2013. november 10., vasárnap

Stephanie Leigh Schlund a Futótűzről és karakteréről

A főbb szereplőkkel és a rendezővel sok interjút olvashattatok a napokban, és nem mondom, hogy nem várhatóak még a napokban, de amennyire van rá lehetőségem, szeretnék kicsit a mellékszereplőkkel is foglalkozni, hogy a változatosság fennmaradjon. Éppen ezért most Stephanie Leigh Schlund Cliché magazinban található interjújának azt a részletét olvashatjátok, ami online is megjelent.

Stephanie Leigh Schlund kemény ellenfél, mind a képernyőn, mind azon kívül. Művészet iránti elkötelezettsége nem csak akkor érezhető, amikor arról mesél, honnan indult, hanem akkor is, amikor az kerül szóba, hol tart most és merre is igyekszik. Így aztán nem meglepő, hogy a hamarosan bemutatásra kerülő Futótűz című filmbe az évente megrendezésre kerülő Éhezők Viadala egyik legádázabb női versenyzőjének alakítására választották ki. És ebből a lányból egyáltalán nem hiányzik a tűz! Páratlan szépségének, megállíthatatlan szenvedélyének és kifogyhatatlan energiáinak köszönhetően egy komplex csomagot szolgáltat a fiatal hollywoodi színészek között. Csillaga egyre emelkedik, mi pedig örülünk, hogy felfelé vezető útján megállíthattuk egy pillanatra.

Először is gratulálok, amiért Te kaptad meg Cashmere szerepét a Futótűzben!
Köszönöm!

Az Éhezők Viadala sorozatot hatalmas figyelem övezi. Megünnepelted, amikor megkaptad a szerepet?
Igen, grillezett csirkemellel és brokkolival ünnepeltem. Mexikóban voltam, amikor megtudtam, hogy megkaptam a szerepet. A családom apukám születésnapját ünnepelte. Én visszamentem a szobába, mert volt egy olyan érzésem, hogy meg kell néznem a telefonomat. Már egy hete ki volt kapcsolva. Bekapcsoltam, leültem, meghallgattam a hangüzeneteimet, megnéztem az sms-eimet, amelyek felhalmozódtak, de semmi új vagy izgalmas. Ezért aztán azt gondoltam, "Jól van, kezdesz bekattanni." Amikor azonban ki akartam kapcsolni, megcsörrent. Az ügynököm volt, hogy elmondja, megszereztem Cashmere szerepét. Azonnal visszamentem a partra, és mondtam a családomnak, hogy "Srácok! Találjátok ki, mi a nagy hír? Megkaptam Cashmere szerepét!" Mire a húgom így válaszolt. "Na, ja, én meg Katnissét!" Nem hittek nekem. Azt hitték, szórakozom velük. Mire én, "Nem, srácok, ez most komoly!"


Az ügynököm korábban már figyelmeztetett, hogy ha én kapom meg ezt a szerepet, az mindenképpen rengeteg fizikai felkészüléssel fog járni. Gyerekkoromban balettoztam és műkorcsolyáztam, szóval mindig is vékony testalkatom volt, de soha nem voltam túl izmos. Tudtam, hogy ki kell gyúrnom magam a szerepre. Így aztán már aznap, amikor megtudtam, hogy enyém a szerep, azonnal elkezdtem proteindús és szénhidrátban szegény ételeket enni. Hát így ünnepeltem.

Úristen! De hát ez képtelenség!
Kiválasztásom titkát egy hónapig megőriztem, mielőtt hivatalosan is bejelentették. Amikor elkezdtünk edzeni, még úgy három-négy hónapom volt, hogy tökéletes formába kerüljek a szerepre. Szóval nem volt idő arra, hogy hüledezzek, cselekednem kellett!

És milyen volt a meghallgatási folyamat?
Meghallgattak, aztán visszahívtak. A visszahívás alkalmával az ember leül és megismerkedik a rendezővel. Tudtam, mit kell tennem egy bizonyos mértékig legalábbis, de a többi a rendező döntésén múlik. Bármit kiemelhet, és megkérhet, hogy tedd meg. Szóval bementem, és csináltam, amire felkészültem. Ő aztán túljárt az eszemen és valami olyasvalamire kért meg, amire abszolút nem számítottam. Megtettem, kiadtam magamból mindent, amit kellett, aztán azzal a tudattal sétáltam ki a teremből, hogy most vagy megkaptam a szerepet vagy totál idiótának néz.

Közvetlenül azelőtt, hogy bementem volna a terembe, volt ott egy lány, aki nyilvánvalóan ugyanarra a szerepre jelentkezett, mint én. Bement a terembe, ott volt körülbelül egy percig, majd hisztérikusan zokogva rohant ki onnan. Én meg ott ültem a sarokban, és az járt a fejemben, hogy "Úristen! Mi történik abban a teremben?" Aztán valaki kinyitotta az ajtót és így szólt: "Stephanie, te következel!" Mire én, "Ó, nagyszerű, akkor lássuk!"

Azon olvasók kedvéért, akik nem ismerik a sorozatot, mesélj egy kicsit a karakteredről.
Ő egy korábbi győztes az 1. körzetből, és a bátyjával, Gloss-szal együtt újra kisorsolják a 75. évi Nagy Mészárlásra. Ő nem éppen egy jó barátnő. Igazi tömegmanipulátor és ezt arra használja, hogy megpróbálja megnyerni a közönséget az interjú során. Születésétől kezdve arra készült, hogy részt vegyen a Viadalon, ezért aztán kőkemény gyilkos. Neki és bátyjának is nagy öröme telik ebben. Szóval ő nem olyasvalaki, akivel érdemes ujjat húzni.
Forrás: Clichemag

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése