2014. október 31., péntek

Felfedték a 7. hackelős anyagot a 13. körzet oldalán

Annak ellenére érzem úgy, hogy kezd elfogyni a lendület és fantázia, hogy eredetileg 5 ilyen anyagot terveztek, aztán lett 7, amelyek közül most kerül elő az utolsó, de állítólag egy újabb, 8. anyagot is előre jelez az oldal.

A mostani anyagban egy Snow elnök és miniszterasszonya, Egeria közötti levelezést olvashatunk. Mindezt megelőzi egy felhívás, amelyben a Körzetek Hősei sorozathoz keres fotóalanyokat. Ez így hangzik:

8-12 Kapitóliumi Polgárt keresünk, egy államilag támogatott reklámkampány céljából, amelynek címe: Körzetek Hősei. Ez a program kényes dolgokkal foglalkozik, ezért a résztvevőknek vállalniuk kell, hogy új személyazonosságot kapnak, és hogy visszavonulnak a nyilvánosság elől, amint a munka befejeződik. Készítsünk felhívást egy válogatásra, és hívjuk be a jelölteket, amint az lehetséges.

Hmmm. Mondjuk ezek szerint a fotóalanyok nem a körzetekből származnak...
A következő két képen 1-1 jelölt van, mellettük pedig Egeria Snow elnöknek szóló levelei, amelyekben ezen jelölteket méltatja, a velük kapcsolatos dolgokról nyújt tájékoztatást. Annyira nem izgalmas az anyag - illetve nem kötődik a filmekhez, hogy ezeket fordítsam, főleg, amikor még van raktáron egy Liam Hemsworth és egy újabb Francis Lawrence interjúm. Remélhetőleg ezek is mielőbb érkeznek.


Forrás: District13.co.in

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése