2013. február 8., péntek

Innen-onnan, 46.

Avagy a szükség nagy úr. De leginkább nyilván arról van szó, hogy a produkció háza táján jelen pillanatban leginkább a háttérben zajlanak az események, míg a színészek vagy más munkáik felbukkannak itt-ott. Ezekből hozok ismét egy csokorral.

A tegnapi Backstage magazinos cikkhez tartozik még a következő kép, amely kicsit később jelent ugyan meg, de azért jó kép Jenniferről, kár persze, hogy egyelőre szkenn:


Jennifer továbbra is megjelenik TV Showkban az Oscar-jelölése kapcsán, legutóbb a Conan című műsorban láthatták [kinti] rajongói, ahonnan azonban én is hoztam két képet:


Forrás és még több: Jennifer Lawrence Daily

Az ugrás után Josh Hutcherson kiállításon járt, Elizabeth Banks új filmszerepben, Sam Claflin bulizik, és kulisszák mögötti fotózós videót is láthattok róla, láthatjátok a Final Girl (első?) előzetesét Alexander Ludwiggal és Wes Bentley-vel, Philip Seymour Hoffmanról portré készült, Liam Hemsworth retró kocsival jár, Isabelle Fuhrman ebédelt, Amandla Stenberg és Leven Rambin pedig mozizott.


Josh Hutchersont nem csak a sport, a képzőművészetek is érdeklik. Ennek adta tanúbizonyságát, amikor megjelent Emile Hirsch egy kiállításának megnyitóján, ahol kép is készült vele, és színésznő társával:

Forrás: Just Jared

Hogy az Alkonyat és az Éhezők Viadala összefonódását lehetetlen elkerülni, arra jó példa az is, hogy Elizabeth Banks az Alkonyat főszereplőjével, Kristen Stewarttal szerepel majd a The Big Shoe című filmben. :)
A történet egy olyan tehetséges cipőtervező - és lábfetisiszta - (Jim Sturgess) körül fog forogni, akinek a cipőterveit a családja - a minél nagyobb profit reményében - tömeggyártásban szeretne megvalósítani. A férfi próbál nekik ellenállni, megszakítani velük a kapcsolatot, ám ők csak úgy nem adják fel: egy pszichoterapeuta (Elizabeth Banks) illetve a múzsája, Delphi (Stewart) segítségével szeretnék magukhoz visszacsábítani. Shainberg elmondása szerint ez a  film is hasonló módon fogja kombinálni az erotikát és a humort, mint a 2002-ben bemutatott A titkárnő című alkotása. A forgatás valamikor nyáron kezdődhet el. (Forrás: Twinform)

Sam Claflin is folytatja a megjelenések sorát, ezúttal a BAFTA Rising Stars buliján jelent meg, természetesen elmaradhatatlan menyasszonyával, Laura Haddock-kal az oldalán. Azért persze más társaságban is feltalálta magát :)

Forrás: Sam Claflin Fans [no, már ilyen is van :)]

Samről nemrégiben láthattunk képet, és olvashattunk cikket a Teen Vogue-ból, amelynek kapcsán természetesen fotózták is a srácot. A cikkhez tartozó képeket a múltkori bejegyzésben persze láthattátok, de aki szeretné látni, milyen mozgókép formájában az egyre dögösebb Sam, az most itt megnézheti a fotózás kulisszák mögötti videóját is. 


Valamiért nagy érdeklődéssel követem a Final Girl munkálatait, részben nyilván azért, aminek a történetéről korábban itt már írtam, és bár ott is megfogalmaztam, igazából nekem most tudatosodott, hogy a filmet ugyanaz a Tyler Shields rendezi, akitől már több morbid fotót is láthattunk az Éhezők Viadala egyes színészeiről, legutóbb Alexander Ludwigról is. A történet tehát izgalmas, a képi anyag várhatóan sajátos hangulatú lesz, és Alexander Ludwigon kívül Wes Bentley-t is viszontláthatjuk a filmben az Éhezők Viadala stábjából. Most megjelent a filmnek egy ízelítője, ami nos... nem akarom lelőni a poént, de nem biztos, hogy pont az, amire vártunk. De azért jó arc ez a Tyler Shields, aki maga konferálja fel az előzetest:


A TIME fotósa, Paola Kudacki 10 Oscar-jelöltől készített portrét az újság számára, amelyek között Philip Seymour Hoffmant is viszontláthatjuk, akit a The Master című film mellékszerepében nyújtott kiemelkedő teljesítményéért jelöltek Oscar-díjra.

Forrás: TIME

A Celebuzz egy 8 darabos képgalériát készített azon fiatal hollywoodi színészekről, akik régimódi autókkal járnak. Ezek között láthatjuk Liam Hemsworth-t is a maga 1969-es Ford Mustang Mach 1-ével. A kocsi állítólag több, mint 100.000 dollárt ér:


Isabelle FuhrmanPrabal Gurung for Target ebédjén jelent meg a héten, és ilyen csini volt:

Forrás: Zimbio

Amandla Stenberg a Lenyűgöző teremtmények premierjén jelent meg elég sajátos szerelésben. Tán csak nem kamaszodik a kiscsaj?? :)

Forrás: Zimbio

Leven Rambin is premieren járt, ő az A Glimpse Inside the Mind of Charles Swan III című film bemutatóját nézte meg, és erről is van képi bizonyítékunk:

Forrás: Zimbio

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése