2014. augusztus 10., vasárnap

Belsős infók arról, hogyan vette át az uralmat Lorde az Éhezők Viadala felett

A Billboard a cikk címével Lorde tavalyi, a Futótűz filmzenei albumára írt számára (Everybody Wants To Rule The World), és mélázik még kicsit arról, hogyan is történhetett, hogy ekkora felelősséget bíznak egy ilyen fiatal zenészre.


Az Éhezők Viadala sorozatának új hősnője jelent meg a színen: Lorde. A 17 éves énekes-dalszerzőt a Lionsgate és a Songs nevű lemezkiadó bízta meg azzal, hogy ő írja Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. részének első kislemezét. Ő fogja kiválasztani azokat az előadókat is, akik szintén hozzájárulnak majd egy a film által ihletett nagylemezhez is. A fiatal zenész állítólag már elkészült száma demójával és már több, mint egy tucat előadót keresett meg a nagylemezhez. 

- Ez nem egy szokványos megegyezés - mondja Carianne Marshall, a Songs kreatív igazgatója. - A Lionsgate-nek nagyon rugalmasnak kellett lenni, de ez így volt egy kicsit viszont is. Lorde nem vállalta volna el a feladatot, ha nem kap teljes szabad kezet a kreatív dolgokban.

Lorde - eredeti nevén Ella Yelich-O’Connor - májusban európai turnéját szakította félbe, hogy Berlinben találkozzon Francis Lawrence rendezővel. A megbeszélés, mondja Marshall "mindenkit meggyőzött arról, hogy Lorde eltalálja majd a film hangulatát és megfelelően változatos filmzenei albumot hoz majd össze. Készült a találkozóra, tudta, mi vár majd rá."

A Nielsen SoundScan szerint az előző két Éhezők Viadala filmzenei albumot mindösszesen 687.000 példányban adták el, ám Lorde albuma előadóinak listáját mindeddig nem hozták napvilágra. Az új filmzenei albumot A Kiválasztott november 21-i mozis megjelenése előtt 3 nappal tervezik megjelentetni. Nem valószínű azonban, hogy Lorde első kislemeze időben elkészül, hogy követhesse a Coldplay Atlasának mintáját, amely 11 héttel a Futótűz megjelenése előtt megvásárolható volt és 246.000 letöltést el is adtak belőle. 
- Lorde kezében van a kormány - mondja egy a filmért és annak zenéjéért felelős vezető - és mindenki támogatja őt bármiben, amire szüksége van.
Forrás: Billboard

Az mindenesetre kiderül a cikkből (meg szerintem már a korábbiakból is), hogy a Kiválasztott 1. részének filmzenei albumán található számokat a történet csak ihlette, de jó eséllyel nem halljuk majd a zenéket a filmben. Ha ugyanis a megszokott nyomvonalon haladunk, csak a háttérzenei album (vagyis a 'score') zenéi lesznek hallhatóak a film jelenetei mögött.

1 megjegyzés:

  1. Én ennek a hírnek személy szerint örülök, nekem az ő száma volt a kedvencem a Futótűz albumáról, szerintem itt is jól el fogja találni a hangvételt. :)

    VálaszTörlés