2014. november 3., hétfő

13. körzetes és Kapitóliumi cipők

Mielőtt megkérdeznétek, fogalmam sincs, miért apadtak el hirtelen az izgalmak, de ezzel még mindenképp hozzá tudok járulni az estétekhez :)
Az egyik amerikai cipőgyártó cég, a Supra, a Lionsgate-tel együttműködésben háromféle sportcipőt ad ki limitált számban Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott bemutatása alkalmából.

A háromféle cipőből eddig kettőről van képünk, egy 13. körzetet ihlette szürke és egy kapitóliumi hangulatú fehér. A cipőket november 8-tól árusítják, és ekkor fedik fel a harmadik modellt is. Hozzam majd azt is? :)





Forrás: SneakerFreaker

8 megjegyzés:

  1. Szia Ancsi! Én örülnék neki, ha hoznád, illetve az után szeretnék érdeklődni, hogy tervezel megint chatet a premierre livestreammel együtt? Én személy szerint tavaly nagyon jól éreztem magam a kis társasággal, örülnék, ha idén is lenne lehetőség rá. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, pont most csináltam meg erről a bejegyzést, ami holnap érkezik.
      Abból kiderül, mit gondolok most, aztán esetleg akár meggyőzhető is vagyok.
      Valami lesz amúgy mindenképp, majd még alakul :)

      Törlés
    2. De ismerős ez a kérdés:))) Igaz,Ancsi?:D
      Nekem is a D13-as cipő jön be jobban egyébként!

      Törlés
  2. Aztaaa! :) ezek nagyon klasszak!

    VálaszTörlés
  3. Hú! Az első pár cipő KELL NEKEM!
    A második is jó, de az ELSŐ az szuper!
    Igen Ancsi, légyszives hozd majd a harmadikat is! :D :D kiváncsi vagyok rá!

    VálaszTörlés
  4. Uhhh..nekem ez kell kell kell !! :D Ancsi , kérlek hozd a harmadikat is !!

    VálaszTörlés
  5. Es ez unisex? :D mondjuk ha nem az en akkor is hordanam szivesen! :)

    VálaszTörlés
  6. És hol lehet venni ilyen cipőket?

    VálaszTörlés