2014. július 12., szombat

Éhezők Viadala ajándéktárgyak a Comic Conon

Éééés igen, a Comic Con előkészületi fázisába érkeztünk. Egészen pontosan két hét múlva zajlik majd a nagy érdeklődésre okot adó mozis rendezvény, amelynek részletes programjai és egyéb tudnivalói épp a napokban kerülnek elő. A csütörtök-pénteki program már kikerült, várhatóan ma jön a mindent eldöntő fontosságú szombati program, amelyből kiderül, vajon idén is akkora szerepet kap-e a sorozat a rendezvényen, mint tavaly. Reméljük.
Egyelőre csak annyit tudni, hogy a Jelmeztervezők Egyesületének képviseletében többek között a Kiválasztott két részének új jelmeztervezője Alan Villaneuva is részt vesz majd július 25-én délután 1 órától egy előadásban. (Mondjuk érdekes, az ő nevét még nem olvastam sehol a produkció kapcsán, de hátha majd ezután.)

A tavalyihoz hasonlóan a Smart Pop Books is megjelenik a rendezvényen saját anyagaival. Ha emlékeztek (ha meg nem, akkor katt ide) tavaly kapitóliumi és 1-4. körzetes kitűzőt osztogattak, idén folytatódik a sorozat és az 5-6-7-8. körzet kitűzőit kaphatják meg az odalátogatók.


Ezen kívül a kiadó megjelenik egy speciálisan erre az alkalomra összeállított vegyes kiadvánnyal, amelyben Éhezők Viadala témában a Panem Companion és a The Girl Who Was On Fire: Movie Edition című társkiadványokból is olvashatóak majd részletek:

Forrás: SmartPopBooks

1 megjegyzés: