2014. augusztus 19., kedd

Olvassuk újra a Kiválasztottat! - 3. fejezet

Na, tök nagy sikere volt a múltkori kérdésekkel bővített bejegyzés egészen sikeres volt, úgy tűnik, hogy ha vannak konkrét kérdések, akkor Ti is könnyebben megosztjátok gondolataitokat.
Essünk is neki a következő fejezetnek, bár most nem jutott eszembe több jó kérdés.

  1. Mit gondoltok a 13. körzetben szereplő étkezésre vonatkozó szabályokról? Jó lehet, ha mindenki pontosan annyit eszik, amennyire szüksége van? Ha nem lenne elhízásveszély, mégis az ember eleget ehet? Plusz: jobb-e ha az ember elé rakják a kaját, vagy inkább magad főzöl és azt eszel, amit csak akarsz?
  2. Katniss néhány kikötéssel vállalja csak el a Fecsegőposzáta szerepét. Szeretné, ha Gale-lel vadászhatnának, ha a fiú mellette lehetne a forradalom során, ha Prim megtarthatná a macskáját, ha Peetát és társait kegyelemben részesítsék és hogy ő ölhesse meg Snow elnököt. Ha Katniss helyében lennétek, felvennétek-e még valamit a listára vagy van-e olyan ezek között, amelyet feleslegesnek tartotok?

A fejezet összefoglalójának megírásában ezúttal Balázs segített. Ismét felhívom figyelmeteket, hogy az összefoglaló nem helyettesítheti a könyvélményt, szóval mindenképp olvassátok el hozzá az eredeti regényt is, ha eddig nem tettétek volna!


Katniss és családja a lakófülkéjükben fekszenek, Katniss  azonban nem tud elaludni. Már két órája forgolódik, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve előveszi a számára oly fontos emlékeket őrző tárgyakat. A fecsegőposzátás dísztűt, Peeta aranymedallionját, melyben Katniss anyukája, továbbá Prim és Gale fényképe található; valamint a kis ezüst ejtőernyőt melyben a csapolót és a Peeta által adott gyöngyöt tartja.
Eközben húga felébred és beszélgetni kezd Katniss-szel, bármennyire is szeretné nővére, hogy Prim aludjon tovább. Szívet melengető jelenet, ahogy a „kiskacsa” betakargatja nővérét, mindannyian érezzük, Prim immáron nem az a védtelen kislány, aki helyett Katniss önként jelentkezett az Éhezők Viadalára. Katniss elárulja neki, hogy elvállalja a Fecsegőposzáta szerepét, de tart attól, hogy a háború végeztével, ha ők győznek, kivégeznék Peetát vélt árulásáért. Prim ekkor azt javasolja, hogy amikor Katniss elvállalja a lázadók arcának szerepét, kérje, hogy részesítsék kegyelemben a fiút. Ám ott a bökkenő, hogy ki tudja, hogy tizenharmadik körzet vezetői betartják-e a ígéretüket. A megoldás, hogy a nagy nyilvánosság előtt jelentsék be kéréseit.

Reggel Katniss a tetoválást látván a karján most először örül annak, hogy megbeszélésre kell mennie. Elfogyasztja a megszokottnál dúsabb reggelijét, ugyanis Gale a lánynak adja a répapüréjét. Ez a nagylelkű cselekedet minden valószínűség szerint törvénybe ütközik, de ez nem izgatja különösebben a fiút. A tizenharmadik körzetben mindenki csak annyi élelmet kap, hogy a következő étkezésig épphogy kibírja, és az adagokat sokféle tényező alapján számolják ki. Ekkor kezd el puhatolózni Katniss, hogy nem bánná-e Gale, ha kéréseket intézne a tizenharmadik körzet vezetőihez, példaként a vadászatot veti fel. Erre a fiú azt mondja, hogy próbálja meg.

Reggeli után Katniss-t elkíséri Gale a megbeszélésre. Ott a lány előbb egy papírra írja le igényeit, amelyet később pontról pontra meg is beszél a vezetőség tagjaival. Első kikötése, hogy családja megtarthassa a macskát, bár már ez is nagy port kavar, de elfogadják. Második kérése, hogy vadászni járhasson Gale-lel, melyet Plutarch ellenez, de az elnök asszony bizonyos óvintézkedések mellett rábólint. Harmadik: „Gale. Szükségem van rá, nélküle ezt nem tudom végigcsinálni.”. Erre Coin elnök tárgyilagosan megkérdezi, hogy unokatestvéreként, vagy új szerelmeként van e szüksége a fiúra. Katnisst megbotránkoztatja a kérdés, de a lelke mélyén tudja, hogy jogos. Gale végül bajtársként áll majd mellette. Negyedik kérése, hogy a Nagy Mészárlás Kapitólium által elrabolt kiválasztottjai a háború végeztével kegyelemben részesülhessenek, és ezt jelentsék be nagy nyilvánosság előtt is. Itt hallhatjuk, hogy a lány foggal-körömmel küzd elvárásaiért, határozottan lép fel, amit sokan örömmel konstatálnak. Megegyeznek, az elnök asszony este bejelentést fog tenni. Utolsó kérése, hogy ő ölhesse meg Snow elnököt. E kérés hallatán az elnök asszony arcán halvány mosoly fut át. Végül is abban egyeznek meg, hogy majd pénzfeldobással döntik el. 

Plutarch azonnal ecsetelni kezdi, hogy miképp válik majd Katniss Fecsegőposzátává. Egy ruháról mutatnak képet neki, amit Cinna tervezett még a Nagy Mészárlás előtt. A vázlat alatt egy üzenet szerepel Cinnától: "Nálam még mindig te vagy a befutó." Ez a mondat megrázó, amikor a lány megkérdezné, hogy mikori, elcsuklik a hangja.
Miután közlik, hogy egy tévés adáscsapással indítanak, ehhez lenne szükség Cinna ruhájára és arra, hogy Katnisst forradalmárrá sminkeljék. Gale számára újdonságot jelentenek a Kapitóliumból ismert eszközök és módszerek.  Katnisst azonban még egy meglepetés várja. Gale-lel, Plutarch-kal és Fulviával a 3908-as lakófülkéhez mennek, ahol valami nem stimmel. Az őr megpróbálja elküldeni őket, ám Katniss és Gale szavak nélkül kijátsszák őt, így a lány benyit a szobába, ahonnan nyüszítő hangokat hallott az imént. 

"Rohanni kezdek, mint akit puskából lőttek ki, elrobogok a megzavart őr mellett, belököm a 3908-as ajtót, és meglátom őket. A ruhájuk szakadt, testüket kék-zöld véraláfutások borítják, és a falhoz bilincselték őket.
De egyből felismerem az előkészítő csapatom tagjait."

Az idézetek Suzanne Collins: A Kiválasztott című regényéből származnak.

Természetesen a továbbiakban is küldhettek összefoglalókat vagy rajongói rajzokat az adott fejezetekhez a hungergames@mailbox.hu címre.

12 megjegyzés:

  1. 1. Nekem nagyon nem tetszik ez a módszer. Sokkal jobb lenne ha mindenki annyit enne amennyit akar. De azért érthető , mert gondolom nincs olyan sok kajájuk.
    2. Még felvenném hogy a forradalom után segítsenek újra építeni a 12. Körzetet, és hogy Coin ígérje meg hogy ha ő lesz az elnök nem lesz többé éhezés és viadal. Semmi sem volt felesleges mondjuk Kökörcsin egy kicsit fura volt, mert Katniss nem nagyon szerette. De azért aranyos volt hogy Prim miatt. :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó az összefoglaló, ha elolvasom kedvet kapok, hogy újraolvassam a könyvet, amire hamarosan sort is kerítek.
    1. Szerintem ez a rendszer kemény és az étel beosztása, meg a szigorú rend is egyértelműen arra utal, hogy az embereknek nincs beleszólása a dologba. Ugyanakkor Katnissnek és csapatának muszály szövetkezni a 13. körzettel, mert csak így vehetik fel a harcot. Ezt Katniss is teljesen tisztán látja, mint később kiderül.
    2. Ez a kérdés elgondolkodtató, a lista leginkább Katniss érdekeit mutatja. Én felvenném azt, hogy a Kapitólium leigázása.után demokratikus úton válasszák meg az elnököt.
    És nagyon tetszik az a kép amit beraktál. Gondolom valami fanmade, de nagyon jó! :)

    VálaszTörlés
  3. 2. Reálisan a kérések egy kivételével alapvetően feleslegesek, ez a kivétel Peeta és a többi viadal részvevő kegyelme, ez tényleg Coins-tól (is) függ. Az összes többi jelképes, de ha nem kapná meg rá az engedélyt, akkor is megtehetné őket. Katniss (és Gale, Prim, stb. ) Szabad ember azt tesznek, amit csak akarnak. Elvileg a 13. körzet nem diktatúra, így mindenki azt csinálja, amit csak akarnak. A megkötések értelmetlenek.
    De egy magától értetődő kérés viszont kimaradt! Katnissnak nem bűntelenséget kellet volna kérnie, hanem azt kellett volna követelnie, hogy kezdjék megszervezni Peeta-ék kimentést. A lázadás szempontjából is ez lett volna a logikusabb lépés, hisz akkor Peeta nem tudott volna többet mondani a Lázadás ellen. Katniss az öngyilkosság gondolatával játszik azért, mert Peeta-ékat kinozzák, de eszébe nem jut, hogy talán ki is lehet menteni őket! Lehet, hogy nem lehetett volna megszervezni a mentő akciót (de mint tudjuk meg lehetett), de követelni követelhette volna legalább egyszer. Persze a könyvhöz kellett az, hogy ideje korán ne szabadítsák ki Peeta-ékat.

    VálaszTörlés
  4. 1. Hogy jó e, ez az étkeztetési rendszer? Önmagában az elv nem lenne rossz, csak épp az élet szépsége vész el benne. Ráadásul, attól, még hogy annyit eszel, amennyit akarsz és akkor, amikor akarsz, nem feltétlenül leszel elhízott. A könyvben leírt formában, ami a spártei körülmények, és a nyomor érzetét keltik, viszont rossz. De ami számomra a legzavaróbb, az az a kérdés, hogy „Miért kéne így élni?”. Ennek az anti-utópisztikus világnak a legnagyobb problémája, hogy gyakorlatilag nem válaszol a Miértekre? és a Hogyanokra?.
    Miért kéne a 13. körzetben a föld alatt élni? Egy országnyi területen, fekszik a 13 körzet, a felszínek (feltehetőleg semmi baja, hisz vadásznak ott Katniss-ék), akkor miért kell egy földalatti bunkerben nyomorogni? Miért nem lehetet 75 év alatt kiépíteni egy felszíni várost, mezőgazdasággal, iparral, stb.-vel? A Capitolium támadások nem lehet a válasz, mivel alapvetően 75 éve nem foglakozik velük a Caitolium, ha el akarta volna őket pusztítani, akkor meg tette volna már régen. Napjainkban is élnek emberek olyan helyeken ahol mindennaposak a bombatámadások, mégse menekülnek a föld alá évtizedekre, csak a támadások alatt.
    Márpedig ha lehet a föld felszínén élni, miért nyomorognak az emberek a föld alatt, és miért éheznek? A felszínen annyi kaját termelhetnének, amellyel kövér disznóvá zabálhatnák magukat. :) Hogyan tudja a 13. körzet vezetősége rávenni az embereket, hogy az elemi érdekeik ellenére lent maradjanak a föld alatt, amikor semmilyen értelmes ok nem látszik erre?
    De ugyanez igaz az összes körzetre, miért maradnak az emberek a körzetekben (pár 10 négyzetkilométeres területen), amikor országnyi szabad terület (több 10.000 négyzetkilométer) áll rendelkezésükre? Hogy képes a Capitolium a kerítéseken belül tartani a körzet lakóit? A hadereje nem lehet túl nagy, ha szűk 2-3 hónap alatt –alapvetően kővel és bottal – képesek a körzetek legyőzni. Miért kell egyáltalán a Capitoliummal bajlódni, elég lenne arrébb mennie 100 km-t és megvédeni a saját határokat a körzeteteknek. Mi van a világ többi részével? Hogy, hogy csak itt marad meg az emberiség? Mire kellenek a körzetek a Capitoliumnak? Hogy kitermeljék a szükséges eszközöket, élelmiszereket és árukat? Ha igen, akkor hogy lenne képes pótolhatatlan körzeteket megsemmisíteni? A 12. illetve 13. körzet megsemmisítése után az ott termelt dolgokat, ki termeli tovább? Ha viszont nincs rájuk igazából szükségük, minek szívatják a körzet lakóit? Miért nincs több kövezet is egy-egy termék kitermelésére, hisz ha lenne, nem lenne alkupozíciója a körzeteknek? Minek kell a körzeteteknek ilyen szegénynek lennie? A technikai eszközök bizonyosan megvannak, arra hogy 2-3* de akár 10* annyit termeljenek (ld. az arénák futurisztikus elemei). Márpedig ha több a javadalom, nem kell nyomorogni. A világban vannak szegény részek és gazdagok, de e különbségeknek azért messze komolyabb okai vannak (gazdasági, földrajzi, stb.), mint a tiszta, értelmetlen és felesleges kegyetlenség. Ráadásul egy olyan hadi gépezet, mely képes 12 apró városban tartanai az embereket egy USA méretű területen, sokszor több pénzt és energiát emészt fel, mint hagyni, hogy az emberek boldogan éljenek. Egy diktátor sem csak azért sanyargatja a népét, mert az olyan „jó poén”. Mindig van valamilyen megfogható érdek, ok. De itt olyan egyáltalán nincs!
    És egyáltalán miért ilyen „béna kacsa” mindenki az egész Penemben? Hogyan lehet teljesen kiölni az emberekből a józan paraszti eszet, és a problémamegoldó képességet? És még számtalan ilyen Miértes?, és Hogyanos? kérdést lehetne feltenni, és egyikre se lehetne értelmes választ adni.

    Persze ez csak egy mese, nem kell logikusnak lenni. :D Méghozzá egy nagyon jól megírt mese, ami magával ragadja az embert.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem értek egyet. Egy mesének is logikusnak kell lennie. Legalább a saját szabályainak megfelelően. Ergo lehetnek pl. természetfeletti lények, de azoknak is logikusan kell illeszkednie a meglévő rendszerbe, és persze logikusan is kell viselkedniük.

      Jelen esetben is meg kell lennie a logikának a felépített világban, máskülönben az egész értéke nagyot csökkenne. A kérdéseid egy része benne van a könyvekben/filmekben, a többit pedig ki lehet következtetni.

      Egyedül a 13. körzetes kérdést érzem jogosnak, miért is nem költöztek ki a felszínre, terjeszkedtek minden irányban? Bár a könyv megemlíti, hogy a farmok egy része a föld felett van, logikus lett volna oda vinni mindazt, aminek az elveszítése nem vágja nagyon a földhöz a körzetet. Kis jóindulattal el lehet siklani ezen részlet felett, de valóban, ez nincs rendesen megmagyarázva/kifejtve, enélkül pedig joggal nevezhetjük logikátlannak. A Kapitólium támadási lehetősége nyilván közrejátszik a dologban, talán nem akartak kockáztatni. Kaja van elég, szó sincs arról, hogy nyomorognak, vagy éheznek az emberek. Pont annyi élelmiszer van, hogy mindenkinek meglegyen a megfelelő mennyiségű napi tápláléka. Se több, se kevesebb. Az, hogy ma is vannak olyan helyek, ahol rendszeresek a bombatámadások, nem számít. Ott nincsenek kiépített földalatti városok, bombabiztos óvóhellyel. Nyilván megpróbálják túlélni, ahogy épp a helyzet engedi, ha le tudnának menni a bunkerbe, nyilván megtennék.

      Nézzük a többit:
      Miért maradnak az emberek a körzetekben? Mert a Kapitólium kontroll alatt tartja őket, a szökevényeket megöli/Avoxot csinál belőlük. Biztosan sokan próbálkoztak, aztán amikor hallottak a pórul jártakról, szép lassan abbamaradtak ezek is.

      Hogyan képesek a kerítésen belül tartani a körzetek lakóit? Felfegyverzett haderővel. És nem, nem bottal és kövekkel győzték le a lázadók ezt a haderőt, hanem ugyanazokkal a csúcsfegyverekkel, a 13. körzet légierejével és jól képzett seregével megtámogatva. Kitől kapják a fegyvereket és a kiképzést? A 13. körzettől nyilván.

      Mi van a világ többi részével? A történet szempontjából irreleváns, persze el lehet képzelni. Kipusztultak valamelyik világháborúban, vagy olyan mértékben lecsökkent a számuk, hogy nem tudtak fennmaradni. Lehet ezen gondolkozni, de a történethez semmi köze, így a könyv nem fejti ki. Már csak azért sem, mert a főszereplő vajmi keveset tudhat róla. De még a 13. körzet se nagyon. A Kapitólium elképzelhető, hogy nagyjából feltérképezte az ismert világot, aztán ha valaki túl fejlett lett, azt lebombázta.

      A 12. és 13. körzet megsemmisülése után ki termeli tovább az ott létrehozott javakat? Itt felmerült bennem, hogy igen felületesen olvastad a könyveket, mert ezt meglehetősen bőven megválaszolja a 3. A nukleáris ipart átvitték a 2. körzetbe, ahol egyébként is fel volt halmozva rengeteg ilyen fegyver. A 12. körzetre konkrétan nem tér ki, de egy ilyen kis létszámú körzet pótlása nem okozhat túl nagy gondot. 8000 embert bárhol át lehet csoportosítani bányászatra, még csak nem is hosszú a betanítás, a szénbányászathoz nem kellenek zsenik.
      Minek szívatják a körzeteket? Mert megtehetik, és mert példát statuálnak velük. Ha tudod, hogy egy másik körzetet porig romboltak, te se akarsz ugrálni, nehogy ugyanúgy járj.

      Miért nincs több körzet egy-egy termékre? Pont ez az, ami kiszolgáltatottá teszi őket. Ahol nincs mezőgazdaság, ott minden élelmiszert be kell hozni. Ahol nincs energiaforrás, ott azt kell behozni, és így tovább. Egy körzet se tud megállni a lábán ennek köszönhetően. Ott van példának a 13. körzet, 75 évig tartott, míg annyira összeszedték magukat, hogy a többi körzettel is el tudtak kezdeni foglalkozni.

      Törlés
    2. Válasz, 2. rész:
      Minek kell a körzeteknek ilyen szegénynek lennie? Elég körülnézni a mai világban, Afrikában éhen halnak az emberek, miközben egész nap a kakaóföldön robotolnak, Ázsiában egész nap ruhát, cipőt varrnak nevetséges bérekért, de még a fejlett országokban is egy csomóan egyik napról a másikra élnek. Pont ezt akarja bemutatni ez a könyvsorozat, csak sokkal szélsőségesebb módon. A technikai eszközök megvannak nekünk is, de mi inkább fegyverkezésre, fogyasztási és luxuscikkekre, szórakozásra költjük a pénzt, ahelyett, hogy az éhezőket segítenénk vele. A Föld simán el tudna látni 10 milliárd embert, csak amíg egyes helyeken óriási túlfogyasztás van, senki sem foglalkozik azokkal, akik leszakadtak. Nyilván Panemben se voltak ekkora különbségek, a már meglévőket mélyítette tovább a Kapitólium igazságtalan rendszere. Az Arénák persze csili-vili high tech cuccokkal vannak tele, de mennyibe is kerül mindezt megépíteni és főleg fenntartani? Iszonyatos energiaigénye lehet annak, hogy animált állatokat hozzunk létre egy valóságos környezetben. Arénán kívül ez nem menne, különben lenne ingyen hús.

      A békefenntartás és a fegyverkezés pedig nyilván drága mulatság, mégis mindenki ezt csinálja most is. Óriási üzlet van benne. Az emberek pedig nem 12 apró városban vannak. Figyelmen kívül hagyod, hogy a 12. körzet a maga 8000 lakosával az egyik legkisebb. A 11-ben pl. több százezren, vagy akár millióan is lehetnek. A diktátor szempontjából pedig addig jó, amíg szegénységben vannak, addig tud a Kapitólium úszkálni a javakban, amíg oda megy minden.

      Az utolsó kérdést nem értem, miért lenne mindenki béna kacsa? Egyszerűen tudják, hogy semmi esélyük, ha pedig nem pattognak, akkor akár le is élhetik az életüket tisztes szegénységben. Ne felejtsük el, hogy körzeten belül is vannak különbségek. Egy jó része az embereknek meg tud élni valahogy, azok szívnak, ahol meghal a kenyérkereső, vagy más komoly problémájuk akad. Te döntesz, életben akarsz-e maradni, vagy lázadsz. Nyilván voltak lázadások, de ezeket a Kapitólium könnyedén leverte. Nem voltak összehangolva, mert a körzetek nem tudtak egymással kommunikálni. Így a Kapitólium akár az egész seregét használni tudta egy körzetben, mert máshol éppen nem volt kedve senkinek lázadást szítani. Éppen ezért okozott nagy zavart az elfeledett 13. körzet. A Kapitólium akár azt is hihette, hogy nem élték túl a 75 évet, erre hirtelen felbukkannak a semmiből. Fellázítják az összes körzetet, meghekkelik a tévéadást, ellátják fegyverekkel a lázadókat. Erre Snow elnök nem tudott előre készülni, bele is tört a bicskája. Ezzel pedig találtam még egy érvet amellett, hogy a 13. körzet ne terjeszkedjen a föld felett. Azt könnyen kiszúrhatták volna a Kapitóliumból is, és akkor oda a meglepetés. Coinék részéről ez egy tudatos tervezés volt, megvárták, amíg eléggé megerősödnek, hogy egy kitörő forradalom élére tudjanak állni, majd volt elég türelmük ahhoz is, hogy megfelelő alkalomig a fenekükön maradjanak. Jött Katniss, aki felkavarta az állóvizet, innentől már csak ki kellett használni az általános Kapitólium-ellenes hangulatot. Okosan csinálták, azt meg kell hagyni.

      Lényeg a lényeg: Mindenre megvan a válasz, csak bele kell gondolni. Azért merülhet fel ennyi kérdés, mert Katniss ugyanúgy nem tudja a választ ezekre, sőt fel sem merülnek benne ezek a kérdések. Ezért nagyon érdekes a filmváltozat, mert az, ha korlátozott módon is, de betekintést enged a kulisszák mögé, valamennyire látjuk a dolgokat Snow, Coin, vagy a körzetek szemével is az eseményeket, nem vagyunk hozzákötve Katnisshez.

      Na, ez annyira hosszú lett, hogy nem is fér el egyben. :D

      Törlés
    3. Mondjuk, érdekes dolog "béna kacsázni" az embereket, amikor kerek-perec le van írva a könyvben, hogy bárki, aki fel akar lépni a diktatúra ellen vagy meghal, vagy a szerettei halnak meg.

      Törlés
  5. Pont most fejeztem be a könyv újraolvasását, így sokkal frissebb az élmény. Azt kell, hogy mondjam, minden egyes elolvasás után jobban tetszik. A végén még a kedvencem lesz a trilógiából (na az azért nem).
    1. Én pont olyan vagyok, hogy bármennyit eszem, nem hízok, így nyilván nehéz lenne megszokni. A körzet érdeke ez volt, így valamennyire van létjogosultsága az adott körülmények között, de pl. 2014 Magyarországán nem működne. Inkább sportoljanak a gyerekek, akkor biztosan nem híznak el.
    2. Minél több feltételt szab Katniss, annál inkább gyanakvó lesz vele szemben Coin elnök. Szerintem nem dönthetett jól ebben a helyzetben, ha túl keveset kér, akkor nem éri el a céljait, ha túl sokat, akkor megromlik a kapcsolata az elnökkel. A helyében talán pont ezeket választottam volna, kivéve az "Én ölöm meg Snow elnököt".

    VálaszTörlés
  6. Kis késéssel, de itt vagyok ismét. :)

    1. Szerintem tök jó, hogy ki van számolva mindenkinek személy szerint a kaja adagja, nincs elhízás, nincs dugi/unalomból evés, stb.
    2. Katniss követelései jók, helyt állóak, bár azért jobb, hogy még majd később kiegészíti Annie-vel. :) Hirtelen nekem sem jut más eszembe, hogy mit tennék még hozzá a listához.

    Tetszett a fejezetben Prim és Katniss beszélgetése, amiből le lehetett szűrni, hogy a kishúga sem olyan kicsi már, mint amilyennek Katniss fejében örökre megmarad.
    Peeta mentelmére Coin "nem-ét" nem is értem, teljesen igaza van Katnissnak, amikor mondta neki, hogy ők maguk hagyták ott szegény fiút, most meg simán megölnék, ha lenne rá lehetőségük? Szép...

    Ebből a fejezetből nincs kedvenc idézetem.

    VálaszTörlés
  7. Nos, én magam részéről el tudom fogadni egy könyv logikátlanságát, muszáj is, mivel 100 könyvből 90-ben komoly logikai bukfencek van, legfőképpen technikai, gazdasági és földrajzi szinten. És mivel viszonylag régóta műszaki dologgal foglakozom, elég könnyen észreveszem ezeket a hibákat. :D
    Megpróbáltam reagálni a meglátásaidra, de túl hosszú lett. Ezért közelítsük meg másképp a dolgot. :D
    Próbáld beleképzelni magad a 13. körzet lakóinak bőrébe. Te hol élsz szívesebben a felszínen egy lakásban/házban/kertes házban vagy az adott épület pincéjében? Valószínűleg a válaszod a felszín, pedig szűk 75 éven belül Magyarországon is voltak szőnyegbombázások. Miért lennének a 13 körzetbeliek mások? Miért félnének jobban a bombáktól, mint mi? A Capitolummal békét kötöttek, az alapvetően nem foglakozott velük. Légvédelmüknek kellett lennie, és légi erejüknek is, különben nem sokat tudtak volna beleszólni a Lázadásban.
    Igen természetesen mindenki pótolható, így a 12. és a13 körzet munkásai is. Csak épp nem pótolták őket. A 3. könyv végén is gyógyszergyárat, nem bányát telepítenek a 12. körzetbe. De akkor ki bányássza tovább a szenet? Ráadásul a bányászathoz is képezni kell az embereket, az pedig nem megy máról holnapra.

    Hogy mi alapvetően a probléma Penem kialakítással, talán a legjobb példa, ha megpróbálod elképzelni a valóságos világban. Feltételezhetően jobban ismered Európát, mint Amerikát. Ezért azt javaslom, azt a poszt apokaliptikus Európát képzeld el, ahol minden országban csak a főváros maradt meg, vagy bármelyik másik város, de országonként csak egy! Ezen városok körbe vannak véve szöges kerítéssel, meg fallal és azon kívül a vad természet van csak. Tehát mondjuk Budapest, Bécs, Pozsony, Belgrád létezik, köztük meg semmi, csak erdő, mező és pusztaság! Nem teljesen értelmetlen ez a város-elhelyezési rendszer? Miért ne lehetne egymáshoz közel rakni a városokat? Minek kell őket több száz km-re szétszórni? És ezzel a modellel, még messze nem közelítettük meg Penem földrajzát. Egész Nyugat-Európa nem akkora, mint amekkora Penem egy körzete! Ott a körzetek közt nem 100 km-rek vannak, hanem 1000-rek!
    Ekkora vadonban hogy lehetne bárkit is megtalálni? A mai csúcs technológiával is évekbe telik, hogy egy-egy terroristát megtaláljanak, ennél sokkal kisebb területeken is, úgy hogy nagyjából tudják, hól keressék az illetőt.
    A körzetek vagy csak pár 10 négyzetkilométeresek (egy közel 10 millió négyzetkilométeres terülten). Akkor iszonyatosan nagyok köztük a távolságok, vagy fél országnyiak, viszont akkor gyakorlatilag képtelenség elérni, hogy az emberek ne szökjenek meg (de még akkor is két körzet között 1000 km-ek vannak)! Hisz a határszakasz több száz km is lehet, és nem lehet minden 100 m-re egy katonát állítani!
    Ki építi a körzetek méreteivel összemérhető Arénákat? Nem egy Aréna van, amelyben napokat lehet egy irányba menni, hogy elérjük a határait. Azaz a 74, és az 50. Aréna átmérője valahol 30-80 km között van (az 50. a nagyobb. :) ). Miközben a 12. körzet talán 10-20 km átmérőjű sincs! Ekkora építkezéshez tízezrek kellenek, de nekik is évekbe telik. Tehát mondjuk, párhuzamosan 5 db Aréna épül egyenként 10-20 ezer emberrel. Ez 50-100 ezer munkást jelent. Ők honnan vannak? A körzetekből? Vagy a Capitoliumból? Ha a körzetekből, akkor elég komoly előnnyel indul az a körzet ahonnan az építő munkások származnak. Ha a Capitoliumból, akkor meg ott is kell lennie munkásosztálynak! Így viszont minek a körzetek? Honnan van ez az iszonyú mennyiségű építőanyag? Hol vannak hozzá a kohók, a gyárak?

    VálaszTörlés
  8. És egyáltalán hogy néz ki az, hogy a Penemben van 14 kisebb-nagyobb „város”, és 75 városméretű Aréna. Ennek mi az értelme? Egy körzetben nem lehet igazából több lakos, mint 100.000. Egyszerűen azért, mivel a nagyobbak mind olyanok (11., 2.,) amik olyan termék fejlesztésével/termelésével foglakozik, melyhez kisebb közösségek tartoznak (faluk). Márpedig ha van 100-1000 falú (egyenként 1000-10.000 lakossal), ahhoz kell tartoznia nem egy közigazgatási városnak is, stb.
    De egyáltalán hol vannak Penemben a mérnökök, az orvosok, a tanárok? Melyik társadalmi rétegből származnak, hol képzik őket? A bányászathoz elengedhetetlen, hogy ott legyen bányamérnök, ugyanígy az erdőgazdálkodáshoz, a gyárakhoz, stb. kellenek szakemberek, szerelők. Viszont ezeknek nyomát se lehet látni a körzetekben. Számomra a körzetek leginkább egy munkatáborra emlékeztetnek. Nincsen bennük alapvetően semmilyen társadalmi rétegződés. A legszegényebbet és a leggazdagabbat csak annyi választja el, hogy a legszegényebb tényleg éhen halhat a leggazdagabb meg éppen nem. De még a leggazdagabbnak sincs semminyi felesleges vagyona (ld. a polgármester családja). Elég nehéz elképzelni, hogy ilyen körülmények közé önként menne bármilyen képzet szakember, a fényűző Capitoliumból! Márpedig erőszakkal senkit nem lehet gondolkodásra bírni!

    De ami az egész lényege. Penem társadalma azt szimbolizálja, amire Te is gondolsz, de csak a díszlet szintjén van kidolgozva. És ennél jobban nem is lehetne, hisz teljesen és abszulute irreális, megvalósíthatatlan ebben a formában. Az elemei önmagukban létezőek, de az egymáshoz való arányuk és az eloszlások nagyon eltúlzottak. Ugyanúgy, mint egy színházban egy színpad.

    Hogy miért tartok mindenkit „béna kacsának” Penemben? Mert a legelemibb megoldásokat sem teszik meg. Ha nincs kajád, szerez, vagy termelj! Ha valamiben tehetséges vagy kereskedj vele, az adott dologban ügyetlenebekkel! (Igen Gale és Katniss vadászik, és az elejtett állatokkal kereskedik. Na és a többiek? Az arányokkal van a gond. Hol van a körzetekben a középosztály, aki nem napról napra él, és nem tartozik a „gazdagok közé”?) Ha valahol tré az életed menny oda ahol nem annyira rosszak a körülmények, főleg ha bőven van ilyen hely. Láttatok már olyan falut, legyen az bányász vagy bármilyen más, ahol a kertes házakban nincs gyümölcsös, a kertek alatt meg szántó? Miért lenne itt másként. Persze ha abból indulunk ki, hogy a körzetek munkatáborok, akkor már érthető, hogy mindenki csak azt csinálja, amire engedélyt kap, minimális elhajlással. Csakhogy olyan ország elképzelhetetlen, ahol a lakosság 50-70% valóságosan munkatáborokban van (alapvetően egy város kivételével mindenki!). Mivel valahogy a munkatáborokat is működtetni kell! Az embereket a kerítésen belül kell tartani. Rájuk erőszakolni, hogy azt tegyék kizárólag, amit a nagy vezír kitalált. Irányítani kell őket. Nem nagyon létezhet 10.000 főnél jóval nagyobb munkatábor sem, mivel a világ összes katonája nem lenne elég az emberek kordába tartására/ellenőrzésére. Ha csak 10.000 kétségbeesett ember elindul egyszerre, még ha csak kővel és bottal is, a világ legjobb kézifegyverével ellátott helyőrségét is beledozerolják a földbe. Már egy ekkora embertömeg folyamatos megfékezésére is ezrek kellenek. Pont ezért, az elnyomottakat mindig maximum egy-két ezres táborban tartják, elkülönítve a többi tábortól. Mert így jóval kezelhetőbbek.
    De még ha ilyen iszonyú katonai elnyomás is van a körzetekben, akkor is abszurd, hogy az emberek nem szervezik állandóan a meglógásokat/szökéseket. Akkor is, ha ezek teljesen értelmetlen próbálkozások. A „béna kacsa” kifejezés pont azt a jelenséget fejezi ki, amikor valaki csak ül és bénán tűri, ami vele történik, és semmilyen módon nem próbál javítani azon.

    VálaszTörlés
  9. Huhh jo hosszu valaszok vannak az enyem nem annyira lesz az :D
    1: Szerintem ha minel egeszsegesebb kajakat adnak es ha lenne bosegesen mindenki ehetne tobbet csak egy kaloriatablazatot kene kirakni az ebedlobe es nem kene ennyire szigoruan hanem mindenkinek van onfegyelme es aszerint eszik csak ugye nincs eleg kaja onfegyelem van (es mar nem csak onfegyelem...hanem masfajta is :/ ez itt a gond) azzal is tisztaba vannak hogy mennyit kell enniuk hogy ne haljanak meg de egy kicsit tobbet ehetnenek hogy eleg erosek legyenek de ehez sportolni is kell hogy izom is legyen... na a lenyeg hogy szerintem ez igy tul szigoru es hatobbet ennenek az emberek es sportolnanak erosebbek lennenek a haboruban...

    2 SPORT!!! MOZGAS!!! En ezeket vennem fel a listara tudom hogy nem fontos annyira kb a macskaval van egy szinten de hat az embereknek van idejuk. Ha nem is kint akkor ott a fold alatt is lehetne egy tornaterem. En is sportolok igaz nem kemeny sport (ritmikus gimnasztika) de tiszta izom lettem tole es egeszseges! Es sok kepesseget fejleszt! Amugy a lista nagyon jo es...es este van es faradt az agyam ennyi tobbre nem telik xdxd

    VálaszTörlés