2014. október 10., péntek

17 eltérített-Peeta idézet a Kiválasztottból

Vigyázat, SPOILER-es azoknak, akik nem olvasták a harmadik kötetet!
Újabb Bustle cikk, újabb idézetlistával. Kicsit skizofrén a helyzet, mert egyik felem úgy érzi, sok ilyen volt már, biztos unni fogjátok, ugyanakkor meg tudom, hogy sokan szeretitek Peetát és tőle bármikor bármit szívesen olvastok. Ráadásul belassultak a hírek (illetve, amit tegnap találtam meg, azon dolgoznom kell még), Ti viszont - hozzám hasonlóan - biztosan szívesen merültök el egy kicsit az Éhezők Viadala (ha mégoly kegyetlen) világában (is) kikapcsolódásként.

A cikk szerzője azzal indokolja egyébként, hogy próbál felkészülni arra a fájdalomra, amelyet a Peetával történtek okoznak, különösen, hogy Josh Hutcherson egész biztosan jól hozza majd a szerepet és szerte-széjjel töri a szívünket. Hiszen bár sok szomorú dolog történik a Kiválasztottban, az egyik legszívszorítóbb az, hogy Peetát megkínozzák a Kapitóliumban és saját szerelme ellen használják fel fegyverként. Különösképp, hogy Peeta két könyvön keresztül mindent megtesz, hogy megóvja Katnisst, a Kapitólium hatalmát pedig jól jelzi, hogy alig néhány leforgása alatt ezt az ösztönt mintegy kitörölték belőle és teljesen megváltoztatták a személyiségét.

A legrosszabb, hogy nagy valószínűség szerint a Kiválasztott, 1. részének nem lesz jó vége, és jó eséllyel nem láthatjuk majd Peeta gyógyulását az első filmben még. Vagyis csak a legdurvább részeket kapjuk meg belőle. Íme 17 idézet, amely jól rávilágít, milyen drámai lesz a helyzet.

Az Arénában töltött utolsó estéről mesélteket én is többször idéztem már, de Peeta szemszöge valóban szívettépő. A Bustle 3 részletet is kiemel innen:

"Először is azt kell elképzelned, milyen érzés volt bent lenni az arénában. Olyan vagy, mint egy rovar, ami beszorul egy forró levegővel teli üvegbura alá. Körülötted a zöld és buja dzsungel... A hatalmas óra, amelynek mutatói megállíthatatlanul járnak körbe, és számolják az életedből hátralévő időt. Minden óra valami újabb rettenetet tartogat. [...] Miután bekerülsz az arénába, a külvilág fényévekre távolodik tőled. Minden, amit valaha szerettél, gyakorlatilag megszűnik létezni."

"...az arénában csak egy kívánságod van. Ez a kívánság pedig nagyon sokba kerül. [...] Annál [az életednél] sokkal többe. Ha ártatlan embereket ölsz, az többe kerül, mint az életed."

"Sosem lett volna szabad hagynom, hogy elválasszanak bennünket egymástól! ... Akkor veszítettem el Katnisst."



A legdurvább az az időszak, amely közvetlenül Peeta eltérítése után van, ekkor legsúlyosabb Peeta állapot. Egy ízben így fakad ki Delly Cartwright-nak:

"Hazudott neked! Egy szavát se hidd el! Ő egy mutáns, amit a Kapitólium ellenünk akar használni! Ne bízz benne, Delly! Én bíztam benne, de ő az életemre tört. Végzett a barátaimmal. A családommal. Nehogy még egyszer a közelébe menj! Ő egy mutáns!"

Amikor már visszatérnek az emlékei, vagy azok egy része, egyik alkalommal ezt mondja Katnissnek:

"Mindenesetre nagyon szerethettelek."


Durva a múlt idő használata.

"Aztán viselkedj ám rendesen vele, Finnick. Különben kénytelen leszek lecsapni a kezedről. – Ha a hangja nem lenne ilyen hűvös, akár még viccnek is fel lehetne fogni a beszólást. De minden, amit ez a mondat sejtet, sértő. Sértő a Finnickkel szemben táplált ellenszenv, sértő az, hogy Peeta esetleg szemet vetett Annie-re, vagy az, hogy Annie hajlandó lenne elhagyni Finnicket. Arról nem is beszélve, hogy úgy tűnik, mintha én nem is léteznék."

Nem ez az egyetlen alkalom, amikor Peeta még Finnick-kel is udvariatlan. Itt egy másik példa:

"Miután lelépnek, Delly szemrehányóan így szól:
– Megmentette az életedet, Peeta. Többször is.
– Őmiatta tette – biccent felém Peeta. – Meg a lázadás miatt. Nem miattam. Nem tartozom neki semmivel."


Katniss-szel kapcsolatban sokáig nem tudja, mit is gondoljon:

"Az utolsó néhány év elég fárasztó lehetett neked. Folyamatosan azon agyaltál, hogy megölj, vagy sem. Ide-oda. Ide-oda."

"Csak az a baj, hogy egy ideje már nem tudom eldönteni, mi a valóság, és mi kitaláció."

Azért lassan tisztul a kép. Nagyon apró, mégis személyes dolgokkal.

"A kedvenc színed a... zöld?"

Az Igaz vagy Nem igaz "játék" során sok minden felvetődik:

"A tűz az én hibámból tört ki."

Felébred Peeta lelkiismerete is, ám társai megnyugtatják, hogy a 12. körzet pusztulásához neki nem volt köze. Később raboskodása sokkal durvább részleteire is fény derül:

"Két Avoxszal is együtt raboskodtam a Kapitóliumban. [...] Végig kellett néznem, ahogyan halálra kínozzák mindkettőjüket. [...] Dariust viszont napokig kínozták: megverték és megcsonkították. Egyfolytában kérdésekkel bombázták, de persze nem tudott válaszolni, csak állati hangon hörgött. Az a helyzet, hogy nem is akartak kiszedni belőle semmit. Csak azt akarták, hogy nézzem végig a kivégzését."


Peeta agya hiába kezd tisztulni, időről időre rátörnek öntudatlan rohamok, amelyek során meg akarja ölni Katnisst. Az egyik ilyen után, amikor magához tér, így szól:

"Hát nem nyilvánvaló? A következő lépés az lesz, hogy... végeztek velem."

"Most öltem meg az osztagunk egyik tagját! [...] Nem is tudtam. Sosem láttam még magamat ilyen állapotban. Katnissnek igaza van. Szörnyeteg vagyok. Mutáns. Snow fegyverré változtatott a kínzókamrájában."

Peeta sok mindenen végigmegy, mire eljut idáig:

"Nagyon elfáradtam, Katniss."

És akkor - újra - meg is kell harcolnia a lányért, akit már majdnem "megnyert", amikor úgy véli, újra elveszíthet. Gale-lel ugye van egy komoly beszélgetésük a végkifejlet előtt.

"Szeret téged, ugye tudod? Saját maga mondta el nekem, miután megkorbácsoltak téged."

És végül a hosszú út végén egy gesztus is segít abban, hogy egymásra találjanak Katnisszel:

"Ma reggel kimentem az erdőbe, és kiástam ezeket. Arra gondoltam, elültethetnénk itt a ház oldalában."
Forrás: Bustle
Az idézetek Suzanne Collins: A Kiválasztott című regényéből származnak.

1 megjegyzés:

  1. Jaj, annyira várom már az eltérített Peetét, de ugyanakkor meg nem is. Jó lesz Peetát végre egy kicsit "keményebb" szerepben látni, nem lesz többé az a "teszetosza jókisfiú", aki az eddigi FILMEKBEN volt. Ugyanakkor tudom, hogy ha nem is sírni, de megkönnyezni biztosan meg fogok néhány részt... :(

    VálaszTörlés