2014. augusztus 15., péntek

Mennyit vannak képernyőn az egyes szereplők Az Éhezők Viadala: Futótűzben?

Misafeco lelkesedése nem csökkent, amikor elkészítette a Futótűz szereplői képernyőn töltött idejének statisztikáit is. Érdekes azonban, hogy bár láttuk a filmet, és kb. érezzük az arányokat, van, ahol érnek meglepetések.


Korábban ITT olvashattatok Az éhezők viadala szereplőinek statisztikáiról. Most a Futótűz következik, és most már összehasonlítási alapunk is lesz. Lássuk hát, hogy ki kapott több szerepet, és ki az, akit kevesebb ideig látunk a képernyőn. Természetesen az új szereplőkről is szó lesz, tartsatok velem!

Katniss – 92,6%

Katniss most is végig a tűz közelében van, elképesztő 92,6%-ra (125 perc) tornázta fel játékidejét.  Ez majdnem 4%-kal, illetve 5 perccel több, mint ami az első részben volt, mindössze 10 percig nem mutatják. Az ő arcával kezdődik és fejeződik be a film, csak a Snow-Plutarch jeleneteknél, illetve a 12. körzet megszállásakor tűnik el egy-egy percre a színről. Ahogy egyre fontosabb döntéseket kell meghoznia, úgy fejlődik folyamatosan a karakter, ennek minden másodpercét végigélhetjük a Győzelmi Körúttól kezdve a 12. körzeten és a Kapitóliumon keresztül az Arénáig.

Peeta – 56,3%

Az első résszel ellentétben Peeta végig ott áll Katniss mellett, és végig kész rá, hogy megvédje. Ennek köszönhetően majd 20 perccel többet szerepel, összesen 76 percig van jelen, ami több, mint a teljes játékidő fele. Ami azt illeti, többet is tudunk meg róla, sokkal aktívabb résztvevője az eseményeknek. Csak a film végén tűnik el, miután elválasztják Katnisstől.

Finnick – 32,9%

Itt is van az első nagy meglepetés, Finnick, mint új szereplő szerepel a harmadik legtöbbet. Nem is akármilyen belépő az övé, összesen majdnem 45 percig van képernyőn, ami brutális azt tekintve, hogy csak nagyjából a film felénél tűnik fel a színen. Katniss és Peeta egyetlen olyan segítőtársa, aki gyakorlatilag az elejétől a végéig segítségükre van az Arénában, ennek köszönhető ez a magas szám. Az első részben nem volt olyan mellékszereplő, aki ennyi lehetőséget kapott volna, Sam Claflin pedig remekül mutatja be Finnick szórakoztató és komoly oldalát is.

Haymitch – 17%

Érdekes megfigyelni, hogy mennyivel több időt kapnak a mellékszereplők, Haymitch is 6 perccel növelte játékidejét. Míg Az éhezők viadalában Katniss sokszor volt egyedül, a Futótűzben legtöbbször más szereplőkkel együtt látjuk. Haymitch is végig elkíséri őt, hasznos tanácsaival együtt. Összesen 23 percig láthatjuk, egyedül az Arénába nem követi a mentoráltjait.

Johanna – 12,7%

Jena Malone Johannája is meglehetősen sokat volt a vásznon, jelenetei többsége az Arénához köthető. Szabadszájú, kissé őrült karakterének 17 perc bőven elég volt, hogy közönségkedvenccé váljon. Finnick után a második legtöbb idővel rendelkező új szereplő, emlékezetesre sikerült a belépője. [Mégis meglepő, hogy bár nagyjából hasonló súlyú karakterek Finnickkel, nagyon nagy az eltérés kettejük képernyőn töltött idejében. Persze érthető, hogy a különbség abból adódik, hogy Finnick a kezdetektől szövetségese Katniss és Peeta párosának, Johanna pedig csak a második Arénában töltött napon csatlakozik hozzájuk, ennek ellenére jelentősebb a különbség, mint amire számítottam volna. - Ancsi kiegészítése]

Beetee – 12,6%

A harmadik körzet feltalálója bár sokat látható, általában a háttérben húzódik meg, ami passzol hozzá, csak akkor szólal meg, ha valami fontos mondanivalója van. Mint az egyik legfontosabb ember a lázadók tervében, komoly szerep jut neki, 17 percig láthatjuk összesen.

Gale – 11,7%

Ebben a részben Gale már jelentősebb szerepet kap. Egész pontosan dupla annyi ideje van a képernyőn, mint az első részben, ez összesen 16 percet jelent. Ez azt is jelenti, hogy ebben a részben már tevékeny résztvevője az eseményeknek, ami tovább növeli a karakter fontosságát. Ettől függetlenül az ő ideje egyértelműen a következő részekben jön el, ahol belép majd a főszereplők közé. Kíváncsi vagyok, hogy Liam Hemsworth hogyan nő fel a feladathoz, lesz bőven lehetősége megmutatni a tehetségét.

Snow elnök – 11,1%

Panem elnöke is több időt kapott az első részhez képest, a hosszabb, Katniss-szel történő beszélgetésén kívül többször tervezget Plutarch-kal együtt. Bár a Főjátékmester rendesen a csőbe húzza, azért megmutatja, hogy nem véletlenül van sok-sok éve az ország élén, kíméletlenül lecsap, ahol szükséges. 15 perccel ő is megduplázza a képernyőn töltött idejét, jelentősége pedig még ennél is nagyobb mértékben növekszik.

Effie – 10,8%

Bár Effie azon kevesek egyike, aki relatíve kevesebb szerepet kapott a Futótűzben, jelleme gyökeres változáson megy keresztül. Önző, csak a saját előrehaladásával foglalkozó kísérőből érző, a győzteseivel törődő nővé változik. A divatot persze még mindig ugyanolyan lelkesen követi, de ezt ne rójuk fel neki. Mintegy 4 perccel szerepel kevesebbet, összesen így is mintegy negyedórányit láthatjuk. Kíváncsian várom, hogyan bővítik ki a szerepét a Kiválasztott filmekben.

Mags – 10,4%

A könyvtől eltérően Mags teljesen néma, de a szerepe így is fontos. A Viadal igazságtalanságát és Finnick egy fontos oldalát kell bemutatnia, ehhez pedig nem szükségesek szavak. Önfeláldozó haláláig 14 percet kap. Amúgy figyelitek, hogy majdnem minden képen rajta van Katniss? Nem véletlen, alig van jelenet, ahol ne lenne a középpontban.


Caesar – 7,3%

Ezúttal lila hajjal, továbbra is gondoskodik Panem szórakoztatásáért Caesar Flickerman. Mindenki kedvenc műsorvezetője ezúttal kisebb szerepet kap, ami főleg annak köszönhető, hogy az interjúkat a film gyorsabban lezavarja, és a Viadal közben sem hallhatjuk a kommentárját. 10 percet így is eltölt a vásznon, ami csak pár perces visszalépés.

Plutarch – 6,4%

Seneca örökségébe belépni nem könnyű feladat, de Plutarch vállalja a kockázatot a forradalom érdekében. Bár elődjénél lényegesen kevesebbet szerepel, nagy hatással van az eseményekre. Snow elnök orra előtt megszervezni a mentőakciót nem kis teljesítmény, ha valakinek, neki ez is sikerülhetett. Kíváncsian várom az időközben elhunyt színész alakítását utolsó filmjeiben, amelyek minden bizonnyal méltó emléket állítanak majd neki.

Prim – 6,3%

Bár Katniss húga nagyjából ugyanannyit látható, mint az első részben (8 perc), nem kapott olyan fontos szerepet. A készítők célja minden bizonnyal annyi volt, hogy Prim felnőtté válását érzékeltessék. Különösen az egyik hosszabb jelenetében, ahol Katniss-szel megbeszélik érzéseiket, és biztosítják egymást a támogatásukról. Valamennyire már A kiválasztott felvezetését érzékelem nála, ezekre a momentumokra koncentrál a film vele kapcsolatban.

Egyéb szereplők
Ennyi jól kidolgozott karakter mellett nyilvánvalóan vannak áldozatok is. Wiress bár viszonylag sokat jelen van (5,3%), nemigen kerül előtérbe a tengerparti találkozás kivételével. Cinnának csak egy fontos jelenete maradt (a búcsú Katnisstől), játékideje 6 percre csökkent. Katniss édesanyja 4 percig van jelen, ő talán meg se szólal. A Hivatásosok szerepe nyilvánvalóan csökken, nagyjából 3 percig vannak a képernyőn. Ez részben a rövidebb viadalnak köszönhető, részben pedig annak, hogy a valós fenyegetést ez alkalommal az Aréna szolgáltatja. Megemlíthető még Thread főbékeőr rövid, de annál hatásosabb szerepe, 3 perce van kiengedni magából a frusztrációt. Templesmith az első filmhez képest csak másodpercekre tűnik fel, Katniss előkészítő csapata szintén. A könyvhöz képest új szereplőnk is van, Snow elnök unokája felel azért, hogy a diktátor emberi oldalát is figyelemmel kísérhessük.

Összegzés:
A körülmények felvázolására a Futótűznek már nincs szüksége, tehát nyugodtan fókuszálhat a régi szereplők jellemfejlődésének ábrázolására, illetve az újak részletes bemutatására. Míg Katniss ugyanúgy fókuszban van, mint az első részben, Panem világa tovább bővülhet, jobban megismerjük a mellékszereplőket. A forgatókönyv továbbra is jó kompromisszumokkal operál, onnan vág ki a könyvből, ahol kevésbé fájdalmas, és ott tesz hozzá, ahol feltétlenül szükséges. Kiváló alapot biztosít A kiválasztotthoz, rengeteg a jól kidolgozott karakter, és érkeznek majd újak is – abszolút meg tudom érteni, hogy az egyfilmes befejezést nem kockáztatták meg, és biztos vagyok benne, hogy nem fogunk csalódni a két részben érkező fináléban. Természetesen a következő filmekről is lesz majd hasonló cikk, addig is lehet vágni a centit a bemutatóig, mindenkinek stresszmentes várakozást kívánok! :)
Írta: Misafeco

9 megjegyzés:

  1. Peetának és Finnicknek nagyon örülök. :) Haymitch, Johanna rendben van: :) Gale meglepett, hogy így "előre került", bár szerintem az a 2. csók (amikor a réten vagy hol ülnek) Katnissal teljesen felesleges jelenet volt, ami nyugodtan a vágóasztalon végezhette volna és mondjuk ahelyett betehették volna azt a Finnick kivágott jelenetet. Vagy egy lényeges jelenetet Gale-el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor egy baráttól búcsúzol Cassie, aki tényleg fontos számodra, mert életednek egy olyan időszakában állt melletted, amikor támogatásra volt szükséged, az felesleges? Egy olyan pillanat a filmben, amelyben tudatosul, hogy mindennél nagyobb az esélye, hogy sose látják egymást újra. Ne haragudj, de ebben nagyon nem értek veled egyet.
      Azért mert te nem szereted Gale-t, még nem kellene kivágni a jeleneteit.

      Törlés
    2. Nem akartalak megbántani, ne haragudj. Csak a csók volt felesleges és teljesen oda nem illő, nem a jelenet. :) Semmi bajom Gale-el, de ezt már többször elmondtam. A 3. részben nagyon fogom szeretni, amikor lesz értelme a szereplésének. Azt is tudod, hogy szeretem a Gale+Katniss testvéri jeleneteket, de ezt az erőltetett szerelmi háromszöget, nem.
      Az a csók meg teljesen értelmetlen és OOC volt a Futófűzben (a könyvben sem volt csak az első meg a korbácsolás utáni).

      Törlés
    3. Annak a csóknak a szerelmi szál szempontjából semmi jelentősége. A teljes jelenet hossza - mindennel együtt - összesen 35 másodperc. Nem érzem úgy, hogy ebből vágni kellett volna. És örülök neki, hogy a film készítői sem érezték úgy.

      Törlés
  2. Őszintén szólva az első rész arányaival kapcsolatban jobban meg voltam lepődve, itt nagyjából az volt amire számítottam, talán azért is, mert ez dupla annyiszor láttam. :)
    Katniss és Peeta első ill. második helyezése egyértelmű, és valóban Finnick-et gondoltam harmadiknak, majd Johanna, Haymitch, és Effie-re gondoltam volna még, de Ő kicsit meglepett a visszacsúszásával.

    Már vártam a cikket, köszünjük szépen Mindkettőtöknek !! :)

    VálaszTörlés
  3. Katniss, Peeta dobogós egyértelmű volt számomra. Végig egymás mellett voltak, ha nem is akkor is keresték egymást. Finnick már más tészta. Fontos szerepe van, az nem is kérdéses, habár a könyvben a fele felé jelenik meg, valahogy én lényegesnek gondolom, most, hogy tudom, hogy a lázadás egyik fontos karaktere. A többieken nem lepődtem meg. Talán Caesar-t sajnálom. Azért is, mert nagyon csíptem őt. Gale pedig, ő Gale.
    Remélem a későbbiekben nagyobb hangsúlyt fektetnek majd rá. Fogalmam sincs, hogy miért érzem kevésnek az eddigi idejét, mert a könyvben sincsen mindig ott. A csók pedig csak hangsúlyt adott az egész történetnek, valamint bizonyítja, hogy a könyvhöz igenis illeszkedik.
    Személy szerint Effie-t, Cinna-t és a Kapitóliumi bohókás karaktereket nagyon megkedveltem. Effie és Caesar az ottani kedvenceim. Tetszik, ahogy változik a szerepük és a közömbös emberekből támogatókká válnak.
    Katniss és Peeta pedig szerintem mindenki kedvenc párosa. Az elejétől fogva nekik szurkolok, pedig lássuk be Gale is esélyes lett volna.

    VálaszTörlés
  4. Alapvetően megértem (és egyet is tértek) Cassie meglátásával (bár az a harmadik csók nem a második. :P ) De megértem Ancsi meglátását is. Ha azt a jelnetet a búcsúzás, és a kettőjük kapcsolatának lezárásának szimbólumának szánták, akkor érhető szükségessége. A könyvben Katniss magában elmondja, hogy hogy engedte el végleg a családját és Gale-t, a vonat úton, de ezt a filmen nem lehetett volna megvalósítani. Tehát lehet, hogy így akarták ezt a lezárást bemutatni. De két probléma azért van ezzel. :D
    1. Félreérthető a jelenet, ahogy Cassie és én félre értettük a mondanivalóját, úgy még sokan mások is félreérthették. Főleg akik nem olvasták a könyvet. Én annál többet nézek ki a film készítőiből, hogy ilyen alapvető szimbolikus jelentéssel ne lennének tisztába. Ráadásul a 2. filmben látványosan nyomták Gale-Katniss kapcsolatát és fogták vissza Peeta-Katniss kapcsolatát. Minek?
    2. Senki sem szokta a haverját lesmárolni búcsúzáskor. Vagy legalábbis a régi iskola szerint ez nem túlzottan illendő. Puszit lehet a homlokára nyomni, meg szomorúan ránézni… de ha ilyen helyzetben valakit megcsókolnak, akkor ennek van másodlagos jelentése is. :)
    De, na bumm, így csinálták meg. :D

    Rainbow: A könyv világába talán lehetett volna Gale-nek esélye, de mint egy könyv figurájaként, alapvetően nem nagyon, legalábbis szerintem. Persze ettől még sokaknak lehet ez a „párosítás” a szimpatikusabb, és jobb választás.
    Először is milyen üzenete lenne, ha Gale „nyerne”, aki szinte semmit sem veszítet, Peetaval szemben, aki majdnem mindent?
    Másodszor alapvetően dramaturgiailag eldőlt az első viadalra való kiválasztáskor Peeta „végzete”, ami oldalról oldalra egy kifejlet felé haladt. Minden esemény ennek a végnek a beteljesedését készítette elő.
    Persze ahogy mondani szokás: „Ez csak egy szerény véleményem, nem tény, tény, tény…” :D
    Viszont emiatt kíváncsi leszek mi lesz Gale szerepe a 3. illetve 4. filmben? Az szinte biztos, hogy többször fog a vásznon lenni mint eddig, de aktív szerepe is több lesz? És mi lesz ez a szerepköre? Katniss harcostársa? Nem, ezt nem hiszem, mivel alapvetően Katniss nem harcol. Két rövid csatajelenete van a 2. illetve a 8. körzetben. Capitoliumot nem sorolnám csatajelenetek közé, inkább egy 76. Viadalnak mondanám.
    „Katniss („csak”) jó barátja”, a támogató személy, pedig elég megalázó szerepkör, valakinek, aki ennél többet akar. Még ha senki sem vitathatja, hogy Katniss nem bírná ki ezt az időszakot támogatása nélkül. Ráadásul a bizonytalankodó Katniss-sal elég félreérthető lenne a közelsége.
    Az elég furcsa megoldásnak tartanám, ha ő vitatná meg Katniss-sal annak érzéseit Peeta felé. Ezt muszáj lesz valakivel megcsináltatni, hisz az olvasok, a könyvben, csak Katniss belső gondolatiból tudják, mennyire hiányzik neki a srác. Viszont ezen megoldás nem járható a filmen. Tehát valakinek ki kell majd ezt mondania Katniss helyett. De Gale számára elég ízléstelen feladatnak tartanám.
    De akkor mi lesz az ő szerepe a történetben? Ez szerintem jó vitaindító gondolat. Sokaknak nagyon különböző véleménye lehet róla. Szándékosan nem írtam le minden lehetőséget! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A vitának azért nincs semmi értelme, mert egyetlen dologról nincs szó ebben a könyvben: szerelemről.
      Katniss egy 16 éves kamaszlány, aki körül felbolydul a világ, és ugyanígy felbolydulnak érzései a két fiú között. A könyv nagy része arról szól, hogy nem tudja, mit érez irántuk, épp ezért logikai elemzést tartani érzések kavalkádján, nem értelmes dolog.

      Gale szerepét a történetben is kár ennyire túlmisztifikálni, magyarázni, mert annyira magától értetődő, mint ahogy levegőt vesz az ember. Kell egy társ, egy támasz Katniss mellé, aki biztosítja a folytonosságot régi életével, aki megérti szavak nélkül, akihez fordulhat ebben a számára kusza helyzetben.

      Törlés
  5. Ismét köszönöm mindenkinek a visszajelzéseket! :)
    Csak most értem haza, jó így együtt látni a cikket. Most nézem, hogy azért elég sötétek a képeken a hátterek, ez se véletlen. Jól passzol a film hangulatához ez a borongós, sötét közeg. Az Arénából azért nem tettem be képet, mert azok IMAX képarányúak, így túl magasak lennének.

    Elsősorban Ancsinak szól a kérdés, de más véleményeket is szívesen hallok, mit szólnátok egy olyan cikkhez, amiben megbecsülném, hogy az egyes szereplők mennyi időt kapnak A kiválasztott 1. és 2. részeiben? Így az első film előtt érdekes lehetne egy ilyen esélylatolgatás, utána pedig össze lehetne hasonlítani a tényleges adatokkal.

    VálaszTörlés