2014. március 8., szombat

Két újabb kulisszák mögötti videó a Futótűz DVD-ről

Igyekszem beosztani és fokozatosan adagolni az újdonságokat, de van belőlük bőven. Remélem, bírjátok követni :)

Az elsőben, a Wired klipjében Sam Claflin arról beszél, mekkora teher volt a vállán ezzel a karakterrel, milyen sok kritika érte az elején, hiszen mindenki másképp képzelte el a karaktert és nagyon hosszú listája volt azoknak a színészeknek, akik alakíthatták volna [emlékeztek még? ITT egy gyűjtemény például, amelynek Clalfin a közelébe sem került.], ezért aztán sokakat meglepett, sőt megdöbbentett, hogy őt választották.
A szereplőválogató rendező Debra Zane is megszólal, aki azt mondta, hogy nem hagyta, hogy a közösségi médiából származó hatások hassanak rá, mert nem törődött azzal, mit mondanak az emberek, hiszen nem az ő feladatuk volt a szereplőválogatás.
Sam Claflin aztán azt is elmondja, hogy ő nagyon keményen dolgozott a forgatás során, megtett mindent, szóval, ha valakinek nem tetszik, amit csinál, attól elnézést kér.
Jennifer Lawrence is megszólal a végén, elmondja, hogy jó, hogy Josh és ő barátságába bekerült egy harmadik ember is, mert mindkettőjüknek nagy szüksége volt erre.


A második kisfilm az USA Today-ben jelent meg és Jennifer Lawrence beszél benne arról, hogy milyen hihetetlen volt, hogy mi mindent kipróbálhatott és végigcsinálhatott ebben a filmben, például a Viadal előtti kiképzést.
Aztán utána egy úriember (valószínű, aki az íjászkodásban segített Jennek ezúttal) arról mesél - és majd a képeken is láthatjuk - hogy a kiképzés során Jennifer nem igazi, hanem CGI nyilakkal lövöldöz, mert túl veszélyes lett volna az operatőrök számára, ha igazi nyilakat használt volna. Viszont, ha nem engedték volna, hogy időnként igazi nyílvesszőkkel is gyakoroljon, nem lett volna hiteles a mozdulatsor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése