2014. január 11., szombat

Innen-onnan, 74.

A hétvége során a szokásostól eltérően két részletben kapjátok majd az Innen-onnan rovat írásait, aminek az az oka, hogy Jennifer Lawrence-ről nagyon sok minden van, ezért neki egy külön bejegyzést szántam, mégpedig a következőt. Ez azt jelenti, hogy ebben a mai bejegyzésben róla ugyan nem olvashattok, viszont azokról, akikről rajta kívül az elmúlt időszakban kerültek elő hírek, igen. Mivel egy Josh Hutcherson fotósorozattal kezdünk, szerintem senki nem fog bánkódni, a Jen-es különkiadást pedig holnap olvashatjátok!

Amin ígértem, Josh-sal kezdünk, akiről a Saturday Night Live-ban való megjelenése alkalmával készült egy nagyon klassz kis fotósorozat!









A Futótűz jelmeztervezőjét, Trish Summerville-t a Costume Designers Guild Award-ra [ = Jelmeztervezők Egyesületének díjára] jelölték Fantasy Filmben való Kiválóságok kategóriában, ahol a Hobbit: Smaug pusztasága és az Óz, a hatalmas jelmeztervezőjével kell versenybe szállnia. Ugyanebben a kategóriában tavaly az Éhezők Viadala is jelölt volt, ám végül a Tükröm, tükröm című Hófehérke-feldolgozás kosztümjeit jobbnak ítélték meg. Mondjuk szerintem itt mindkét filmben jellegzetesebb jelmezek készültek, mint a Futótűzben, ahol leginkább Effie ruhái voltak egyediek. Íme egy kulisszák mögötti kép is az egyikről, Trish Summerville jelmeztervezővel. A díjkiosztó február 22-én kerül megrendezésre.



Trish Summerville-t a The Hollywood Reporter cikke is felsorolja, amelyben 5 kiemelkedő jelmeztervezőről írnak. A Summerville-ről szóló rész így hangzik:

Summerville zenészek (Pink, No Doubt) öltöztetése után vált nagy filmek számára tervező jelmeztervezővé 2011-ben, amikor punkos szereléseibe öltöztethette David Fincher Tetovált Lányát, amivel megnyerte [az épp az imént említett] Jelmeztervezők Egyesületének Díját. Most az Éhezők Viadala: Futótűzön dolgozott, ahol döbbenetes ruhákat tervezett Katniss Everdeennek (Jennifer Lawrence), Cerre bőrdzsekit adott Peetára (Joah Hutcherson) és Alexander McQueen csúcsdivatú ruhákba (köztük egy csupa lepkésbe) öltöztette Effie Trinketet (Elizabeth Banks). És hogy mi volt a legnagyobb kihívás? A Viadal résztvevőinek egyenszerelése, amelynek 24 különböző testalkatú, 19 és 79 év közötti életkorú szereplőre kellett passzolnia. Summerville ezzel egészíti ki: "A szereléshez olyan cipőt kellett tervezni, amiben lehetett úszni és lávaköveken szaladgálni is." Forrás: THR

Jena Malone FOAM magazinjának címlapját már pár hete láttuk, akkor azt mondtam, ha előkerül a hosszabb cikk, akkor lefordítom, ha érdemes. Nos, a cikk előkerült, ám annyira nem izgalmas, mert nem igazán Éhezők Viadala vonatkozású. A benne szereplő fotósorozat képeit viszont talán így is szívesen megnézitek.





All Photos by Andrew Stiles for FOAM

Sam Claflin és Willow Shileds a Cosmopolitan Australia Akiket érdemes megnézni listájára kerültek fel, rövid ismertetővel:

    

Sam Claflin: Ő az a kedves angol úriember, aki színészek hosszú tömött sorát győzte le, hogy megszerezze a(z igazán) nagyon dögös Finnick Odair szerepét az Éhezők Viadala: Futótűzben. Úgy tűnik, a dolog kifizetődik, hiszen idén négy filmben is láthatjuk egymás után (The Quiet Ones; Love, Rosie; Posh; Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. rész). Szép!

Willow Shields: A 13 éves színésznő elkápráztatott minket Katniss húga, Primrose szerepében az Éhezők Viadalában, ám a tehetséges kamasz az A Fall From Grace című filmben is megjelenik idén. Ráadásul maga Jennifer Lawrence a mentora: "Azt mondta, hogy ez a film igazán nagy lesz, de én csak maradjak, aki most is vagyok, és ha maradok, aki vagyok... az tökéletes lesz."
Forrás: Cosmopolitan Australia

Woody Harrelsonról és a hamarosan bemutatásra kerülő Törvény nevében című sorozatban látható társáról készült egy írás az USA Today-ben. Természetesen hétfőn (a sorozat indulásának napján) külön is ajánlom a sorozatot, most csak a cikket olvashatjátok egyfajta ízelítőként:

Az HBO Törvény nevében című sorozat nyomozói alakítóinak, Woody Harrelsonnak és Matthew McConaughey-nak könnyed barátsága jelentette a legnagyobb kihívást.


A párosból, amelynek mindkét tagja texasi születésű, mindketten játszottak az 1999-es Ed TV című vígjátékban és a 2008-as Hullámok ördögében, egy nem éppen baráti viszonyban lévő louisianai nyomozó párost alakítanak, akiknek egy okkult erők által elkövetett gyilkosságot kell felgöngyölíteniük a nyolc részes dráma-sorozatban.
- Amikor Woody-val együtt szereplünk egy filmben, ahol én kezdek el valamit és ő fejezi be, vagy fordítva, akkor gyakran kerülünk közös hullámhosszra. - mondja McConaughey, aki által alakított Rust Cohle egy magányos tabudöntögető, akinek elég sötét nézetei vannak az életről és a szerelemről. - Azt mondogattam magamban, más hullámhosszon kellene lennünk ezúttal.
Harrelson, akinek sokkal modernebb karaktere, Martin Hart egy adott ponton megkéri különc társát, hogy fogja be a száját, azt mondja, eltartott egy darabig, amíg elérték, hogy ne legyenek szinkronban: - Az, hogy nem voltunk egy hullámhosszon, segített abban, amit csináltunk, ugyanakkor nagyon kényelmetlen volt.
Cohle olyan a gondokkal küszködő házas, kétgyermekes családapa, Hart számára, mint egy "sziget", mondja Harrelson. - Egyszerűen nem találsz hozzá utat. Az ember megpróbál közös témát találni. Nem tudunk együtt nevetni. Nem tudunk együtt meginni egy sört. Ez egy elég érdekes kapcsolat.
Forrás: USA Today


Woody Harrelson egyébiránt díjvárományos is, legalábbis a Denveri Filmkritikusok Társasága az Out Of The Furnace című filmben nyújtott teljesítményéért jelölte a Legjobb Férfi Mellékszereplő díjára.

Aki eljutott idáig, az még megnézheti Bruno Gunnt is a következő jelenetfotón, amely az idén megjelenő Barely Lethal című filmből látható:

Forrás: EW via Bruno Gunn Twitter

Olyasvalakivel zárunk, akiről talán még nem nagyon volt hír az oldalon, azon kívül, hogy kiválasztották Boggs szerepére, vagyis Maherhala Ali az illető. A színész látható lesz a House of Cards című sorozat 2. évadában, amelynek előzetesében fel is bukkan egy-két alkalommal.

2 megjegyzés:

  1. Huhh Josh de dögös *-* De azért az a kép amikor "sír" :D
    Jena jól néz ki a képeken :)
    Samet és Willowt szerintem is érdemes követni ;)
    Hát nekem még szoknom kell Boggs karakterét megformáló színészt, de van egy érzésem, hogy jó lesz :)

    VálaszTörlés
  2. Én imádom Josh-t, de tényleg ez az egy nyakkendője van? :D Woodynak meg persze nagy hajrá! :) Jena pedig gyönyörű :)

    VálaszTörlés