2014. február 21., péntek

9 hónap választ el minket a Kiválasztott 1. részének moziverziójáig

Ebben a hónapban picit leálltak a hírek, mindösszesen ennyit haladt most előre a Kiválasztott eseménysorozata:
  • Megjelent a film első, hivatalos teaser-posztere, amely a már szokásos lángoló fecsegőposzáta témát vitte tovább.
  • A másik, ami felkavarta az állóvizet, bár ne történt volna meg: február elején váratlanul elhunyt Philip Seymour Hoffman, aki Plutarch Havensbee karakterével jelentős szerepet vállalt az utolsó két filmben is, amelyek forgatása még folyamatban van.
    Az első döbbenet után a rajongókat természetesen az érdekelte, vajon leforgatta-e már jeleneteit az elismert színész, ha pedig nem, hogyan pótolja a Lionsgate a hiányát. A filmstúdió még Hoffman halála napján kiadott egy sajtóközleményt, amelyben a színész családjának fejezik ki részvétüket, majd azonnal egyértelművé tették, hogy a halálhír nem változtat a Kiválasztott filmek megjelenési dátumain. Ez leginkább azért történhet így, mert Philip Seymour Hoffman az első filmben látható jeleneteit már leforgatta, ám a második filmben még 7 napnyi munkája lett volna, köztük egy fontosabb jelenettel. A következő napokban azonnal elindultak a találgatások, amelyek Hoffman pótlására vonatkoznak, az erről szóló cikkekből megtudhatjuk, hogy amellett, hogy hétköznapi filmes trükköket alkalmaznak (jelenetében őt nem, csak a szereplőtársát mutatják) előfordulhat, hogy filmvásznon digitálisan keltik majd életre a színészt. Vannak olyan találgatások is, amelyek szerint a fontosabb jelenetben egy másik karakter átveszi majd Plutarch Havensbee szerepének egy részét, ám mindeddig semmilyen konkrétumot nem olvastunk a filmstúdiótól illetve a rendezőtől ezzel kapcsolatban. 
  • Ha már találgatásokról esik szó, érdemes megjegyezni, hogy az első előzetes megjelenése iránt is hatalmas az érdeklődés, sokan áprilisra várják az első teasert, konkrétan az április 13-án megrendezésre kerülő MTV Movie Awards alkalmából. Ezek egyelőre azonban csak találgatások, amelyek leginkább a tavalyi ütemtervre alapoznak, ám idén kicsit más helyzetben vagyunk, és más hírek szerint leginkább majd a Cannes-i filmfesztiváltól várhatunk a promóció beindulására. Ami engem illet, részemről eddig türelmes voltam, de lassan örömmel látnék 2-3 stillt a filmből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése