2013. március 13., szerda

Éhezők Viadala Kihívás, 16. nap: Egy kérdés, amire nem kaptál választ


Biztosan Ti is találkoztatok már a Facebookon a "Kihívás-sorozatok" egy-egy darabjaival, például a 30 napos dal-kihívással vagy 100 napos film-kihívással, stb. Ennek a mintájára készült a 30 (illetve 31) napos  Éhezők Viadala kihívás.

Egyébiránt az oldalsávba kikerült a rovat, aki utólag szeretne írni, egy kattintásra megkapja így az összes lefutott kérdést!
Örülök, hogy a rovat ilyen nagy népszerűségnek és érdeklődésnek örvend :)


Lassan túl vagyunk a sorozat felén (ami után még nekem is lesz egy-két pótkérdésem :), de azt hiszem, a mai is érdekes kérdés. Az eredeti "kihívás" kérdése úgy hangzik, hogy "Egy kérdés, amelyre bárcsak választ kaptál volna". Valljuk be, nem könnyű. Igazából az én fejemben sok kérdés kavarog a könyv befejezése kapcsán. Érdekes, hogy Katniss mindvégig megfogalmazza, mi jár a fejében, épp csak a legfontosabb pillanatokban nem. Olyasmik érdekelnének például, hogy melyik az a pillanat számára, amikor rájön, hogy Coin is épp olyan diktátor, mint Snow. Vagy hogy miért szavaz, hogyan képes igennel szavazni egy utolsó viadalra. Persze sejtjük a választ, mégis én az az olvasó vagyok, aki szereti, ha a szájába rágják a tényeket.
És persze vannak bennem kérdések annak kapcsán hogyan állja meg helyét Katniss anyukája a 4. vagy Gale a 2. körzetben.

Ami azonban mégis a legjobban fúrja a kíváncsiságom, és erre a kérdésre sokáig reméltem is, hogy választ kapunk, még kisebb jelentőségű. Az első kötetben nem hagyott nyugodni az a kérdés, hogy hogyan halt meg Thresh az első kötetben? Mi zajlott közte és Cato között? Először abban bíztam, hogy megtudjuk, amikor Katniss visszanézi a Viadalt azon a bizonyos utolsó interjún, aztán pedig abban, hogy majd a filmből megtudjuk (persze tudom, olvastam erre egy lehetőséget, de az meg nem egyezett a könyves verzióval).

Ezúttal is várom azonban a Ti véleményeteket is, hogy Titeket mely kérdések foglalkoztattak a könyv olvasása során, vagy foglalkoztatnak akár azóta is.

30 megjegyzés:

  1. Nekem egyértelműen a Kapitólium ellen lázadók kapcsán maradtak megválaszolatlan kérdéseim: Haymitch mikortól csatlakozott a lázadók csapatához? Már akkor „bevették”, amikor a saját viadalát megnyerte? Vagy ő is egy alapító volt? Vagy csak akkor lett fontos Haymitch személye, amikor Katniss fellázadt? Egyáltalán mikor alakult ki a lázadók csapata?

    VálaszTörlés
  2. Nekem lenne pár kérdésem:
    -Mi történik Gale-lel a történet végén?
    -Hogyan zajlik a 76.Viadal?(dartbiritől megtudjuk ;) )
    -Mi lesz Haymitch-el,Johannával és a 13. körzetben maradtakkal?
    -Milyen lesz az élet a forradalom után?
    Az első könyvben:Hogyan hal meg Tresh?
    A másodikban: Mi Lesz Bonnie-ékkal(tudom,hogy eltűnnek,de hogyan)

    És a legfontosabb:Hogy Katniss valóban szereti-e Peeta-t,vagy csak a szükség miatt marad vele,és hogy boldogok-e...

    Hát igen,van egy pár kérdésem...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, nagyon naiv vagyok, de szerintem Katniss az eltérítés előtt biztosan szerette Peetát. :) Egyrészt Finnick is erre jutott, ő meg elég jó emberismerőnek tűnik nekem, másrészt meg amikor Katniss a gyönggyel babrált a Tizenharmadik Körzetben, és arról fantáziált, hogy ez majdnem olyan, mintha Peetával csókolózna... hát, szerintem ez arra utal, hogy enyhén szólva nem volt közömbös. :D

      Az megint egy más kérdés, hogy meg tudott-e végül is bocsátani Peetának azért, amiről tulajdonképpen nem is a fiú tehetett, vagy tudat alatt tovább hibáztatta, az is érdekes kérdés. :)

      Törlés
  3. Nem csak egy kérdés merült fel bennem, az is biztos.
    - Leginkább az érdekel, hogy mi lett Gale-lel és Katniss anyjával, miután győzött a forradalom?
    - Tresh hogyan halt meg? (Igen, a filmben élhettek volna ezzel a lehetőséggel, és szerintem nem lassította volna a film tempóját...)
    - Annie hogyan birkózott meg Finnick halálával?
    - Meg úgy egyáltalán, hogyan tudott a működni az új rendszer? Meg tudták-e szokni az emberek?

    VálaszTörlés
  4. Nekem is van pár.
    -Snow-nak mi volt pontosan ez a vérköhögéses betegsége?
    -Milyen társadalmi változások léptek életbe a lázadás után? (Plusz úgy alapjáraton, milyen volt az élet?)
    -Mags miért csókolta szájon Finnick-et, mielőtt belesétált a ködbe?
    -Effie-vel és Haymitch-csel mi lesz a lázadás után? (bár erre lehet kitértek, nem emlékszem...)
    -Cinna tényleg meghalt?
    -A második rész arénájában mik lehettek a fel nem fedezett "óraszeletekben"?

    Ezeken kívül engem is érdekel még Gale és Mrs. Everdeen boldogulása, Tresh halála, meg még biztos tudnék egy csomó kérdést, de most hirtelen ennyi jut eszembe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem akarok ilyen oktondi lenni de néhányra itt megvan a válasz...
      asszme snowt azzal magyarázták hogy úgy maradt elnök hogy mérget rakott az ellenfelei italába és sokszor neki is innia kellett a méregből(én így emlékszem)
      maggs azért csókolta szájon finnicket mert lebúcsúzott tőle és tudták hogy maggs meghal majd.
      és a könyv azt írta hogy plutarch biztos forrásokból tudta hogy cinnát a faggatás után kivégezték.
      meg azért ha életben maradt volna akkor őt is kiszabadítják a kapitóliumból.
      és a szájon csókolás nem feltétlenül két szerelmes között van.
      pl a gyerekek is sokszor adnak puszit a szüleik szájára.
      remélem sikerült segítenem :D

      Törlés
    2. Igen, például a Snow-os rész beugrott egyből, a Cinnásra nem emlékeztem.
      Ami meg Mags és Finnick között volt, az meg végülis tényleg betudható annak, amit írtál.
      Köszi. :)

      Törlés
    3. Ha jól tudom Haymitch vissza megy a 12.be legalább is a végén utal arra ,hogy vele együtt írnak könyvet.

      Törlés
    4. Igen, visszamegy. :) Szerepel a végén, hogy Haymitch is ott lakik velük, még mindig sokat iszik, és a józan pillanatiban libákat tart.

      Törlés
    5. ja meg arra van a génkezelt rózsa is hogy elfedje a vér szagát snow szájából.
      ami nem nagyon működik mert katniss érzi a szagát

      Törlés
  5. Engem az érdekelt volna, hogy a végére Peeta ugyanolyan lett mint régen?(azt leszámítva,hogy néha rájön,hogy meg akarja ölni Katnisst) De vajon ugyanúgy szereti Katnisst mint az eltérítése előtt?

    VálaszTörlés
  6. nekem az a nyitott kérdés hogy mi lett finnick fiával.
    meg a szüleivel.
    és még hogy mi történhetett azon a bizonyos küldetésen amiben galék kimentették peetáékat a kapitóliumból :D

    VálaszTörlés
  7. Hűűű, írtok jókat. :)
    A fel nem fedezett óraszeletek is valóban izgalmas kérdés, a kapitóliumi küldetés is. Ez utóbbi esetben bízom abban, hogy elszakadnak Katniss nézőpontjától, és ezt is láthatjuk majd, hiszen idő lesz rá, másrészt igencsak lehet bele fokozni az izgalmakat :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kellet ezt most leírnod :D most már megvan a fejemben az egész kép ahogy gale leszen néhány embert meg ijenek a végén meg peeta cellájánál azt mondja hogy hátráljon és egy robbanófejes nyillal kirobbantja az ajtót :D mostmár kb csalódott leszek ha csak annyit kapunk hogy peeta ott van katniss boldog aztán meg majdnem megfolytják.
      ja meg ha gale kezében nem lessz íj a a filmekben kiakadok :D

      Törlés
  8. Engem is a leginkább az érdekel, hogy mi történt Katniss anyjával és Gale - lel, mert róluk tényleg semmit, de semmit, nem tudunk meg. Szerintem azért egy-két mondatot megérdemeltek volna.
    - Mi történt Annie - vel és a fiával, Finnick halál után?
    - Mi lesz azokkal a 13. Körzettel, és a korábbi Kiválasztottakkal?
    - Hogyan hal meg Thresh?
    És még az, hogy mi történt a Kapitóliumi Viadalon...

    VálaszTörlés
  9. Nekem is van természetesen, de szinte mindet leírtátok.. azért felsorolnám mégis:
    - Most akkor Plutarch benne volt a gyerekek elleni merényletben vagy nem? (Bár szerintem benne..)
    - Mi lett Gale sorsa azon kívül, hogy a 2. körzetben kapott vmi szuper melót ?
    - Miért hagyta magára Katnisst az anyja? (mert Katniss akár nagykorú lett, akár nem..azért egy ilyen tragédia után az anyjának a "megmaradt" lánya mellett lett vna a helye.. és nekem az nem konkrét válasz, hogy meghalt Prim.. de a másik lánya életben maradt..és szükség lett volna rá)
    - Mégis hogyan zajlott Katniss tárgyalása, miután megölte Coint? Katniss miért nem volt jelen a saját tárgyalásán?
    - Katniss és Peeta tartotta-e a kapcsolatot a többiekkel? (az előkészítő csapat tagjai, Effie, Johanna, stb)
    - Ezek után csak úgy elfelejtette őket mindenki? :O
    A legtöbb kérdés a 3. könyv végére vonatkozik. Szerintem rettentően összecsapott lett a könyv befejezése, rengeteg kérdést hagyott nyitva... az egész úgy hat, mintha az írónő már alig várta vna, hogy befejezze.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok! Én most írok először, de rendszeresen olvasom a blogot :D arra a kérdésedre szeretnék válaszolni, hogy Katniss anyja miért nem marad vele...szerintem ez érthető, Katniss igazából megvetette az anyját azért, mert összeomlott a férje halálakor, minid éreztette vele, hogy nincs szüksége rá...ezeken kívül ott van a sok rossz emlék, most esélyt kapott egy "új életre", és ráadásul mivel a kórház újjá építésében segített, olyat tehetett amitől jobb lesz a világ. Én a helyében a lányommal lettem volna, de meg tudom érteni, hogy ő nem.

      Törlés
  10. Nem foglalkoznék a sok megválaszolatlan részletkérdéssel, mert számomra az a legfontosabb kérdés, hogyan tudtak egy békésebb környezetet tartósan létrehozni a győzelem után. Az ilyesmi nemcsak egy diktátor leváltásán múlik, hiszen ilyenkor általában egy másik veszi át a hatalmat. Az igaz, hogy nemcsak Katniss és Peeta, hanem sok más szereplő is elég érett ahhoz, hogy a békét válassza, de ennek megvalósítása rendkívül összetett, nehéz feladat. Hogyan csinálták?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eleve egy lázadás akkor tör ki, ha széles körben úgy gondolják az emberek, hogy annál, amiben most élnek, bármi jobb. :) Szerintem ez már ad egy mozgatórugót a változáshoz, de igazad van, érdemes lenne erről több részletet megtudni.

      Törlés
  11. Próbálok elvonatkoztatni azoktól a kérdésektől, amik a karakterek harmadik rész utáni sorsára vonatkoznak, mert persze nekem is lett volna olyan szereplő, akiről szívesen tudnék többet, de ezeket már kilőttétek. :)

    Engem érdekelt volna több információ Panem háttértörténetéről, hogy egyáltalán miért alakultak ki a körzetek, milyenek a különböző körzetek, stb.

    Illetve most még két kérdés jutott az eszembe: miért választotta Snow épp a rózsát Katniss kikészítésének eszközéül? :D Illetve: miért suttogta Peeta Katniss nevét a mutáns gyíkokkal együtt?

    VálaszTörlés
  12. A legtöbb kérdés már felmerült(vége, óraszeletek, mi lett azután stb.), de én még a kínzásokra is kíváncsi lennék: mennyi időbe telt Peeta-t eltéríteni, ezen kívül mit csináltak vele/velük, és mi történt ott Annievel, vele sok mindent nem tudtak kezdeni, de valami nyilván történt. Vagy engem Panem kialakulása, a kialakulásához vezető események is érdekelnek.

    VálaszTörlés
  13. Ne nézzetek hülyének, ha ez megválaszolt kérdés. Nem nagyon emlékszem már erre (régen olvastam a könyveket), de úgy rémlik, végül nem tudtuk meg, a vörös hajú Avox lány ki volt, mi elől menekült a fiúval az erdőben, és persze miért kaptak büntetést?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg persze engem is izgatnak perverz módon a kínzások részletei. Nem csoda, ha valaki tizenkét évesen Stephen King könyveket olvasott. :)

      Törlés
    2. ne aggódj így hogy írtad én is csak azután kerestem ki ezeket.
      az avox lányról ugye annyit tudunk meg hogy találkozott katnissel és gallel az erdőben mikor menekültek.
      katniss elmondja hogy a kapitókiumi légpárnás elöl futottak.
      peeta elmondja nevét a 3. könyvben csak nem tom mi volt az. az meg tényleg jókérdés hogy miért lettek büntetve.
      de szerintem azért mert megszöktek a körzetből. remélem segítettem :D

      Törlés
    3. Lavinia-nak hívták.

      Törlés
    4. Köszönöm skacok! Arra én is emlékeztem, hogy a Tizenkettes melletti vadonban menekültek, meg az is rémlett hogy mi a neve, de pontosan nem emlékeztem már. Az viszont nagyon érdekelne, hogy pontosan miért kellett őket kiiktatni. Árulók? Én arra gondoltam hogy a Tizenhármasról terjeszthettek valamit, például hogy az még megvan. És az is érdekes, hogy csak a lányt tartották értékesnek... Mármint hogy a fiút kihallgatás nélkül lemészárolták, a csajt meg valószínű hogy vallatták egész huzamosan. Végül is nem tudtuk miért kényszerültek a világ vége felé szaladni. És hogy honnan is jöttek pontosan. Talán Kapitólium? Engem nagyon izgat. De minden esetre elég palástolt ez a téma, nem is került bele a filmbe. Sajnáltam is.

      Törlés
  14. Nekem az egyik amit Annaka írt hogy miért nem marad Katnissel az anyukája a másik pedig amire a legkíváncsibb lennék amit Ancsi írt hogy mi történt Treshsel és Catoval és hogyan halt meg Tresh?

    VálaszTörlés
  15. Én kíváncsi vagyok h kivel mi történt a forradalom után.katniss anyukáját azért megértem,mert a 12.körzetben minden arra emlékezteti,amit elvesztett és összeomlana,mint a férje halálakor.és tudja,h katniss sokkal erősebb,mint ő és képes túlélni ezeket a megpróbáltatásokat.
    Ami engem foglalkoztat,hogy milyen lehetett fiatalon katniss anyukája és miért nem volt kapcsolatban madge anyukájával,mert sztem az aratásig barátok voltak.remélem értitek mire gondolok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. gondolom azért nem tartotta madge anyjával a kapcsolatot mert ugye madge anyjának a testvére mrs everdeen legjobb barátnője volt. és ugye ő meghalt a viadalon. és gondolom kínos lett volna vagy mivel ikrek voltak túlságosan emlékeztette volna rá meg asszem madge anyja is kicsit összeesett volt és ágyban feküdt szal szerintem ezért

      Törlés
  16. Én leginkább az szeretném tudni mi lett Gale-lel.

    VálaszTörlés