2013. augusztus 20., kedd

Danny Strong interjú-részlet

Danny Stronggal a CraveOnline készített interjút, amelyben a Kiválasztott forgatókönyvéről is szó esik.

Kicsit más területre tévedsz, amikor ismert sorozat regényeinek filmadaptációját készíted el. A Kiválasztott már két részes volt, amikor leszerződtettek?
Igen.

Vagyis úgy kezdtél bele a harmadik könyvbe, hogy azon gondolkodtál, hogy hol érjen véget az első rész?*
Erről nem igazán beszélhetek, de volt egy előkészítő csapat, amely kereste a Kiválasztott forgatókönyvének íróját, és ők már tudták, hogy két film készül belőle, vagyis a pályázatomnak, amit be kellett adnom, egyik része az volt, hogy be kellett mutatnom, hogy írnám meg a két részt. De elsőre csak az első rész forgatókönyvének megírására szerződtettek le, majd amikor azt leadtam, akkor szerződtettek le a második részre is.

Ó, akkor először úgy volt, hogy lehet, hogy csak egy részt írsz meg?
Igen. 


Ez érdekes. Miben különbözik a Kiválasztott és az Elveszett jelkép világa a politikai történelmi filmek forgatókönyvének világától?
Ezt sokszor kérdezik, és még mindig nem tudom, mit válaszoljak, mert minden alkalommal, amikor ránézek az üres lapokra, és mindig, amikor újraírok valamit, bizonyos mértékig mindegy nekem, miről is van szó. Csak arra törekszem, hogy a jelenetek megállják a helyüket. Ez mindig kihívást jelent, bármilyen történetről is legyen szó. Történelmi filmek esetében azért kihívás mert forgatókönyvíróként azért megköti a kezemet a történelem. [...]

A regények esetében a könyvtől függően sok mindent megváltoztathat az ember. Néhány könyv esetében az embernek nagyobb szabadsága van arra, hogy kreatív legyen, más könyvek esetén pedig kevésbé, épp azért, mert a könyvek nagyszerűek. Az ember szeretne beleírni mindent a filmbe, és mivel ezek nagy népszerűségnek örvendenek, az embernek nincs is nagy tere arra, hogy szabadon interpretáljon. [...]

Akkor az Éhezők Viadala és a Dan Brown film esetén sem sok szabadságod volt, ugye?
Igen, nos én nem szeretnék nagyon belemenni a részletekbe, hogy hogyan is közelítettem meg őket, mert erről nem beszélhetek.
Forrás: CraveOnline

* Volt egy komment a tegnapi nap során, amelyet valaki (névtelenül ezért nem tudom személyesen neki címezni a kérésemet, de szerintem az illető tudni fogja, hogy rá gondolok :), írt egy kommentet a Kiválasztott 2. részének aloldalához arról, hogy szerinte hol kellene szétszedni a két könyvet. Semmi gondom nem volt a kommenttel, csak az aloldalaknál nem szeretném, ha lennének kommentek, ezért elrejtettem, de nyugodtan írd ide, amit szerettél volna, ide úgyis passzol is. És elnézést, most már arra az aloldalra is be van állítva, hogy ne lehessen kommentelni, de a bejegyzésekhez lehet!!

3 megjegyzés:

  1. Én a magam részéről ott vágnám el, amikor Peetát visszahozzák, és kiderül, hogy eltérítették. Bár lehet, az első film így nem lesz túl eseménydús, de abból jó függővéget lehetne csinálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is arra tippelnék.
      És azért lenne ott történés. Sok-sok Gale, imádni fogom azt a filmet ;)
      Viccet félretéve azért a 13. körzet bemutatása, visszalátogatás a 12.-be, mire Katniss ráveszi magát, hogy vállalja a vezető szerepét, azért van egy kiruccanás a 8. körzetbe, két promófilm próbálkozás, Peeta TV üzenetei, a bombázás, és aztán a kiszabadítás, meg a találkozás...
      Egyszerűen kizártnak tartom, hogy máshol szedjék szét, annyira nincs ott másra tér. Emlékszem, amikor olvastam (meg amikor újraolvastam is), arra figyeltem ott a közepén, hol lehetne elvágni, de sehol.

      Viszont így meg az utolsó film egy nagy-nagy háború lesz, és félek, azt már nem fogom kedvelni :/

      Törlés
    2. Én is egyetértek veletek de akkor a 2. film tényleg nem szólna másról csak a háborúról. Mert az oké, hogy Katniss a könyvben Peetára gondol meg még sok másra, de a film az nem tudja átadni úgy az érzelmeket (szerintem) mint a könyv (Ha van aki érti mire gondolok) . Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogják megoldani. :))

      Törlés