2013. március 27., szerda

Éhezők Viadala Kihívás, 22. nap: Melyik a kedvenced a sorozat három kötete közül?

Biztosan Ti is találkoztatok már a Facebookon a "Kihívás-sorozatok" egy-egy darabjaival, például a 30 napos dal-kihívással vagy 100 napos film-kihívással, stb. Ennek a mintájára készült a 30 (illetve 31) napos  Éhezők Viadala kihívás.

Egyébiránt az oldalsávba kikerült a rovat, aki utólag szeretne írni, egy kattintásra megkapja így az összes lefutott kérdést!
Örülök, hogy a rovat ilyen nagy népszerűségnek és érdeklődésnek örvend :)


Végre egy jó kérdés és igazából nem is értem, miért nem ez volt a legelső :) És erre legalább mindenkinek lesz konkrét és határozott válasza.


Nekem például az Éhezők Viadala, az első kötet. A borzongással vegyes érdeklődés után a könyv beváltotta reményeimet, de azon túl is mutatott. A könyv nem csupán izgalmas, kalandos, fordulatos volt, hanem elgondolkodtató, mély és volt mondanivalója is. Megszerettem a 12. körzet hangulatát, a karakterek sajátosságait és úgy éreztem, valami nagyon egyedit kaptam, amit előtte még nem.
Nálam ez az érzés annyira intenzív volt, hogy - mint azt már párszor megfogalmaztam korábban - a könyv olvasása után hosszú hónapokig fel sem merült bennem, hogy én elolvasom a következő kötet(ek)et. Persze aztán, amikor elolvastam a Futótüzet, abban sem csalódtam, de azért nekem mindig az Éhezők Viadala marad a kedvenc.

Várom a Ti válaszaitokat is itt is, és majd kiteszek oldalsávba is egy szavazást, ott is kattolhattok!

21 megjegyzés:

  1. Nekem szintén az Éhezők Viadala;hiszen Katniss most van először a viadalon,és amikor megismeri ezt a borzalmas arénát, akkor csakis a saját képességeire hagyatkozva tudtak kijutni Peetával.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen mindent leírtál amit én is felsoroltam volna hogy miért az Éhezők Viadala a kedvencem :D

      Törlés
  2. Én nehezen tudok dönteni a Futótűz és a Kiválasztott között. Talán a Futótűz nyer egy hajszálnyival. Számomra az Éhezők Viadala a 3. helyre szorul és nem csupán egy hajszálnyival. A másik két kötet történései valahogy számomra sokkal dinamikusabbak, izgalmasabbak. Mindegyik könyvet imádom, de ha rangsorolnom kell, akkor 1. Futótűz, 2. Kiválasztott, 3. Éhezők Viadala.

    VálaszTörlés
  3. Egyet ertek az elottem szoloval :) 1.Futotuz 2.Kivalasztott 3.Ehezok Viadala (de amugy mind a harmat imadom)

    VálaszTörlés
  4. Egyet ertek az elottem szoloval :) 1.Futotuz 2.Kivalasztott 3.Ehezok Viadala (de amugy mind a harmat imadom)

    VálaszTörlés
  5. Nekem is,de nálam nem volt kérdés hogy a Futótűz e az első.Ez egyértelmű de azért az én kedvencem mégis mind együt.

    VálaszTörlés
  6. Ezen már csomószor gondolkoztam, de soha nem tudtam dönteni Az éhezők viadala és a Futótűz között... Szóval még mindig nem tudom, de az biztos, hogy nálam a harmadik helyen a Kiválasztott van.

    VálaszTörlés
  7. Nekem a Futótűz :) Aztán az Éhezők Viadala és a Kiválasztott. A Futótűzben (szerintem) az a legjobb, hogy már benne van a lázadás is egy kicsit, ráadásul még ott van a Viadal is.

    VálaszTörlés
  8. 1.Futótűz és az Éhezők viadala
    2.A kiválasztott

    VálaszTörlés
  9. Végre egy jó kérdés :D
    Bár konkrét választ így se nagyon tudok adni, mert nekem az Éhezők Viadala és a Futótűz nagyon egy szinten, tőlük pedig jócskán lemaradva a Kiválasztott. Most egy picit a Futótűz fele húz inkább a szívem, de szerintem ebben benne van az is, hogy nagyon várom a filmet :) Aztán meg, ha újra kézbe veszem az első könyvet...

    VálaszTörlés
  10. Futótűz. Pörgös,izgalmas,és ebbe tudtam leginkább beleélni magam.

    VálaszTörlés
  11. Az én válaszom is Futótűz. Nagyon tetszett, hogy az elején kaptunk életképeket a 12. körzetből, de szemernyit megismerhettük a többi körzetet is, meg aztán a kapitóliumi részek is jók voltak, sőt, izgalmasak. Mindezt viszont felülmúlta a viadal, főképp maga az aréna. Király volt, hogy elrugaszkodottabb, kicsit sci-fi-sebb és, hogy olyan rejtélyes. Az egész regényre nézve meg csak azt tudom mondani, mint az előttem szóló: pörgős, izgalmas, és ebbe tudtam leginkább beleélni magam.
    (ezután jön Az Éhezők Viadala, majd A Kiválasztott.

    VálaszTörlés
  12. Catching Fire <3 Számomra az a legjobb,és legpörgősebb meg minden :D
    A másik 2 egy szinten van nekem :)

    VálaszTörlés
  13. Futótűz :) Az első is nagyon jó, de számomra a Futótűz izgalmasabb (bár lehet azért, mert először a filmet láttam... :D ) ééés ami még fontosabb, Katniss és Peeta ebben a kötetben sokkal közelebb kerülnek egymáshoz :)

    VálaszTörlés
  14. A legjobban az Éhezők viadala és a Futótűz tetszett. Az első
    azért, mert igazából előbb láttam a filmet, de valahogy mégis
    alig bírtam lerakni , mert annyi új dolog volt benne és
    akkor még újak a dolgok, mivel ez az első viadal:) A 2. Kötet meg
    azért tetszik mert megismerjük kicsit jobban a 12. Körzetet
    az ott élő embereket, és ami nagyon tetszett hogy Galeről is
    többet tudunk meg.
    3. A kiválasztott

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocs kicsit hülyén írtam mert telóról vagyok:)))
      Klau

      Törlés
  15. Nálam a Futótűz a nyerő az aréna miatt. Viszont a másik kettő sincs leszakadva tőle:)

    VálaszTörlés
  16. Nekem sorban jön 1. Az éhezők viadala, 2. Futótűz, 3. Kiválasztott.:)Az első kötetet már leírta Ancsi, hogy miért szeretem. A Futótűz csak egy hangyányival van lemaradva, de már azt is írtátok, legjobban azért szeretem, mert Peeta és Katniss kapcsolata egyre mélyebb lesz, és Gale is többet szerepel. A Kiválasztott nekem egy picit már zavaros, főleg a vége, érezni lehet, hogy Katniss kicsit megkattan, amit mondjuk teljesen megértek. Voltam olyan megszállott, hogy amikor először olvastam a könyvet, amint befejeztem a harmadik részt, már kezdtem is elölről az egészet. És ahogy a 3. után olvastam az elsőt nagyon szembetűnő volt a különbség Katniss gondolkodásmódjában. De persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne ez is jó könyv. Így is messze a legjobb könyvek közé tartozik.

    VálaszTörlés
  17. Nálam A kiválasztott a nyerő. :) Szerintem ennek a könyvnek a legmélyebb mögöttes tartalma, és nagyon tetszett, hogy az írónő semmit sem szépítve ábrázolta a háború borzalmait, és hogy mit tud ez művelni az emberek lelkével, hatásos volt, de nem hatásvadász. A 2. helyezett számomra Az éhezők viadala, az újdonság varázsa miatt, bár sejtettem mi lesz a vége, és így azért nem volt olyan nagy izgalom, mint a másik két kötet. A 3. a Futótűz, amit szintén nagyon szerettem, de a közepe tájékán nekem kicsit vontatottnak tűnt.

    VálaszTörlés
  18. Nekem is sorban jön. 1.Éhezők viadala

    VálaszTörlés