2013. augusztus 9., péntek

Éhezők Viadala gyerektábor

Na, ez a bejegyzés most lehet, hogy felszítja az érzelmeket, bár nem az a célom, sokkal inkább azért hozom a bejegyzést, mert engem érdekel, mi is ez az egész, amit találtam, illetve, amiről rengeteg cikk került elő kinn az elmúlt napokban. Ezúttal nem fordítok, hanem csak egy összefoglalót írok az általam talált cikkekből.

A lényeg, hogy Floridában egy olyan gyerektábort indítottak nemrégiben, amely az Éhezők Viadalára épül. A tábor alapkoncepciója szerint ugyan bár erőszak nem szerepel a programban, a 26 táborlakónak azonban az a feladata/célja, hogy begyűjtsék társaik zászlóit, ezzel helyettesítve "megölésüket". A szülőket tehát azzal nyugtatják, igazából gyilkolászásról nincs szó. Ráadásul, hogy még inkább elhitessék mindenkivel, hogy itt nem az erőszak dominál, a zászlók megszerzését sem "gyilkosságnak", hanem egy-egy "élet begyűjtésének" nevezik. Aki pedig a tábor végére a legtöbb életet/zászlót begyűjti, az lesz a győztes.

Ami a durva, hogy az egyhetes tábor közepére a pszichológusok és a tábor vezetői egyre nagyobb megrökönyödéssel tapasztalták, hogy elképzelésük ellenére nő az erőszak a táborlakó gyerekek között. emiatt aztán féltávnál a tábor vezetősége úgy határozott, újragondolják a tábor küldetését és erőszakos játékok helyett inkább csapatépítésbe fognak. Forrás: NewsFeed

A TampaBay cikke részletesebben mesél a táborban töltött időről, sőt képeket is mellékel.
Azért itt már megdöbbentőbb dolgoról is olvashatunk. :/


Állítólag első napokban a 12-14 éves gyerekek között ilyen beszélgetések zajlottak:
- Nem akarlak megölni! - mondta egyik kislány a barátnőjének, mire a következő választ kapta:
- Én valószínűleg téged öllek meg először. Lehet, hogy leszúrlak.
Egy másik páros kicsit bizonytalan volt, hogyan is fogjanak a tábori programba:
- Mit csináljunk először? Öljük meg egymást?
Az egyik kisfiú pedig így nyilatkozott:
- Ha meg kell halnom, legalább maradjak önmagam akkor íjjal lőjenek le. Nem akarom, hogy karddal szúrjanak le, inkább lőjenek le.
A tábor pszichológusai ezek hallatán kaptak a fejükhöz és próbálták elmagyarázni, hogy nem az erőszakról szól ez a hét. Vajon akkor miről?

Elviekben - a könyvekhez hasonlóan - a hét első néhány napjában a pénteki Éhezők Viadala szimulációra készültek volna a gyerekek, akik így ismerkedtek egymással az első napokban:
- Nektek mi az erősségetek? Nekünk a fegyverek - így a tábor egyik legfiatalabb lakója, egy 10 éves kisfiú.
- A miénk is félig meddig a fegyverek - válaszolta egy 12 éves társa. - Kössünk szövetséget?
Egy helyiségben néhány lány Éhezők Viadala posztert dekorált, egyikük a következőt írta rá nagybetűkkel: "AKI VESZÍT, AZ MEGHAL!"

Suzanne Toler a Dél-Floridai Egyetem gyermek szakpszichológusa szerint a gyerekek nem fogják fel igazán miről is beszélnek. A számítógépes játékok generációjában felnőtt gyerekek számára a halál nem egy végleges dolog, hanem egy új élet kezdete. Azért sem tartja jó ötletnek a tábort, mert azt mondja, ha egy gyerek olvas vagy megnézi az erőszakot, akkor a gyilkosság távol áll tőlük. Ám ha belekerülnek egy ilyen szerepjátékba, közelebb kerül hozzájuk. Elmondása szerint a tábor koncepciója átgondolatlan volt.

Szerdán délben közölték a gyerekekkel, hogy megváltoznak a pénteki Viadal szabályai. Senki nem fog "meggyilkolni" senkit, csak az életüket jelképező zászlókat gyűjthetik be egymástól, amivel kettős céljuk volt a szervezőknek: egyrészt, hogy senki ne kerüljön ki túl hamar a játékból és nézze azt a partvonalról, másrészt ezzel kívánták elérni, hogy kevéssé érezzék sajátjuknak a gyerekek az erőszakot. 
Csapatépítő játékként a gyerekeket párokra osztották, és úgy kellett végighaladniuk egy bólyákból, baseball kesztyűkből, hullahopp karikákból álló akadálypályán (aknamezőn), hogy az egyikük szeme be volt kötve és csak a másik hangja irányította. 

Ennek ellenére a pénteki Viadal nem ment zökkenőmentesen. A gyerekek erőszakosan játszottak, volt olyan 11 éves kisfiú, akit megtapostak, akibe belerúgtak :(

Íme két kép a hangulatból:

A Viadal kezdete
Ezeket a tárgyakat lehetett megszerezni a "Bőségszaruból".
Nyilván mindenki tudta: a könyv a leghaszontalanabb :(
Hááát, ööö, bár a cikkek felfedezésekor sem volt elszállva a dologtól, de nem sejtettem, hogy ezt találom. Mert bevallom, szerintem lehetne érdekes, izgalmas Éhezők Viadala hangulatú tábort összehozni úgy is, hogy tényleg csak játékos vetélkedés legyen benne, nem pedig erőszak. És ebben a tábor szervezőinek hatalmas szerepe, felelőssége van.
Ráadásul, aki kicsit érettebb az tudja, hogy az Éhezők Viadala sorozatban a Viadal "csak" a felszín. A sorozat sokkal mélyebb dolgokról szól, bár tény, hogy az ilyen korú gyerekek számára kevéssé érhető.

De azért tetszik, amit a Comlex cikke fűz hozzá, talán én is ezzel zárnám a bejegyzést:
"Jennifer Lawrence jelenléte elsimíthatta volna a dolgokat, ez azonban nem történt meg."

2 megjegyzés:

  1. hahaha, legutolsó mondat.:D
    Amúgy, nem értem, hogy miért engedik egyáltalán hogy egy 10 éves gyerek megnézze ezt a filmet. Az első aréna jelenet ( a Bőségszarunál történt összecsapások ) már nem való egy 10 évesnek. De amúgy nagyon jó lenne egy ilyen tábort össze hozni, persze normális szervezettséggel, tábortűz, éjszakai "bátorság túra" és valami cél amit elkel érni a tábor végére. Tök tutin meg lehetne csinálni.:) Erőszak nélkül..:))

    VálaszTörlés
  2. Juj, ez tényleg tökre durva...
    Mikor megláttam a címet, arra gondoltam: "Anyám, nekem el kell mennem abba a táborba!" - aztán az összefoglalód végére megváltozott a véleményem. Amúgy szerintem ebből is látszik, hogy az emberek mennyire élveznének egy ilyen műsort, mondjuk ha nem valódiból kéne megölniük egymást, hanem pl. úgy, mint a paintballban. Szórakoztató, de izgalmas és egyben félelmetes is lenne, ilyesmi az a Capture vagy mi is ugye, szerintem az alapkoncepció nem is annyira rossz, de szigorúan csak értelmileg komoly és fejlett emberekkel játszatnám, nem pedig gyerekekkel egy táborban...

    VálaszTörlés