2014. október 20., hétfő

Szinkronos Kiválasztott, 1. rész előzetes

Minden idők legjobb szinkronjával állt elő a ForumHungary Éhezők Viadala fronton, amikor elkészítette a Kiválasztott, 1. rész mozis előzetesének szinkronos verzióját! A biztató eredményt, amibe legfeljebb egy-két hangsúly alkalmával lehetne belekötni (de nem akarunk kötözködni, hiszen a szöveg nagy része végre él!!) itt is megnézhetitek. Már csak azért szurkoljatok, hogy a teljes filmnek is legalább ilyen jó legyen a szinkronja!


Peetának köszönet a tippért!!

16 megjegyzés:

  1. A teaserhez képest előrelépés, de nem is nagyon volt szöveg, így nem lehetett mit elszúrni. Katniss hangjával sose fogok megbarátkozni, a többi abszolút rendben van.

    VálaszTörlés
  2. Valóban, ez most tényleg meggyőzöbb lett az eddigieknél. Bár nekem még mindig elég idegen, de ez szerintem csak azért, mert annyiszor megnéztem már ezt az előzetest eredeti nyelven, szóval ezt nem fogható az ő rovásukra.

    Ami miatt viszont haragszom, hogy a "Fecsegőposzáta" kifejezést ennyire kiírtották a magyar címből és úgy látom a szinkronból is, mert Katniss "Kiválasztott"-nak nevezi magát, mikor a követeléseit sorolja fel Plutarch-nak és Coin-nak. Ez szerintem nem jó. :(

    VálaszTörlés
  3. Van esély feliratos verzióra is? :/

    VálaszTörlés
  4. Hogy lesz-e eredeti nyelven is, az csak a premier napján fog már kiderülni vajon ?? :S

    VálaszTörlés
  5. Nem sikerült valami fényesen a magyar fordítás, és a szinkronhangok se mindenhol stimmelnek. :(
    Remélem a filmben jó lesz.

    Amúgy kiderült már hogy magyarul lesz e a mozikban?

    VálaszTörlés
  6. Jó lett és természtesen örülnék neki,ha a szinkron az egész filmben ilyen lenne. (De a moziban angolul fogom nézni,ha lesz! -nagyon remélem-)
    Egyébként Ancsi, arról tudsz vmit,h a part 1. DVD Mo.-n mikor fog megjelenni? És hogy a DVD-ben is ezek a szinkron hangok lesznek?
    Előre is köszi:)))
    Ui.: 1 hét múlva megyek a lefoglalt plakátomért.:DDD (mozis)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Irreálisan korai a DVD-s kérdés.
      És különben is írok róla, ha megtudok valamit.

      Törlés
  7. Tájékoztatásul: jelenleg úgy tudni, hogy a film alapvetően szinkronosan látható a mozikban, de lesznek feliratos kópiák is, ha minden igaz. A lesznek további és/vagy biztosabb részletek, kiírom.

    VálaszTörlés
  8. Nekem nincs bajom Katniss hangjaval, de a moziban feliratosan fogom megnezni, mert ugy az igazi.

    Viszont ez a Fecsegposzata/Kivalasztott csere nekem sem tetszik, hiszen a forradalom jelkepe a madar, de Katniss maga a Fecsegoposzata, ezert is erthetetlen ez a "keressenek maguknak masik kivalasztottat!"mondat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont ezt hallgattam én is.
      Anno volt egy levélváltásom a 3. kötet címe ügyében az Agave marketing-képviselőjével, aki elmondta, hogy hosszas beszélgetések sora előzte meg a kötet hazai címválasztását. Ott kollégáival együtt úgy vélték - szerintem akkoriban nem volt ekkora felhajtás a sorozat körül - nem vennék a könyvet, ha az eredeti jelentésű "Fecsegőposzáta" maradna az eredeti magyar cím.

      És igen, itt is kavarnak, és nem értem, miért nem merik kimondatni, hogy másik Fecsegőposzátát. Vagy akár azt is, hogy "másik arcot a forradalmukhoz". Szerintem még így is megállna a mondat. Ha már nem akarnak madarászni.

      Törlés
    2. szerintem van köze ahhoz is, hogy szinkron fordítás kell, ami azért eléggé behatárolja (szájmozgás, időkeret, stb), hogy mit hogy fordítanak. Persze lehet, hogy ettől függetlenül meg lehetett volna oldani... mondjuk akkor már a harmadik kötet címét is lehetett volna anno...

      Törlés
    3. Hát igazából meglehetett volna oldani a poszátát, reméljük a filmben meg is oldják :)

      Törlés
    4. Nekem sem esett jól a "Kiválasztott" szó benne. Mondhattak volna "Poszátát" is a "Fecsegőposzáta" helyett. De aránylag jó a szinkron szerintem. De inkább felirat párti vagyok.

      Törlés
  9. jól hallom ,hogy más Peeta magyar hangja, mint eddig, vagy ennyiből ne vonjak le hosszútávú következtetéseket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sztem nincs más hangja. Bár az is lehet,h már süket vagyok xDDD

      Törlés
  10. Ugyanaz a hangja, mint eddig. :)

    VálaszTörlés