2013. szeptember 20., péntek

Hivatalos: Boggs szerepében Mahershala Ali


A hír hivatalos, a "sajtóközlemény" ezúttal sem. Sőt, egyelőre csak Twitteren látom ezt is.
Köszi Lionsgate, remek lesz majd begépelni az úriember nevét rendszeresen ;) (Na, jó az elején Liam vezetékneve sem ment hibátlanul, majd ezt is megtanuljuk :)

A Lionsgate a mai napon bejelentette, hogy Mahershala Ali csatlakozott az Éhezők Viadala: A kiválasztott 1. és 2. rész szereplőgárdájához Boggs szerepében.

Mahershala Ali eddig leginkább TV sorozatokban szerepelt. Láthattuk hosszabban a Végveszélyben, a 4400 és például az Alfák című sorozatokban, de szerepelt a Benjamin Button különös élete című filmben is. Legújabb munkája a House of Cards című szintén TV sorozatban látható - egyelőre azonban - szerintem csak a kintiek számára.

Az ugrás után olvashatjátok az idézeteket is, és máris lehet kommentelni is, mert szerintem őt is tudjátok azért hova tenni.



"– Mi történt? – kérdezem.
– Úgy tűnik, útban voltam Boggsnak – feleli vállat vonva. A ruhám ujjával letörlöm a vért az orráról. – Csak óvatosan!
Nagyon igyekszem. Abbahagyom a törölgetést, és inkább vigyázva hozzányomkodom a ruhát Gale orrához.
– Melyikük az? – kérdezem.
– Ne mondd már, hogy nem tudod. Coin jobbkeze. És seggnyalója. Amelyik meg akart állítani."
[...]
"– Próbáljatok felidézni olyan pillanatokat, amikor Katniss valóban hatott az érzelmeitekre.
...
Meglepődöm, mert a következő felszólaló Boggs; akiről mindig is azt hittem, hogy egy izomagyú robot, aki csak Coin parancsára képes cselekedni."
[...]
"A negyvenes évei közepén járhat. Őszülő haja rövidre vágva. A szeme kék. Nagydarab és iszonyatosan izmos. Ma kétszer is nyíltan kiállt mellettem, és ebből arra következtetek, hogy inkább a barátom szeretne lenni, mint az ellenségem. Talán adok neki egy esélyt. De nem hagy nyugodni a gondolat, hogy egy követ fúj Coin elnökkel..."
A részletek Suzanne Collins: A kiválasztott című regényéből származnak.

A kezdetben ellenszenvesnek tűnő Boggs végigkíséri Katniss sorsát a Kiválasztott könyvben, vigyáz a biztonságára a kiküldetések, akciók során és Kapitóliumi bevetése előtt segíti Katniss kiképzését is, majd a Kapitóliumba is a lánnyal tart. Fontos szereplője lesz a két filmnek, klassz, szerethető karakter :)

8 megjegyzés:

  1. Hát neki tuti nem lesz kék szeme. :-D De egyébként bele tudom képzelni Boggsot, szimpatikus.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is pont ez volt az első, ami beugrott :D

      Törlés
    2. Jó, mondjuk Boggsnak nem a szeme színe az, ami elsőre beugrik róla. De a leírás alapján inkább egy árja izomember, mint ez a nehéznevű fickó, de jó lesz, én legalábbis bízom benne :)

      Törlés
  2. Egyébként én nem "barnabőrűnek" képzeltem el. Viszont, ahohy nézegetem ezt a képet, egyre jobban el tudom képzelni Boggs-ként. Egyébkén nekem nem ismerős a fickó, viszont bizakodó vagyok mivel kedvelem Boggs karakterét. Na majd meglátjuk hogyan fog alakítani. :))

    VálaszTörlés
  3. Na, én ritkán érzem, hogy nagyon mellényúlt a Lionsgate.
    Külsőre nekem kicsit sem.
    Viszont szimpatikus figura, én is bizakodó vagyok, de át kell még dekódolnom a fejemben a "Boggs" nevét elfoglaló karaktert. De Finnicknél is ment, nála is csak egy-két karakterposzter, és jó lesz ez.
    De egyelőre valamiért - külsőre - nagyon nem. Talán mert én a "kemény külső érző szívet takar" típusú pasit képzeltem, kicsit békeőr-külsővel, a képen meg egy mosolygós fickót látunk. Szerepben meg meglátjuk. :)

    VálaszTörlés
  4. Nem teljesen de hasonlít a fejemben lévő Boggs-ra, én bizakodó vagyok.

    VálaszTörlés
  5. Most én is megtapasztalhatom ezt a 'Sam lesz Finnick'-szerű érzést. Várom a képeket...

    VálaszTörlés
  6. Óóó na Boggs az, akit abszolút nem feketének képzeltem el... na mindegy, majd megszokom.

    VálaszTörlés