2014. június 11., szerda

Életjelek Berlinből

Ami engem illet, személy szerint picit csalódott vagyok, amiért Berlinből nem érkeznek olyan tartalmas és izgalmas forgatási képek, mint múlt hónapban Párizsból. A stábtagok persze ott vannak, és néhány rajongói fotón ennek bizonyítékát is látni, más kérdés, hogy rajongói fotókat nemigen szeretek kitenni... mert nem. De most a nagy melegre a hírek teljes elapadására való tekintettel kivételt teszek, de félek, irigykedni fogunk miattunk. De akkor így jártunk, ez is legalább valami.

Az egyik legfrissebb képen Josh egy csapatnyi lány társaságában látható. Sokáig gondolkodtam azon, vajon a lányok miért homályosították el magukat a képen, de közben rájöttem: önvédelmi okokból ;) Joshból amúgy lesz még az ugrás után is, 

Forrás: @juliantz

Sam Claflinnel több kép is készült hasonló időben, amit a piros szerelés és a fülhallgató bizonyít. Amúgy ezt a jobboldali csajt eléggé utálom több képet is készített a stábtagokkal, na ebből mindjárt hozok még. 


Na, közben megtaláltam Sam-et csajok nélkül, igaz így meg nem szemből van, de berakom ezt is, Sam-ből sosem elég :) Folytatás az ugrás után, sok mindenki mással és egyéb érdekességekkel!



Na, jöjjön két Jen és Liam kép.

Na, ennek a képnek a forrása azóta megszűnt.
Az ilyenek mindig összeesküvés elméletekre sarkallnak.

Forrás: BeetyRap instagram

Emellett a második kép mellett meg nem lehet elmenni szó nélkül. A kép forrására kattintva (bár az egy rosszabb beállítás) kiderül, hogy a két lány, akik ilyen önfeledten élvezik a napsütést és koktéljaikat nincsenek tudatában annak, hogy kik is ülnek a mögöttük lévő asztalnál. Mondjuk így legalább nem zaklatták fel a kép készítésével Jent, de azért tanulságos a következő magasröptű párbeszéd:
- Tisztában vagy vele, kik ülnek mögöttetek?
- Tudtad, hogy Jennifer Lawrence ül mögötted jobbra?
- Nem, de beszéltem a mellette ülő sráccal, Liammel. [na, ettől vagyok kész, komolyan :D]
- Hűűű, Te beszéltél Liam Hemsworth-szel? Miről beszéltetek? Láttad a filmet, amiben Jenniferrel együtt szerepelnek?
- Nem, sajnos még nem láttam. Egy barátom mondta pár napja, kik is ők - nem ismerem a filmjeit - de ő és a haverjai nagyon jófejek voltak!
Na, eddig a lényeg. Mondom én, hogy nem kellett volna hoznom ezeket a képeket. Nyújtsa fel a kezét, aki nem irigykedik !! :)

Mint írtam, xshipper, aki egy berlini rajongótársunk brutális időt és energiát képes szánni egy-egy Éhezők Viadala szereplő felkutatására és egy velük való közös képre, így többek között Michelle Forbes-szal (Jackson), Wes Chatham-mel (Castor) és Francis Lawrence-szel is sikerült közös képet készíttetnie. Sőt Francis dedikált is neki.


xshipper tumblr

És végül, aki elég kitartó volt, és idáig is elért a bejegyzésben, jutalmul még két (csokornyi) Josh Hutcherson képpel gazdagodhat. Az elsőn Peeta alakítója mentorával, Woody Harrelsonnal biciklizik (múltkor ők kimaradtak a jóból), majd pedig barátnőjével, Claudia Traisac-cal látható, szóval ennek lehet, mégse fogtok annyira örülni, de ez van.


A fenti témából meg ebből is találtok még a JoshHutchersonNews Tumblr oldalon.

Most viszont elment az az időm, amit a holnapra szánt hosszú cikkel töltöttem volna, szóval az csak később jön, addig meg reménykedjünk, hogy valami majdcsak alakul. :) De azért ez jó bejegyzés lett, remélem, Ti se bánjátok, hogy töltöttem vele némi időt.

11 megjegyzés:

  1. ÁÁÁ nem igaz az a két csaj annyira béna -.- :DD Velem sem fog ilyen történni. :( :D Köszi a cikket Ancsi és várom a fordításodat *.*

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük, ez jó cikk volt! :) De azért most én is kicsit irigy lettem.. :D Olyan szívesen találkoznék, beszélgetnék velük én is, de sajnos erre elég kicsi az esély.. :( ~ Dominik

    VálaszTörlés
  3. Annyira kár hogy Josh és Jen nincsenek együtt! Pedig illenek egymáshoz (szerintem) .... ♡Joshifer!!!♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem meg a színészeket nem kellene egy filmben szereplő karaktereikkel azonosítani. Elhiszem, hogy valóban sokszor nyilatkozzák, hogy tökjól kijönnek a forgatásokon, de egy-két interjút leszámítva nem ismerjük őket annyira jól, hogy ilyesmit kijelenthessünk.

      Törlés
    2. egyet étek, kedves névtelen!

      Törlés
  4. Egyébként köszi hogy ilyen későn is ezt csinálod :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel ez számomra a szabadidő eltöltésének és a kikapcsolódásnak egyik formája, ezért örömmel :))

      Törlés
  5. Ez a két csaj nagyon vicces, nem hiszem el, hogy van internethasználó ember a fejlett világban, akinek nem tűnik fel, ha Jennifer Lawrence ül mellette egy asztalnál. :D Mert jó, elhiszem, hogy nem látta Az éhezők viadalát, de az Oscar-díja óta tele van vele a tévé, az újság, és legfőképp a net, biztos, hogy naponta látja az arcát.

    Sam meg úgy néz ki ebben a szerelésben, mintha a Ferrari titokban felbérelte volna reklámarcnak. :D

    Érdekesek voltak a képek, örülök, hogy hoztad őket.

    VálaszTörlés
  6. Tényleg megakadtak a hírek... De köszönjük, hogy kitartóan hozol mindennap valami újat :)
    Amúgy az a két csaj nem semmi :D Bár valamilyen szinten meg tudom őket érteni. Nekem sporttal kapcsolatban van olyan élményem, hogy önkéntesként dolgoztam atlétika vb-n és elkezdtem beszélgetni egy sráccal (nem voltam nagy atlétika fan, szóval nem sok embert ismertem) és az nagyon bejött nekik, hogy lövésem sincs kicsoda. Mikor aznap visszamentem a szállásra és meséltem a barátnőmnek, hogy kivel beszélgettem leesett az álla, hogy nem igaz, hogy nem ismerek egy olimpiai ezüstérmes 100-as futót. Szóval én el tudom képzelni és meg tudom érteni a helyzetüket, ha tudtodon kívül egy közismert emberrel találkozol és teljesen hétköznapi emberként kezelitek egymást és az ismerősöknek meg leesik az álla, hogy nem igaz, hogy nem ismered. Ha nem nagy filmes és nem nap mint nap kap róla hírt, akkor nem meglepő, hogy nem ismeri fel. Szerintem, ha nem néztem volna meg az Éhezők Viadalát, akkor én sem ismerném fel Jent, mert hogy őszinte legyek magamtól nem néztem volna meg azokat a filmeket, amikben játszik. Ezért ne vessetek meg légyszí, de szerintem az Éhezők Viadala nélkül nem találtam volna rá azokra a filmekre, amiben Jen játszik. Nem vagyok az a típus, hogy ez meg az a film Oscart kapott vagy jelölték rá, akkor meg kell nézni. Én a trailer után döntök és tetszett Jen az Éhezők Viadalában és ezért néztem meg a filmeket. Az X-men mostani részét nem láttam és szerintem nem is fogom megnézni, mert nem az én világom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajaja, félre ne érts, én sem gondolom, hogy a két lány halálos vétket követett el, amiért nem ismeri Jent meg Liamot (hűűű, mennyi színészt nem ismerek én se!!) csak az járt a fejemben, hogy velem bezzeg nem bírnak ilyen véletlenek történni. :)

      Törlés
    2. Ki tudja, lehet hogy már találkoztál te is így valakivel :) Ha nem abban mozog az ember, akkor fel sem tűnik neki. Mindenkinek más és más a természetes.

      Törlés