2014. február 2., vasárnap

Egy anya és lánya a Futótűz egyik frizurájáról és a forgatásról

Na, az ilyen cikkeket is nagyon kedvelem, amikor egyfajta civil emberek mesélnek arról, hogyan kerültek kapcsolatba a Futótűz forgatásával és mivel járultak ahhoz. Ilyen volt például az az anyuka is, aki Prim haját inspirálta, ezúttal pedig Effie aranyszínű parókájának megálmodóiról olvashattok, és természetesen ebben a cikkben is találhattok néhány kulisszatitkot.

Ann Bray azt hitte, viccelődnek vele, amikor Linda Flowers, a Futótűz fodrász osztályának vezetője megkereste, hogy együttműködjenek a 2012-es kassazsiker akció-kalandfilm, az Éhezők Viadala folytatásán. 
- Azt mondtam, "Ugyan már!" - mesélte Bray nemrégiben Huntsville-i Fodrás Szalonjában, amelyet még 1974-ben nyitott. - Erre azt válaszolták, hogy "De, komolyan gondoljuk." Szóval beszéltünk a dologról. Küldtek nekem egy vázlatot arról, mit is szeretnének és vagy három dolog az én munkáim közül való volt, amelyeket különböző magazinokból szedtek össze. Őrület volt. Szóval így történt igazából, ezzel a fényképpel kezdődött minden, hiszen ez a rózsa szárba szökkent.

Aha, igen. A rózsa.


Bray egyik, "arany rózsa" nevű frizuraterve volt az, amin megakadt Flowers szeme. A poszt-modern frizurát végül Elizabeth Banks karaktere, a lenyűgöző Effie Trinket viselte a Futótűzben.
A túlvilági frizurának találó nevet adtak. A frizura elkészítése igencsak hosszú időt igényel: 
- Magát, a rózsa részt egy óra alatt elkészítem könnyedén, ám az előkészületi munkák eltartanak egy pár hétig, mert a hajat egy bizonyos módon elő kell készíteni. Megvan a módja, hogyan kell beépíteni.

A forgatáson

Amikor megkérdeztük, milyen volt együtt dolgozni Banks kaliberű színészekkel, Bray szeretettel emlékszik arra, amikor együtt mentek el ebédelni: - Együtt álltunk a sorban a többi stábtaggal, rajta pedig rojtos farmer, és mell alatt összecsomózható póló volt.
Banks Bray-jel és lányával Shelby Zimmerman-nal ebédelt, aki szintén a Futótűz fodrászcsapatának tagja volt. - Nagyon jól éreztük magunkat. - meséli Bray, akinek autogram-könyvét is aláírta Banks, aki ezt fűzte hozzá: "Ann, maradj boldog! Nagyon jól nyomod! XOXO - Elizabeth Banks Effie."

Bray az autogramos könyvét fodrászüzletének recepciós pultján tartja. Ugyanitt található az "arany rózsa" paróka, amit a filmben használtak. Igazából csak ezeket az emléktárgyakat tarthatta meg a forgatásról, amelyről Bray úgy mesél, hogy hatalmas titok övezte, amely során még az is megtörtént, hogy a Lionsgate embereinek egy helikopterrel kellett elüldözniük egy paparazzi helikoptert, amely Jennifer Lawrence felett körözött.

Jennifer Lawrence aláírása Bray emlékkönyvében sokkal hivatalosabb jellegű, bár Jennifer kézírása leginkább egy diákaláírásra emlékeztet egy iskolai évkönyvben. Bray azt mondja, Lawrence nagyon csodálatos, szép és aranyos volt a forgatáson.
- Egy nap egy öreg autó állt meg a forgatáson. Nem volt ugyan rozzant, de az ember nem számított volna rá, hogy épp Jennifer Lawrence utazik benne. Így aztán a színésznőt úgy tudták hozni-vinni a forgatásra, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy épp ő az.

A Bray lánya a forgatáson szintén résztvevő Shelby Zimmerman szeretettel emlékszik vissza arra a jelenetre, amikor édesanyja Donald Sutherland-del elegyedett szóba, miközben fogalma sem volt róla, hogy az illető színész a gonosz Snow elnök alakítója.

- A fodrászmunka nagyon jó buli volt a filmen, lehetőségünk nyílt rá, hogy elkészítsük ezeket a művészies frizurákat. - meséli Zimmerman. - Ha valakinek előző nap már elkészítették a frizuráját, akkor akkor készítettek róla egy képet, amit elmentettek, és másnap ugyanazt kellett újra elkészíteni, függetlenül attól, hogy előző nap az illető frizurát esetleg teljesen másik fodrász csinálta. Néhány lánynak (statiszta) nem mindig tetszett, amilyen frizurát előző nap készítettek nekik, és megpróbáltak valami teljesen mást csináltatni. Emiatt aztán volt veszekedés néhány statisztával.

Zimmermant egyébiránt lenyűgözték a forgatási díszletek, úgy fogalmazott, az asztalosok, akik a díszleteket elkészítették, csodálatosak.

Út a frizuráig

Bray munkája a Futótűzön igazából néhány hónappal a film forgatása előtt kezdődött. Los Angelesbe utazott, hogy más fodrászokat instruáljon, hogy hogyan kell elkészíteni ezeket az ultramodern frizurákat, amelyek a filmben szerepelnek és a parókák elkészítésének előkészületeit vezette. Bray becslése szerint a Futótűz során körülbelül 500 parókát és póthajat használtak, a legtöbbjét Atlantában használták, kivéve, amelyeket a Hawaii forgatás során a dzsungelben játszódó jelenetekben.

Bray kizárólag Atlantában dolgozott, ahol pár hétig vett részt a forgatáson, majd néhány napra hazautazott.
Amikor a forgatás 2012 őszén elkezdődött, nagyságrendileg 20-65 fodrász dolgozott a Futótűz forgatásán. Mivel a fodrászok egyhuzamban soha nem dolgoztak 8 óránál tovább, néha hajnali 2-kor kezdődött számukra a munka, ha akkor voltak alkalmasak a fények, amelyekre a rendezőnek és az operatőrnek szüksége volt. A fodrászokat és sminkeseket egy busz szedte össze és vitte ki Atlanta különböző helyszíneire, a történelmi városrészbe vagy a lovaspályára, ahol a Nagy Mészárlás megnyitóját rögzítették.
[...]

Az "arany rózsa" frizurát a belga mesterfodrász, Leo Passage inspirálta, aki egyébként is nagy hatással volt Bray munkáira:
- Szerette a természetet és sokat merített belőle, szóval, amikor szerettem volna valamiolyasmit csinálni, amin megakad a szeme, elkezdtem kutatni a rózsákat... minden szinten. És akkor ez lett belőle.

Bray nemrégiben kapott egy üzenetet Linda Flowerstől [A Futótűz frizurákért való felelőse], hogy szeretne együtt dolgozni Bary-jel egy másik filmen, de annak a címét még nem árulta el. Bray azon is gondolkodik, hogy más fodrászok képzésében részt vegyen, és reméli, munkájával segítheti majd az utolsó két Éhezők Viadala film, a Kiválasztott 1. és 2. részének forgatását is.

Az anyából és lányából álló csapatnak néhány hetet várnia kellett a novemberi bemutató után, mire végre megnézhették a filmet, mert Bray tüdőgyulladással küzdött. Lányával együtt mindketten elolvasták a könyveket, amikor felkészültek a filmen való munkára, bár Bray bevallja, ő maga nem látta az Éhezők Viadalát a benne szereplő több akciójelenet miatt, amelyben gyerekek ölik meg egymást.
Amikor azonban lányával együtt végre megnézték a Futótüzet, odáig voltak érte.
- Amikor az ember egy filmen dolgozik, látja azt darabokban, de soha nem a megfelelő sorrendben látja a jeleneteket. Az egészet egyben látni fenomenális volt.
Forrás: Al.com

1 megjegyzés:

  1. Imádom ezeket a cikkeket, olyan, mintha bármelyikünkkel megeshetne, hogy egyszer csak felhívnak: Helló, lenne kedved közreműködni a Futótűzben?

    VálaszTörlés