2013. december 7., szombat

10 kulcsjelenet a Futótűzből, amely már a Kiválasztottat készíti elő

Részemről továbbra is izgatottan várom a Kiválasztott 1. részének minden apró hírmorzsáját, ezért is hozom örömmel ezt a cikket is. Bár ez most nem Kiválasztott hír, de a cikk 10 olyan kulcs jelenetet idéz fel a Futótűzből, amely már valamilyen formában a Kiválasztottra utal. :) Akik az utolsó könyvet még nem olvasták, azok tudjanak róla, hogy SPOILER-es az írás.

Primrose

Az Éhezők Viadalában Katniss 74. évi Viadalra való jelentkezésének oka Prim. Bár a karakter csak keveset szerepel a filmben, folyamatosan emlékeztetnek rá, hogy Katniss miatta szeretne élve hazatérni. 
A Futótűzben Prim már érettebb, és egyre inkább megpróbál a társadalom hasznára válni azzal, hogy anyukájának besegít a gyógyító munkában. Ezt tanúsítja, amikor aktívan részt vesz Gale megkorbácsolása utáni ápolásában is.
A Kiválasztottban Prim maga mögött hagyja hazáját, hogy csatlakozzon a Kapitólium elleni háborúhoz, de itt is felajánlja segítségét és részt vesz azok ápolásában, akik megsérülnek a harcokban. Az a vágya, hogy a harcok közepette nyújtson segítséget a rászorulóknak, veszélybe sodorja életét.

Gale megváltozik

Gale hősiessége a Békeőrök érkezése előtt talán nem volt a legbölcsebb húzása a Futótűz filmadaptációjának, de legalább egyértelművé teszi, hogy a fiúnak elege van Snow önkényuralmi rendszerével és hajlandó bármit megtenni, hogy megbuktassa őt. Dühe még jobban elhatalmasodik, amikor a Nagy Mészárlás félbeszakadása után az elnök elrendeli a 12. körzet elpusztítását.
Körzetének elpusztulása után Gale haragja olyan méreteket ölt, hogy a Kiválasztottban azonnal csatlakozik az elnök megdöntését célzó felkeléshez. Sajnos a karakter azonban egyre bosszúállóbbá, kegyetlen és könyörtelen harcossá válik, aki bármi áron meg akarja semmisíteni ellenfeleit.

Katniss haragja

Népszerűsége ellenére Katniss soha nem akart a felkelés jelképévé válni Panem lakóinak szemében, egyetlen vágya, hogy békében élhessen szeretteivel. Sajnos azonban tettei a lázadás kirobbanásához vezetnek, így Snow elnök egyik legveszélyesebb ellenfelévé válik. Minden megváltozik, miután drámai módon kimenekítik a Nagy Mészárlásról, az elnök bosszúként elpusztítja körzetét és fogságba ejti Peetát.
Az Éhezők Viadala történetében először a Kiválasztottban félre kell tennie közönyösségét és el kell fogadnia a Snow elnök elleni lázadás jelképének szerepét. Katniss csak így tudja legyőzni lelkifurdalását, amiért otthonát (miatta) megtámadták, és egy kis szerencsével még Peeta is megmenekülhet. Vajon sikerül neki?



A média szerepe

Az Éhezők Viadala kegyetlensége ellenére a sorozat számos karakterének célja, hogy bebizonyítsa, ez csak egy olyan showműsor, amelyet évente több millió ember követ figyelemmel a TV képernyőin keresztül. A legjobb példa erre Caesar Flickerman személye, akinek Panem lakosai körében tapasztalható népszerűsége a sorozat minden [eddigi] részében megjelent.
Tekintve, hogy a médiának az eddigi két filmben is nagy szerepe volt, nem meglepő, hogy ennek fontossága csak tovább nő majd a történet folytatásában. A nagy különbség azonban a Kiválasztottban az, hogy immáron nem csupán a Kapitólium él majd ennek az eszköznek a hatalmával, hanem a lázadók is ennek segítségével próbálják Panem lakosainak szimpátiáját kivívni úgy, hogy a Lángra Lobbant Lány hőstetteit mutatják be a TV képernyőin keresztül. Kinek lesz a legjobb megítélése a háború során?

Peeta sorsa

Katniss minden erőfeszítése ellenére, amellyel a Nagy Mészárláson próbálta megóvni Peetát, a Futótűz végén a kormányzat az Arénából ejti fogságba a pék fiát. Bár Katniss attól tart, hogy a hatóságok megölik társát, Haymitch úgy véli, Snow elnök életben tartja a fiút, hogy vele zsarolja Katnisst, hogy adja fel a harcot. 
Ahogy azt Haymitch előrevetítette, a Kiválasztottban Peeta kulcsszerepet játszik majd a Kapitóliumban a Lángra Lobbant Lány elleni háború során, és bár tény, hogy Snow elnök nem öli meg, de megkínozza a fiút, míg az a Kapitóliumban tartózkodik. Vajon Katniss képes lesz majd megmenteni szerelme életét?



A 13. körzet

Az Éhezők Viadala: Futótűz végén fény derül rá, hogy a 13. körzet mégsem pusztult el [ahogyan azt Snow elnök állította, amikor megfenyegette Katnisst], hanem ott van a Kapitólium elleni lázadás középpontja. agy kérdés persze, hogyan voltak képesek legyőzni Snow önkényuralmát?
Az Éhezők Viadala utolsó filmjeiben el kell majd, hogy meséljék, hogy a 13. körzetet soha nem is pusztították el, ám a kierőszakolt béke pusztán annak volt köszönhető, hogy ez a körzet volt a felelőse a nukleáris fegyverek előállításának. Hogy elkerüljék az atomháborút, a Kapitólium beleegyezett, hogy békén hagyja a 13. körzetet, ám a körzetnek el kellett pusztítania épületeit, hogy úgy nézzen ki, mintha nem is élnének a körzetben. Mindezek ellenére a 13. körzet hatékonyan működik egy nagy föld alatti világként, és képes gondoskodni arról is, hogy ha szükséges, mindenféle támadástól megvédje lakóit.

Panem bosszúja

75 évnyi kiszolgáltatottság után, miután végignézték, hogy annyi fiatal meghal az Éhezők Viadalán nem tűnik túl valószínűek, hogy az emberek beérik azzal, hogy Snow elnök lemond és a Kapitólium bocsánatot kér tőlük. Ehhez hozzáadódik, hogy az elmúlt hónapokban az önkényuralmi rendszer még jobban elnyomta az ország lakóit. Mivel érnék be az emberek, ha mi történne a nagy főváros lakóival?
A Kiválasztottban Snow elnök esetleges bukása után Panem új vezetősége példás büntetéssel sújtaná az egykori vezetőséget, ám ez a büntetés most kifejezetten a Kapitólium lakói ellen irányulna. Ezt a büntetést azonban Katniss nem nézi jó szemmel és ezzel kapcsolatos döntése meghatározza majd a történet kimenetelét. Miben higgyen ezek után?

Alma Coin elnök asszony

Miután bebizonyosodik, hogy a Kapitólium soha nem is pusztította el a 13. körzetet, sokan kíváncsiak arra, milyen vezetés áll a körzet élén, miért fogadták el a Kapitólium feltételeit és miért döntöttek mégis annyi év után a lázadás mellett. 
Hogy megértsük a 13. körzet működését, meg kell ismernünk legfőbb vezetőjét: Alma Coin elnök asszonyt. Nemrégiben megtudhattuk, hogy a karaktert Julianne Moore alakítja majd a sorozat további filmjeiben, akinek leghőbb vágya, hogy megdöntse Snow elnök uralmát, és egyesítse Panem körzeteit. Mit gondolsz, szándékai tényleg olyan nemesek, mint azt sokan gondolják?

Snow elnök unokája

Snow elnök unokája nem jelenik meg Suzanne Collins Futótűz című regényében, ám megjelenése jól ábrázolja, Katniss mekkora népszerűségnek örvend Panem lakóinak körében, jelenléte fontos lehet majd a hátborzongató befejezés során is.
A Kiválasztottban egyértelművé válik, hogy Snow elnök olyan aljas, hogy a szó szoros értelmében mindent megtesz, hogy életben maradjon és legyőzze a lázadókat. Ha nem hiszel nekünk, csak várd meg, milyen ördögi tervet eszel ki a végső csata során, amelyhez a Kapitólium (ismét) gyerekeket használ fel, és a filmadaptációban nyilván saját unokáját is felhasználják ehhez, hogy ezzel is ábrázolják, Snow minden eszközt képes felhasználni, hogy megmeneküljön támadóitól.



Snow elnök ígérete

Katniss és Snow elnök rivalizálása ellenére mindkét karakter beismeri mekkora fenyegetést jelent számára a másik. Épp ezért a Futótűz egyik legfontosabb momentuma, amikor Snow elnök megkéri a fiatal lányt, hogy tegyék félre a hazugságokat és beszéljenek őszintén egymással. Bár sokan azt gondolnák, hogy ez az ígéret nincs nagy hatással a sorozatra, ez egy nagyon fontos megállapodás, amely a történet végkimenetelét is meghatározza majd.
Egyértelmű, hogy Snow elnök kegyetlen karakter, aki megérdemli a végén a neki járó büntetést, azonban a Kiválasztottban kiderül, hogy olyan ember, aki tiszteletben tartja ellenfeleit így a Lángra Lobbant Lányt is. Vagyis elmondhatjuk, hogy a Snow elnök és Katniss közötti őszinteség ígérete határozza majd meg a sorozat jövőjét és rávilágít, hogy a hazugság messze az egyetlen ellenség Panemben. A Lángra Lobbant Lányt tehát újabb veszély fenyegeti?
Forrás: CinePremier

5 megjegyzés:

  1. Ancsi, köszi a cikket, nagyon érdekes volt.

    VálaszTörlés
  2. Ezt mondjuk nagyon bírom, hogy Snow egy aljas ember (ahogy a cikk is írta) ,de az ellenfeleit tiszteletben tartja. Mármint ez a "ne hazudjunk egymásnak" dolog nagyon tetszik.
    A Primes résztől szomorú emlékeim lettek :( de nem akarok sloilereskedni :)
    Vivi

    VálaszTörlés
  3. Már épp nekikezdtem volna fordítani, na majd legközelebb :) bocsi, hogy nem jelentkeztem vele, de ez a hetem őrültekháza volt :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaaa, gondolom, csak így, hogy vissza sem jeleztél, nem tudtam, hogy vannak-e vele szándékaid. És nem akartalak vele piszkálni, nyilván gondoltam, hogy nincs rá időd. Ellenben viszont engem meg érdekelt a cucc, úgyhogy átdobtam a spanyol anyagot Google fordítóval angolba, meg néha - amikor már nagyon nem volt értelmes - olaszba is, és kifundáltam belőle valamit. Titkon remélem, van köze az eredeti szöveghez :D

      Te meg nehogy lelkifurit csinálj magadnak, mert annyit nem ér. :) Annyi, hogy ha visszaírsz, hogy most nem érsz rá, de x idő múlva igen, akkor lehet, hogy kivárom, de jót játszottam vele, nem volt gond :))

      Törlés
    2. Akartam visszaírni, de még az is elmaradt :( Na majd legközelebb!

      Törlés