2013. február 11., hétfő

Éhezők Viadala Kihívás, 1. nap: Ki a kedvenc karaktered (a sorozatban)?

Biztosan Ti is találkoztatok már a Facebookon a "Kihívás-sorozatok" egy-egy darabjaival, például a 30 napos dal-kihívással vagy 100 napos film-kihívással, stb. Ennek a mintájára készült a 30 (illetve 31) napos Éhezők Viadala kihívás.

Azt is bevallom, hogy az ötletet egy másik (magyar) Éhezők Viadala oldalon találtam még tavaly, ahova Eszti maga hívott meg, és ahol én magam is elkezdtem válaszolgatni ezekre a kérdésekre, amelyekből azonban ott csak kettőig jutottunk. Azóta sajnos Eszti oldala sem íródik egy ideje (immáron több, mint 8 hónapja), így remélem, nem haragszik meg, amiért én megvalósítom - és remélhetőleg végigviszem - a sorozatot, és ha esetleg erre jár, maga is szívesen válaszol a címekben feltett kérdésekre.

És azért most, mert most még mindig olyan időszak van, amikor olyan sok hír még nincs, nincsenek napi szinten izgalmas, tartalmas cikkek, de nem szeretném napokig parlagon hagyni az oldalt. Gondolkodtam azon is, hogy játsszunk megint, de a legutóbbi játék sem olyan régen ért véget. Ráadásul ezek olyan kérdések, amelyekre nagyon sok fajta választ lehet adni, sok-sok indoklással, és a Vélemény rovatokból azt látom, szeretitek kiírni magatokból a sorozattal kapcsolatos gondolataitokat (meg persze én is), én pedig szívesen engedek teret ennek.

A rovat felbukkanásának gyakorisága változó lesz. Lehet, hogy lemegy a következő 30 napban, de leginkább szeretném összeegyeztetni az egyéb hírekkel, vagyis, ha van miről írni, nem fogom napi sokadik bejegyzésként hozni, viszont ha lankadnak a hírek, akkor mégis legyen miről beszélgetni.

És akkor a válasz a mai kérdésre:

Nekem Gale a kedvenc karakterem a könyv legelső oldalaitól kezdve. Talán azért, mert azt a pasitípust testesíti meg, amelyet a való életben is szimpatikusnak találok. Hiszen a srác nem pusztán jóképű és férfias, hanem emellett felelősségteljes és nagyon jó barát. Barátságuk Katniss-szel és annak természetessége az egyik, ami megfog ebben a sorozatban. Az a kettejük közötti véd- és dacszövetség, amely a három könyvön átível.
Ami nekem nagyon sokat tesz Gale karakteréhez az az, hogy életszerű. Talán túlságosan is. Vannak hibái – magam sem tudok azonosulni azzal a fajta túlzott militarizmussal, amely Gale-t jellemzi – mégis ezzel, ezekkel együtt tudom őt kedvelni. Viszont épp ez az életszerűsége az, amely miatt nehéz “kiállni” a karakter mellett a harmadik kötet legvégén történtek miatt. Mindazonáltal tudomásul kell venni, hogy ezek karakterek, a könyv karakterei nem valódi személyek, hanem egy írónő által életre keltett figurák. Épp ezért nem fogom “megvédeni” Gale-t a harmadik kötet végén történtek miatt, mert nem ő tette, amit tett, hanem az írónő tetette ezt vele.
Visszakanyarodva az elejére, szeretem a fiú természetességét, lazaságát, amelyet mint írtam, áthat a felelősségtudat is. És szeretem, hogy olyan sokszor ott van Katniss mellett, amikor a lánynak szüksége van rá: A Viadalra történő elutazás előtt lelket önt belé, a Futótűz végén ő az egyetlen, aki meg tudja nyugtatni, és mellette van a harmadik kötetben szinte végig. Szeretem ezt a támogatást, amit nyújt, az erőt, amelyet sugároz. Szimpatikus a kalandvágya, bátorsága, amely szinte vakmerőség, hogy egy ilyen időszakban, egy ilyen kegyetlen diktatúrában próbáljon meg változtatni a szerettei, az emberek sorsán. Hibája persze, hogy ebben nem a tökéletes utat választja. Kérdés persze: létezik olyan?
Átérzem féltékenységét, megbántottságát az első kötetben a Viadal alatt (hűű, hogy ezt Liam milyen jól ábrázolta a filmben!), és tetszik, ahogyan megpróbálja megközelíteni Katniss-t a második kötet elején. Sajnálom viszont, hogy először büszkesége, majd pedig lelkifurdalása(?) miatt nem küzd meg kellőképpen Katniss szerelméért.

Kíváncsi vagyok, Ti mit gondoltok. Nem, nem feltétlenül Gale-ről, kicsit azt szeretném most kérni, javasolni, hogy ne vita alakuljon ki (fajuljon) ebből, hanem úgy fogalmazzuk meg véleményünket, hogy közben tiszteletben tartjuk a másikét a hozzászólásokban, és ígérem, én is így fogok tenni, nem próbálok meggyőzni senkit :D (Persze ettől még lehet reagálni az én általam vagy mások által írottakra is :)
Mert tudom, sejtem, legtöbben nem Gale-t kedvelitek leginkább a sorozatban, tudom, hogy sokatok kedvence Peeta, Finnick, Haymitch vagy Prim, vagy akár Johanna, vagy bárki más.

Írhattok hosszabban, rövidebben. Semmi nem kötelező, indokolni, "kiállni" a karakter mellett sem, a lényeg, hogy mindenki úgy szerethesse a sorozatot, ahogyan neki jól esik. És annyit írjon róla, amennyit épp kedve van :) Jó szórakozást a sorozathoz!!

48 megjegyzés:

  1. Nagyon kedveltem Cinnát, mert egy ilyen barátot, mint ő, a valóságban is el tudnék képzelni magam mellé. A filmben pedig Lenny tökéletesen alakítja, így ő áll a dobogóm második fokán. :D
    (A harmadikon egyébként mindenki más, kivéve talán Snow meg Coin. :D)

    És egyértelmű, legkedvencebb karakterem pedig... Peeta. Először, bevallom őszintén, azért figyeltem fel rá, mert szőke és kék a szeme. Lehet, hogy soha nem növök fel, de nekem ez a fiútípus marad az, amitől megroggyan a térdem, az idők végeztéig.
    Aztán ami tovább erősített benne, a humora. Nagyon kedvelem ezt a visszafogott, mondhatni kedves, bájos humort.
    És végül... a kitartása. Ezzel állított végleg a maga pártjára. Csak azt kívánom, egész hátralévő életemre, hogy valaki engem is úgy szeressen, olyan tántoríthatatlanul, olyan masszívan, mint Peeta Katnisst. Ezt szeretem benne a legjobban. Hogy így tud szeretni.
    Meg, persze, mindazok után, ami történik vele a harmadik kötetben... és talpra tud állni! Továbbra is képes szeretni, hát ez nekem valami egészen csodálatos.

    VálaszTörlés
  2. Hűha. Ez nehéz kérdés. El sem tudom dönteni, hogy kit szeretek a legjobban. Hm.. na én Peeta mellett voksolok. Katnisst is szeretem,de a döntésképtelensége (Gale vagy Peeta, Peeta vagy Gale..) miatt Peeta hangyányival nyert nálam.
    Szeretem az eszét. Mindig tudja, mit, mikor,és hogyan mondjon. Eszméletlenül jól ki tud használni egy-egy adott szituációt, és ő mindig észnél van,amikor senki más. De természetesen nem ez fogott meg benne a legjobban. Tetszik, hogy fizikailag erős, de ugyanakkor nem ez a legfőbb tulajdonsága, hanem az érzékisége. Bár az első könyvben igaz, hogy szerintem inkább a plátói szerelem fűzte Katnisshez, mint valódi érzelmek (hogy lehet valakibe úgy beleszeretni, hogy még sosem beszéltek? ), de ettől függetlenül mindig Katniss megvédése az elsődleges célja és ezt nagyon bírom benne. Továbbá (bár ezt Gale-ről is el lehet mondani) nem mond semmi rosszat, tiszteli "ellenfelét". Amikor a karjaiban tartja a lányt, vagy amikor neki adja a gyöngyöt..áhh nagyon romantikus.. mivel nem szeretem a nyálas dolgokat, kifejezetten örültem, hogy nem esett át a ló túloldalára, és pont annyit kaptam, amennyi jól esett. A harmadik rész kicsit szíven ütött,de sejtettem nagyjából, hogy mi lesz a végkifejlete a "szerelmi háromszögnek". Ha már harmadik rész, akkor eltérítés..nagyon tiszteletre méltó, ahogyan küzdött a rohamok ellen, és amikor Katniss megfogta a kezét és kérte, hogy maradjon vele..ő pedig azt felelte, hogy "Örökre." áááá annyira édes :) Szóval a valóságban ő lenne az a férfi, aki reggelente kávéval (vagy teával, ki mit szeret..) keltene, ágyba hozná a reggelit, akivel bármit meg lehet beszélni, aki támogatna mindenben, aki mellett (ahogyan Katniss is kifejti) nyugodt élete lehet az embernek. Tehát nekem ő a kedvencem,mert nem erőszakkal oldja akarja megoldani a problémákat, hanem az eszét használva.
    Ez persze nem azt jelenti, hogy a többieket nem szeretem. Nagyon bírom Haymitchet (bár a filmben kicsit jobban tetszett a figurája), Cinnát és annak ellenére, hogy Peeta-párti vagyok, Gale-t is (bár jól mondtad Ancsi, a harmadik könyvben nekem unszimpatikus lett). Katniss pedig még mindig belevaló csaj, de ezt már nem fejtem ki :D Várom a többi kérdést, de remélem nem lesznek olyan nehezek, mint rögtön az első :)

    VálaszTörlés
  3. Nem nagyon tudom eldönteni ki a kedvencem... Azt hiszem furcsa ez így, de Katnisst az első oldalak után rögtön megkedveltem. Igazából pontosan nem is tudom miért. Azt hiszem talán a kissé sajátos humora, és stílusa fogott meg. Az biztos, hogy nem a legbarátságosabb, de akiket igazán szeret, úgy érzem azokat sosem hagyná cserben.
    Sokat olvastam hasonló regényeket mostánában, de senkit nem éreztem annyira élőnek, és közelinek, mint őt. Nem tudom eldönteni miért, a jól kidolgozott karakter, vagy hogy túlsok hasonlóság van köztem és közte (itt nem arra gondolok, hogy túlélnék egy viadalt, mert nyilvánvaló, hogy nem, meg nem is arra, hogy hidegen hagy a kinézet) szóval az igaszság valószínűleg a kettő között lehet, persze az első mindenképp igaz.

    Peetát, a másik kedvencemet jobban el tudom mondani miért szeretem. Vagy lehet, hogy mégsem. Ez a szavak dolog azért nem ment soha annyira. Többek közt ezért is kedveltem meg, mert neki meg igen (mint sok barátomnak, talán vonzzom az ilyeneket...), de emellé még a kedvessége úgy általában mindenkivel, a bátorsága, ami számomra először ott tűnik ki, hogy az arénában hogyan védi Katnisst, a hűsége, a kitartása a lány iránt és a mindenképp pozitív érzékenysége, plusz a humora számomra a tökéletes összeállítás. Na meg a szőke, néha kócos hajról, kék szemről, széles vállal ne is beszéljünk... Ezek mellett ő sem tökéletes néha, ha nap, mint nap mellettem járna valószínűleg megijesztene a manipuláló képessége, ami egy szintig jó, de aztán már kevésbé. Kicsit talán túl nyugodt, ez persze kinek hiba, kinek nem.
    Sok negatív most nem jut eszembe, kicsut elfogult vagyok, meg egy kicsit álmos.

    Még egy karakter van, aki igazán megfogott, igaz csak nagyon keveset találkozhatunk vele. Annie karakterénél valamiért leragadtam, és érdekelne, mi történt vele a történet kezdete előtt, és utána. Miért olyan amilyen, milyen lehet igazán, ha Finnickkel van, vagy ha nélküle.
    Csak abban reménykedem, hogy azért a filmekbe belekerül majd, én nagyon örülnék neki:)

    Nehéz, de érdekes kérdés volt, sokat gondolkoztam rajta, hogy mi legyen, aztán mégsem tudtam normálisan dönteni, dehát ez van;))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annie-t én is indokolatlanul szerettem, ahhoz képest, mennyit szerepelt. :D Remélem, ha már lesz két film a harmadik könyvből, akkor lesz idő őt rendesen beletenni.

      Törlés
    2. Annie valamiért nekem is az egyik kedvencem, talán azért, mert kitartó. Megküzdött rengeteg dologért (pl. győzelem, szerelem) és végül meg is kapta ezeket. A legjobban mégis azt tisztelem benne, hogy nem omlott össze miután Finnick meghalt, annak ellenére, milyen labilis volt..

      Törlés
  4. Több karakter is van, akiket megkedveltem( nyilván mindenki így van vele). Talán , mert a valóéletben én is ilyen vagyok, ezért mindig közel álltak hozzám a nyers, cinikus, néha goromba, sőt akár bunkó figurák, mint Johanna, Haymitch vagy Katniss. Őket az első pillanattól kedveltem:)
    Viszont a harmadik kötet végén én magam is meglepődtem, hogy kiemelkedett számomra egy olyan alak, akire nem gondoltam volna az első kötet után: Prim. Minden karakter fejlődött, de ő szinte új ember lett. Az a bátorság és intelligencia, amivel a legborzasztóbb helyzeteket is tudta kezelni példaértékű. Sokat tudnék tőle tanulni, ami mindig fontos számomra, ha egy könyv, film szereplőjéről van szó:)
    Engem is meglep, hogy ilyen könnyen tudtam válaszolni egy ilyen nehéz kérdésre, és pláne, hogy ezt a választ adtam :)

    VálaszTörlés
  5. O imadom Peetat. Szoke haj, kek szem, visszafogott, megis ironikus humor. Azt hiszem ennyi eleg ahhoz, hogy imadjam:D
    A masik nagy kedvencem pedig csak a masodik konyvtol csatlakozik be: ez pedig Annie Cresta. Nem tudom miert pont O, elvegre nyulfarknyi szerepe van, de en biztos vagyok benne, hogy egy csodalatos lany, ha mar Finnick ot valasztotta. Amikor meseli Katnissnek, hogy kajtatott utana eleinte.. Aztan amikor SPOILER! Finnick meghal az volt az elso gondolatom, hogy: ANNIE! SPOILER VEGE!

    VálaszTörlés
  6. Hm. Őszintén, kettő között vacilálok, Haymitch és Peeta között... Haymitch a maga sajátos módján épp annyira szereti Katnisst és Peetát, mint amennyire Peeta Katnisst (nyilván máshogy hívják, de az intenzitás ugyanaz). Csak amíg Peeta szinte összes mozdulata az orrunk előtt zajlik, mert Katniss sokat van vele, addig Haymitch atyáskodásáról csak ritkábban látunk példákat... Nemtudom, nyilván a női és rajongó lelkem odavan Peetáért - a barlangos jeleneten konkrétan vihogni szoktam, mint egy kis tinilány - de nem tudok elmenni Haymitch szerepe mellett. Szal ha lehet én egy döntetlent hozok ki.
    Amúgy szeretem én Katnisst is, a humora, a találékonysága zseniális (Gale meg szerintem az egész sorozat alatt maximum 10 oldalig volt szimpatikus, amíg tartott az, hogy elment kiszabadítani Peetát a 3. könyvben...), de arra jöttem rá, ha egy Katnissel találkoznék holnap valahol, szerintem 3 perc alatt idegesítene föl :)
    De ami a legfontosabb, van itt jónéhány karakter, akik különböző indokok alapján simán példaképek lehetnek.

    VálaszTörlés
  7. Ancsi, érdekes az a gondolatod, hogy amit Gale csinált a harmadik rész végén, azt az író csináltatta vele. Ez nekem azért szúrt szemet, mert én is írok, és persze minden írónak más a karakterekhez való hozzáállása, de az enyém olyan, amivel ez nem passzol össze. Szerintem a karakter egységes egészébe beletartoznak a cselekedetei is, ahogy az ember a való életben sem tudja függetleníti magát a döntésitől. Ha egy író jól végiggondol egy történetet, akkor a egy ilyen fontos esemény szerintem nem választható le a karakter egészéről. :) Nem mintha bármi bajom lenne azzal, hogy nem akarsz Gale ezen a botlásán vitatkozni ahelyett hogy értelmesen válaszolnánk a kérdésre, csak ezt kedvem volt elmondani. :D

    Szóval... nekem is sok szimpatikus és nagyon szeretett szereplőm volt a sorozatban, többek között előkelő helyen van a listán Peeta és Haymitch is, de róluk egyrészt már írt más, másrészt meg ha minden mástól elvonatkoztatva csak a karaktereket kell néznem, akkor azt mondanám, hogy számomra Finnick volt a legérdekesebb.

    Szerettem már a második kötetben is, amikor még a kapitóliumi selyemfiút játszotta, mert akkor is lehetett érezni, hogy sokkal több van az álarca mögött, mint amennyit látni enged. Tiszteltem benne a kitartását, a lelki erejét, amivel évekig azért valahogy el lavírozni egy olyan helyzetben, ami folyamatos tojáshéjon járás volt, mint a harmadik részből kiderült. Mert Finnicket se nagyon hordozta a tenyerén a sors, de ő el tudta játszani, hogy mégis, miközben olyan szörnyűségeket kellett elviselnie, amibe a legtöbben beleroppantunk volna. Ő mégis csak egyetlen dologtól tört össze: a tehetetlenségtől.

    Jó volt a barátság, ami Katnissel kialakult köztük a harmadik részre, ahogy én látom, Finnick volt az egyetlen ember ebben az őrültekházában, aki igazán megértette a lány érzéseit, és nagyon tetszett, hogy egy idő után szinte a húgaként kezelte. Példamutató volt az, ahogy Peetán próbált segíteni, és a hűsége, amivel Annie-t szerette mindennek ellenére. És bár egy halomnyi embert le kellett gyilkolnia, és minden elképzelhető szarság megesett vele életében, mégis emberi tudott maradni.

    Szerintem sok potenciál maradt még az ő (meg Annie) karakterében, mert alig pár mondatot tudunk meg a könyv előtti életükről, és számomra ők ketten azok a szereplők, akiknek a főszereplésével is szívesen olvasnék regényt. Nem mintha Collins szerintem tervezne ilyet, de álmodozni szabad. XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ehh... el tudott lavírozni. Kihagytam azt a szót.

      Törlés
    2. Jó, hát valahol nyilván igazad van, de ez a világért sem ismerném el ;)
      Akkor is szeretem Gale-t. Ez van :))
      És haragszom az írónőre a végéért. Ez is van.

      Törlés
    3. Megértem, de az a szomorú, hogy ha Collins tudatos író, akkor nagyjából már Gale karakterének kitalálásakor eldőlt, hogy ez fog vele történni.

      Törlés
    4. De épp azt mondom, hogy nekem, olvasónak erről fogalmam sem volt, amikor megszerettem a karaktert.

      Törlés
    5. Hát ez igaz. :) Viszont ez nem is egy véletlen huszárvágás volt az írónő részéről, előkészítette.

      Törlés
    6. WildWorld, szerintem mi lelkitársak vagyunk, legalábbis Collins-univerzumban tuti.:D Olvastam a legkevésbé kedvelt karakteres leírásod, és ezt is, és mindkettővel teljes mértékben egyetértek.;) Nem is ismétellek, csak egyetértek! :)

      Amúgy azt szeretem a könyvben, hogy nagyon sok karaktert adott. Nem csak Finnicket szeretem, de Peetát, Primet, Haymitch-cset, Cinnát, Katnisst és Madge-ot is. Sőt, még a műsorvezető Ceasart is! De emellett több olyan karakter is van, akiktől meg undorodok. Hihetetlen, hogy minimális szerepléssel is mennyi mindent ki tudnak váltani a szereplők belőlem.:)) Le a kalappal Collins előtt!

      Törlés
    7. Igen, szerintem sok mindenben hasonlítunk. :)

      Nagyon jók a mellékszereplők a sorozatban, és majdnem mindenki komplex jellem, szerintem azért olyan reálisak és szerethetők a karakterek. És tényleg, az egész nagyon sok érzelmet ki tud váltani az emberből, és alapvetően ez az, ami fontos egy regénynél.

      Törlés
    8. Igen. Most ez a sorozatkihívás meghozta a kedvem, hogy újraolvassam a 3. kötetet, pedig azóta nem bírtam, amióta a West endben majdnem szerencsétlen, ártatlan, rosszkor rossz helyen ebédelő emberek fejéhez vágtam egy bizonyos (spoiler!!!) mutánsokkal tarkított jelenetkor... És azóta nem bírtam a kezembe venni, annyira megviselt. De most...!

      Imádom ezt a sorozatot, komolyan.:)

      Törlés
    9. A *SPOILER* rózsától illatozó szupervaránuszokra *SPOILER VÉGE* gondolsz? :D Engem igazából nem lepett meg a dolog, mert *SPOILER* már az esküvő szót meglátva is azt üvöltöttem, hogy "Basszus, Finnick meg fog halni!" *SPOILER VÉGE* Sajnos eléggé egy rugóra jár az agyam Collinsszal, komolyan, ilyet én még egy íróval sem éltem meg, majdnem mindent láttam előre, és nem azért, mert olyan kiszámítható volt, hanem azért, mert én pont ugyanezt írtam volna, ha én lennék a szerző. Ennek ellenére az ominózus esemény után én is leraktam egy fél napra a könyvet.

      Amúgy bennem is pont most érett meg az elhatározás egy újraolvasásra, hazamegyek úgyis a hétvégén, akkor magamhoz ragadom a A kiválasztottat. (Tudom, tudom, Mockingjay, szerintem is. :D)

      Törlés
  8. Üdv mindenkinek! Rendszeresen meglátogatom a blogot, de csak most kommentelek elsőnek.
    Előző héten olvastam újra el a könyveket,szóval 'friss' az élmény. Bár nem igazán tudok választani, hogy ki is a nagy kedvencem. Ahogy Petra írta Johanna és Haymitch nyers és cinikus karaktere megfogott. Nekem a 3. kötetben az a jelenet tetszett, amikor Peetat leengedik ebédelni és Johanna a börtönben töltött körülményekről 'viccelődik' (vagy legalábbis az én képzeletemben így jelenik meg). Lehet hogy durván hangzik, de Johanna pimaszsága egyik kedvenc karakteremmé teszi, de később kiderül, hogy neki is van egy gyengéd oldala.
    Cinna is a kedvenceim közé tartozik és szerintem Lenny Kravitz pedig iszonyatosan jól testesítette meg.
    Akit nem említett még senki, akit megszerettem a 2. kötetből, az Darius. Ez is kicsit furán hangozhat, de ahogy Katniss és Gale beszélgetnek és elmesélik, hogy miként próbált csókot lopni Katnisstől és amikor meg akarta védeni Gale-t, ahhoz képest hogy neki az lenne a feladata, hogy megfélemlítse és rendet tartson a 12.körzetben, szimpatikussá teszi a személyiségét. Békeőr létére barátságot kötött a Zug 'lakóival'. És amikor Katniss-szel szedik össze a borsót avoxként és megszorítja a kezét.
    Aki pedig a filmben szerintem nagyot alakít az Stanley Tucci Ceaser Flickermanként.
    Peeta pedig akkor lopja be magát végképp a szívembe, amikor a 2. kötetben a tengerparton odaadja a medálját Katnissnek.
    Szinte mindenkit felsoroltam :D De sok szerethető szereplő van a könyvben.
    Encsi

    VálaszTörlés
  9. FINNICK ODAIR

    Az én emberem Finnick. Az első könyv olvasásakor egyből megkedveltem Katniss, Gale és Cinna karakterét, Peeta viszont csak a végére lett szimpatikus.
    Az igazi áttörés a 2. kötetben jött. Finnick Odair. Hatásos volt a belépője, az biztos :D Már itt jobban megkedveltem, mint az előbb említett négy karaktert. Nekem amúgy is van egy ilyen passióm, hogy a mellékszereplőket sokkal jobban szeretem, mint a főszereplőket. Ne kérdezzétek miért, valószínűleg nem vagyok jól összerakva :D Visszatérve Finnickre: külsőleg abszolút az a típus, aki bejön. Igazi jóképű, ellenállhatatlan férfi : ) Ez azonban nem lenne elég ahhoz, hogy kedvencemmé avassam. Ahogy haladunk előre, úgy ismerjük meg egyre jobban az igazi jellemét. Rendkívül pimasz, van egyfajta szarkasztikus humora, amit nagyon-nagyon bírok. Ebben a világban igazán üdítően hat ez a fajta humor, és kell is. Ahogy haladunk előre egyre jobban sejtjük, hogy több van ebben az emberben. Amikor megmenti Peeta életét, akkor már tudjuk, hogy a kemény külső bizony érző szívet takar : ) Tehát egy igazán gondoskodó alakkal állunk szemben, akit eléggé meggyötört az élet, de talpra tudott állni… viszonylag. Annie-nek tényleg nyúlfarknyi szerep jutott, de remélem ezt a filmben kompenzálják, mert jó párost alkotnak ők ketten : ) Nagyon tetszett a 3. könyvben az a bajtársiasság, ami közte és Katniss között alakult ki. Finnick egy jóképű, humoros, kitartó, gondoskodó és bölcs férfi. Ennyit a fényezéséről. Bizony-bizony ő is harcol, nem számít hány élet vész oda a háborúban, ilyen szempontból nem jobb, mint a kapitóliumi emberek. Ugyanakkor ezt a legtöbb szereplőre el lehet mondani, hogy nincs pusztán jó vagy rossz karakter. A 3. könyvben domborodik ki ez jobban, itt a határ teljesen elmosódik jó és rossz között, és ez leginkábba a karakterekre igaz. Finnick tehát esendő, és pont ezért olyan emberi és én így is kedvelem minden hibájával együtt. Finnick egy rendkívül összetett, de szerethető karakter az én szememben : ) Collinsra meg nagyon haragudtam, amikor…..

    Ami pedig a filmet illeti, mert nem tudok emellett nem elmenni: Én is a szkeptikusok között voltam, amikor hivatalossá vált, hogy Sam kapta a szerepet. Aztán jött a beletörődés fázisa, mivel más választásom úgy sem nagyon volt. Most meg ott tartok, hogy az interjúk és képek alapján nagyon meggyőző :D De azért úgy megnéznék róla már egy mozgóképes anyagot. Egyébként klassz lenne, ha márciusban már egy kis teaser trailert kapnánk, amibe természetesen benne lenne ő is : )

    VálaszTörlés
  10. Finnick és Annie *-* (csak kár hogy Annie keveset szerepel)
    valaki említette hogy jó lenne róluk külön könyv is,ebben egyetértek de kevés a valószínűsége hogy lesz sajnos :(
    Pedig ha már ilyen kegyetlen volt Collins a 3. végén, tehetne nekünk szívességet xD

    VálaszTörlés
  11. Hát ez nekem a könyvektől függ, mert az 1. könyvben Peeta volt a számomra legszimpatikusabb, humora, esze, önzetlen szeretete Katniss iránt, talpraesettsége, és persze kinézete miatt.:)(Én nem igazán örülök neki, hogy Josh játssza, mert szerintem Peetának nem így kéne kinéznie, és szerintem Josh legkevésbé sem mondható jóképűnek, sőt, nekem inkább visszataszítónak hat, de ízlések és pofonok:)) A 2. könyvben is Peeta volt, ugyan ezen tulajdonságai miatt, viszont a 3. könyvben nagyon megkedveltem Finnicket, és Ő lett a kedvencem. Szerintem nagyon kedves, bátor,jófej,és nem is nagyon jut eszembe rossz tulajdonsága, és nagyon nagyon nagyon megviselt a tudjuk mi:(. ( természetesen a kinézete is közrejátszott, mert a vöröses haj a gyengém, és ha még emelett izmos is , akkor teljesen Ő a pasi ideálom, minden tekintetben:D)
    Amikor újraolvastam a sorozatot, akkor már a 2.-ban isŐ volt a Kedvencem

    Rajtuk kívül még nagyon kedvelem Thresht, Kattnist, Haymitchet, Ceasart.

    Ancsi amúgy gratulálok, imádom az oldalt, naponta többször felnézek:)


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elnézést a helyesírási hibákért, sietnem kellett:)

      Törlés
  12. Hát ezzel félig egyetértek,bár Josh szőke hajjal jobban néz ki szerintem , mint barnán, így Peeta-nak egész jó.. De Liam viszi (nálam a pálmát) .. Ettől függetlenül Peeta ♥

    VálaszTörlés
  13. Amikor még az oldal pályafutásának elején jártunk, feltettem a Gale vagy Peeta kérdést, akkor 75%-25% volt az arány Peeta javára. Lesz itt is ilyen kérdés a Kihívás-sorozatban, úgyhogy lehet, újból kirakok egy szavazást is.
    Megfejelve egy Josh vagy Liam kérdéssel :D

    Igyekszek amúgy mindegyik fél érdeklődését kielégíteni, szóval törekszek arra is, hogy Joshból elehet kapjatok. Sajnálom is amúgy, hogy mostanában ennyire nincs reflektorfényben, de legalább néha kosarazik :)

    VálaszTörlés
  14. Hát neki most csak az maradt :) Viszont Peeta-t remekül játsza egyébként...Na persze Liam is Gale-t..(abban a néhány percben, amit kapott az első filmben) . Alig várom már, hogy kifejthessem :D

    VálaszTörlés
  15. Örök kedvencem Peeta. A humoráért és mert mindig nyugodt és kedves. Szeretném ha egyszer engem is annyira szeretnének mint Peeta Katnisst.:)
    A másik kedvencem Snow elnök, tudom furcsán hangzik, nem azért szeretem mert kedves lenne vagy hasonlók mert tudjuk hogy nincsenek túl pozitív tulajdonságai, de a karaktere nagyon kiforrott és én imádom a tökéletes karaktereket.:))
    és végül ő teszi fel a kérdést Katnnisnek ami miatt lelövi Coint!
    ÉN is szeretnék többet megtudni Annieról és nekem a titkos kedvencem aki talán csak a harmadik tészben szerepel ő: Delly .:) neki azért köszönhetünk sokat mert ő győzte meg peetat hogy Katniss nem mutáns és nem akarja megölni.:) szóval ők a kedvenceim♥

    VálaszTörlés
  16. Nekem is a kedvenc karakterem Peeta. Azért szeretem, mert nagyon kedves és (nem mindíg) de azért őszinte. Nagyon kedvelem, mert ha valaki így tud bánni szavakkal, az nagy dolog. Nagyon tud szeretni. Ez jó dolog, főleg fiúknál. Okos, és erős. Testileg is és lelkileg is, ami nagyon fontos. Ő nem tud Hideg vérrel gyilkolni. Ha valaki rá néz, nem egy gyilkos jut róla eszébe. Mondjuk ha valaki részt vesz a viadalon, az mind ilyen lett. Ha akar ha nem. Peeta ezt nem akarta. Ő úgy akart meghalni, hogy hű önmagához. Hát, nem halt meg (még szerencse)!

    VálaszTörlés
  17. Annyian írjátok Annie-t kedvencnek, hogy eszembe vésem, hogy ha legközelebb fanficet hozok, róla keresek valamit ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reméljük lesz róla valami igazán jó :)még, ha nem is Collins tollából, de jó róla olvasni :)

      Törlés
    2. Nem tudom, mennyi jó írás lehet róla mondjuk. :/

      (Én már gondolkodtam, hogy összedobok egy novellát, csak hát... ahhoz még fanatikusabbnak kell lennem. XD)

      Törlés
  18. Az én kedvencem...dobpergés....CLOVE és KATTNIS! Kegyetlen tudom de az a két karakter akivel komolyan azonosulni tudtam a könyvből.Igaz ,hogy talán pont egymás ellentétei. Nem tudom megmagyarázni miért szóval nem írok regényt ők és kész :) Egyébként meglepődtem ,hogy Annie ilyen népszerű nem gondoltam volna :D Nekem még ott van: Effie,Cinna,Finnick,Haymitch,Cato,Ruta...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy lesz majd olyan kérdés is - hamarosan - hogy ki az a karakter, akit mindenki utál, de te szereted. Na, oda különösen illik pl. Clove, de itt is elfér természetesen :)

      Törlés
  19. Sziasztok! A kedvenc karaktereim Peeta és Katniss. Katniss azért, mert vele tudtam a legjobban azonosulni a történetből és nagyra becsülöm azért, hogy felvállalja a viadalt a húga helyett meg hogy már előtte is átveszi a családfenntartó szerepét.
    Peeta tulajdonságait, amikért szeretem, már a többen is leírták. Talán a legfőbb az, ahogy szereti Katnisst és persze nagyra értékelem azt is, hogy nagyon hamar képes megnyerni magának az embereket.

    VálaszTörlés
  20. Az én Kiválasztottam Johanna Mason. Minden porcikáját imádom! Egy hibátlanul felvázolt, átgondolt, briliánsan megalkotott figura. Nekem az Ő lénye a legalaposabb az összes közül. Sugallja azt, hogy Collins mekkora munkát épített bele a karakterébe, a felépítésébe. Becuppantott a sajátos kis fenyőillatú hangulatába a legelső oldaltól kezdve, ahol felbukkant. A lehetetlensége, a mufrucsága, a mássága ami magamra emlékeztet, ez teszi, hogy makulátlanul képes vagyok vele azonosulni. Őrülök a szemtelen, cinikus voltáért, a kendőzetlen, szókimondó stílusáért, a fűszeres humoráért. Tetszett, amikor nudizott, ez is a legkülönlegesebbé varázsolta. Valamiért perverzen örülök annak, hogy szenved, hogy embertelen kínokat él át, megbabonáz az átkozott múltja. Nekem mellesleg édesnek is tűnik ez a lány, és gyönyörűnek tartom, lebeg valamilyen bájfelhő körülötte, ami felfedi az ártatlan, szűz lelket a vérengző, szadista jelmez alatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Illetve ha szabad kettőt kiemelnem, akkor férfiúi favoritom Peeta Mellark. Nem meglepő, igaz? Nos, ez van. Őszintén imádom Peetát, ő számomra az Ideál, nagy kezdőbetűvel. Zabálnivaló, kommunikatív, eszes, talpraesett, ravasz és romantikus. Sőt, néha még elég gyermeteg is, ami lehetne közös jellemvonásunk. Az egész trilógián keresztül egy angyalt, egy tüneményt láttam benne, aki édes, mint a muffin, amit süt.

      Törlés
  21. (Végül mégsem olvastam újra semmit, inkább most nem írok hosszú választ...szerintem úgysem tudnám bővebben kifejteni.)
    Az egyik kedvencem nem más, mint Johanna Mason. Tetszik, hogy szókimondó, vagány, nagyon profin viselkedik az első viadalán és a nagy mészárláson, majd a Kapitólium elleni csatában is, ugyanakkor (ahogy előttem is írták)meg tudja mutatni a nőies oldalát is. Valamiért a kezdettől fogva szimpatikus volt nekem, nem tudom miért, de később az előbb leírtak is megerősítettek abban, hogy igen, ő egy nagyon kedvelhető karakter. (Egyedül a morphlingfüggőségét ítélem el. xD)

    A másik kedvenc Gale, de őt nem szeretném bővebben kifejteni. Bírom, hogy harcias, temperamentumos. (Kicsit olyan, mint én, bár ezt inkább az érzelmes oldalára értem.)

    VálaszTörlés
  22. Az én kedvenc karakterem Caesar Flickerman. Okééé, nem egy fő-főszereplő, sőt, még mellékszereplőnek is kicsi, de nagyon bírom. Ő az a kapitóliumi aki benne van az egész viadalba, még élvezi is, de azért mégiscsak segít az interjúkon. Ha nem olyat kérdezne, nem a jó kérdéseket tenné fel, nem ment volna az „elátkozott szerelemesek” sztori. Még Katniss is mond vmi olyasmit, hogy Caesar mindent megtesz, hogy az összes kiválasztott a lehető legjobb színben tűnjön fel. Azt pedig csak mellékesen teszem hozzá, hogy Stanley Tucci zseniálisan hozta a figurát. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az lemaradt, hogy ha főszereplőt kéne mondanom, az Peeta lenne. Annyian leírták már, hogy mért szeretik, és nem tudok jobbat írni, az összes jó tulajdonsága fel lett már sorolva. :)

      Törlés
    2. Igen, őt én is az ösztönös segítsége miatt szeretem.:)

      Törlés
  23. Igazság szerint nehéz egyetlen karaktert kiemelnem, de talán Peeta volt az, akinek a sorsát nagy figyelemmel kísértem. Az első pillanattól fogva szimpatikus volt, de a második könyvben szerettem meg igazán. Tetszik benne, hogy kedves, gondoskodó, és annyira szereti Katnisst, hogy a saját életét is képes lenne feláldozni érte, valamint a kitartása, hogy annyi szörnyűség után talpra tudott állni.
    Katnissben azt szeretem, hogy nem elveszett, hanem egy erős karakter, aki szinte bármilyen körülmények között képes megállni a helyét. A folyamatos kételkedésével önmagában és a makacsságával pedig még közelebb került hozzám, ugyanis ezek a tulajdonságok rám is eléggé jellemzőek.
    Finnick és Annie is belopta magát a szívembe, és nagyon mérges voltam amiatt, ami Finnickkel történt...
    A filmben én még kedveltem Clove-ot és Catot is (utóbbit a film végi monológja miatt ma már nem is találom annyira kegyetlennek).

    VálaszTörlés
  24. Nehéz lenne eldönteni ki a kedvenc karakterem, mert az egész könyvet imádom úgy ahogy van.:)(na jó talán a 3. befejezése nem tetszik annyira, de ez mellékes)Az első olvasáskor Gale volt a kedvencem, Ancsi teljesen egyetértek a véleményeddel, a számból vetted ki szavakat:). Aztán amikor már többször elolvastam a könyvet igazából csak akkor kezdtem el megérteni a mögöttes tartalmakat, a szereplők jellemfejlődését stb. És rájöttem, hogy Peeta milyen nagyszerű ember. Az egyik dolog ami legjobban megfogott benne az az embersége. Ebből a tulajdonságból ugyanis a legtöbb szereplőnek elég kevéske jutott. Elhatározta, hogy csak a legvégső esetben fog embert ölni és ezért nagyon tisztelem őt. A másik amit nagyon szeretek benne az a határtalan jósága. Ha csupa ilyen ember lenne a Földön, valószínűleg egy sokkal jobb világban élnénk. Kedves, jólelkű, hűséges, bátor, önfeláldozó, gondoskodó, kitartó. Nem tudnék róla rosszat mondani. És akkor még a külsejéről nem is beszéltünk.:)Egyszerűen imádom. Gyűlölöm azt amit Snow tesz vele, hogy majdnem sikerül tönkretennie egy ilyen embert. A filmben Josh szerintem tökéletes Peeta, pont így képzeltem el.
    Még Katnissről annyit, hogy nem szeretem, hogy nem tudja kifejezni magát. Például amikor Gale szerelmet vall , vagy amikor a végén nem tud megbocsátani neki. Nagyon sok mindent másképp csináltam volna, mint ő. Azt is utálom, hogy nem tudja eldönteni, hogy kit szeret, vagy szeret-e egyáltalán valakit, és ezzel sokszor okoz fájdalmat a fiúknak. Ezenkívül az sem tetszik ahogy Peetával bánik. Például amikor eltérítik és Katniss a viselkedésével csak megnehezíti, hogy visszataláljon hozzá. Nem fogja fel, hogy min ment keresztül és folyamatosan provokálja és bántja. Mielőtt fogságba esik, szegény reménytelenül szerelmes belé, ezért bármit el tud viselni, amit Katniss csinál vele. Ahogy Haymitch is mondja: ezer évig kéne élnie, hogy megérdemelje őt. Amúgy ezeket leszámítva nem utálom Katnisst. Szeretem, hogy sosem adja fel, talpraesett, és megállta a helyét egy olyan világban ahol csak keveseknek sikerült volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy imádom az oldal Ancsi, hajrá csak így tovább.;)

      Törlés
    2. Örülök neki, rajta vagyok :)

      Törlés
    3. Teljesen egyet értek veled, lili, én is pont ezt szerettem Peetában, és ezért haragudtam Katnissre. :)

      Törlés
  25. Nekem 3 kedvenc karakterem van:
    1. Clove őt már abban a részben hogy "melyik az a karakter amit szeretsz pedig mindenki utálja" eléggé megindokoltam :D
    2. Peeta egyszerűen szeretnivaló kedves, figyelmes, jól bánik a szavakkal és bármit megtenne a szeretteiért tehát TEAM PEETA :)
    3. a rókaképű lány ravasz, okos, igazi túlélő és még a hivatásosakat is ki tudta játszani

    VálaszTörlés
  26. Remélem nem csak egy szereplőt lehet választani mert nekem kapásból van négy.

    Az egyik kedvencem Johanna, nem tudom miért de engem a könyvekben és filmekben is egyaránt a bunó, rosszindulatú de, ugyanakkor segítőkész karakterek vonzanak, mint például Aphrodité az Éjszak háza'-ból vagy Kinga az SZJG-ből.

    Rutát is nagyon megkedveltem, de csak azért mert ő volt Catnip első szövetségese.

    És a harmadik kedvencem Prim, elképesztő az amit, a színésznő kitudott hozni az aratásnapi ünnepen kiválasztott kiskacsából!

    Csak az a színésznő miatt kedveltem meg Glimmert aki eljátsza, nem tudom a nevét de már a Varázslók a Waverly helyről-ben felfigyeltem rá. Gyönyörű és tehetséges nő.

    A szabad rámutatnom még egy karakter tehetségére az nem más mint, Kökörcsin. Iüádom a mackákat és teljesen belopta magát a szívembe ez az undok kandúr.

    VálaszTörlés
  27. A kedvenc karakterem Peeta. Film és könyv alapján egyaránt.

    VálaszTörlés