2013. december 28., szombat

Így változtatta meg az Éhezők Viadala a szuperhős filmeket

A napokban (vagyis inkább még közvetlenül karácsony előtt) két cikk is megjelent, amely azt taglalja, hogyan változnak a szuperhős filmek, illetve a nézői, mozilátogatói igények, és hogy ebben milyen szerepe van a brutális mozis bevételt is magáénak tudó Éhezők Viadala sorozatnak.

A The Fool cikkének lényege így hangzik:

Bár még két film hátra van, A Lionsgate Éhezők Viadala sorozata már eddig hatalmas mozis bevételre tett szert. Az első Éhezők Viadala film például több, mint 691 millió dollár bevételre tett szert világszerte tavaly tavasszal, ezzel jól megalapozva a következő filmek sikerét. A folytatás, a Futótűz ezen hétvégéig már ezt meghaladva 735 millió dolláros bevételnél tart - szintén világszerte.

A hősnők ragyogásának korát éljük

Az Éhezők Viadala azonban nem csak a Lionsgate filmjei számára alapozta meg a sikert.
A sorozat erős főszereplője, Katniss Everdeen azt is elég hatásosan bizonyította, hogy a női főhőssel rendelkező filmek egyáltalán sikeresek lehetnek mozibevételeket tekintve. Persze Katniss nem kifejezetten szuperhős, de az alapján is ítélhetünk, milyen erkölcsi értékeket képvisel, hogy bánik az íjjal és a nyíllal és hogyan védelmezi a nála gyengébbeket. 

Ne értsenek félre, mindig is voltak olyan rajongói visszajelzések, hogy a rajongók szeretnék, ha más filmstúdiók, például a Disney és a Time Warner is hasonló buzgósággal dolgozna női szuperhős filmeken, mint azt teszik a férfi főszereplősökön. Ezek lettek egyre határozottabbak, mióta megjelent a színen tavaly év elején az Éhezők Viadala, és ami a spekulációkat illeti, úgy tűnik, a szuperhősnős filmek iránti igény tetőfokára hágott.

Mi várható a továbbiakban

A helyzet az, hogy sem a Disney, sem pedig a Time Warner nem jelentett be a közeljövőben bemutatásra kerülő női főszereplős filmet. Ez persze érthető, ha azt tekintjük, hogy a produkciós terveket évekre előre be kell biztosítani. Mindazonáltal úgy tűnik, mindkét cég fontolóra vesz egy fentebb említett lépést.

A hónap elején például a Time Warner rengeteg átrágnivalót biztosított a rajongók számára, amikor a 2015-ben bemutatásra kerülő Acélember folytatása mellett bejelentették, hogy a Wonder Woman főszereplője a Halálos iramban sorozat színésznője, Gal Gadot lesz. 
Sőt, mi több, emlékezhetünk arra is, hogy nemrégiben az is felvetődött, hogy a Marvel filmeket önálló Fekete Özvegy és Lady Sif főszereplésével játszódó történetek kövessék. 
Ami a Disney-t illeti, a Bosszúállók rendezője, Joss Whedon szeptemberben megígérte, hogy a 2015-ben bemutatásra kerülő A bosszúállók: Ultron kora című folytatásban a Fekete Özvegy karakterének szerepe lényegesen nagyobb lesz a korábbiaknál, "hiszen az embereket azok a karakterek érdeklik jobban, akiknek nincs saját történetük". 
Szóval valami - úgy tűnik - elkezdődött.
Forrás: TheFool

1 megjegyzés: