2013. szeptember 29., vasárnap

A Totalfilm Futótűz cikke

A Totalfilm cikkében a rendezővel, Francis Lawrence-szel beszélgetett. A cikk mondjuk nem olyan hosszú, mint vártam, de természetesen ezúttal is érvényes, hogy a kevesebb is több, mint a semmi :)

- Igazán tetszett, ahogyan a világ kinyílik a második könyvben. - mondja Francis Lawrence rendező. - Feltárul a mitológia, a történet összetettebbé válik, többet láthatunk a körzetekből és a Kapitóliumból, és az ember azonnal úgy érzi, hogy átlátja a dolgokat. 
Ezután aztán a rendező Lawrence-nek nem tartott sokáig, míg aláírt az Éhezők Viadala: Futótűzhöz. Néhány nappal azután, hogy olvasta a hírt, miszerint Gary Ross kilépett a sorozatból, az ügynöke felhívta ("a Lionsgate és Nina Jacobson producer kíváncsiak voltak rám"), ő pedig újra olvasta Suzanne Collins könyveit, részt vett a szükséges tárgyalásokon, majd otthagyta kézjegyét a pontozott vonalon. És nem csak a második részre [írt alá]. Lawrence maradt a harmadik és a negyedik részre is, tekintve, hogy a könyvtrilógiát négy részes filmsorozatként készítik el. 

Fenntartva az első rész végén érezhető feszültséget, a Futótűz elején a győztes párosnak, Katnissnek (Jennifer Lawrence) és Peetának (Josh Hutcherson) részt kell venniük egy körzeteken átívelő Győzelmi Körúton. Amikor egy felkelés első szikrái kigyulladnak, Snow elnök (Donald Sutherland) és az új Főjátékmester (Plutarch Havensbee) úgy határoznak, hogy a lázító Katnisst likvidálni kell, de persze a megfelelő módon - ez vezet el minket a 75. Éhezők Viadalához, vagy más néven a Nagy Mészárláshoz, és egy váratlan fordulatként az egykori győzteseket eresztik egymásnak egy különösen veszélyes Arénában.

- Ez a mostani [aréna] sokkal-sokkal másabb lesz - ígéri Lawrence. - Ez az Aréna sokkal élénkebb. És a film is másról fog szólni [mint az előző]: egy lázadás kitöréséről szól, amelynek Katniss a jelképévé válik és sokkal hangsúlyosabb lesz a szerelmi szál is.
Katniss is megváltozik.
- Részt vett a Viadalon, és sokat beszélgettünk arról, mit is foglal ez magában, milyen rémálmai lehetnek annak, aki részt vett valami erőszakos dologban, és aki szemtanúja volt a közvetlen erőszaknak. - mondja Lawrence. Főszereplője azonban felnőtt a feladathoz. - Annyira ösztönös, hihetetlen. - mondja. - Látszólag minden megerőltetés nélkül teszi mindezt. Hihetetlen volt látni.
Forrás: TotalFilm

A szkenn a folytatásban.


A jobb oldali részben található rész a Comic Conról származik, azért nem hozom külön.

6 megjegyzés:

  1. Jó cikk de én még mindig azt a csodát várom hogy egy magyar újságban legyen Futótüzes cikk .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy Nektek semmi nem jó :D
      Ezért még fizetni sem kell, házhoz jön, friss, magyar nyelvű. Miért jobb az, ami fizetős és nyomtatott??? :)
      Amúgymeg nem akarlak elkeseríteni, de ők is ugyanazokból az anyagokból dolgoznak, valszeg, mint én. Szóval lehet, hogy kifizeted, és nem lesz benne újdonság.
      Jártam már így, és amint írtam, még úgyabb is :(

      De azért mindenképp szóljatok, szkenneljetek ám, ha láttok magyar újságban valahol valamit. Majd én is jobban odafigyelek most már, ami azt illeti...

      Törlés
  2. koszi a forditast :)

    VálaszTörlés
  3. Pont tegnap jelent meg az új MoziMánia újság, aminek címlapján a Futótűz van, plusz még egy 4 oldalad cikk a filmről! :)

    VálaszTörlés
  4. Amúgy a német Bravot meg akartam venni de elfogyott mire rávettem anyám hogy vegye meg... és az egyik magyar tiniújságban futótűzes poszter van ha valaki meg akarja venni esetleg :)
    Ja és Vivi vagyok csak elég béna a netes dolgokban szóval maradok névtelen :D

    VálaszTörlés