2013. március 11., hétfő

Éhezők Viadala Kihívás, 15. nap: Az általad legkevésbé kedvelt Kiválasztott

Biztosan Ti is találkoztatok már a Facebookon a "Kihívás-sorozatok" egy-egy darabjaival, például a 30 napos dal-kihívással vagy 100 napos film-kihívással, stb. Ennek a mintájára készült a 30 (illetve 31) napos  Éhezők Viadala kihívás.

Egyébiránt az oldalsávba kikerült a rovat, aki utólag szeretne írni, egy kattintásra megkapja így az összes lefutott kérdést!
Örülök, hogy a rovat ilyen nagy népszerűségnek és érdeklődésnek örvend :)

A kérdés ezúttal is Katnissen és Peetán kívüli Kiválasztottakra vonatkozik, de szerintem, aki szereti a sorozatot, az főképp kettejüket szereti. 
De akkor visszatérve a kérdésre. Ha már az előző kérdésnél olyan sokan szétválasztottátok a két Viadalt, akkor itt most én is megteszem: Én eleve nem kedveltem egyik alkalommal sem a Hivatásosokat, mert bár annak ellenére, hogy sokan úgy érvelnek, hogy ők is a rendszer áldozatai, ez nem menti fel őket rossz szándékuk, rosszindulatuk alól. Az első kötetből én így Clove-ot emelném ki, akinek nem tudom megbocsátani azt, ahogyan Katniss-szel bánt a "Lakomá"-n, és ahogyan ott Rutáról beszélt. A másodikból pedig nekem Johanna a szűk keresztmetszet, mert hiába áll a jó oldalon, nekem néha sok az, ahogyan Wiress-ről beszél, és ahogyan a nővel bánik. 

16 megjegyzés:

  1. Nekem az elsőben Glimmer rettenetesen unszimpatikus, a másodikban meg Enobaria... nem tetszik, hogy életben maradt

    VálaszTörlés
  2. Első részből Cato az, akit nem szeretek (sőt)... nem érdekel a film végi monológja, meg amit Ancsi is mondott, hogy csak a Kapitólium áldozata, szépen megtestesíti azt az embertípust, amit nem bírok.

    A második részben nem voltak különösebben ellenszenves alakok a kiválasztottak között, bár azért ott is volt egy-két tipikus rossz arc (pl. Brutus).

    VálaszTörlés
  3. Nekem az első részből Marvel, ugyanis ő ölte meg Rutát és ettől megutáltam. A másodikból nekem nem igazán volt, ugyanis akit megismertem azt megkedveltem, akit meg nem azt nem tudtam nem kedvelni.

    VálaszTörlés
  4. Nekem talán az első részből a lány a viadal első éjszakáján:aki tüzet gyújtott és így majdnem felfedte Katnisst.
    De csak talán...furán hangzik,de én nem érzek utálatot egy kiválasztottal szemben se.(Végülis nem ők tehettek arról ,hogy így nevelték őket-nagy részük pedig meg is hal.)
    MEGVAN! Azt a kiválasztottat utálom,aki Haymitch viadalán az utolsó maradt,akivel végül az erőtér végzett.

    VálaszTörlés
  5. Enobaria... pfúú de felidegesített.. -.-' És nekem is Clove a másik.

    VálaszTörlés
  6. Enobaria. Igazi Kapitóliumhoz hű figura, a hegyes aranyfogaival. Eleve megkérdőjelezhető egy olyan ember személyisége, aki úgy győz, hogy kiharapja másnak a torkát. Nekem nagyon unszimpatikus.

    VálaszTörlés
  7. A Hivatásosok, ahogy Ancsi írta.

    VálaszTörlés
  8. Marvel és Johanna, ha a két részből 1-1 választhatok, de amúgy a Hivatásosokat nem kedvelem én sem.

    VálaszTörlés
  9. Glimmer, mert egy buta liba, és Enobaria, mert vérfagyasztó mennyire embertelen, és ez gusztustalan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen nekem is Glimmer pont azért amit leírtál :D

      Törlés
  10. Enobaria. Nemcsak kegyetlen, de a legkevésbé sem érez semmi megbánást, vagy esetleg hálát, mert Katniss őt is kirángatta a Kapitólium karmai közül.
    +Rosszindulatú, és tök természetes neki kegyetlenkedni másokkal.

    VálaszTörlés
  11. Nekem az elsőből nincs ilyen, a másodikból Johanna, meg Enobaria, de Johannát a 3. könyvben egészen megkedveltem.

    VálaszTörlés
  12. A Hivatásosokat úgy kollektíve nem csíptem, mert nem tetszik az, hogy egyáltalán lehetnek ilyen gyerekek, akiket külön készítenek erre az egészre, és ilyen iszonyatos előnnyel indulnak a többiekhez képest. Ráadásul a filmben olyan kollektíven bunkók voltak, ahogy ott vihorászva vonultak fel-le az erdőben és közben lekaszaboltak mindenkit, aki az útjába kerül, hogy nem bántam egyikük halálát se.

    VálaszTörlés
  13. Nekem aki nagyon nem jött be az Enobaria.plusz indokot nem tudok hozzátenni,hogy miért nem,mert már többen is leírtátok az okokat.

    VálaszTörlés