2013. július 13., szombat

Ki legyen Alma Coin? - 2. rész

A [kinti] rajongói oldalak összefogása nem adja fel, tovább agyalnak, ki lenne alkalmas vagy kit látnának ők szívesen a Kiválasztott filmek egyik fő alakjaként, Alma Coin-ként. A sorozat 1. részét már itt olvashattátok korábban, közben Julianne Moore neve komolyabban is felvetődött, most pedig újabb 5 névvel gazdagodunk:


Katey Sagalt leginkább a Rém rendes családból ismerhetjük, ahol Peggy Bundy szerepét alakította hosszú éveken át. Nem mondhatni ugyan, hogy benne maradt ebben a szerep-skatulyában, mert aztán szerepelt a Lost-ban és a Kemény motorosok című sorozatban is. Leginkább az szól mellette, hogy megfelelő az életkora, ám a kintiek sem annyira gondolják komolyan, hogy alkalmas lenne a szerepre, és ezt elég egybehangzóan állítják, szóval magam sem értem, miért is került bele a szórásba. Van, aki a beszédtempóját tartja túl lassúnak, mások túl jellegzetes arcvonásai és hangja miatt aggódnának, hogy nehéz lenne elvonatkoztatni TV-s szerepeitől, van aki pedig azt gondolja, színészileg kellene összekapni magát a színésznőnek, hogy alkalmas legyen a szerepre.



Sela Ward-ot legtöbben szerintem a Dr. House-ban láthattuk, ahol House exbarátnőjét alakítja, Stacy Warnert alakítja. Olyan filmekben szerepelt még, mint a Holnapután, Hullámtörők és A mostohaapa. Én ugyan ezekben a szerepekben nem láttam, de a kintiek azt mondják, amit én is látok a kép alapján is, hogy Ward karakterei kedves, gondoskodó, anyáskodó karakterek, és nehéz lenne elképzelni, amint a színésznő a kőkemény és érzéketlen Alma Coin-t alakítja. Mások azt mondják, a Még egyszer és újrá-ban nagyon jó alakítást nyújtott Lily Manning szerepében, amiért Emmy és Golden Globe díjakat is bezsebelt, ezért - valószínűleg - képes bármilyen szerepet, így akár Alma Coinét is eljátszani.



Jessica Tuck is sorozat színésznő, őt talán a True Blood - Inni és élni hagyni-ból ismerhetjük. A kép alapján számomra is meggyőző, és a kintiek is azt mondják, őt jól el tudják képzelni, amint egy olyasvalakit alakít, akinek komoly politikai hatalma, befolyása van, hogy meg tudja győzni az embereket, miközben a háttérben olyan, mint egy álnok kígyó. Az egyetlen félelem vele kapcsolatban, hogy a kintiek úgy gondolják, Coin szerepére feltétlenül valami ismertebb színésznőt fognak választani, ám Jessica Tuck nem az a kategória.


Helen Hunt végre inkább moziszínésznő, akit olyan filmekben láthattunk, mint a Twister, Mi kell a nőnek?, Bobby Kennedy - A végzetes nap, Életem a szörf vagy A kezelés. A Helen Hunt által alakított korábbi karakterekre jellemző, hogy erősek ugyan, ám egyikük sem manipulatív vagy kegyetlen. A kintiek véleménye nagyon szór: van, aki azt gondolja, hogy igaz, hogy Helen Hunt kora épp megfelelő, mégsem tartják alkalmasnak a szerepre, mások szerint viszont Hunt eljutott karrierjének arra a pontjára, amikor megérdemelne egy ilyen kaliberű szerepet és életre is tudná kelteni Alma Coint.




Helen Mirrent kell talán legkevésbé bemutatni, de aki kevésbé tudná hova tenni: a színésznő alakította A királynő című film címszerepét 2006-ban, láthattuk a Nemzet aranya 2. részében, ő volt az egyik főszereplője a Szabó Magda által írt és Szabó István által rendezett Az ajtó című filmnek, és idén a RED 2-ben is megnézhetjük. Többszörös Oscar- és Golden Globe díjas színésznő, megjelenése alapján - számomra - egyértelműen - Coin, tehetsége pedig egyértelműen alkalmassá teszi őt a szerep megfelelő eljátszására. Egyetlen dolog, ami ellene szólhat az az életkora, hiszen a színésznő 68 éves, de abban a kintiek is egyetértenek, hogy ezen a problémán egy kis smink segíthet. A képe alapján a Photoshop-zseni Nikolának is ő a befutója, talán nem is olyan véletlenül.


Forrás: Nikola Nickart

3 megjegyzés:

  1. Én Helen Mirren-t tudnám legjobban elképzelni Coin-kénk

    VálaszTörlés
  2. Én legjobban Helen Mirren-t tudnám elképzelni Coin-ként,de Helen Hunt-ot is eltudnám képzelni.

    VálaszTörlés
  3. Nem, nem, nem. Én pont a ti blogotokon láttam egy képet az elképzelt Alma Coin-ról, még mielőtt olvastam volna A Kiválasztott-at, és ezért direkt az ő képében képzeltem el Coin-t, mert azt hittem, hogy már ő fogja játszani. Akkor most mi van ezzel?
    https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcT5Fem7LsIQJiGeix7vdTuhEFRkGAkZ-fZbfgZL2av1TJR1nmmj

    VálaszTörlés