2014. november 13., csütörtök

Kiválasztott interjúk, 5. rész

Óóóó, kihagytam a 4. részt, ejjj. Az még holnap érkezik akkor...

Az utolsó sorozat érkezik a Kiválasztott promóinterjúk közül, amelyben a filmkészítő hármas: Francis Lawrence filmrendező, illetve Nina Jacobson és Jon Kilik beszélnek a filmről. Nina Jacobson és Jon Kilik szövegét ismét Cassie-nek köszönhetően olvashatjátok magyarul!

Francis Lawrence


Mi izgatta legjobban a film készítése során: Nagyon érdekes volt részt venni az utolsó kötet megfilmesítésében, mert számomra az utolsó könyv adja meg az egész sorozat mondanivalóját. Ezek az elképzelések és témák mozis szempontból nagyon-nagyon izgalmasak voltak számomra. 
A 13. körzetről: Katniss végül a 13. körzetbe kerül, ennek a körzetnek a létezéséről korábban nem is tudott. Mi úgy okoskodtunk, hogy 75 évvel korábban a 13. körzetet lebombázták, amikor az a felkelés kitört, amelynek apropóján létrehozták az Éhezők Viadalát. A túlélők pedig leköltöztek a föld alá a régi grafitbányák helyére, és kiépítettek egy civilizációt, hogy 10000 ember élhessen a föld alatt. A körzetet Coin elnök vezeti, mindenki nagyon egyforma ott, egy tekintélyelvű, katonai jellegű társadalom alakul ki. A kezdetektől kezdve képeztek ki ott katonákat, hogy egyszer majd szítsanak egy lázadást, amely megdönti a Kapitólium uralmát. 
Julianne Moore-ról Coin elnökként: Julianne maga keresett meg minket, mert nagyon tetszett neki a történet és nagyon érdekelte Coin szerepe. Ő egy fantasztikus színész, aki mindent meg tud csinálni, szóval kapva kaptam a lehetőségen, hogy együtt dolgozhatok vele, és hogy ő játszhatja Katniss szerepét. Együtt kellett kidolgoznunk a karaktert, mert a könyvben kevés szó esik róla, hiszen minden amit tudunk róla, azt Katniss nézőpontjából ismerjük, ezért aztán a filmben van néhány kiegészítő jelenet vele. Julianne tehát nagyon sokat segített a karakter kidolgozásában, valódi segítséget jelentett. 
Lorde hogyan készítette a film zenéjét: Beszéltünk Lorddal a filmről és nagyon örült a lehetőségnek, hogy készíthet egy számot a stáblista alá. Aztán eljött, amikor Berlinben forgattunk. Vicces volt, mert mi ott vettünk fel bizonyos jeleneteket, ő pedig ott turnézott és a szó szoros értelmében egy saroknyira dolgoztunk egymástól, szóval csak át kellett jönnie az úton, ha el akart jönni a forgatásra. Szóval eljött, megismerkedett Jennel, beszélgettünk egy kicsit, de látszott, hogy nagyon közel áll hozzá a történet, a karakterek, és nagyon sokat beszélgettünk a Kiválasztott 1. részéről, hogy mivel fog véget érni, milyen a hangulata. Elmondtam, én milyen zenét képzelek a film végére, neki pedig nagyszerű referenciái voltak és egy tényleg nagyon szép számot írt a film végére, és úgy éreztem, fantasztikus munkát végzett.




Nina Jacobson


Katnissről: Katniss Everdeen egy időtlen karakter, de ugyanakkor a tökéletes időben találta meg a közönségét. Egy fiatal hősnő, aki kiáll a családjáért és mindenekfelett a közösségéért és népéért. Nem egy „választott hős”, hanem a döntései miatt lesz az, amik sokszor nehezek és szívet tépőek. Azt hiszem ezzel tudnak azonosulni a nézők.
Liam Hemsworth Gale-ként: Liam elképesztő munkát végzett ebben a filmben, együtt lehet vele érezni. Itt ez a fiú, aki szerelmes a lányba és ez az első alkalom, hogy együtt tud vele lenni anélkül, hogy Peetával kellene versenyeznie. Mégis Peeta egy fontos szerepet tölt be Katniss szívében és ezzel soha nem fog tudni versenyezni. Gale csatlakozik a lázadáshoz és ő kicsit olyan, mintha Katniss sötét oldala lenne.
A forgatási helyszínekről: A helyszínek nagyon sokat adnak a filmez, valódiak és nem olyanok, amiről azt hinnénk, hogy a jövőben van. Ez a világ a miénken alapszik és azon, amivé a mi világunk válhat. Szerintem nem lett volna értelme digitális helyszíneket létrehozni Ha igazi helyszínen forgatunk az a színészeken is meglátszik, így hitelesebb az egész. Az, hogy valódi, általunk felépített helyszíneket használtunk, olyan érték, amelyet mi képviselünk.

Jon Kilik


A díszletekről: Ebben a filmben csak olyan van, amit eddig még nem látott a közönség. Mert ha láttuk is a 8., a 4. vagy a 12. körzetet, akkor nem ebben a formájában. Láthatjuk majd a 12. körzetet lebombázva, majd a 13. körzetben élünk, amelyet senki sem látott azelőtt, senki nem tudta, hogy létezik. Ez a díszletek szempontjából nagy kihívást jelentett, amely új kalandokat jelent majd a közönségnek és új részét képezi az útnak. Teljesen új a környezet, most nem a dzsungelben vagy a tengerparton forgattunk, hanem méterekkel a föld alatt, ami nagyobb kihívás volt, szóval hatalmas tisztelet Francisnek és társainak ezért.
A film méreteiről: A produkció hatalmas és a világ is az, amit építeni akartunk. Nem tudtuk egy városban megépíteni, még egy államban, sőt egyetlen országban sem. Sokat forgattunk Atlantában, és annak külvárosában, de nem mindent. Hogy követni tudjuk a film méreteit, és azt, amit elképzeltünk, el kellett mennünk Franciaországba és Németországba is. Forgattunk Párizs belvárosában és Berlinben illetve azon kívül, és ez még több réteget ad majd a filmhez. Ezek a dolgok pedig szépen összeillenek, mert például a Kapitólium egy részét Franciaországban forgattuk, egy másikat Németországban, és volt, amit Atlantában, és ezeket úgy kell összeillesztenünk, hogy egységesnek tűnjön a Kapitólium.

1 megjegyzés:

  1. Végre egy olyan film ami nagyban mellőzi a CGI-t mint a környezet megalkotását, és élő létező helyszíneket használ, amitől sokkal hitelesebb lesz. :)

    VálaszTörlés