2013. szeptember 19., csütörtök

Miképp lesz az Éhezők Viadala még hitelesebb a színészi alakításoknak köszönhetően?

Na, a múltkor rábukkantam még néhány Yahoo Movies elemzésre, és amíg nincs így extra, lefordítgatok közülük egyet-egyet :)) Igazából a dátum alapján úgy látom, a Comic Con után íródott közvetlenül egymás után több is, akkor úgyse lett volna rá kapacitásom, most viszont, amíg nem indul be az igazi hajtás - sőt, ha épp nem kerül elő egy-egy hivatalos sajtóközlemény félelmetesen nagy csönd van - addig biztos szívesen elolvastok Ti is egy-egy ilyen írást. Speciel ettől sem kell túl sokat elvárni: hisz mindannyian elismerjük a sorozatban szereplő színészek képességeit, az első film során erről már saját szemünkkel is meggyőződhettünk, de azért biztos azt sem bánjuk, ha erről más szemszögéből is olvashatunk kicsit.


Amikor egy könyvadaptáció készül, a rajongók mindig aggódnak amiatt, hogy a film vajon visszaadja-e majd a könyv eredeti mondanivalóját. Függetlenül attól, hogy a forgatókönyv adaptációja, a rendező látásmódja vagy a kiválasztási folyamat miatt aggódnak, a rajongóknak mindig van véleményük, ami jó és rossz is lehet.

Az Éhezők Viadala filmváltozatának elkészülte előtt a könyv hatalmas sikert aratott, nagyszerű kritikákat kapott, és több százezer példányban kelt el. Bár a filmadaptáció elismerten könyvhű lett, annak, hogy nem csak egy "újabb ifjúsági regény adaptáció" lett, az elképesztő szereplőgárda volt az oka, akik közül sokakat már korábbi szerepeikért is jó kritikákkal illettek.

Bár még csak néhány szerep fűződött a nevéhez, Jennifer Lawrence-t máris Oscarra jelölték a Hallgatás törvénye miatt, és szerepelt már a nagy bevételt hozó X-Men: Az elsőkben is, mielőtt megszerezte volna Katniss szerepét. Gary Ross így fogalmazott vele kapcsolatban: "Ha nem csinálhattam volna meg a filmet Jenniferrel, nem vállaltam volna el." Jennifer Katniss ábrázolása tökéletes, és mivel már korábban is a könyv rajongója volt, el is határozta, hogy különösen hitelesen alakítja majd a szerepet.

Josh Hutcherson háta mögött szintén nagy sikerek álltak már, mire megkapta Peeta szerepét. Fiatal színészként a Híd Terabithia földjére és a Gyerekek jól vannak című filmben is dicsérték. Lawrence-hez hasonlóan ő is képes Peeta alaptulajdonságait sajátjának érezni, és a képernyőn teljesen átlényegülni. Fiatal színészként nem szállt rá a hollywood-i sajtó a magánéletére, ami nagy előnyt jelent a sorozat szempontjából, hogy továbbra is a filmen legyen a hangsúly.

Gary Ross elárulta, hogy a szereplőválogatás szempontjából a legnagyobb kockázatot Liam Hemsworth Miley Cyrus-szal való kapcsolatának nagy hordereje jelentette. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy el volt ragadtatva Liam képességeitől, és attól, hogy a válogatási sorozat folyamán bebizonyította, milyen jól tud utasításokat követni. Bár Hemsworth-nek nem volt nagy szerepe az első filmben, jó lesz látni, hogy többet szerepel majd az Éhezők Viadala: Futótűz filmváltozatában, ahol karaktere, Gale többször kerül kapcsolatba Katniss-szel. 

Semmi kétség afelől, hogy Gary Ross az első film szereplőválogatása kapcsán felhasználta korábbi filmjei során szerzett kapcsolatait is. Stanley Tucci azonnal megkapta Caesar szerepét, mivel korábban már dolgozott együtt Ross-szal korábban, és Woody Harrelson is megadta magát, és elvállalta a szerepet, amikor Ross azt mondta neki, hogy nincs második esélye. Donald Sutherland kiválasztása pedig szintén sokat jelentett abból a szempontból, hogy komolyan vegyék a filmet, tekintve, hogy milyen különösen sok hitelesen alakított szerepet tudhat már magáénak.

Mivel a Vágtában már együtt dolgozott Gary-vel, Elizabeth Banks írt neki egy levelet arról, mennyire szereti a sorozatot, és hogy mennyire megérti Effie karakterét, majd a további megbeszélések során azt is bebizonyította, hogy tisztában van a karakter különcségével is, így Ross felajánlotta neki a szerepet.

A szereplőválogatás jó minősége a folytatásra is hatással volt, így az Éhezők Viadala: Futótűzben már a többszörös Oscar-díjas Philip Seymour Hoffmant is láthatjuk Plutarch Havensbee szerepében, Sam Claflin és Jena Malone pedig Finnick és Johanna szerepeiben jelenik majd meg.

A színvonalas színészkedésnek kétségtelenül nagy szerepe van abban, hogy a sorozat népszerű és hiteles maradjon. Ahogy az is, hogy egy hihetetlenül jó könyvön alapszik, a szereplőgárda tagjainak tehetsége biztosítja, hogy a magas színvonal megmaradjon, amikor a regény életre kel a képernyőn. 
Forrás: Yahoo Movies UK

1 megjegyzés:

  1. Minden színész kiválóan játsza a karakterét, ha akarnék se tudnék senkibe belekötni :-)

    VálaszTörlés