2013. május 21., kedd

Innen-onnan, 53.

Mert közben vegyes hírek is vannak. Jennifert mondjuk kilőttem az előző bejegyzésben, de azért vannak hírek a többiekről is.

Liam Hemsworth ölébe újabb filmszerep pottyant.
A filmről annyit tudni, hogy a címe Aurora Rising, és egy fiatal, dél-kaliforniai szörfösről szól, akiből vadászpilóta lesz és egy zavaros harci küldetést követően egy elit csapat tagjai közé válogatják, akik egy új generációs repülőgépet tesztelnek, épp amikor egy nemzetközi konfliktus bontakozik ki.

A cikk amúgy azt is megírja, hogy Liam másik filmje, a Paranoia című kémthriller, amelynek forgatásáról korábban többször is láttunk már képeket augusztus 16-tól látható a kinti mozikban. via THR

Egyébiránt, mint tudjuk, Liam ott volt Cannes-ban, a Filmfesztiválon, és sok-sok képet láthattatok már róla, de Liamot korábban a Belvedere Partyján is lencsevégre kapták:

Forrás: JustJared

A folytatásban legelőszöris egy kis Josh (rövidke interjúval), és néhány filmszerep hír és forgatási kép következik:



Tudom, hogy Josh-t is sokan hiányoljátok, de ő még egyrészről a Panamát forgatja, másrészről pedig gőzerővel promózza az Epicet. Ezzel a filmmel nekem csak olyan jellegű fenntartásaim vannak, hogy ez egy animációs film, amelyben karakterének Josh csak a hangját kölcsönzi. A film amúgy nálunk is látható a mozikban éppen most csütörtöktől, május 23-ától A zöld urai címen, szinkronosan, tehát épp Joshból nem sok minden marad benne. Azonban, hogy legalább egy kis hangulatot idézzek tőle, fordítok egy rövidke interjút a szerepével kapcsolatban:

Miért érdemes a Twist magazin olvasóinak elmenni a moziba és megnézni a filmet?
Azt hiszem, az egyik, ami sokak számára lehet vonzó, az a film képi világa. Olyan szép - klassz látni, amikor az anyatermészet egy ilyen másik szinten kel életre. És ez egy komoly történet. Olvasóitok abban a korban vannak, amikor keresik önmagukat, és épp ezen megy keresztül a karakterem, Nod is. Megpróbálja megtalálni a helyét a világban, így sokakhoz nagyon közel állhat.

Miben hasonlítasz és miben térsz el a karakteredtől? 
Szerintem én is magaménak érzem ezt a központi, egyfajta szabad szellemű hozzáállást, amit Nod - és a magam módján teszem a dolgaimat. Szerintem azonban Nod kicsit felelőtlen. Ami engem illet, kilenc éves korom óta színészkedem és sok olyan felelősség hárult rám, ami más gyerekre nem. Szóval én úgy nőttem fel, hogy felelősségteljessé váltam, ebben a tekintetben tehát különbözünk.

Ha fognánk és az Epic világába repítenénk, hogyan boldogulnál?
Nem okozna gondot. Szeretek kinn lenni a szabadban, imádom a vadont, szeretek sátorozni és túrázni, gyerekként pedig mindig használtam a képzelőerőmet, hogy más világokat alkossak meg. Úgyhogy szerintem elég jól bele tudnék illeszkedni az Epic világába. Forrás - Szöveg: Twistmagazin; Kép: Fanpop

Úgy látom, ma pasis napunk van, mert következő áldozatunk, akiről híreket kaptunk, nem más, mint Sam Claflin. Samről ugyanis több forgatási kép érkezett az elmúlt időszakból, amikor is a Love, Rosie című filmet forgatta - többek között - Lily Collins társaságában:

Forrás: Just Jared, de ITT is van még :)

Mint azt is tudjuk, Sam szintén ott volt a Cannes-i filmfesztiválon, ahol azon kívül, hogy a Futótüzet promózta, kiderült, hogy a Lionsgate megvásárolta egyik nemrégiben forgatott filmjének, a The Quiet Ones-nak a forgalmazási jogait. A filmről ITT olvashattatok korábban. Forrás: THR

Sam Claflin szintén új szereppel gazdagodott: Max Irons és Douglas Booth társaságában szerepelhet a Posh című filmben, amelyről itt már írtam, hogy jó esély van rá.
A film az Oxfordi Egyetem diákelitjének egy rétegét mutatja be, akik elhatározzák, hogy csatlakoznak a Riot Club-hoz, amely egy olyan hely, ahol az ember egyetlen este alatt megalapozhatja vagy eljátszhatja hírnevét. Forrás: THR

Az új szerepeket vállalók sorába csatlakozik Jena Malone, aki Joaquin Phoenix, Owen Wilson, Benicio Del Toro és Reese Witherspoon mellett szerepelhet az Inherent Vice című filmben. A film egyébiránt egy könnyű krimi, amely egy marihuánát fogyasztó magándetektívről szól, akit Doc Sportellonak (Phoenix) hívnak, és aki egy eltűnési ügyben nyomoz, amelynek sokkal komolyabb következményei lesznek, mint ami várható volt.

Mi már elviekben megnézhettük, ehhez képest az USÁ-ban elviekben csak valamikor júniustól látható Toby Jones Berberian Sound Studio című horrorja, amelyhez ez alkalomból jelent meg még újabb előzetes. A filmről ITT olvashattok részletesebben:


Leven Rambin a Seven Minutes című film forgatásáról tett fel magáról képet Instagram oldalára:


Alexander Ludwig is forgat, ő a When the Game Stands Tall című filmet, és erről is vannak forgatási képeink:

Forrás: Just Jared

És végül még egy forgatási kép, ezúttal Alan Ritchsonról, aki a Tini Nindzsa Teknőcök legújabb feldolgozását forgatja:

Forrás: NoelFisherFans

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése