2013. október 15., kedd

Sam Claflin Elle UK interjú, 1. rész

A magazin képeit a legutóbbi Innen-onnan rovatban már láthattátok, most a Sam Claflinről szóló cikk első felét olvashatjátok.

Az ELLE fotózásának szünetében Sam Claflin, Hollywood új üdvöskéje, aki egy élénk kék McQueen öltönyben feszít, kisétál a stúdió rendetlen konyhájába, hogy készítsen magának egy csésze teát. Udvariasan visszautasítja, hogy az ELLE stábja készítse azt el neki. Ebben semmi meglepő nincs: korábban Claflin maga mesélte, hogy - előzékeny brit létére - rosszul érinti az, hogy új helyzete arra készteti a körülötte lévő embereket, hogy ki akarják őt szolgálni. 
- Nekem olyan furcsa érzés, hogy kiküldjek valakit, hogy készítsen el nekem valamit. - mondja szégyenlős mosollyal. - Ilyenkor azt mondják, "De hát az én dolgom, hogy készítsek neked egy kávét!" Pedig nekem is van két kezem. El tudom készíteni magam, épp úgy, ahogyan arra sincs szükségem, hogy valaki a fejem fölé tartsa az esernyőt, amikor esik. 
Pedig ez a momentum nem forgatókönyv szerint zajlik. Claflin felkap egy bögrét, majd megtorpan, amikor meglátja rajta a feliratot: "Én szeretem önmagam!" Nevetésben tör ki, látni tökéletes fogsorát, majd kijelenti: "Nem vagyok hajlandó ebből inni!"

Ha Sam Claflin szereti önmagát, akkor azt nagyon jól titkolja. Különösen furcsa ez egy olyan színésztől, aki jövő hónapban az Alkonyat óta látott legnagyobb franchise-ban lesz látható. Ő alakítja ugyanis Finnick Odair szerepét az Éhezők Viadala: Futótűzben, Szuzanne Collins nagy népszerűségnek örvendő könyvtrilógiája második filmadaptációjában, amelyet csak az Egyesült Államokban 50 millió példányban adtak el. 
Az első film 2012 elején jelent meg, amely a független filmekből Jennifer Lawrence-t a világhírnév középpontjába repítette, köszönhetően Katniss Everdeennek, a kiváló íjász hősnőnek. Akik nem lennének képben (azok hol voltak idáig?) egy rövid összefoglaló: a történet Panemben játszódik, a nem olyan távoli jövőben. A nép 12 körzetben él, szegények, éheznek, és elnyomja őket a Kapitólium. Egy a múltban történt felkelés miatti büntetésként a Kapitólium minden egyes évben minden körzetből két Kiválasztottat kényszerít a televízióban bemutatásra kerülő Éhezők Viadalába. Alapvetően a valóságshow-k elvei mentén zajlanak az események, ám a gyerekeknek életre-halálra kell megküzdeniük az Arénában, és az győz, aki utolsóként életben marad. Az első filmben Katniss és a 12. körzetből származó társa, Peeta a szabályokat felforgatva lesznek mindketten győztesek. A másodikban (amely jövő hónapban jelenik meg), arra kényszerítik őket, hogy újra részt vegyenek a vérengzésben, ahol egyik ellenfelük Claflin szívós gyilkológép karaktere, Finnick.

A könyvben Katniss így jellemzi Finnicket: "Lenyűgöző szépségű. Finnick az egyik legdögösebb, legérzékibb fickó a bolygón." Claflin félszegen feszeng a székében.
- Haha, igen, elszúrták a szereplőválasztást.
Ez volt a vád egyes Éhezők Viadala rajongóktól, akiknek meggyűlt a bajuk Claflin kiválasztásával, aki szerintük nem volt elég férfias, nem volt elég izmos, nem volt elég bronzbarna. 
- Láttam az emberek reakcióit, és néhány nagyon durva volt. Nem arról van szó, hogy ettől én öngyilkos akarnék lenni, de azt gondoltam, hogy "Sajnálom, hogy nem a Te Finnicked vagyok. Hidd el, amikor olvastam a könyvet, én sem magamat képzeltem Finnick helyébe." - mosolyog. - Nem gondolnám, hogy nagyon vonzó lennék. Emlékszem, ültem, vártam a meghallgatásra, olvasgattam a karakter rövid jellemzését: 180 cm, napbarnított, izmos. Úgy éreztem, nagyon nem vagyok formában, borostás vagyok, sápadt, hosszú, barna hajam van. Aztán besétált egy kölyök, aki úgy nézett ki, mint Brad Pitt a Thelma és Louise-ban, izmos volt, szőke hajú, mellény volt rajta. Az járt a fejemben, hogy tuti nem fogom megkapni a szerepet. 
A külső azonban nem minden, és Claflin ezt nagyon jól átlátta.
- Ő egy nagyon összetett karakter, és az embernek éppúgy képesnek kell lennie ábrázolni a sérülékenységét, mint a jóképűségét és a karizmáját. Csináltam valami olyat a színészi részében, ami tetszett nekik. - mondja és megvonja a vállát.

Megdöbbentő, hogy a velem szemben ülő 27 éves férfit nem tartják jóképűnek - sem ő magát, sem mások őt. Pedig az, őszintén, kedvesen. Magas, helyes, széles vállú, erősek a karjai, sokat megőrzött Finnick fittségéből. Visszafogottan stílusos is, szűk fekete AllSaints nadrágjában, szürke Oliver Spencer garbójában. Társaságkedvelő és könnyen elneveti magát. És minden oka meg is van, hogy mosolyogjon - alig négy éve végzett a színművészetin, járta a meghallgatások végtelen sorozatát, mégsem jutott sehova. 
- Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogunk ülni. - mondja. - Ez nagyon meglepő. A barátaim gyakran mondják, hogy "piszok mázlista" vagyok. 
Lehet, hogy mázlista, Claflin azonban kitartó is - az ember nem szerezhet meg ilyen kaliberű szerepeket, ha nem lenne az. Ha az embernek nincsenek színészi összeköttetései, sem pedig pénze, akkor nem engedheti meg magának, hogy dilettáns legyen. Norwichban nőtt föl, négy fiútestvér egyikeként, édesapja könyvelő volt, édesanyja pedig tanár asszisztens. A helyi közösségbe járt, ahol a foci volt az élete, és olyan jól játszott, hogy benne volt a pakliban, hogy profi focista válik majd belőle. Egy törött bokának köszönhetően azonban ez az álom szertefoszlott, így mikor lekerült a lábáról a gipsz, csatlakozott iskolája színjátszó köréhez. 
- Mindent élveztem, ahol nem kellett írnom vagy olvasnom. - mondja. Az iskolai tehetségkutató verseny megnyerése arra ösztönözte, hogy kipróbálja magát a helyi színházban is. - Amikor láttam, hogy a suliban az idősebb srácok Londonba költöznek és dráma iskolába járnak, azonnal tudtam, hogy én is erre vágyom. 

Alkalomadtán felvételt nyert a LAMDÁ-ra (Londoni Zenei és Dráma Akadémia), de azért arra is ügyelt, hogy pénzt is keressen:
- Mindvégig dolgoztam a dráma iskola mellett. Szüleim segítettek, amiben csak tudtak, de mindig magam kerestem meg a lakhatásomra valót, és mindig konkrét elképzelésem volt arról, milyen utat is szeretnék bejárni.

Folyt. köv. hamarosan. 
Terveim szerint holnap, de biztosra ígérni nem merek semmit. :)

4 megjegyzés:

  1. Köszi, hogy lefordítottad. A mostani cikkek nagyon tetszenek. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, örülök, hogy tetszenek, de ne duplázz, meg triplázz, mert megjelennek majd a hozzászólásaid előbb-utóbb :)

      Törlés
  2. Köszi! Én nagyon bírom Sam-et. A sápadt angolságával együtt :)
    És nem is tudtam, hogy LAMDÁ-ra/LADA-ra járt :) Az a hely az egyik nagy álmom :)

    VálaszTörlés
  3. Sam nagyon cuki a visszfogott, szerény stílusával :) nagyon bírom

    VálaszTörlés