás, amikor Beetee megjelent a képernyőn és azt mondta, hogy "A Fecsegőposzáta életben van" és hogy ez a mondat percekkel az előzetes megjelenése után trend lett a Twitteren? Szép idők voltak...

Új Kiválasztott 1. rész jelenetfotó apró érdekességgel

Új jelenetfotó kereng a neten a legújabb Éhezők Viadala filmből. Az, hogy Katniss meg Effie látható abból a jelenetből, amikor a csatakiáltást vetetnék fel Katnisszel, nem váratlan, láttunk is már hasonlót:


Ami az izgalmas, az az Effie kezén lévő tetoválás, ami valószínűleg a kötelező napi programját tartalmazza. Erről csak a könyvben olvashattunk, a filmben nincs szó, ám a kép tanúbizonysága szerint azért csak belekerült. Sőt, szemfülesebb kinti rajongótársainknak egy ízben Finnick kezén is feltűnt már hasonló. Izgi :)

2014. december 28., vasárnap

Miért működött együtt a Lionsgate a Youtube-bal a Kiválasztott 1. részének reklámozása során?

Karácsonykor azt írtam, hogy az év végi visszatekintés alkalmával a Kiválasztott 1. részének promóeseményeit vesszük górcső alá. Azt gondolom, van miről beszélni és amúgy is épp három olyan cikkem van, amelyet szeretnék feldolgozni ma és a következő két napon. A mai cikk a Lionsgate és a Youtube együttműködése eredményeként született Körzetek Hangjai sorozatot emeli ki. A holnapi egy kinti rajongói oldal szerkesztői által készített összefoglaló, az utolsó pedig a New York Times cikke lesz hasonló témában. Aztán valamiféle összefoglalót mégiscsak készítek 31-ére, amelyben kicsit újra átélhetjük, milyen események sorozata által jutottunk el végül a Kiválasztott 1. részének bemutatójáig.

Ez a cikk viszont még november 20-án íródott, szóval ha nem érzitek teljesen aktuálisnak, az ezért van.

Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott 1. rész előzetes jegyeladási adatai rekordokat döntögetnek, ami arra enged következtetni, hogy a Lionsgate-nek aligha kell reklámoznia a filmet, mostanra az gyakorlatilag eladja önmagát. És igen, úgy tűnik, a Lionsgate okosan felismerte, hogy a Youtube a jövő online marketing kampányának fő színtere, sőt elébe is ment ennek.

A cég nemrégiben öt különböző YouTube csatornával működött együtt, hogy létrehozzák a Körzetek hangjait, amely egy olyan videósorozat, amelyben öt, a filmben szereplő körzetnek mutatják be sajátosságait. Ezek egyfajta, a Kapitólium által készített propaganda filmre emlékeztettek, amelyek ismerősek voltak a film rajongói számára.


A filmstúdió kapva kapott a lehetőségen, hogy kipróbálja, miképp lehet ezzel a módszerrel megcélozni a közönséget. Úgy tűnik, Éhezők Viadala stratégiájuk nem csak azt a célt érte el, hogy rajongóikat feltüzeljék a hónapokon át tartó várakozás vége felé, hanem a Lionsgate-nek ez abban is segített, hogy rájöjjenek, miképp lehet ezt az eszközt a legoptimálisabban felhasználni, hogy még több nézőhöz eljuthasson a sorozat.

Mivel a Lionsgate érti az online videózásnak, különösképp a YouTube-nak a működését, a filmstúdió a megfelelő közönséget a legalkalmasabb üzenettel érheti el. Ez nagyszerű példa más stúdiók számára is, akik még keresik a módját, hogyan legyenek sikeresek ezen a színtéren, különösen, amikor olyan sorozatot akarnak bemutatni, amelynek nem olyan egyértelmű a jövendő sikere, mint az Éhezők Viadaláé volt.

2014. december 27., szombat

Kalózadás Beetee-től: Hétfőn!

Valamit már hallottunk erről, és ez is Jeffrey Wright tweet-je.
[Mondjuk hétfő este programom van, de majd, ha hazaérek, hozom :)]


A kintiek azt írják - és én is így gondolom - hogy A Kiválasztott 2. részével kapcsolatban még ne várjunk semmit, legfeljebb valamiféle DVD/BD ízelítő anyagra számíthatunk.

Innen-onnan

Nézzünk néhány hírt az egyéb kategóriából az elmúlt hetekből.

Jennifer Lawrence például az orosz ELLE Girl címlapjára került:



Egy másik hír szerint Jennifer Lawrence oldala volt a 2. legnézettebb oldal a színésznőké között az IMDB-n. A színésznő a tavalyi 1. helyről csúszott vissza, helyét a Beavatott és a Csillagjainkban a Hiba színésznője, Shailene Woodley vette át.

Josh Hutchersont az egyik LMBT magazin, az Advocat emelte ki a legjobb fej heterók között, erről egy rövid cikkecske is van, ezt hozom most.


Az Éhezők Viadala sorozat alig 170 centis csillaga magasan kiemelkedik nemzedékének sok más heteroszexuális férfi tagja közül, akik az LMBT közösség egyre növekvő támogatóinak gondolják magukat. 19 évesen Hutcherson lett a valaha volt legfiatalabb színész, aki megkaphatta a GLAAD rangos Vanguard Award díját, amit a Straight But Not Narrow, az LMBT fiatalok esélyegyenlőségéért küzdő szervezetében végzett munkájáért kapott. Az idén 22 éves színész ismertségét még jobban felhasználta keresztes hadjáratához és más ismert társát is rávette, hogy harcba szálljanak. Idén augusztusban harmadjára volt házigazdája a hírességek jótékonysági kosármeccsének, amelynek bevételeit szintén a Straight But Not Narrow javára ajánlotta fel, ahol azt is elmondta, hogy annak ellenére fontosnak tartja a meleg fiatalok támogatását, hogy az azonos neműek házassága az Egyesült Államok egyre több államában válik elfogadottá.
- Az azonos neműek házasságának engedélyezése nagyszerű dolog, ám sokakon nem segít, különösen a még iskolába járó fiatalokon. - mondta Josh a The Advocat-nak. - Ők még nem házasodhatnak. Szóval azoknak, akiknek szembe kell nézni a bántalmazással, ez félelmetes időszak. 
Míg olyan támogatóink vannak, mint Josh Hutcherson, kétségtelen, hogy soha nem hagy el minket a remény!

2014. december 26., péntek

Jennifer Lawrence gyerekeknek okozott örömet a Kentucky-i kórházban

Amikor azt írtam pár napja, hogy ha úgy adódik, írok majd arról, miképp töltötték a film színészei a karácsonyt, semmiképp nem paparazzi képekre vagy hasonlókra gondoltam. Amit most oszthatok meg, azt örömmel teszem, mert szép és megható. És mert olyasmi, amiért mi is annyira szeretjük Jennifer Lawrence-t.

Ha Jennifer Lawrence sétál be az ember ajtaján, az igazán nagy dolog. Na de Szenteste? Az maga lehet a valóra vált álom...

És valóban Az Éhezők Viadala színésznője több tucat gyereket örvendeztetett meg, amikor szokásos éves látogatását ejtette meg a szülőotthonában, a Kentucky-i Louisville-ben található Kosair Gyermekkórházban. 


Lawrence, aki maga is az ünnepekre utazott haza, számos képhez pózolt olyan kis betegekkel, akiket még karácsonyra sem tudtak hazaengedni. A Twitterre és Tumblr-re felkerült képek tanúbizonysága szerint minden korosztály nagy örömmel fogadta, ha J.Law-val lehetett.

A Kosair-kórház semmilyen részletet nem osztott meg az Oscar-díjas színésznő csöndes látogatásáról, ám úgy tűnik, a színésznő is örömmel vett részt ezen a látogatáson. A színásznő szülei gyermektábort üzemeltetnek nyaranta, Jennifer pedig többször beszélt arról, hogy kamasz éveiben ő maga is besegített a tábor munkájába.

- Engem képtelenség megdöbbenteni vagy elriasztani - mondta a színésznő még 2010-ben a Los Angeles Times-nak.
Lawrence már tavaly is meglátogatta a Kosair Gyermekkórház kicsi lakóit, amely után a kórház tweet-jében így köszönte meg neki: "Köszönjük, hogy meglátogattad tegnap a gyerekeket. Tudjuk, hogy ez nekik nagyon sokat jelent és bearanyoztad a napjukat!"
Forrás: E!Online

Az ugrás után még két megindító kép Jennel - csak erős idegzetűeknek!

2014. december 25., csütörtök

A Lionsgate újabb karácsonyi üzenete

Van ezeknek amúgy Facebook-os állóképes verziójuk, de ezek a gif-szerűek sokkal szebbek. Remélem, a Ti ünnepetek is az!!

Filmajánló: A Hetedik Fiú

A mozirajongók mától egy Julianne Moore főszereplésével is játszódó fantasy-t láthatnak a mozikban.

Egy régmúlt korban gonosz erő készül elszabadulni, mely újra felszítja a háborúságot az emberiség és a természetfeletti erők között. Gregory Mester egy lovag, aki századokkal ezelőtt foglyul ejtette a gonosz erőkkel bíró boszorkányt, Malkin Anyát. Azonban a boszorkány megszökött, és most bosszút forral. Malkin Anya összehívja a követőit minden inkarnációjából, és szörnyű haragját a gyanútlan világra akarja zúdítani. Csak egy valaki állhat az útjába: Gregory Mester. Gregory szemtől szembe kerül a gonosszal, melynek eljövetelétől mindig is rettegett. A következő teliholdig meg kell tennie azt, ami általában évekig tart: be kell tanítania új tanítványát, Tom Wardot, hogy legyőzhesse a semmihez sem fogható sötét mágiát. Az emberiség utolsó reménye a hetedik fiú hetedik fia. Forrás: Port.hu


Érdekesség, hogy lényegesen előbb láthatjuk a filmet, mint az amerikai nézők, mert nekik most tolták el február 6-ra a bemutatót. Nem sok ilyenről hallani, szóval használjátok ki a lehetőséget, hogy máris láthatjátok!
Ha megnéztétek a filmet, nyugodtan írhattok róla itt is :)

Boldog karácsonyt kíván a Lionsgate!

Mégpedig ezzel a tweettel:

2014. december 24., szerda

Boldog karácsonyt minden olvasómnak!

Mielőtt minden idekalandozó és régóta kitartó olvasómnak nagyon boldog ünnepeket kívánnék, egy dolog.

Röviden arról, mire is lehet számítani az oldalon ünnepek alatt: mivel a karácsonyi ajándékotokat már napok óta olvashatjátok, és mivel ezzel igen sokat dolgoztam [és mert igen, a szeretet ünnepe nálam is a családé], ezért a következő napokban kicsit kisebb intenzitásra számíthattok az oldalon. Persze készül egy a napokban aktuális filmajánló, és a hétvégére érkezik az Innen-onnan rovat aktuális kiadása is. Ezen kívül csak akkor hozok frisset, ha lesz bármi izgalmas anyag arról, miképp töltik a szereplők az ünnepeket, vagy a Lionsgate posztol nekünk valami izgit :)

Amit nem találtam ki idénre igazán, az az év végi visszatekintés, viszont van még néhány, a Kiválasztott kampányát összefoglaló írásom, amelyek szerintem kiválóak lesznek erre az alkalomra, így az év utolsó napjaiban erre számíthattok még.

Amint már írtam, bár az idei karácsonyi ficet már elolvashattátok, a nem olyan régóta erre járóknak szeretettel ajánlom a tavalyi három részest is (1. rész - 2. rész - 3. rész) és a két évvel ezelőtti egy részes, de nagyon hosszú novellát is, amely személyes kedvencem :)

Mindezekkel kívánok mindenkinek nagyon kellemes, békés, boldog ünnepeket!

Forrás: Tumblr

Fanfic: Karácsony - 6. rész, Szenteste

December 24.

- Katniss, nyugton maradnál még egy kicsit? 
Katniss felhúzta az orrát, amint Annie egy újabb hajfürtjét fogta meg a hajsütővassal. - Húzod a hajam. - nyavalyogta, akár egy gyerek. 
Annie a szemeit forgatta, amelyek immáron füstös hatásúak voltak, száján pedig vörös rúzs volt, majd megszólalt: - Mindjárt kész vagyunk.
Katniss összefont karral meredt a tükörre. Fél hét körül járt az idő, az Effie által a Törvényszék épületében rendezett karácsonyi party pedig 7-kor kezdődött. Peeta és Finnick már elindultak egy ideje - miután szép fekete nadrágot és fehér inget húztak - hogy átvigyék az ennivalót, amelynek elkészítésével a tegnapi napot töltötték. Mindeközben a lányok már több, mint egy órája készülődtek. Nos, Annie-nek minden erejét be kellett vetnie, hogy Katniss és Johanna elkészüljön. Katniss azzal próbált meg kibújni ez alól, hogy úgysincs semmije, amit felvehetne, ezt viszont Annie pontosan tudta, ezért neki és Johannának is hozott ruhákat. 
Amikor Annie végzett Katniss hajának göndörítésével, felkapta a hajkefét, hogy a sűrű göndör fürtökből hullámokat varázsoljon, Katniss nem tudta megállni, hogy ne csodálja meg, hogy Annie milyen gyönyörű.
Annie hosszú, kócos fürtjei ezúttal csodálatos kontyba csavarva álltak a lány fején, sminkje pedig kiemelte tengerzöld szemeit. 
- Kész - mosolygott Annie, amint letette a hajkefét az asztalra. 
Katniss megnézte magát a tükörben és egyet kellett, hogy értsen Annie-vel. Sminkje kiemelte szürke szemeit és sötétvörös ajkait, haja pedig tengernyi hullámokban omlott a hátára. 
- Köszönöm - állt fel Katniss és rámosolygott Annie-re. - Imádom.

- Fogadjunk, én jövök - sóhajtott fel Johanna, miközben felemelkedett az ágyról és átült a székre. - Essünk túl rajta.
Annie égnek emelte a tekintetét, majd Katnisshez fordult: - A ruhád a fürdőszoba ajtón lóg egy vállfán. - mondta, mielőtt kezébe vette a hajvasalót, és elkezdte vasalni Johanna rövid haját. Katniss bólintott majd a fürdőszobába indult.
Amint bezárult mögötte az ajtó, Katniss megpróbált lélekben felkészülni arra, hogy mi várhatja az előtte felakasztott ruhatároló táskában. Amikor kinyitotta a táskát, döbbenten nézte a csodálatos, zöld ruhát maga előtt, amelynek színe az erdőre emlékeztette őt. A ruha csipkéből volt, ujja háromnegyedes, hossza combközépig ért. A zsákban egy fekete harisnyanadrág is várta. Szerencsére Annie a hidegre is gondolt. Igazából az lepte meg, hogy tetszett neki a ruha. Katniss kivette a ruhát és a harisnyát a zsákból, majd felvette őket és megnézte magát a tükörben. Be kellett ismernie, hogy csodálatosan nézett ki. A haj, a smink, a ruha, minden gyönyörűen összeillett. Annie nagyon ügyes volt.
Miután egy utolsó pillantást vetett tükörképére, Katniss kilépett a fürdőszobából, Annie pedig közben végzett Johanna hajával és már a sminkjét készítette. 
- Lám, lám - vigyorgott Johanna, amint Annie felvitt az ajkára egy kis szájfényt - Valaki nagyon jól néz ki. 
- Nagyon szép vagy Katniss - mosolygott rá Annie is, miközben még egy kis szájfényt vitt fel Annie ajkára. 
- Köszi, csajok. - mosolygott rájuk Katniss. - Az a helyzet, hogy nagyon tetszik a ruha, Annie. 
Annie rávigyorgott, közben letette a szájfényt. - Tudtam, hogy így lesz.

2014. december 23., kedd

Fanfic: Karácsony, 5. rész - Hókifli

December 23-a

Finnick a pultnál ült, ujjaival a falapon dobolt, és egyre türelmetlenebb és türelmetlenebb lett. 
- Finn - sóhajtott fel Annie, kezét férjéére téve. - Hagyd abba.
- Így van, hagyd abba. - nézett Johanna Finnickre. - Az őrületbe kergetsz.
- Hát, ha ez így van, inkább folytatom. - A pillantással ölni lehetne, Finnick ekkor már halott lett volna.
Johanna épp megszólalt volna, amikor Katniss közbevágott: - Mindjárt kész - fordult vissza a sütő felől, és látta, amint három barátja bárszékeken ül.
- Tudod - kezdte Finnick, mire Peeta bólintott, miközben ő is megfordult és megtörölte kezeit. - Amikor tegnap azt mondtad, ma sütit sütünk, akkor azt hittem, komolyan gondolod a többesszámot. Hogy mindannyian, együtt.
Peeta vállat vont. - Tud valamelyikőtök sütni?
- Nos, azt kell, hogy mondjam, mindannyian jobbak vagyunk, mint Katniss. - vigyorgott Johanna. - Emlékeztek, amikor majdnem kiégetted a konyhát, amikor két éve szülinapi tortát sütöttél Annie-nek?
- Fogd be, Johanna! - nézett rá Katniss vörös arccal. Bár ő maga is tudta, hogy nem túl jó a konyhában.

- Nem lehetne, hogy valami izgalmasat csináljunk? - nyafogott Finnick, mint egy öt éves gyerek, mire Annie forgatni kezdte a szemét.
- Mint például? - kérdezte Peeta, miközben kivette a sütit a sütőből.
Finnick szeme felragyogott, miközben felegyenesedett, arcán széles mosoly terült el.
- Ó, ne! - nyögött fel Johanna, fejét a kezébe temetve. - Ez kitalált valamit.
- Pékszünet! - mosolygott Finnick, figyelmen kívül hagyva Johannát.
- Pékszünet? - Katniss összevonta szemöldökét, mire Finnick bólintott. - Pékszünet.
- Ugye mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ezek a sütik a holnap esti partyra készülnek? - kérdezte Peeta, miközben a frissen kisült süteményeket tányérra pakolta. - Ezeknek azért ehetőnek kellene lennie.
- Kérlek - könyörgött Finnick mielőtt újabb ötlete támadt volna. - Peeta, felügyelhetsz minket. De egész délelőtt sütöttél. Rád fér egy kis pihenés.
Peeta megrázta a fejét. - Nem pazarolhatunk el négy adag tésztát.
Johanna összevont szemöldökkel fordult Peetához: - Ki mondta, hogy el fogunk pazarolni négy adag tésztát?
- Naaaa, Peeta - nyavalyogta Finnick.
Aztán Katniss Peetához fordult és vállat vont. - Szerintem jó buli lesz.
- Nekem tetszik az ötlet - mosolygott Annie.
- Köszönöm kedves feleségem! - Finnick közelebb húzódott, majd megcsókolta Annie arcát.
- Szerintem nem rossz ötlet - sóhajtott Johanna. - Volt már rosszabb.

2014. december 22., hétfő

Új stillek még a Kiválasztott 1. részéből

Csordogálnak még jelenetfotók a Lionsgate jóvoltából. Legutóbb ezt a Katniss és Coin pillanatot kaptuk meg Twitterükön:


Illetve van egy új Katniss-Prim kép is, bár az feliratos:

Fanfic: Karácsony, 4. rész - Csöndes éj

December 22.

- Kérlek, áruld el - lehelte Finnick, miközben egy faágat tolt el az arca elől. - Miért sétálunk az erdőben ebben a dermesztő hidegben, csak hogy keressünk egy fát.
Peeta csak égnek emelte tekintetét és felsóhajtott. Még csak fél órája meneteltek, de Finnick máris az őrületbe kergette. 
- Azért Finnick - Peeta úgy beszélt, mintha egy gyereknek beszélne. Néha úgy érezte, mintha az is volna. - Mert karácsonyfát keresünk.
- Ezt tudom - forgatta Finnick a szemeit - De miért nem díszítünk műfenyőt? Kevesebb kosszal járna és nem kellene itt kinn szenvednünk a hidegben.
- Hidd el, nekem jó lenne a műfenyő is. - mondta Peeta, miközben megállt, hogy szemügyre vegyen egy fát, ami azonban túl vékonynak és rövidnek bizonyult.
- De akkor miért nem? - kérdezte Finnick, utolérve Peetát. 
- Mert Katnissnek mindig igazi fája volt. - magyarázta Peeta, miközben megnézett egy másik fát. Finnick mögötte állt és fázósan húzta magán össze a kabátját. - Ez egy olyan szokás volt, amelyet mindig együtt csinált a családjuk, mielőtt az édesapja meghalt. Katniss és édesapja beszerezték a fát, Prim és anyukája pedig a díszeket. Aztán együtt feldíszítették a fát.
Finnick bólintott, nem igazán tudta, mi mást is mondhatna. - Logikus.
- Az. - Peeta megsimogatott egy átlagos magasságú fát.
Finnick előrelépett Peeta mellé és felnézett a fára. - És most?
Peeta Finnick kezébe adta a két balta egyikét. - Most kivágjuk.
- Csodás - motyogta Finnick.

Peeta kuncogott, miközben a fa egyik oldalára lépett és felemelte a fejszéjét, majd belevágta a fába. Finnick követte mozdulatait. Néhány hosszú perc múlva a fa kidőlt. Finnick és Peeta csak állt ott egy pillanatig, kapkodták a levegőt.
- Nos - fújta ki a levegőt Finnick. - Ez jó buli volt.
- A helyedben abbahagynám a panaszkodást. - mondta Peeta, miközben elővett egy kötelet és átvetette azt a fa törzsén. 
- Ez mire való? - kérdezte Finnick a fa felé sétálva.
Miután megkötötte az utolsó csomót is, Peeta felállt és Finnickhez fordult. - Még haza is kell cipelnünk ezt a cuccot.
Finnick úgy nézett Peetára, hogy arcáról le lehetett olvasni, hogy "ezt nem gondolod komolyan", majd felsóhajtott, a fa második oldalára sétált és megragadta a kötelet. 
- Menjünk.
- Itt az ideje, hogy megmutasd, milyen jó formában vagy a sok úszástól. - Peeta kuncogott, mire Finnick csúnyán nézett rá.
- Szívassál csak, Mellark.

2014. december 21., vasárnap

Fanfic: Karácsony, 3. rész - Dekoráció

December 21.

- Nem is értem, miért csak most teszitek ki ezeket a fényeket! - morogta Johanna, miközben ő és Annie a nappali ablakánál tartották a fényfüzéreket, amelyeket Katniss illesztett a helyére, az ablak köré. Nagyjából délután három óra volt és ahogyan előző nap is, világos. A nap ugyan nem sütött, mégis valamivel melegebb volt, mint előző nap. 
Miután tegnap kibékítették Finnicket és Johannát - ami sokkal tovább tartott, mint Katniss gondolta - a barátok azzal töltötték a délutánt, hogy beszélgettek, és az előző napon Peeta által készített ennivalókat ették. Most mind kinn voltak és a fényeket pakolták fel.
- Mert korábban valaki nem akarta feltenni őket - Peeta könnyedén Katnissre nézett, aki erre szemeit forgatta, miközben Finnick és Peeta is a ház másik oldaláról érkeztek kezükben egy-egy létrával. 
- Nem arról van szó, hogy nem akartam. - magyarázta Katniss, miközben tovább rakosgatta a fényeket. - Egyszerűen csak nem volt időnk emiatt a költözködés miatt meg minden.
- Biztos az hátráltatott a költözés kapcsán, hogy itt már édes kettesben lehettetek - kacsintott Finnick Katnissre, miközben Peetával elhaladtak a lányok mellett. 
- Szép beszólás, Odair - vigyorgott Johanna Finnickre.
- Ezt oda - mondta Annie, hogy nehogy az ő és Finnick szerelmi élete legyen a következő téma. - Kész is.
- Így van, kész is. - értett egyet Johanna, miközben a három lány hátralépett. - Mindazonáltal még csak egy ablakkal végeztünk.
- Befejezhetnéd. - mondta Katniss. - Ha nem akarsz, nem kell segítened.
- Csak azt mondom - kezdte Johanna, miközben a lányok a földön heverő doboz felé vették az irányt. - hogy ne mondd, hogy kész vagyunk, amikor van még csinálnunk. 
- Szerintem Annie csak el akarta terelni a figyelmünket róla és Finnickről - mondta Katniss, mielőtt az elvörösödött Annie felé fordult volna. 
- Ó igen - vágott vissza Annie, miközben az ajtó felé indultak. - Akkor beszéljünk csak rólad és Peetáról.
- Oké, befogtam. - Ekkor Annie nevetni kezdett, Katniss pedig rámosolygott. 
Amíg Annie és Johanna tartották a fényeket az ajtó körül, Katniss rögzítette azokat, a fiúk a ház mögé vitték a létrát és felkaptak egy fényfüzért. 

- Rendben, hölgyeim, mi most felmászunk! - kiáltott előre Finnick.
- Csak le ne essetek! - mondta Johanna úgy, hogy közben oda sem nézett, hangjából pedig érződött, hogy nem is érdekli, mi történik velük. 
- Köszi a figyelmeztetést, Mason! - forgatta Finnick a szemeit. 
- Máskor is! 
Amikor a létra tetejére ért, Peeta kuncogni kezdett, magára vonva ezzel Finnick figyelmét.
- Ne akard, hogy lelökjelek arról a létráról, Mellark.
- Nem mondj olyasmit Odair, amit nem gondolsz komolyan. - vigyorgott Peeta, mielőtt odadobta volna az egyik fényt Finnicknek, aki könnyedén elkapta. - Na, pakoljuk fel ezeket, mielőtt megint széjjel fagynál.
- Hé, most van rajtam nadrág!
- És az én cipőm. - vigyorgott tovább Peeta, miközben felszögelte az ő felé eső fények végét. 
- Jaja, köszi még egyszer! - motyogta Finnick és ő is feltette a fény rá eső részét.
- Szívesen, máskor is! - Peeta ekkor már nevetett, Finnick pedig csúnyán nézett rá.

Február 24-én jelenik meg a Kiválasztott 1. rész DVD-je, Blu-Ray-e az USÁ-ban


A brit iTunes után a DVDWorldUSA is megjelentette a Kiválasztott 1. rész DVD-jének és Blu-Ray-ének megjelenési dátumát, amely 2015. február 24-re várható. 
A dátum egyelőre nem hivatalos, abban az értelemben semmiképpen, hogy a Lionsgate még nem jelentette be (tavaly január 24-én érkezett a hivatalos sajtóközlemény). Ráadásul a kintiek azt írják, hogy a tegnap brit iTunes-os március 16-os dátum lesz várhatóan a briteknél a hivatalos DVD és BD megjelenési dátum is, és hogy a britek nemigen örülhetnek a korábbi USA megjelenésnek, mert a kiskereskedők a saját megjelenési dátumuk előtt nem importálhatnak az amerikai változatból. 

Felhívnám a figyelmeteket, hogy a magyar megjelenésről még nincs hír, és kérek mindenkit, hogy egyes DVD áruházakban látott megjelenési dátumokkal ne is bombázzatok, mert azok sem hivatalosak. Ha majd BIZTOS/HIVATALOS megjelenési dátumot tudok, jelezni fogom. Legyetek türelmesek, bármennyire is nehéz legyen! Köszi :)

2014. december 20., szombat

A briteknél március 16-tól kapható iTunes-on a Kiválasztott 1. része

DVD és Blu-Ray megjelenési dátum viszont még nincs.

Fanfic: Karácsony, 2. rész - Fehér karácsony

December 20-a

Katniss mosolyogva ébredt, amikor hűvös ajkak tapintását érezte nyakán, amelytől gyomra izgatott görcsbe rándult. 
- Neked is jó reggelt. - Amikor megfordult, elmosolyodott, amint szemtől szembe találta magát Peetával. Peeta nevetve húzódott még közelebb és egy utolsó csókot lehet Katniss szájára. Amikor épp elhúzódott volna, Katniss átkarolta Peeta nyakát, kezét pedig a fiú alvástól kócos hajába túrta. Peeta gyorsan kapcsolt. Kezeit Katniss csípője köré fonta, még közelebb húzta magához a lányt, mintha soha nem akarná elengedni, ajkaik pedig együtt mozogtak. Sokáig nem húzódtak el egymástól, amikor pedig végül mégis, mindkettejüknek szüksége volt egy pillanatra, hogy lélegzetük lelassuljon. 
- Szeretem így kezdeni a napot. - Jegyezte meg Katniss, fejét Peeta mellkasán pihentetve. 
- Jobban, mint vadászattal? - Bár látni nem látta, Katniss érezte a fiú hangjában bujkáló mosolyt. 
- Talán - válaszolta Katniss könnyedén. 

Pár percet még így töltöttek. Saját kis világuk burkában, ahogyan ezekben a napokban sokszor. Könnyű volt, amikor csak kettesben voltak a házban. 
- Fel kellene kelnünk. - Törte meg Peeta a csendet. - Tizenegykor érkezik a vonat. - A Peeta mellett álló éjjeliszekrényre tekintve Katniss így szólt: - De még csak fél 10 van. 
- Igen - bólintott Peeta. - De azért csak fel kellene kelnünk és el kellene készülnünk.
Katniss megrázta a fejét és átkarolta Peeta derekát: - Nem akarok. 
Peeta felnevetett, és ezzel Katnisst is mosolyra fakasztotta, amikor a lány érezte mellkasának rezgését.
- Sütök neked pár sajtos zsemlét. 
- Az jó. - Sóhajtott fel Katniss, kicsit gyorsan szívva be a levegőt, hiszen belülről még mindig nagyon izgatott volt. Sajtos zsemle várja és megérkeznek a barátai. Barátok, akiket hónapok óta nem látott. Naná, hogy izgatott volt. 

Peeta homlokon csókolta Katnisst, majd felült és ledobta magáról a takarót, mielőtt felvette volna a nadrágot. 
- Menj zuhanyozni - mondta Katnissnek, amint kihúzott egy inget a feje fölött lévő szekrényből. - Mire kész leszel, a földszinten vár majd a sajtos zsemle. 
Katniss elmosolyodott, bólintott, mire Peeta is mosolyra fakadt, amikor kisétált a szobából és elindult lefelé a földszintre. Katniss is kitakarózott, érezte a hideg levegőt a bőrén, amikor kimászott az ágyból és elindult a fürdőszobába. Amikor odaért, megnyitotta a csapot és levette flanel pizsamáját. Amikor belépett a tus alá, Katnissre ömlött a kellemes, meleg víz, amely sokkal jobban esett, mint a hűvös reggeli levegő. Gyorsan lezuhanyozott, megmosakodott, megmosta a haját, és megpróbált nem túl izgatottá válni, amikor arra gondolt, nem egész két órán belül viszontláthatja barátait. Majdnem egy éve találkoztak utoljára. Egészen pontosan februárban, amikor Finnick és Annie összeházasodtak a 4. körzetben. 

2014. december 19., péntek

Katniss viaszfigurák

Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. rész megjelenésének alkalmából a Madame Tussaud's londoni, New York-i és Los Angeles-i panoptikumában egy-egy Katniss Everdeen viaszfigurát mutattak be a héten.

New Yorkban még az első film ihlette a viaszbábut:


Londonban és Los Angelesben pedig a Futótűz jellegzetes vadászcuccában látható kedvenc sorozatunk hősnője. Íme ezekről is két-két kép:


Fanfic: Karácsony, 1. rész - Prológus

Néhány nappal karácsony előtt Johanna, Finnick és Annie a 12. körzetbe utaznak, hogy Katnisszel és Peetával töltsék a karácsonyt. Az írás egy nagyon kedves karácsonyi történet barátokról, családról. Egy olyan világban, ahol nincs viadal.

Karácsony. A kedvenc időszakom az évben. A hóesés. A díszek. A zene. A fények. A fák. A kaják. Mindet szeretem. A legjobban azonban azt, amikor olyan emberekkel vagyok körülvéve, akiket szeretek. A barátaimmal. A rendkívül kacér, ugyanakkor nagyon jó természetű Finickkel. A mindig kedves és csodaszép Annie-vel. A furfangos és szarkasztikus Johannával. A laza és vicces Gale-lel. És végül, de nem utolsósorban a mindig szerető, bátor, okos és önzetlen Peetával. A szerelmemmel. A családommal. Bármi történjék is, karácsony az év egyetlen olyan időszaka, amikor újra együtt vagyunk. Nevetünk, beszélgetünk és elmerülünk a boldogság világában. Igen. A karácsony határozottan az év legjobb időszaka.

Ez pedig az én karácsonyi ajándékom a blog olvasói számára. Már a történet fordítás része. A fic netről van, a végén mellékelek forrást is, egyelőre nem szeretném, ha bárki elspoilerezné magának az egyébként (1+)5 részes történet izgalmas pillanatait. Mivel sokféle fanfic-kel volt már dolgunk, én nem ígérek semmit, csak azt látom, hogy kinn ez nagyon nagy népszerűségnek örvend, nekem is szimpatikus, bízom benne, hogy Ti is örömmel fogadjátok majd. Még valami: a további részek "kicsit" hosszabbak lesznek azért és innentől naponta érkeznek karácsonyig. Remélem, ha karakter- és történethű nem is lesz teljesen ez a néhány fejezet, azért kicsi 12. körzet hangulatot idéz és megkönnyíti a karácsonyi várakozásotokat is. :)

Az epilógus forgatásának eltolásáról

Több promóinterjúban hallgattuk, amint Jennifer Lawrence és/vagy Francis Lawrence azt nyilatkozza, hogy a Kiválasztott 2. része is le van forgatva, egyetlen, utolsó jelenetet kivéve (amelyben nagy valószínűség szerint Jennifer Lawrence unokaöccse/húga is látható lesz). Nyílt titok tehát, hogy az epilógusról van szó, bennünk pedig felvetődhet, hogy azt vajon miért nem forgatták még le. Egyik rajongótársunk nem volt rest és megkérdezte:

Kérdés: Miért halasztottátok el az epilógus forgatását? Nem értem...
Válasz: Akkor szeretnénk forgatni, amikor zöldellnek a fák.

2014. december 18., csütörtök

Kiválasztott reklámkampány videó

Azt írják a kintiek, hogy nem valószínű, hogy Jeffrey Wright tegnapi tweetjében erre utalt, de azért előkerült egy videó, amely a Kiválasztott reklámkampányának sokszínűségét akarja méltatni. Gondolom legalábbis. Mondjuk elég zavaró, hogy a reklámok ott vannak középen végig, de ez van.
Meg lesz más is, most már lassacskán, ígérem. :)

Két új jelenetfotó is előkerült

Az elsőben Katniss a szellőzőrendszerben. Mert holmáshol? Ráadásul Haymitch-csel. Íme a tök klassz kép:

Forrás: @TheHungerGames

És van egy másik is, amelyen húgával látható:

Forrás: Tumblr

2014. december 17., szerda

Valami készül??

A Beetee-t alakító Jeffrey Wright eresztett ránk egy ilyen tweet-et:

#ÉhezőkViadala #Kiválasztott lázadók, új kalóz adás érkezik hamarosan...

Márpedig, ha valaki, akkor Beetee az ilyet biztosan tudja. Bár azóta semmi. Pedig a Lionsgate is tweetelt azóta már. Mondjuk ilyentájt egy DVD-bejelentés lehetne izgalmas, de ahogy nézem a tavalyi adatokat, akkortájt csak január végefelé jelentették be a DVD megjelenés hivatalos kinti dátumát, szóval hiú reményeket sem szeretnék ébreszteni senkiben.

Az év párja a képernyőn: Jennifer Lawrence és Josh Hutcherson

Az MTV spanyol nyelvű oldala hozott le egy képes bejegyzést két kedvencünkről, akik mind a képernyőn, mind azon kívül is jól megértik egymást. Az oldal 10 indokot hoz fel, hogy miért szeretnék olyan sokan, hogy a két színész a való életben is egy párt alkosson.

1. Interjúikban mindig elmondják, mennyire szeretik egymást... persze mindig hozzáteszik, hogy ez afféle testvéri szeretet köztük.


2. Mert Jen minden alkalommal izgatott lesz, amikor megjelenik Josh.

2014. december 16., kedd

Everlark pólók

"Nekem tavasszal a pitypangra van szükségem. Az élénksárga virágra, amelyik az újjászületést jelenti – a pusztítás helyett. Nekem az ígéret kell, hogy bármilyen szörnyű veszteségeket szenvedtünk is el, lehet folytatni az életet. És minden jóra fordulhat. Ezt pedig csak Peeta tudja megadni nekem."
A részlet Suzanne Collins: A Kiválasztott című regényéből származik.

Kifejezetten a Katniss és Peeta szerelmét pártolóknak készítették az egyik rajongói oldal szerkesztői azokat a pólókat és pulóvereket, amelyeket az alábbi képen láthattok, és amelyeket csak egy héten át tudtok megvenni:


Mint láthatjátok, a felsőket 4 különböző stílusban árulják. Van:
  • rövidujjú, női póló
  • kapucnis pulóver
  • hosszúujjú pulóver
  • unisex póló
A fekete és sötétszürke felsők jellegzetes eleme a pitypang, amely Katniss és Peeta szerelmét szimbolizálja. A felsőket típustól függően 16-36 dollár közötti áron rendelhetitek meg EZEN az oldalon. 
Az ugrás után pedig még láthattok pár képet a felsőkről:

2014. december 15., hétfő

Éhezők Viadala jelölések a 2015-ös Critics Choice Awards-on is

Újabb díjkiosztó, így újabb Éhezők Viadala (közeli) jelölések. Ezúttal a 2015. január 15-én kiosztásra kerülő Critics Choice Awards-ról, ahol három kategóriában szurkolhatunk:

  • Legjobb színésznő: Julianne Moore - Still Alice
  • Legjobb színésznő akciófilmben: Jennifer Lawrence - Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. rész
  • Legjobb szám: Lorde: Yellow Flicker BeatAz Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. rész
Ui.: Aki az oldalon szereplő kevés friss/hosszú cikkek és interjúk hiánya miatt aggódik, annak üzenem, ne tegye :) Megvan az oka, amiért nem azokon dolgozok, ráadásul több is, de már csak néhány nap és kitör a szünet, a szabadság, jönnek az ünnepek és az olvasnivalók! Bízzatok bennem! ;)

2014. december 14., vasárnap

A legviccesebb médiasztorik a film szereplőitől

Ez a videó is még a promóidőszakból maradt meg. Akkor inkább a filmmel kapcsolatos dolgok izgattak minket, most talán jobban van időnk ilyen egyebeket is elolvasni, mint ez a bejegyzés, amelyben Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson és Liam Hemsworth azt taglalja, melyek voltak a legviccesebb és legképtelenebb történetek, amelyeket a médiában tudtak meg magukról.


"Már vagy ötször vagy hatszor el voltam jegyezve", mondja Jennifer Lawrence. "És mindegyik után szakítottál is?", kérdezi Josh, aki hitetlenségét fejezi ki, ám Jen még rá tud kontrázni: "Már többször voltam terhes, mintsem meg tudom számolni, de ettől rosszabb, amikor olyat idéznek tőlem, amit nem is én mondtam. Amikor pl. Londonban voltunk, azt olvastam, hogy olyanokat olvastam magamról, amit állítólag én mondtam, amire nem is emlékeztem."

Elizabeth Banks: Nem tudnék konkrétan egy valamit kiemelni, az a leggyakoribb, amikor félreértenek valamit, amit mondok. A jobbakat szeretem is, de tényleg, sokszor azt kívánom, bárcsak olyanokat terjesztenének, hogy Banks kiugrott egy helikopterből, vagy valami hasonló. Na, az tetszene.

Sam Claflin: Sam Claflin és felesége nyaralni utazott. Ez kit érdekel? Nem értem, ez miért vezető hír? Ráadásul így, hogy tudták az emberek, gyakorlatilag tönkretették a nyaralásunkat, mert nagyon tolakodóak voltak. És az is, hogy gyakorlatilag ezzel megzavarják a másik nyugalmát. Én nem hiszem, hogy én vagy a feleségem olyan érdekesek lennénk, vagyis a feleségem természetesen nagyon érdekes, és nem értem, hogy... Úgy értem, ha valami más nővel mentem volna nyaralni, oké, vicces, de az, hogy egy férj és feleség elutazik, nem tudom, miért akarnák ezt olvasni az emberek. Mondjuk ez nem nevetséges, vagyis nekem az, mert szerintem nincs nagy hírértéke.

8 égető kérdés a Kiválasztott 1. része kapcsán

Az MTV még a film megjelenése után vetette fel ezeket a kérdéseket, amelyekre spoilermentes válaszokat akart kapni, de annyira nem sikerült neki. Mondjuk mi itt úgyis ismerjük a harmadik kötet végét, aki viszont nem, az csak akkor olvassa el a cikket, ha kíváncsi bizonyos utalgatásokra.

Oké, tisztában vagyunk azzal, hogy a 2015-ben megjelenő Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 2. rész egy teljesen más film lesz, ami megnyugtatja majd Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. rész megtekintése után az agyunkban zümmögő vadászdarázs koktélt, de addig néhány kérdés, amelyre azonnal választ kell kapnunk.

1. Finnick hazudott?


Igen, Finnick Odair egy helyes ördög, és beszédével elterelte a Kapitólium figyelmét, miközben Gale és csapata megmentette Peetát a pokolból, de őszintén szólva biztos, hogy az igazat és csakis az igazat mondta?

Két fontos részlet tűnt fel számunkra... Az első, hogy Cressida azt mondja neki, hogy csak beszéljen, "mindegy miről". Szóval lehet, hogy csak összevissza beszélt, és persze az is, hogy az igazat mondta.

A másik részlet, hogy mindaddig Finnick teljesen össze volt omolva. Ezen a ponton pedig katatón csomókötögetőből helyes szóvivővé válik, aki képes szemkontaktust tartani, miközben a szél finoman borzolja aranyló fürtjeit. Persze lehet, hogy csak arra volt szüksége, hogy felkérjék, szerepeljen egy ilyen felvételen, hogy helyrejöjjön, különben teljesen összeomlott volna.

És még egy fontos részlet: ez egy propaganda film. Ahogy a film során láttuk, a 13. körzet lázadói arra használják ezeket a propaganda filmeket, hogy a saját eszközeikkel bizonyítsák saját igazukat. Ez a szavak, nem pedig a tettek csatája.

Vagy lehet, hogy Finnick a legkeményebb ítéletet a legmegfelelőbb pillanatra tartogatta volna? Igen, simán lehetséges.

2014. december 13., szombat

Francis Lawrence búcsúcikke Philip Seymour Hoffmanról

Francis Lawrence egy csodálatos cikket írt az Entertainment Weeklybe a nemrégiben elhunyt Philip Seymour Hoffmanról és arról, milyen volt vele együtt dolgozni a Futótűz és a Kiválasztott forgatásán.


Phil összetett személyiség volt: félénk, magányos, vicces és hihetetlenül okos. Ugyanakkor kitartó is. Amikor először dolgoztunk együtt a [2013-as] Futótűzön, ahogyan a legnagyszerűbb színészek teszik, egyfajta védekező mechanizmust kapcsolt be. Először csak kóstolgatta a vizet, amíg nem látta munkája eredményét. Volt egyfajta elvárása magával és a körülötte lévő emberekkel szemben. Amikor azonban dolgozott, nagyon elégedett volt. 
Az első film után sokkal nagyobb bizalommal és tisztelettel fordult felénk a Kiválasztott filmek forgatása alkalmával. Beszélgettünk gyerekekről, családról, de sokat beszéltünk a történetről is. Hogy őszinte legyek, sokkal többet tanultam tőle a színészetről, mint bárki mástól, akivel együtt dolgoztam. Mindenben az emberiességet kereste. Ezt az eszmét követte, ez volt az egyik oka, hogy ilyen nagyszerű színész lett. Ez volt az a többlet, amit hozzátett a karakteréhez, és ezen [Éhezők Viadala] filmek világához. Rossz kezekben Plutarch [Havensbee] egy kapitóliumi rajzfilmfigurává válhatott volna, ő azonban rá akart jönni, mi az, ami ezt a karaktert igaz emberré teszi. Az, ahogyan elkészített egy jelenetet, senki máshoz nem volt hasonlítható. Hihetetlen. Nagyon hálás vagyok, hogy együtt dolgozhattam vele.

Philip Seymour Hoffman véletlen kábítószer túladagolás során hunyt el New Yorkban.
Forrás: EW

Hanging Tree kotta

Tudom, hogy Hanging Tree kategóriában bármi jöhet, most a kottáját találtam meg. Elviekben hegedűre, de nyilván bármire működik. Remélem, hasznát veszitek :)

2014. december 12., péntek

Mahershala Ali Elle interjú

Volt ugyan még a promóidőszakban egy Mahershala Ali interjú, amelyben olvashattunk arról, hogy a színész miképp készült fel Boggs szerepére, de aztán előkerült még egy interjú, amelyből még megtudhatunk egy keveset a filmről és Jennifer Lawrence-ről is.


Láttam tegnap este Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. részét. Hát, nem az a tipikus laza tinifilm...
Egyetértek, egyáltalán nem az. Ez egyébként engem is meglepett. Általában nem megyek el megnézni a kasszasiker filmeket. Különösen, amelyek a fiatalabb korosztályt célozzák meg. Aztán bekerültem az Éhezők Viadala csapatába, de végül csak később láttam a filmeket, de azt gondoltam [az első filmről], "Óóó, ez igen jó!". A Futótűz pedig egy még magasabb szint volt, sokkal érettebbnek érzem a történetet, a karaktereket, elmélyült. Meglepett, hogy felnőttként is tudtam azonosulni vele, holott - sajnos - már nem vagyok fiatal. (nevet)

Amikor azokban a jelenetekben szerepeltek, ahol halottak vesznek körül titeket, akkor azt zöld háttér előtt forgattátok, vagy mindent előkészítettek és ténylegesen ott volt?
Az... ott hozzárakták a dolgokat. Bizonyos dolgok ott voltak, de másokat hozzáraktak, igen. Például emlékszel arra a kórházas jelenetre, ahol ott voltak azok a testek?

Ismét újabb Kiválasztott TV spot

Bár csak a District 13 Instagramján látom, megpróbálom beágyazni:

A video posted by District 13 (@district13official) on

2014. december 11., csütörtök

Éhezők Viadala közeli jelölések néhány díjkiosztón

Szenvedek némi alkotói válságban, konkrétan a fordításoktól vagyok picit besokallva, de igyekszem kezelni a helyzetet, hogy azért legyen olvasnivaló az oldalon. Ha mégis lassabban csordogálnának a hírek, mint szeretnétek, akkor pedig kicsi türelmeteket kérem, hiszen felém is ünnepi készülődés van, ráadásul bízom benne, hogy ha van lehetőségem kipihenni kicsit a promó brutális mennyiségű anyagának folyamatos adagolását, hátha picit én is könnyebben ülök újra az oldal szerkesztése elé.

Mindenesetre most olyan anyag jön, amihez nem kell sokat fordítani, és az elmúlt évekhez képest, egész lelkesen hozom. Az elmúlt napokban ugyanis két komolyabb díjátadónak jelentek meg a jelöltlistái, amelyekben Éhezők Viadala közeli jelölések is vannak, bár az egyes színészek csak más szerepeikkel vannak jelölve, illetve épp Lorde az, aki Kiválasztott-as számával kapott jelölést...


Nézzük először a Screen Actors Guild [röviden SAG] Awards jelöltjeit:
  • Kiemelkedő előadás női főszerepben: Julianne Moore a Still Alice-ben.
  • Kiemelkedő férfi előadás dráma sorozatban: Woody Harrelson A Törvény Nevében-nel.
  • Kiemelkedő csoportos előadás dráma sorozatban: Trónok Harca (Natalie Dormer)
  • Kiemelkedő csoportos előadás dráma sorozatban: Kártyavár (Mahershala Ali)
És jöjjenek a Golden Globe jelöltjei is:
  • Legjobb női előadás mozis drámában: Julianne Moore a Still Alice-ben
  • Legjobb női előadás mozis vígjátékban/muscalben: Julianne Moore a Térkép a Csillagokhoz-ban
  • Legjobb férfi előadás TV-s minisorozatban vagy moziban: Woody Harrelson A Törvény Nevében
  • Legjobb mozis filmzene: Yellow Flicker Beat, Lorde, Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. részben
A fenti listákon szereplő jelöltekre mi ugyan nem szavazhatunk, ha azonban mégis szeretnétek szavazatotokkal támogatni a filmet, akkor az MTV oldalára kattintsatok, ahol az év legjobb filmjét keresik. Szavazás tehát ITT.

2014. december 10., szerda

Nézd meg az Éhezők Viadala egy musical-paródiáját

A Studio C dolgozta fel az Éhezők Viadala alaptörténetének középpontjában álló szerelmi háromszög témáját három kis videóban. Mielőtt bárki támadást indítana a dolog ellen, tegyük hozzá: helyén kell kezelni a helyzetet. Az eredeti történet ettől még nem lesz vicces, a középpontjában valóban nem a szerelmi háromszög áll. Viszont figyelemreméltó a dalok készítőjének kreativitása, akár a dalok szövegében, akár a jelmezek és a helyszínek újraalkotásában. 

Az első két zenés kisfilmből a mindig bajba kerülő Peetát, az érzékeny lelkű (haha!) Gale-t, a harmadikban pedig a választásban tanácstalan Katnisst láthatjátok, aki még egykori barátnőjétől, Rutától is kér és kap tanácsot. :)



2014. december 9., kedd

Új kulisszák mögötti kép Natalie Dormerrel


Robert Knepper fia miatt vállalta el Antonius szerepét

Robert Knepper olyan színész, aki karrierje során TV-s és filmes mellékszerepek között válogathatott, amikor azonban felmerült a lehetőség, hogy szerepelhessen Az Éhezők Viadalában, nem tehetett mást, mint hogy csatlakozott a forradalomhoz.

Robert Knepper (jobbra) kollégájával, Jeffrey Wrighttal

Ismerhetjük a Szökésből, ahol az alattomos Zsebes szerepét alakította. Láthattuk a Hősök utolsó évadában vagy a Zöld Íjász illetve a The Flash című sorozatok nemrégiben bemutatott epizódjaiban. Mégsem ismerjük Robert Kneppert igazán.

Knepper olyan színész, aki sokoldalúságra törekszik, aki büszke arra, hogy szembemegy a nézői elvárásokkal, aki nagyon magasan képzett és aki évtizedek óta a legnagyobbakkal áll kamera elé. Olyan színész, aki okkal lehet büszke magára és ez így vagy rendjén. Ugyanakkor Knepper édesapa is.

Ezért aztán, amikor lehetőséget kapott egy - eddig legalábbis csak - cameo szerepre Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott 1. részében, a hagyományokkal ellentétben nem hezitált, hanem ő maga ment a lehetőség elé.
- Elmondom, hogy is történt mindez - meséli kaliforniai venicei otthonában. - A szomszédom a fő díszlettervezője a filmnek. Tavaly nyáron feltettem a jó öreg "Helló, Phil, mi a következő filmed? És igen, nincs benne valami nekem való szerep?" Mire ő azt mondta "Nem tudom, hadd beszéljek a producerrel."
- Soha nem csináltam ilyet. Mindig az ügynökeimre bíztam, hogy gondoskodjanak a szerepeimről. Azt sem tudom Phil ismerte-e a szerepeimet. Remélem, tudta, hogy jó vagyok! Nem tudom, látta-e vajon a Szökést vagy sem. Beszélt a főproducerrel, Nina Jacobsonnal. Azt sem tudtam, vajon ő látta-e a szerepeimet! Ránézett a fényképemre és azt mondta, hogy szerinte akár jó is lehetek. Aztán a szereplőválogató rendezővel folytattam.
- Még mindig tennem kell a dolgomat. Még mindig részt kell vennem meghallgatáson. Úgy hallottam, még négy fickó volt rajtam kívül erre a szerepre, de össze kellett szednem magam, mert a fiam kedvéért meg akartam csinálni. Akkor 11 éves volt, most 12 és nagyon szép pillanat volt, amikor megtudtam és elmondhattam neki, hogy "Hallod, Ben? Szerepelni fogok a következő Éhezők Viadala filmben."

De mi is ez a szerep? Amikor Kneppert Antonius szerepére kiválasztották, a kasszasikert elérő Éhezők Viadala rajongói egy egészen egyszerű okból kifolyólag másztak a falra: Antonius nem szerepel a könyvben. Elméletek születtek, miszerint ő lesz Snow elnök egyik gonosz hadnagya vagy hogy a 13. körzet egyik képviselője lesz.

Robert Knepper a Kiválasztott 1. részében

Az igazság az, hogy végül mindössze két sora lett egyetlen, Sutherlanddel közös jelenetben. Vagy a rajongói spekulációk elterelésére került a filmbe, vagy ami valószínűbb, hogy korábbi szereplistáját arra használják, hogy anélkül vezessenek be egy új karaktert, hogy időt szánnának a bemutatására. Mert megjelenésének első pillanatától kezdve tudjuk, hogy ő rossz oldalon áll. Naná hogy! Hisz mindig gonosz!

Kivéve, amikor nem. Knepper a nagy hírű Northwestern Egyetelemen végezte tanulmányait és két évet Chicagoban töltött, mielőtt a Broadway-re költözött volna át. Itt jól teljesített, olyannyira, hogy amikor 1982-ben megkereste egy TV-s ügynök, azt mondta "Fúj! TV! Nem vagyok én prostituált! Nem fogom eladni magam. Én színházi színész vagyok és ezt akarom csinálni életem végéig." Mire az ügynök így válaszolt: "Rendben, akkor visszahívom, ha betölti a harmincat!"

Knepper ma már nevetve meséli a történetet, de számos TV-s és mozis szereplése ellenére komolyan veszi eredeti szakmáját. De azokat a rosszfiúkat is, akiket alakított Frank Sinatrától kezdve a Star Trek: Új nemzedék orvosáig. Ő egy régimódi karakterszínész.

Most az egyszer azonban Katnisshez hasonlóan ő is feláldozta magát a családjáért. Ez esetben fia, Ben kedvéért.
Forrás: The News Daily

2014. december 8., hétfő

Már kapható Katniss-Barbie

Már kapható a színésznő által megformált karakter, Katniss Everdeen játékbabája – pont úgy, ahogyan Az éhezők viadalából emlékszünk rá.

Megvan az ideális karácsonyi ajándék minden Az éhezők viadala rajongónak! Az eBay-en már bárki megrendelheti magának a Noel Cruz által megálmodott és elkészített babát, aki szakasztott mása a Jennifer Lawrence alakította Katniss Everdeennek.


Kép és szöveg: Life.hu

12 diagram, amelyet minden Éhezők Viadala rajongó megért

Feltéve, hogy tud angolul, de igyekszek valamilyen formában fordítani. Újraszerkeszteni most nincs energiám a képeket, de megoldjuk, hogy mindenki megértse a lényeget!

1. A fizika törvényeinek való ellenállás képességnek és a és a túlvilági szépségnek egyszerre felel meg Finnick haja.

2. Emberek, akiknek jól áll, ha aranyszínű szemceruzával húzzák ki a szemüket
Sárga: Cinna
Kék: Mindenki más