2013. december 19., csütörtök

A film készítői: a Futótűz ékszertervezője

Ahogy ígértem, folytatódik a film készítőiről szóló sorozat is, ezúttal az Entertainment Weekly cikkéből Dana Schneidert ismerhetjük meg, aki a Futótűz számára - többek között - Peeta nyakláncát is tervezte.

Bár már az Első Éhezők Viadala filmhez is tervezett darabokat, és korábban együttműködött már a Futótűz jelmeztervezőjével, Trish Summerville-lel A tetovált lány-on és a Ray Donovan-en, Shcneider, - akinek ékszereit már az Elektrában, az X-Men II-ben és Az acélember című filmben is láthattuk - Éhezők Viadala házi feladatát csak a Futótűz elvállalása előtt végezte el.
- Elolvastam mindhárom könyvet. Amikor először beszéltem Trish-sel, már tudtam, milyen konkrét darabokra lesz szüksége a filmben. - mondta Schneider az EW-nek.
- Tudtam, hogy Peeta nyakláncának kiemelkedő szerepe lesz és nehéz volt egy olyan medált elkészíteni, ami férfiasnak látszik. Volt egy olyan elképzelésem, hogy a tok kipattintható, és amikor feltárul a teteje, megláthatjuk a belsejét. Tudtam, hogy számítógép segítségével bele lehet tenni a képeket, úgyhogy az alakjára próbáltam összpontosítani és arra, hogy hogyan működjön. - magyarázta Schneider. - Először elkészítettem egy mintát kartonból, amit megmutattam Trish-nek. Tetszett neki, ahogyan működött, úgyhogy elkészítettem fémből is. Egy hosszú folyamat volt, amely során kialakult a medál. 


A jelmeztervező három hetet töltött a fém prototípus elkészítésével, amelyet megmutatott Trish Summerville-nek és Francis Lawrence rendezőnek is. Amikor zöld utat kapott, Schneider elkészített három működő medált Josh Hutchersonnak, majd három másolatot, amit Josh vagy dublőre hordhattak a forgatás során. 
- A kelléktervezők készítettek egy puhább, könnyebb darabot is, amely nem volt olyan éles, mint az eredeti, amit a komolyabb akciók során viselhettek. - mesélte Schneider.

Schneider elmondta, hogy ugyanazt a stratégiát alkalmazta, mint az első Éhezők Viadala film alkalmával a legendás Fecsegőposzáta kitűző elkészítése során, amelyet még tovább finomított a Futótűzre. 
- Tudtam, hogyan finomítsam a nyilat és magát a kitűzőt. Jó volt, hogy volt lehetőségem korszerűsíteni kicsit ehhez a filmhez. 

Hogyan képes vajon Schneider nyomon követni ezeknek az értékes kitűzőknek a sorsát, amelyek nagyszerű emlékeket ébresztenek vagy értékes dollárokat érnek a gyűjtők piacán?
- Nem tudom pontosan hova is lettek. Párat biztosan odaajándékoztak a színészeknek, a producer is eltett egyet. Tudom, hogy maradt pár, amit még felhasználnak a Kiválasztotthoz, amit most ősszel kezdtek el forgatni. Csodálatos, hogy nem nyúlták le mindet!


És bár a hivatalos másolatokat boltban is árulják, Schneider nem részesül a profitból. 
- Ehhez nekem semmi közöm, én nem árulhatom a kitűzőket. A Lionsgate-nek van joga a forgalmazáshoz. De fogták a medált is, és találtak olcsó módját a gyártásának. Szerintem jól sikerült, bár kicsit eltér az enyémtől. - mondta az ékszertervező. - Olvastam valahol, hogy valami 15 millió dollár értékben adtak el a Fecsegőposzáta kitűzőből, ami azért őrület. Persze jó lett volna, ha nekem is lehetett volna részesedésem, de az én cégem nem olyan nagy, mint a Cartier, szóval így nehéz bármilyen követelést benyújtanom. Mondjuk megemlítenek a Futótűz stáblistájában, ami viszont nagyszerű.

Schneider rajongói a Farkas és a Végzet ereklyéi című filmekben látott ékszereket is megvásárolhatják és olyan sorozatokét is, mint a Nashville, Glee és a Kaliforgia - amelyeket Rooney Mara, Pink és más hírességek viseltek - mindezt a danaschneider.com oldalon. 
És bár az anyagi vonzata, amit ezekért a kis- és nagy képernyőn látható munkákért kap, nem túl jelentős, Schneider azt mondja, ez nem a pénzről szól. 
- Gyerekkorom óta szeretem a filmben látható ékszereket. Az, hogy részt vehetek egy film készítésében, hatalmas megtiszteltetés.
Forrás: EW

1 megjegyzés:

  1. Tényleg ügyesen megcsinálta a kitűzőt és a nyakláncot is. Eddig észre sem vettem, hogy a nyaklánc ilyen bonyolult, csak a képeket néztem :D

    VálaszTörlés