2013. január 21., hétfő

Sam Claflin a Futótűzről, Finnickről és egyéb forgatási élményeiről

Üdítő élmény ennyi Jennifer Lawrence után egy kis Sam Clafint fordítani. Remélem, olvasni is :)
Annyi, hogy ez egy rádióinterjú, amihez remek átiratot találtam ugyan az egyik oldalon, de ez az oka majd annak is, hogy némelyik mondat kicsit kuszán alakul. Az eredeti szöveg is ilyen: Sam néha mondat közben gondolja át, mit akar mondani. Mondjuk ettől szerintem élvezhető a dolog, klassz és iszonyú tartalmas!!


Először is hatalmas rajongója vagyok az Éhezők Viadalának, mivel mindegyik könyvet elolvastam. Te olvastad a könyveket, mielőtt megkaptad volna a szerepet?
Mielőtt megkaptam a szerepet? Nem, nem. Sőt, amikor elmenetem megnézni az Éhezők Viadalát, az első filmet, nem is tudtam, hogy ez egy trilógia [része]. Csak azt tudtam, hogy hatalmas felhajtás van körülötte - tudod, hogy azt mondták, ez az új Alkonyat. Szóval így. Igazából kíváncsi voltam, mi ez a dolog. És valahogy így jutottam el Finnick Odair szerepének meghallgatására is. Los Angelesben voltam, és emlékszem, azon agyaltam, hogy "Ki az ördög az a Finnick?" Aztán megpróbáltam utánanézni a Wikipédián, az első meghallgatásom előtt, és szerencsémre a szereplőválogatásokat szervező rendező és maga a rendező is a helyes irányba terelgettek. Amikor felajánlották a szerepet, már a kisebb részleteket próbáltam kidolgozni, a kontrasztokat, vagy nevezd, ahogy akarod, elolvastam a könyveket és öt nap alatt végeztem velük. Nem tehettem róla, de csak úgy pörögtek a lapok, és csak olvastam és olvastam, tudod, nem tudtam letenni.

Ő volt a kedvenc karakterem, úgy érzem, ő járja be a legnagyobb utat, és zseniális a jellemfejlődése. Neked is a kedvenceid közé tartozott? Számodra is kitűnt, amikor olvastad a könyvet? Jó szerepet kaptál?
Igen, nekem is, vagyis én úgy voltam vele, hogy - igen, határozottan kitűnt valamennyire. De rossz okokból. Nagyon önző módon, ő volt számomra az egyetlen karakter, akinek igazán érdekelt a sorsa. Nagyszerű a könyvekben, hogy Suzanne Collins minden egyes karakternek csodálatos ívet adott. Katnisstől kezdve, a húgán át az anyukájáig. Tudod, hogy minden egyes karakter bejárja a maga útját, és ez szerintem olyan tökéletesen van megoldva ezekben a könyvekben.


A Finnick témánál maradva, ő egy elég jelentős karakter a történetben, és már megnyert egy Viadalt. Az összes rajongónak, aki olvasta az eredeti könyvet, él egy kép a fejében róla. Neked pedig meg kell felelned ezen határozott elképzeléseknek. Hogyan közelíted meg egy olyan karakter ábrázolását, amellyel szemben máris ilyen hatalmasak az elvárások?
Azt kell, hogy mondjam, hatalmas a nyomás rajtam. Fenn vagyok Twitteren, és amikor először bejelentették, hatalmas visszhangja volt. Volt köztük pozitív és negatív is, de tudod, olyanok is, hogy egyesek öngyilkossággal fenyegetőztek, amiért még csak meg sem közelítettem a jóképű Finnicket. Mindenkinek megvan a saját elképzelése arról, hogy Finnick mennyire jóképű. És alapvetően, a legtöbb, amit tehetek, hogy a maximumot hozom ki magamból, és tudod, meg kell próbálni figyelmen kívül hagyni a negatív sajtót. Az embernek arra kell koncentrálnia, hogy keményen dolgozzon, és tudod, én tényleg nagyon élveztem, de keményen is dolgoztam, határozottan, határozottan nagyon kemény munka volt, az a helyzet. Naponta kétszer ettem csirkét spárgával, nem beszélve a többi kajákról, amelyeket minden áldott nap meg kellett ennem, és naponta háromszor kondiztam. Nem igazán volt életem, de amikor ott voltam a forgatáson, nagyszerűen éreztem magam a szereplőgárdával és a stábtagokkal, és tudod, amikor az ember ott van Hawaii kellős közepén, akkor nem igazán rágódik azon, mit gondolnak mások. Élveztem a pillanatot, amíg csak benne voltam. De tudod, még mindig olvasok negatív visszhangokat, de mit tehetek még? Az arcomat nem változtathatom meg.

Vagyis, amikor kiválasztottak Finnick szerepére, elolvastad a könyveket, tudván, hogy az lesz a te szereped. Beszéltél a szerzővel, hogy további támpontokat adjon azzal kapcsolatban, hogyan látja ő a karaktert? Beszéltél vele vagy a rendezővel, mielőtt elkezdted a forgatást?
Igen, a rendezővel volt egy komoly beszélgetésünk. Ő volt az egyike azon embereknek, akiket először megismertem, amikor Amerikába érkeztem. Leültünk, végigbeszéltük a forgatókönyvet, beszéltünk a könyvekről és az előző filmről. Tudtam, hogy annak nem ő volt a rendezője, de beszéltünk a hibákról, és arról, hogyan lehetne javítani a karakterek jellemfejlődésén. És nyilvánvalóan nagyon szerencsétlen dolog a filmmel kapcsolatban, hogy megpróbálják fiatalabb korosztály számára is elérhetővé tenni. Vannak bizonyos dolgok, amik emiatt nem lehetnek benne, például az, hogy Finnicken csak egy háló legyen, ami nem fedi az ágyékát - tudtuk, hogy ez olyasvalami, amit nem valósíthatunk meg, de azért hiányos az öltözékem [így is]. Remélem, az emberek azért így is elégedettek lesznek. Jó volt, hogy megvitathattuk ezeket a kérdéseket a rendezővel és a többi szereplővel is, jó volt, hogy beszéltünk arról, hogyan fejlődik a karakterünk, és milyen utat jár be. Ez felbecsülhetetlen értékű, az embernek ezt ki kell használnia, és ki kell belőle hozni, amit lehet.

Az akcentusodról is beszéltetek?
Igen. Azt mondjuk kezdettől fogva tudtam, hogy amerikai akcentussal fogom végigcsinálni. De ez rendben is van. Most eljöttem Norwichból, szóval minden oké. De azért dolgoznom kell rajta.

Volt egy Év Filmje műsorunk karácsony tájékán, és úgy vélem, mindannyian szerettük az Éhezők Viadalát. Az egyik dolog azonban, amit kiemeltünk, hogy ennek a témának nagyon komoly súlya van, és amit mindig is szerettem ebben a filmben az az, hogy nagyon is tudatában van ennek a témának, nagyon finoman kidolgozták, hogy a közönség mikor hol lesz érzelmileg. Amikor a Futótüzet forgattátok, akkor is tapintható volt ez a fajta tudatosság, úgy értem mindenki a végsőkig fokozta a helyzetet, tudták, hogy ez mennyire kényes téma, amit meg kellett látniuk, vagy csak egy jópofa, laza hely volt, ahol megpróbálták átérezni, mi zajlik a helyszínen, ahol forgattatok?
Szeretném azt mondani, hogy mindent nagyon komolyan vettünk, mindent nagyon profin csináltunk, és tudod, azok is voltunk, amikor annak kellett lennünk. Amikor elhangzott, hogy "Felvétel!", mind átkapcsoltunk. Mindenki a helyén volt, mindenki azt csinálta, amit kellett. Amikor azonban elhangzott, hogy "Vége!", például két felvétel között, akkor igazi pajkos gyerekek voltunk, mintha mindannyian hiper-szuperek volnánk. A rendező dolga volt, hogy mindent kézben tartson. Nem irigylem őt. Amikor együtt voltunk, az igazi rémálom volt, egyesével viszont szerintem mind jók voltunk. De nem, úgy értem, személy szerint nekem is a téma mélysége tetszett. Nagyon meglepődtem, hogy ez milyen sok tinédzsert hogy megérintett. Tudod, ez egyike azoknak a dolgoknak - ez arról szól, hogy gyerekek öldöklik egymást. És az első kötet sokkal hátborzongatóbb, mint az első film. De persze nyilván úgy kellett megcsinálni, hogy a fiatalabb korosztály is megnézhesse, szóval így nehéz. Nagyon nehéz. Nagyjából kihozták a maximumot a dolgokból, a legtöbbet, amit lehetett.

Beszéltél egy kicsit a szereplőtársaidról, és hogy néhány legnagyobb színésszel dolgoztál a szakmából. Például Philip Seymour Hoffman is szerepel a Futótűzben. Ez azért kicsit ijesztő lehetett számodra. Minden bizonnyal az volt. Te csak úgy együtt sétálgattál a forgatáson ezekkel a hihetetlen emberekkel. Nem őrültél meg ettől?
De igen. Az ember nem tehet róla, de ez nagyon megérinti. Gondolok itt Stanley Tuccira, Woody Harrelsonra, Philip Seymour Hoffmanra. Még Jennifer Lawrence is, hisz ő az arany lány, vagy amit akarsz. Nagyon szerencsés vagyok, mert a jelenleg élő legjobb színészekkel dolgozhattam már együtt. Johnny Depptől, Penelope Cruz-on át Ian McShane-ig. Vicces dolog végignézni azon emberek neveit tartalmazó listán, akikkel együtt dolgoztam. De nagyon-nagyon szerencsés vagyok, amiért ott vagyok, ahol vagyok. Néhány barátom a drámaiskolából nem kapott munkát, mióta végeztünk, szóval én tényleg szerencsés alkat vagyok.

Úgy hallottam, a Hófehér és a Vadász forgatásán volt egy kis baleseted a lovaddal, amely gyakorlatilag levetett a hátáról és Chris Hemsworth érkezett a segítségedre. Most Finnick szerepe miatt egy háromágú szigonnyal dolgoztál. Most nem voltak necces helyzetek vagy horrorsztorik a forgatás alatt?
De valóban voltak. Igazából az a kérdés, mennyit mesélhetek el én most ezekből, mert kifejezetten megkértek, hogy ne emlegessem ezeket a baleseteket, amelyek ott történtek. Mondjuk én egy nagyon-nagyon esetlen ember vagyok. Volt ott bukás bukás hátán - már ott tartottunk, hogy Francis, a rendező meg én azon nevettünk, hogy egy teljes extra DVD-t össze lehetne rakni a bénázásaimból. Mert minden egyes alkalommal, amint kimondták, hogy felvétel, de még ténylegesen elkezdődött volna a forgatás, elestem vagy elcsúsztam még akkor is, amikor simán csak álltam, még akkor is képes voltam elesni, szóval rengeteg baleset történt valóban.
Forrás: Futureradio.co.uk

5 megjegyzés:

  1. Tényleg jó volt a sok Jen interjú után egy ilyet olvasni, de az előzőekkel sem volt semmi bajom, sőt, hiszen bírom Jennifert is :)
    De vissza S. C.-ra: nagyon szimpatikus srác, látszik rajta, hogy elhivatott és kedveli az egészet. Már nagyon várom, hogy lássunk belőle többet :) A vége meg nagyon aranyos. Azt az extrákat tartalmazó DVD-t meg szívesen megnéznénk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hááát, nekem már sok volt Jenből kicsit. Kedvelem meg minden, de nem igazán Éhezők Viadala témájú anyagok voltak, emiatt kevésbé voltam motivált. Csak aztán más értelmes meg nem jött ki hétvégén (vagy számunkra nem volt elérhető, grrr - gondolok itt a Saturday Night Live Éhezők Viadala paródiájára, de azért meg még nyomozok), így aztán mégis csak hoztam ezt is.

      Viszont én már ott tartok, hogy most már kezdek is örülni Samnek. Hát jó, nem egy Kellan Lutz, de a képeken már kb Finnick, szóval igen: a smink, jelmez sokat számít. Úgy látom beilleszkedett a csapatba, élvezi, amit csinál, valóban lelkes. Azt meg tudom, hogy tehetséges, nekem már bizonyított a Hófehérben.

      Törlés
  2. Én is örülök kicsit, hogy a sok Jen után most mással is foglalkozik a média, viszont akire még inkább kíváncsi lennék, az Jena Malone/Johanna Mason. Az ő karaktere most valahogy jobban érdekel, mint Finnické. Van valami róla egyáltalán azon a pár forgatási képen kívül?
    [Mellesleg, csak így zárójelesen, van még ilyen rajongói alkotások rovat? Mintha régen lett volna, legalábbis poszteresre emlékszem... Van pár (kettő.) Futótüzes rajzom és szívesen megmutatnám, ha érdekel valakit. :P]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha gondolod, küldd el a hungergames@mailbox.hu címre. Ha átmegy a rostán ;) szívesen kiteszem. Ha izgi, akkor mondjuk be is tudom tenni a 300 napos visszaszámlálós rovatba. Ígérni senkinek nem ígérek semmit, de megnézni szívesen megnézem, és leggyakrabban meg is szoktam osztani ezeket az alkotásokat.

      Jena Malone jó kérdés. Épp nekem is járt az eszemben a napokban pont az EW cikk kapcsán, hogy arról nagyon meg akarták nyugtatni a népeket, hogy Finnick jó lesz, de J. M.-ről semmi Futótüzes hír nincs (még). Hoznám amúgy, látod, kisebbeket is hozok, ha vannak. De Jenáról max 1-1 megjelenés vagy más projekt kapcsán vannak csak hírek, olyat meg csak ritkásan teszek ki.

      Törlés
  3. Tényleg jó egy kis friss más irányból is :) Viszont Jena Malone-t én is hiányolom, nekem ő és Johanna karaktere is az egyik kedvencem, de eddig szinte semmi...azért lassan remélem :)

    VálaszTörlés