2014. október 23., csütörtök

Szolgálati közlemény!

Na, az van, hogy pár napra megint elutazom, ám ezúttal gonosz módon a promóidőszak kellős közepén. 

Ám épp ezért Titeket semmiképpen sem szeretnélek magatokra- illetve olvasgatni, nézegetnivaló nélkül hagyni, ezért a nap során dolgoztam egy "keveset", és sikerült annyi anyagot összerakni, hogy pénteken, szombaton és vasárnap is megjelenik majd 2-2 előre beütemezett anyag. Ezek között van cikk, interjú, gyűjtőposzt, érdekesség, szóval ebben a hideg időben, ha gépközelbe kerülnétek, nyugodtan nézzetek fel időnként az oldalra, lesz olvasnivaló.

Sőt! Mivel tudom, hogy ilyenkor a váratlanul megjelenő újdonságok a legizgalmasabbak, megkértem Borkát, hogy segítsen be és tegye ki ezeket. Holnap hajnalban még én kiteszem a negyedik Körzetek hangjai videót, de az utolsót várhatóan Borka fogja megosztani és minden, a hétvégén előkerülő új stillt, filmzenét, TV spotot, Kiválasztott reklámot és egyéb izgalmasságot. Szóval bízom benne, semmiről nem maradtok le!

Egyetlen dolog van, ami késleltetve jelenik majd meg: a hozzászólásaitok, amelyeket csak hazaérkezés után, vasárnap este teszek ki, ezért megértéseteket kérem és előre is köszönöm!
Hétfőtől pedig helyreáll a rend, visszatérek és frissítek a már megszokott módon! Persze, ha minden jól megy, akkor most hétvégén sem veszitek majd észre a különbséget, de nem szeretek szó nélkül lelépni. Jó hétvégét mindenkinek :))

5 megjegyzés:

  1. Köszönjük szépen Ancsi, ez nagyon-nagyon rendes Tőled! Neked is jó hétvégét!

    VálaszTörlés
  2. Kellemes utazást és jó pihenést Ancsi :)
    Jó,h lesz „helyettesed” erre a pár napra :) (Köszönjük Borka,h beugrasz a hétvégére:D)

    VálaszTörlés
  3. Érezd jól magad! És köszi :)

    VálaszTörlés