2013. március 20., szerda

Éhezők Viadala Kihívás, 19. nap: Kedvenc párosod

Biztosan Ti is találkoztatok már a Facebookon a "Kihívás-sorozatok" egy-egy darabjaival, például a 30 napos dal-kihívással vagy 100 napos film-kihívással, stb. Ennek a mintájára készült a 30 (illetve 31) napos  Éhezők Viadala kihívás.

Egyébiránt az oldalsávba kikerült a rovat, aki utólag szeretne írni, egy kattintásra megkapja így az összes lefutott kérdést!
Örülök, hogy a rovat ilyen nagy népszerűségnek és érdeklődésnek örvend :)


Na, akkor megint egy idióta furcsa kérdéssorozat következik. Az eredeti angolban a "pairing" szó szerepel, amikor pedig utánakerestem, a kintiek úgy segítettek egy hasonló kérdezőnek, hogy itt effektíve egy párról van szó, de én úgy értelmezem, hogy nem feltétlenül szerelmes párra lehet csak gondolni, hanem akár Kiválasztott társakra is, vagy Kiválasztott-Mentor párra, bármi, ezért inkább a "páros" szó, mint a "pár". Megint csak Rátok bízom, hogyan értelmezitek a kérdést, és izgatottan várom a válaszokat.

Én meg maradok unalmas, és ismét kiállok amellett, hogy az én kedvenc párosom, Katniss és Gale.
És még idézem is, hogy szerintem miért.

"Aztán egy nap kinyitom a szemem, és egy olyan ember áll az ágyam mellett, akit nem tudok kizárni a tudatomból. Valaki, aki nem fog könyörögni nekem, nem fog a lelkemre beszélni, hogy másítsam meg az elhatározásomat, mert ő az egyetlen, aki tudja, hogy valójában milyen vagyok.
– Gale – suttogom."
Részlet Suzanne Collins: Futótűz című regényéből.


"– Vadludak – kiáltom Gale-nek. Ebből pontosan tudja, mit akarok. Amikor vándormadarakra vadásztunk, kifejlesztettünk egy módszert, hogy még véletlenül se vegyük célba ugyanazt az állatot. Én mindig a V alakban repülő madarak tőlünk távolabb eső szárán szemelem ki a célpontomat, Gale pedig a hozzánk közelebb esőn, az elöl repülő madárra pedig felváltva lövünk. Nincs is több időnk."
Részlet Suzanne Collins: A Kiválasztott című regényéből.

30 megjegyzés:

  1. Nekem Haymitc-Effie!

    VálaszTörlés
  2. A második kötetből a "hatos" (Katniss, Peeta, Finnick, Johanna, Beetee, Wiress) , valamint Brutus és Enobaria (ah, most mennyien megutáltak :D) "bajtársi" szövetségét bírom.

    Ha a szerelmes oldalt nézzük, a Finnick+Annie párosítás tetszik legjobban, meg hát örültem volna, hogyha Katniss Gale-lel jön össze.

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Na, ebben biztos voltam, hogy lesz, aki írni fogja :) De jogos. Klassz páros ők is!!

      Törlés
    2. Tökéletesek. (Szerintem.) :)

      Törlés
  4. Én maradok a "megszokottnál" Katniss és Peeta :)

    VálaszTörlés
  5. Ha szerelmes párról van szó: Finnick és Annie
    Ha pedig nem: Finnick és Katniss (Szerettem a közös jeleneteiket :) )

    VálaszTörlés
  6. Egyetértek Ágival: Finnick és Katniss...imádtam őket :)
    De nagyon megszerettem a Futótűzben Katniss és Haymitch csipkelődő párosát is :)

    VálaszTörlés
  7. Snow-Katniss..:) Peeta-Katniss és igen a Finnick- Katniss jeleneteket én is imádtam.:DD
    És a legnagyobb kedvenc:
    Beete és Wiress

    VálaszTörlés
  8. Nekem Katniss Johanna páros a kiválasztottból.Mivel az elején még szinte gyűlölik egymást,de a kórházi szomszédság alatt és az együttlakás utan baráttá váltak.Haymitch is barátként nevezi meg Katnisst,mikor Johann visszakerül és Katniss gesztusa is ezt sugallja.Tetszik ahogyan fejlődik a kapcsolatuk és segítik egymást.
    Ncsi / Enikő (csak telóról írok)

    VálaszTörlés
  9. Höhh, én semmit sem tudok egyre szűkíteni. XD Ha szerelmespár, akkor Katniss és Peeta, illetve Finnick és Annie. Ha meg egyéb páros, akkor Finnick és Katniss, illetve Effie és Haymitch ("Lazíts a fűződön, és igyál valamit!")

    VálaszTörlés
  10. cato és clove marvell és glimmer KATNISS ÉS GALE/FINNICK
    Finnick és Annie :D

    VálaszTörlés
  11. Van "unalmas" válaszom:) Katniss és Peeta.
    Aztán kevésbé unalmasból nem tudok választani, úgyhogy: Effie és Haymitch, Finnick és Mags, aztán Katniss vagy Johanna, vagy Finnick társaságában. De azt hiszem az Annie-Finnick párost sem tudom kihagyni.
    (Végülis ahogy így nézem szinte az összes lehetséges választást felsoroltam... na mindegy, így sikerült;))

    VálaszTörlés
  12. Finnick és Annie, valamint Haymitch és Katniss

    VálaszTörlés
  13. Milyen furcsa, hogy bár tegnap leírtam a válaszom, most mégsem látom itt. Na mindegy, leírom még egyszer. :D

    Bajtársi szövetségek:
    1:"A hatos" (Katniss, Johanna, Peeta, Finnick, Wiress, Beetee)
    2:Brutus-Enobaria (ah, most mennyien megutáltatok... :D)

    Szerelmes pár: Finncik+Annie

    VálaszTörlés
  14. Ne maradjon ki egy különleges páros: Katniss és Kökörcsin.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Júj tényleg! Eszembe se jutott, pedig ők is egy nagyon jó pár(os)! Jó, hogy mondod!

      Törlés
  15. Mindenki olyat írt, akiket nagyon szeretek, de egyet még hozzátennék: Castor és Pollux.
    De tény, hogy a Finnick-Annie illetve a Finnick-Katniss párost szeretem a legjobban.

    VálaszTörlés
  16. Nekem a Katniss-Haymitch páros az abszolút kedvencem. Érdekes a kapcsolatuk, sok hullámvölggyel.Van, hogy gyűlölik a másikat, de még maguknak se vallják be, hogy igazából kedvelik egymást. Peetának van igaza, hogy túlságosan hasonlítanak.:D

    VálaszTörlés
  17. prim és katniss

    VálaszTörlés
  18. szerelmespárból Katniss és Peeta és egyébként pedig Haymitch és Effie :)

    VálaszTörlés
  19. Katniss és Peeta vmint Katniss és Finnick.. :) ja és Effie & Haymitch

    VálaszTörlés
  20. Finnick-Annie<3 ez nem kérdés!Finnick a szerelmem:$$:D

    VálaszTörlés
  21. Lehet, hogy ezért sokan utáltok, de én kicsit kifejteném, hogy szerintem Katniss és Peeta miért illenek sokkal inkább egymáshoz, mint Katniss és Gale, illetve Katniss és Gale miért NEM illenek össze.

    Először is Katniss és Gale túlzottan hasonlítanak egymásra, szinte már ugyanolyanok. Ez egy barátságban nagyon jó, de szerelemben már nagyon előnytele: Egyikőjük sem szeret veszíteni, akármiben is, mindketten vitatkoznak apró dolgokon és kiállnak a véleményük mellett. Képzeljetek el így egy házaspárt. Bár Katniss A Kiválasztottban többször is megjegyezte, hogy Gale kegyetlen, szerintem ezzel leplezni akarta,azt, hogy ő is ugyanilyen. (Ezt bebizonyította, amikor a 76. éhezők viadalának megtartása mellett szavazott. Egyszerűen bosszút akart állni azokon, akik nem tehettek semmiről, így nevelték őket. Igen én megértem a kapitóliumiakat is: Ahhoz az életmódhoz szoktak hozzá, ez olyan mintha az indiánok olvasnák, hogy manapság csak úgy, a sport kedvéért vadásznak az emberek, szórakozásból. Bár ez kicsit más kategória, de akkor is ugyan az, mi nem érthetjük meg a jövőt, mi csak a mai kor érzéseivel viszonyulhatunk a Collins által megalkotott jövőhöz).
    Tehát Peeta nagyon más mint Katniss. Őszinte, megértő, jószívű, kedves (ezt egy fiúnál nevezhetjük gyengének is, de szerintem éppen ez az erős), egyszóval Katniss tökéletes ellentéte. Nem megy bele a lány vitáiba, megérti a problémáit, és saját gondjait félretéve segít neki. Katnissnek ilyen társra van szüksége. Gale nem tudta volna eléggé megérteni és megvigasztalni a testvére halála után, erre csak Peeta (szerintem Katniss ki is használta Peetát, ami nem volt szép dolog) volt jó, és kész. Ennyi. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megjegyzem, ezzel semmi újat nem mondtál, mert mindez benne volt a könyvben. Abba meg nem megyek bele, hogy egy stabil kapcsolat nem feltétlenül a különböző, hanem a kicsit hasonlóbb emberek között alakulhat ki - tapasztalataim szerint.
      De nem kell egyetértenünk :) Végülis ez egy mese.

      Törlés