2014. szeptember 25., csütörtök

Éhezők Viadala vonatkozások a TV-ben

A következő napokban, hetekben akad majd a TV-ben néhány alkalom, amikor érdemes lesz a TV elé ülni.

Az első rögtön ma este, 22:05-kor az RTL Klubon lesz, mégpedig Tuti Szajré címmel, amely filmnek Liam Hemsworth az egyik főszereplője. A filmet mozikban nem láthattuk, pedig egy másik főszerepet Dwayne Johnson játszik.

Két gyermekkori jó barát eltervezi, hogy kirabolja az egyik legnagyobb pénzraktárt, ahol több millió dollár hever, szinte őrizetlenül. Chris (Liam Hemsworth) nagy nehezen biztonsági őr lesz a pénzszállítóknál, és úgy tűnik, végre egyenesbe jön. Ám amikor apja munkanélkülivé válik, Eddie haverja (Michael Angarano) ráveszi arra, hogy rabolják ki a raktárt. Minden bizonyíték arra utal, hogy a maffia tette, ám Ransome nyomozó (Dwayne Johnson) nem dől be a fiúknak. Forrás: Port.hu

Akit érdekel a dolog, az IDE kattinthat feliratos előzetesért, ITT pedig egy - igencsak monoton hangvételű - bemutatást, kritikát is meghallgathat róla, mondjuk ez annyira unalmas, hogy én nem jutottam végig rajta, de a lényeg (szerintem) már az elejében is benne van.

Az RTL Klubon Az Éhezők Viadala és a Futótűz is látható lesz mégpedig az első rész szeptember 27-én 21:15-kor, a második pedig rá egy hétre, október 4-én 21:25-kor. Ezek legalább hétvégén mennek és nem túl későn.

Az Éhezők Viadalához magyar nyelvű előzetest is találtam, és mert az ilyen kuriózum, meg is mutatom Nektek:

Forrás: RtlKlub

2 megjegyzés:

  1. :)
    Végre lesz a TV-ben is,bár ebben a hónapban már megnéztem kb.10-szer a filmeket xDDDD

    VálaszTörlés
  2. Nah ez az előzetes egész jó volt :) főleg az RTL-től...

    VálaszTörlés