2013. augusztus 16., péntek

Jena Malone The Vogue interjú részlet

Hogy nehogy unatkozzunk, a The Vogue Jennifer Lawrence után most Jena Malonéról is hozott le egy cikket Mondjuk ez legalább nem olyan hosszú. Ebből szintén kiválogatom az Éhezők Viadalás részleteket, de el van még téve a Jenniferes cikk folytatása, nem mondtam le róla teljesen, de az még várhat. 

Hogy formába kerüljön Johanna Mason, a 7. körzet dörzsölt Kiválasztottja szerepére, az Éhezők Viadala trilógia második részében (amely novembertől látható majd a mozikban), Jena Malone színésznő seregnyi profi fitnessztréner segítségét vette igénybe: egy kaszkadőr csoport harcművészeti edzésekben részesítette, amelynek a film nagy kihívást jelentő akciójeleneteiben vette hasznát - amelyeket Hawaii szárazföldjén és vízben is forgattak idén év elején - és egy személyi edző segítségével érte el, hogy teste egy félelmetes gyilkológépére emlékeztessen.
- Nagyon intenzív jelenség. - mondja Malone karakterének acélos fizikai és szellemi állhatatosságáról. - Csak bemegy egy terembe és képes úgy nézni, hogy halálra válsz.

Hogy ezt kiemelje, a forgatáson az egyik sminkes, Nikoletta Skarlatos rendkívül hosszú szempillákat ragasztott Johannának, és szemhéjait erős "harcos-zöld" és arany árnyalatokkal színezte a Panem Kapitóliumában játszódó első jelenetek során. Tépett barna bubifrizurja, - amely később még vadabbá válik, -  pedig Malone saját keze munkája volt.
- Magamnak vágtam  le - vallja be nevetve.

Most, hogy a forgatás végre véget ért, a 28 éves színésznő jelenleg otthon van Los Angelesben, ahol nemrégiben fejezte be a munkát egy másik projekten: Paul Thomas hamarosan bemutatásra kerülő  Inherent Vice című filmjében lesz majd látható, amelynek kedvéért újabb átalakuláson vett részt a nyáron: friss, mézszőke haja lett.


Az Éhezők Viadala-beli szereped elég keménynek hangzik fizikálisan. Hogyan készültél fel a szerepre? 
Szerencsére nemréiben forgattam egy [akció]filmet, az Álomháborút, amelyből megtanultam, mire vagyok képes a konditeremben. 100 kilóval nyomtam fekve annak a filmnek a kedvéért és az egész testem átalakult. Ugyanez a kaszkadőrcsapat - 87Eleven a nevük - segített formába kerülni az Éhezők Viadala: Futótűzre is. Ezúttal leginkább harcművészeti edzésekre koncentráltunk Johanna szerepének kedvéért, amely nagy állóképességet és kitartást adott. Patrick Murphy-vel erősítő edzéseket is végeztem, aki egyfajta testszobrász. Hetente öt napot edzettem két hónapon át a film forgatása előtt, a forgatás alatt pedig folyamatosan szinten tartottam.

Mi változott leginkább?
A testtartásom. És a hangulatom. Az embernek néha meg kell izzadnia a konditeremben és érezni kell a testében a fájdalmat, amit azelőtt soha nem érzett, és meg kell tanulnia felülemelkedni ezen. Ez nagyon fontos volt, mert a legnehezebb dolog Johanna szerepe kapcsán az volt, hogy napi 16 órán keresztül energikusnak kellett maradnom. Ott van benne az a düh is, amely folyamatosan a felszínen fortyog.

Johanna fején állítólag elég sok változás lesz a filmben. Mesélj erről egy kicsit!
Ha rákeresel a Google-n Johanna Mason nevére, több, mint 7000 rajongói rajz található arról, hogy az emberek milyennek képzelik őt, vagy akár arról is, milyennek képzelik a szüleit! Igazi őrület volt életre kelteni ezt a karaktert. Azt hiszem, mindannyian tartottunk ettől egy kicsit. Amikor először jelenik meg a Kapitóliumban, hosszú, fekete copfja lesz, a végén vörös tincsekkel, amelyek a derekáig érnek, és a szempillái is nagyon hosszúak. A megjelenése a szemeit hangsúlyozza ki. Tehát meg kellett találnunk a legvadabb műszempillákat Németországban vagy Japánban. Csak pár darab volt belőle, ezért nagyon óvatosan kellett feltenni és levenni. A sminkelés minden egyes nap két és fél óráig tartott. Később az Arénában sokkal egyszerűbb, izzadt és szexi, ehhez már csak negyven percnyi smink kellett. Majdnem három hétig agyaltunk azon, milyen legyen a haja [azokban a jelenetekben]. Levágtuk, tettünk bele dolgokat, újra levágtuk, parókával is próbálkoztunk. Egy nap egyszerűen bementem egy ollóval a kezemben és levágtam a saját hajam. Azt mondtam, "Oké, ezt kellett tennie". Egy kicsit félelmetes volt.
Forrás: TheVogue

3 megjegyzés:

  1. Nikoletta Skarlatos hmm akár magyar származású is lehet :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nekem is eszembe jutott :)
      Jena meg minden interjúval egyre szimpatikusabb.

      Törlés
  2. Jesszus, hát sose gondoltam, hogy ennyi időt és energiát ölnek bele még az Arénás hajuk kinézetébe is...
    Viszont Jena-t minden interjúval egyre jobban és jobban kedvelem, pedig már évek óta ,,ismerem".

    VálaszTörlés