2014. június 26., csütörtök

Az MTV reakciója a Kiválasztott propagandavideójára

Bármennyire is közvetlen legyen a szöveg, ezúttal nem saját szavaim, én is csak fordítok. De azért nagyrészt egyet tudok érteni.

Ne értsetek félre, én szeretem az Éhezők Viadala könyveket. Megszállott rajongó vagyok, mindenek felett. A Kiválasztott könyvváltozata azonban elég bizarr vége a trilógiának, hiszen az idő legnagyobb részében arról olvashatunk, hogy a szinte katatón állapotban lévő Katniss visszautasítja, hogy bármit is cselekedjen, és az a hős legyen, akit szeretnének, ha lenne.

Drogfüggővé válik, tévésztár lesz ahelyett, hogy bármit is tenne, és csak a könyvnek a legvégén tesz olyat, ami hősiesnek nevezhető, bár még az is, ami egyáltalán cselekvésre készteti, egyfajta feladást sugall.

Nem túl jó alapok egy filmhez, nem beszélve arról, hogy ezúttal két film is készül a regényből.

Amikor azonban a két Kiválasztott film közül az első reklámkampánya elkezd felpörögni, még egy olyasvalaki is, mint én, akinek fenntartásai vannak az egésszel kapcsolatban, izgatottá kezd válni.

Ennek oka pedig a hangulat. Na, nem mintha az Éhezők Viadala olyan boldogan kezdődött volna - hiszen gyerekek gyilkolják egymást egy életre-halálra zajló játékban és ilyenek - a Futótűz viszont nagymértékben a sorozat még sötétebb oldalát mutatta meg. Azáltal, hogy a Kapitólium elrabolta Peetát és átmosta az agyát, és Snow elnök propaganda üzenetet küld népének, ez az új promó olyan sötét, ijesztő és feszültségkeltő módon készíti elő a következő két filmet, ami a könyvre nem volt jellemző. 

Ez az utolsó gondolat a legfontosabb. Nem mintha prédikálni akarnék, de az, hogy a filmekben és a könyvekben egy-egy jelenet feldolgozása mennyire különböző lehet, az meghatározó, és ebben ez az előzetes (és remélhetőleg majd a film is) jó irányt mutat. A hátborzongató színezés (vagyis épp a színek hiánya), az, ahogyan Peeta lassan felénk fordítja a fejét és a Kapitólium több, mint diadalmas zenéje jól jelzi, hogy az a propagandaháború, amely csak szavakban zajlik a nyilvánosság előtt, bármilyen unalmas is a könyvben, a képernyőn ennek épp ellentéte lehet. 

Igen, lehet, hogy az idő legnagyobb részében azt látjuk majd, amint Katniss kábulatban lévő tévésztárt játszik lázadásként, mégis a zene és a fenyegetés általános hangulata, amely elárasztja majd a film jeleneteit, hátborzongatóan jóvá teszik majd a filmet.
Forrás: MTV

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése