2014. június 19., csütörtök

Innen-onnan, 89.

Na, átszerveztem a napomat, hogy este itt tudjak lenni, amikor történnek az izgalmak és első kézből olvashassátok itt, hogy pedig addig se unatkozzatok, összegyűjtöttem a legutóbbi egyéb híreket, és ki is teszem, hogy át tudjátok böngészni.  

Ma Josh Hutchersonnal kezdünk, bár érdekes módon ezen képei még tavaly novemberben kerültek elő. Mondjuk nem érthetetlen, hogy akkor miért siklottam el felette, és a lényeg, hogy most láthatjátok őket. A fotósorozatot a bizarr munkáiról híres/hírhedt Tyler Shileds készítette, és igen, ezek sem szokványosak. Íme:


Forrás: DailyMail

Jennifer Lawrence-ről kivételesen nincs sok hírünk, úgy tűnik, lecsengett az X-Men promó, aminek a folytatásában Jen valószínűleg szintén látható lesz majd, és ezúttal egy újabb filmben való részvételéről is hírt kaptunk:


Jennifer Lawrence főszerepet játszik majd a David O. Russel rendezésében készülő Joy című filmben, amely 2015. karácsonyától látható majd a mozikban. 
A film Joy Manganoról, a nyeles felmosó és egyéb konyhai eszközök feltalálójáról szóló életrajzi film lesz, aki háromgyerekes egyedülálló anyaként szerzett hírnevet és szabadalmai által hatalmas vagyonra is szert tett. 
Jennifer Lawrence-nek, aki vélhetően az Éhezők Viadala: A Kiválasztott forgatásának végeztével csatlakozik a Joy munkálataihoz, a Napos oldal és az Amerikai Botrány után ez a harmadik munkája lesz David O. Russellel. Ne feledjük, hogy mindkét filmjével Oscar-jelölt lett a színésznő, aki a Napos oldalban mutatott előadásáért el is nyerte a Filmakadémia rangos díját. 
Azt se feledjük, hogy Jennek még szó van a Gary Ross rendezésében készülő Édentől keletre című filmben való szerepléséről, szóval a színésznő pihenésről szövögetett álmai - ha minden szerepet így elvállal - továbbra is álmok maradnak.


Június elején megjelenő albuma miatt Jena Malone a The Shoe-val promózott, sőt egy koncertsorozatot is meghirdettek. Került elő Jenáról fotósorozat, megjelent a Much Video Awards-on és egy videoklipet is láthattok egyik új számáról. Nem is tudom, hol kezdjem :)

Kezdjük a turnéplakáttal:

Forrás: BroadwayWorld

Aztán jöjjenek a fotósorozat képei:



Forrás: Just Jared

 Itt a The Shoe His Gorgeousness című számának videóklipje:


És végül két kép a Much Video Awards-on való megjelenéséről:



A következőkben egy Amandla Stenberg által forgatott, rendezett és vágott kisfilmet nézhettek meg The Yellow Wallpaper címmel, ami egy mentális betegségben szenvedő nő történetét dolgozza fel, aki egy régi házba költözik, hogy megtisztítsa elméjét. Hogy őszinte legyek, én nem értek a filmkészítés alapjaihoz, ráadásul nem is teljesen néztem végig a filmecskét, de nekem a képek túl közeliek, és zavar, hogy nem látom át a teret.


Ha már Amandlánál járunk, aki az Éhezők Viadalában a 11. körzet lány kiválasztottját, Rutát alakította, itt a párja is, a Thresh-t alakító Dayo Okeniyi is, akit Hollywood következő színészhullámának tagjai között nevezett meg a Vanity Fair. íme egy kép is róla és társairól a Vanity Fairből:





És végül a Snow elnök unokáját alakító Erika Biermanról egy hír: a kislány hamarosan a The Tree House című filmben látható majd, amely egy fán lévő házikóról szól, amely egy szedett-vedett baráti társaság és a környéken élő erőszakos emberek közötti csatatérévé válik, mert mindkét társaság magának szeretné azt.
Azért én bízom benne, hogy Erikát még viszont látjuk a Kiválasztott filmekben is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése